Új Szó, 1998. május (51. évfolyam, 100-123. szám)

1998-05-25 / 118. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 1998. MÁJUS 22. RÉGIÓ 3 Hogyan viselkedjenek, jelenjenek meg a helyhatósági választásokon induló jelöltek Imidzsgyártás - tréninggel „Már ne is haragudjon uram, de hajói értem, ön megpróbál lefizetni en­gem! Ezt határozottan visszautasítom!" - mondja indulatát leplezve, de meggyőző határozottság­gal a polgármester a kétes hírű vállalkozónak, aki az imént az árverésre bocsá­tandó városi ingatlan meg­vételére tett nem egészen tisztességes ajánlatot. GAÁL LÁSZLÓ A polgármestert ezúttal egy al­polgármester, a gútai Angyal Bé­la, a kétes hírű vállalkozót pedig egy polgármester, a nagykaposi Bodnár Tibor játssza. Érthetet­len? A magyarázat: mindketten a Márai Sándor Alapítvány által szervezett háromnapos önkor­mányzati tréning résztvevői vol­tak, és egy konfliktushelyzet mo­delljének szereplőiként álltak egymással szemben. Mindketten profi módon jászottak. Angyal Béla azért, mert alpolgármester­ként már sok tapasztalatot szer­zett, s most komolyan készül a polgármesteri posztra, Bodnár Tibor pedig azért, mert már az életben is részese volt hasonló je­lenetnek. A húsz óra aktív foglalkoztatást nyújtó tréningnek ez csupán egy kis epizódja volt. A rendezvény célja, hogy hasonló jelenetekkel, gyakorlatokkal megmutassák a helyhatósági választásokon in­duló jelölteknek, hogyan kell vi­selkedniük, megjelenniük, hogy sikeresek legyenek. A résztvevők szakmai szempontból nagyon jó kezekbe kerültek, hiszen két pszichiáter, Hunčík Péter - aki egyben a Márai Sándor Alapít­vány igazgatója - és Bordás Sán­dor, illetve két pszichológiai ta­nácsadó, Strédl Terézia és Né­meth Margit vezette a tréninget. Voltak.| Játékok", amelyek első látásra értelmetlen szórakozás­nak tűntek, de utólag mindegyik­ről kiderült, hogy mi a célja. Pél­dául egymás után minden részt­vevőnek maga köré kellett gyűj­tenie az összes többi jelenlévőt, mégpedig úgy, hogy a hozzá ér­zelmileg legközeleb állót állította magához legközelebb, a legke­vésbé jó ismerőst pedig legtávo­labbra. Ez a gyakorlat arra volt jó, hogy az ember megszokja, el­viselje, nem lehet mindenütt ő az első, másrészt tanulja meg: ese­tenként ki kell mutatni, hogy va­laki közelebb áll hozzánk, mások pedig nem. Mindjárt a tréning elején a következő helyzetgya­korlatot kellett végigcsinálni: a résztvevő „családi fotót" állított Eleinte csupán értel­metlen szórakozásnak tűntek... össze, mint a műteremben a fo­tográfus, mégpedig aszerint, ahogyan a családtagjaira ötéves korából emlékszik. A „családta­gokat" persze a tréningezők ala­kították. Közben - és ez volt a lé­nyeg - mindenkiről el kellett mondania, miért került a fotóra, mit kapott tőle az életben. Ez a gyakorlat nem csak egymás meg­ismerését, hanem az információ­átadás gyakorlását is szolgálta. „Nem kommunikálni nem lehet" - volt a tréning kommunikációs részének mottója. A kommuniká­ció nemcsak verbális, azaz szóbe­li kapcsolattartást jelent, sőt ez a kommunikációs rendszereknek mindössze 7 százalékát teszi ki. Egyéb hangokkal, testjelekkel, magatartással is sok minden kife­jezhető. Ahogyan az ember leül egy székre, elárulja, hogy a part­nerével, ügyfelével szemben tar­tózkodó, lekicsinylő vagy érdek­lődő-e. A kézfogás szintén sokat elárul az amber jelleméből. Ta­nulságos része volt a tréningnek, Strédl Terézia: „A konfliktust nem kikerülni kell, hanem megoldani!" (A szerző felvétele) hogy különféle helyzetjátékokat videokamera előtt játszottunk el, és visszajátszás közben a .játéko­sok" sok javítanivalót fedezhettek fel a saját magatartásukon. Sebők György szenei képviselő szintén a kamera előtt próbált nagyobb összeget kölcsönkérni „legjobb barátjától", a nagymegyeri Görföl Vilitől, aki a szerepe szerint még a „sokéves barátság" ellenére sem engedett az elveiből, és egy fillért sem adott. Pedig a valóságban, jólmenő vállalkozóként nem szokta megtagadni az anyagi se­gítséget ismerőseitől. Jómagam­nak egy pár hibás lábbelit kellett visszacserélnem a ,jóhírű cipő­bolt tulajdonosánál", Varga Haj­nalkánál, aki civilben hivatásos anya, félállásban pedig a Csalló­közi Régió titkára. Sikerült is őt meggyőznöm, pedig magamat is­merve tudom: az életben nagyon nehezen szánnám rá magam, hogy visszamenjek az üzletbe „útálkodni" a hibás áru miatt. Ez­zel azt gyakoroltuk, hogyan kell egy konfliktust úgy megoldani, hogy egyik fél se érezze magát vesztesnek. Arról, a helyes visel­kedés mellett hogyan kell öltöz­ködnie a közhivatalt betöltő egyénnek, a neves pozsonyi di­vattervező és profi imidzsformá­ló, Iveta Ledererová tartott elő­adást, majd mindenkinek külön­külön is tanácsot adott, mit kelle­ne magán megváltoztatnia, hogy megnyerőbb, megbízhatóbb vagy határozottabb egyéniség benyo­mását keltse. Amint az egész tré­ningből, az ő előadásából is azt tanulhatták a résztvevők, hogy az egyéniségüket is a „szerephez", a hivatásukhoz kell formálniuk. Saját tapasztalatból állíthatom: sokat ad az embernek az ilyen tréning. Három nap alatt is ké­pes a pozitív változásra. És ha ez a változás olyan emberrel törté­nik, akinek egy falu életében lesz döntő szava, akkor a válto­zás az egész falu javára válhat. A Nyitrai járásban már semmi sem történik anélkül, hogy a DSZM ne tudná vagy ne akarná Dialógusok a Lépések mintájára NYITRA A televíziós Lépések mintájára az elkövetkező hónapokban élő dia­lógusokat rendeznek Szlovákia nagyobb városaiban, a kormány, az egyes minisztériumok, vala­mint a kerületi és járási hivatalok tisztségviselői vitatkoznak majd a kormányon kívüli pártok és szer­vezetek képviselőivel. Nyitrán az első ilyen párbeszédet május 12­én tartották a Domino Szabad­időközpontban s a Nyitrai Rádió egyik munkatársa vezette. Jozef Zlocha környezetvédelmi minisz­ter, Štefan Fašanek kerületi elöl­járó, valamint Ján Kovarčik nyitrai és Ernest Macho komáro­mi járási elöljárók akkor nem is hívtak vitapartnereket, mert amint elmondták, ez az első, az ún. bemutatkozó párbeszéd volt, s ezért csak egymással társalog­tak. A Mohi Atomerőműről Jozef Zlocha azt állította, hogy a nyu­gati országok politikai okokból szeretnék leállíttatni, mert irigy­lik, hogy sokkal tökéletesebb, mint az ő erőműveik. Ján Ko­varčik elégedetten jegyezte meg, hogy a Nyitrai járásban már sem­mi sem történik anélkül, hogy a DSZM ne tudná vagy ne akarná. Ezt a nézetet osztotta a kerületi elöljáró is, aki hosszasan fejteget­te, milyen tragédia lenne az or­szág számára, ha a mozgalom nem nyerné meg a választásokat és nem fejezhetné be azt, amit el­kezdett. Ernest Macho többek kö­zött kitért a búcsi és a bátorkeszi iskolák igazgatóinak leváltására is, és a javarészt nyugdíjasokból álló közönséget arról biztosította, hogy „nincs szándékában enged­ni a magyarok irreális követelése­inek". (V. M.) KASSA Újabb bemutató a Romathanban A Romathan Színház pénteken este mutatta be Rabindranath Thákur indiai szerző szlovák nyelvre is lefordított, Hajótöröt­tek című művét. A zenés feldolgozás a viharban egymást elve­szítő csoporttagok megpróbáltatásairól, az egymás iránti hű­ségről szól. (g-f) NYITRA Hudec már látta...? Csaknem az utolsó pillanatig várták pénteken a nyitrai Andrej Bagar Színházba Ivan Hudec kulturális minisztert, hogy meg­nyissa a hazai társulatok seregszemléjét. Annak ellenére, hogy részvételét megígérte, a miniszter mégsem jött el, távolmara­dásának oka pedig a nézőtéren ülők számára ismeretlen ma­radt. A fesztivál első előadásának, a martini SZNF Színház Coriolánusának pedig egyetlen díszvendége volt: Sergej Kozlík, aki aznap munkalátogatáson járt Nyitrán. Amikor az újságírók megkérdezték tőle, vajon miért nem jött el Hudec ar­ra a fesztiválra, amelyet ő talált ki, Kozlík azt válaszolta: „Már biztos látta a Coriolánust". (V. M.) ARANYOSMARÓT Kiugrott a tizedik emeletről Szombaton délelőtt 10 órakor egy 37 éves férfi ugrott ki Aranyosmaróton egy bérház 10. emeleti ablakából. A helyszín­re érkező rendőrök először öngyilkosságra gyanakodtak, de az orvosi vizsgálat és a hozzátartozók kihallgatása után kiderült, hogy epilepsziás rohama volt. Az eset tragikuma az, hogy a be­teg férfi hozzátartozói a szomszéd szobában tartózkodtak, amikor az kivetette magát az ablakon, (v. m.) A nyolcadikosoknak kevés az esélyük Maradtak még kilencedikesek is LÉVA A Lévai járás alapiskoláiban ösz­szesen 1664 nyolcadikos és 334 kilencedikes tanul az idén. Kö­zülük pedig mindössze 764-en folytathatják tanulmányaikat a különböző középiskolákban ­tájékoztatott nemrégiben František Limberg, a Lévai Járá­si Hivatal oktatási osztályának vezetője. Mivel az idén minden kilencedikest fel kell venni, de közülük sokan a járáson kívüli középiskolákba jelentkeztek, így számukra 251 helyet tarta­nak fenn - feltéve, hogy teljesí­tették a felvételi vizsgák köve­telményeit. Akinek ez nem sike­rült, az megpróbálkozhat a má­sodik fordulóban, június 8-án egy másik iskolában. A nyolca­dikosok közül azonban csak a legjobb 513 diák juthatott be, a többieknek a fellebbezések után is alig van esélyük, mert marad­tak még elhelyezetlen kilencedi­kesek is. Arról, hogy hol nyílnak majd új kilencedik osztályok, csak a fel­vételik második fordulója után születik döntés, attól függően, hol marad a legtöbb diák és me­lyik iskola közelíthető meg a legkönnyebben - szögezte le František Limberg. (v. m.) HALALOZAS Értesítjük a rokonokat, a barátokat és az ismerősöket, hogy az 1998. május 22-én, hetvenhét éves korában elhunyt LŐRINCZ JÁNOS temetése 1998. május 28-án (csütörtökön) 13,00 órakor lesz a pozsonyi Márton temetőben. A gyászoló család v 919 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DÉLELŐTT MÉG FELHŐS IDŐ, 17-21 FOK ELOREJELZES ORVOSMETEOROLOGIA A Nap kel 05.04 - nyugszik 20.35 órakor. A Hold kel 05.10 - nyugszik 20.02 órakor. Ózonréteg: Szlovákia felett tegnap 389 Dobson-egységet mértek, 5 százalékkal többet az átlagnál. Az ultraibolya-sugárzás intenzitása az évszaknak megfelelő. Délelőtt még felhős lesz az égbolt, sok he­lyütt esővel. A nap folyamán helyenként fel­szakadozik a felhőzet, 17-21 fo­kos csúcshőmérsékletre lehet számítani, a hegyekben 7 fok várható. Délnyugat felől mele­gebb levegő áramlik térségünk­be, ezért lassan nyáriasra fordul az időjárás. Kedden még borult lesz az égbolt, szórványos zápo­rokkal, zivatarokkal, de szerdá­ra már csökken a felhőzet, több lesz a napsütés. Az éjszakai hő­mérséklet 6 és 10, a nappali 19 és 25 fok között várható. Egészségi gondjaik a mozgásszervi betegeknek lesznek, főleg a reumatikus eredetű fájdalmak erősödnek fel, továbbá beteg nyakcsigolyák ese­tén erősebb fejfájásra is számíta­ni lehet. Javul az alacsony vér­nyomásúak, valamint a szív- és érrendszeri panaszokkal küszkö­dők állapota, nagyobb lesz a fizi­kai és szellemi teljesítőké­pességük. Viszont a pszichikailag labilis egyéneknél depressziós tünetek léphetnek fel. Holnap a maihoz hasonló időjárási hatá­sokra lehet számítani. Kedden IfíÄlffiHB: / , AZ ÚJ SZÓ MELLÉ KLUB • Keresztrejtvények • Fejtörők • Gyerekkuckó

Next

/
Thumbnails
Contents