Új Szó, 1998. május (51. évfolyam, 100-123. szám)
1998-05-23 / 117. szám, szombat
6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1998. MÁJUS 23. TANÁCSADÓ Kártérítési felelősség P. V.: Egy biztosítónál dolgozok üzletkötőként. Három héttel ezelőtt a törvényes ebédidőmben valaki az irodámból ellopta a notebookomat (hordozható számítógépemet). A cég teljes kártérítést követel tőlem (a bolti ár összegében, amely majd hatvanezer korona), holott én még aznap bejelentettem a lopást, de az üzemi rendészek és az igazgatóság sem hívta ki a rendőröket. Azzal fenyegetnek, hogy a kártérítést a munkabéremből vonják majd le. Lehetséges ez? Hová fordulhatok ebben az ügyben? FEKETE MARIAN Az ilyen és hasonló esetek megítélése során elsősorban a Munka Törvénykönyve 178. paragrafusából kell kiindulni. Az említett rendelkezés értelmében a dolgozó kártérítési felelősséggel tartozik az olyan munkaeszközök elvesztéséért, amelyeket írásbeli elismervény aláírása ellenében vett át. A kártérítési felelősség első feltétele tehát az, hogy létezzen egy ilyen írásbeli átvételi elismervény. Ugyanakkor a Munka Törvénykönyve 178. §-ának (2) bekezdése szerint az alkalmazott mentesül kártérítési felelőssége alól (teljesen vagy részben), ha igazolni tudja, hogy a dolog elvesztése (teljesen vagy részben) a neki nem kifogásolható magatartása, nem felróható vétkessége nélkül következett be. Ami a munkabéréből történő levonást illeti, a Munka Törvénykönyvének 121. §-a (illetve a munkabérről szóló törvény hasonló tartalmú rendelkezése) sorolja fel azokat a jogcímeket, amelyek alapján minden további nélkül levonás eszközölhető az alkalmazott munkabéréből (ide tartozik például az adó, a bíróság által elrendelt levonás stb.). A kártérítésként (esetleg) járó öszszeg viszont csak a munkáltató és az alkalmazott kölcsönös megállapodása, illetve bírósági ítélet alapján vonható le az alkalmazott munkabéréből. CSEHORSZÁGI ALAPOK Néhány cseh befektetési alap részvényének árfolyama a Prágai Értékpapírtőzsdén 1998. május 21-én. (HN) Befektetési álap 1. IF Živnobanka IF Bohatství Komerční banka IF IF Obchodu Krištálový IF SPIF Všeobecný SPIF Výnosový Kvanto IPF Radegast IF árfolyam (Kč) forgalom (ezer Kč) 414 2088 1021 184 573 3044 719 45 809 3338 68,2 6340 216 9995 353 476,55 988 39,52 GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Stop a cseh Danone terméknek Prága. Szlovákia megtiltotta a Danone francia cég által Csehországban készített joghurtok importját. A földművelési minisztérium illetékesei azzal indokolták a döntést, hogy a Danone által nemrégiben piacra dobott egyes joghurtok nem alkalmasak a kiskereskedelemben való forgalmazásra. A Danone termékei olcsóbbak, mint a hasonlójellegű hazai áruk, s valószínűleg ez váltotta ki a szlovák hatóságok protekcionista intézkedéseit. (MTI) Kelendő államkötvények Pozsony. A pénzügyminisztérium által kibocsátott és szerdától árusított, fizikai személyeknek szánt államkötvényekből az első napon 37,457 millió korona értékben vásároltak. Leginkább az 5000 korona névértékű fogyott - adta tudtul a kötvényeket árusító Szlovák Takarékpénztár Rt. A kötvények éves kamatozása 17 százalék és mentesül a kamatadó alól. (NO) Messze még az unió színvonala Pozsony. Vladimír Masár, a Szlovák Nemzeti Bank elnöke közölte: ha kiindulási alapul, 100 százaléknak 1989-et vesszük, akkor 1997-ben az ország bruttó hazai összterméke 96,1 százalékos szintnek felel meg. Az átalakulóban lévő országok közül egyedül Lengyelország lépte túl az 1989-es gazdasági szintet, Csehország pedig hajszállal marad el tőle. Szlovákiajelenlegi gazdasági fejlettsége a görögországi szint 61 százalékának felel meg. Görögország az Európai Unió legszegényebb tagállama, az uniós átlag mindössze 41 százalékát éri el. (SITA) A Ford veszi meg a Kia autógyárat? Szöul. Az amerikai Ford akarja megvenni a csődbe jutott dél-koreai Kia Motors Corp. autógyár 51 százalékát. A Ford, amely a japán Mazdával már most 17%-kal főrészvényes a Kia gyárban, az eddigi név alatt vinné tovább a céget. (MTI) VALUTAÁRf 'OLYAMOK itífilllllíi Érvényben 1998. május 25-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján , Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 55,472 Osztrák schilling 2,745 Francia frank 5,759 Svájci frank 23,190 Kanadai dollár 23,434 ÚSA-dollár 34,003 Német márka 19,313 ECU, EU 37,988 Olasz líra (1000) 19,580 Cseh korona 1,065 A forint árfolyama 100 Vétel egységre, koronában Eladás Általános Hitelbank 15,723 17,378 A digitális pénz talán legnagyobb problémája, hogy viszonylag könnyen tisztára mosható Átalakulóban a pénzvilág Az illegálisan szerzett pénz tisztára mosásának problémája különös aktualitást kapott nálunk, ugyanis nemrégiben közvetve maga Vladimír Mečiar kormányfő biztatta pénzmosásra a tiltott úton jövedelemhez jutott polgárokat. A pénzmosásban új fejezetet nyithat az elektronikus pénz térnyerése. DEÁK PÉTER A londoni City a világ egyik legfontosabb pénzügyi központja. E sziklaszilárdnak vélt központot is átalakítja azonban a digitális pénz és az Internet bankok megjelenése. Ma már műholdak segítségével a világűrből is lehet pénzt küldeni, és az ellenőrizetlen pénzküldemények a szervezett bűnözés melegágyaivá váltak. Évente a londoni City mintegy 680 000 pénzjellegű átutalást kap az Internet számítógépes világhálózaton keresztül. A bizonytalan forrásokból származó pénzek tisztára mosása évi 600 milliárd angol fontot tesz ki, és az új technológiák a pénzmosást még könnyebbé teszik. Ha pénzről beszélünk, a legtöbb ember még ma is közönséges bankjegyekre és pénzérmékre gondol. Az Uyen pénz azonban elég nehezen szállítható, még a csekkek és a hitelkártyák is a papír felhasználására támaszkodnak. A jövőben azonban a pénz a digitális információk formáját öltheti, és így anyagtalanná válhat. Ha ez megtörténik, akkor bárhová bárkinek küldhető, éspedig fénysebességgel. Az elektronikus pénz fellendíti a világkereskedelmet, csökkenti a költségeket, de jellegénél fogvä a bűnözőket is magához vonzza. Teljesen névtelenül átvehető és A jövőben azonban a pénz anyagtalanná válhat. továbbítható, kibújik a nemzeti jogrendek hatása alól. És még a bankok munkája is szükségtelenné válik: közvetlenül lehet pénzt küldeni az egyik számítógépből a másikba. Az elektronikus pénz világában a legnagyobb fellendülés az Interneten tapasztalható. Nagyon könnyű új bankot kitalálni és hozzáírni az Interneten már létező százezrekhez. Csak honlapot kell létrehozni, és a vállalkozás azonnal beindítható. Az európai nemzeti bankoknak általában van saját honlapjuk az Interneten, ellenőrizni tudják az országuk területén levő bankokat, és figyelmeztethetik valamennyi ország beruházóit. Azonban a csalásra épülő bankok egészen távol jelölik meg székhelyüket. Például az Európai Egyesülési Bank - mielőtt a turpisság kiderült - Antiguát jelölte meg székhelyéül. A komputeres bankügyeleteknek más kockázataik is vannak. Például pénzt lehet átutalni a bankok félrevezetésével. Nemrégiben a szakemberek Párizsban megvizsgálták a kábítószer-kereskedelemből származó pénzek számítógépes átutalásának veszélyeit. A legnagyobb veszélyt azonban az ún. smart cardok jelentik, amelyeket bárhol fel lehet pénzzel tölteni, és aztán bárhol használhatók. A digitális pénz legnagyobb problémája az, hogy nem bankok utalják át, és ezzel meg tudják kerülni a tisztára mosást szabályozó törvényeket. A pénzforgalmat szabályozók tudatosítják, hogy hatalmuk korlátozott, még akkor is, ha nemzetközileg egybehangolják tevékenységüket. A digitális pénzt így sem tudják teljesen ellenőrzésük alá vonni. A kormányok azért veszítik el az ellenőrzést, mert összes szabályozójuk Az elektronikus pénz fellendíti a világkereskedelmet. és adórendszerük a gépi időszakból származik, amikor még fizikai termékek mozgása és a személyek fizikai mozgása volt a jellemző, tehát a pénz mozgása is fizikai volt. Ezt azonban az elektronikus mozgás váltotta fel, és a szabályozás az adórendszerekkel együtt már nem megfelelő. És éppen ez fenyegeti a legnagyobb mértékben a londoni Cityt és a világ más pénzügyi központjait. Ha nem sikerül megoldást találni a szabályozásra, akkor a jog hatása megszűnik. Kiosztották a legjobb gépipari termékeknek járó díjakat Microsoft kontra amerikai igazságügyi minisztérium Túl kevés a hegesztő Becsukják az Ablakot? ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Nyitra. A Nyitrai Gépipari Nagyvásár 2. napján kihirdették az Ev Gépipari Terméke elnevezésű szakmai verseny győzteseit. A Szlovák Gépipari Szövetség három terméknek ítélte oda a díjat: a vágújhelyi VZT Vzduchotechnika Rt. SO 35-ös gabonaszárítójának, a Komáromi Hajógyár NL LEDA motormeghajtású tengerjáró hajójának és a turócszentmártoni nehézgépgyár kutatási intézete által kifejlesztetett univerzális szórógépnek. A nagyvásár egyik kísérőrendezvénye az EUROWELDING '98 elnevezésű hegesztési technológiákat felvonultató kiállítás, a szakmai konferenciákon is ebben a témában alakultak ki a legparázsabb viták. Amint Jozef Jaseňák, a Szlovák Hegesztési Intézet vezérigaztagója elmondta, Szlovákiában mintegy 50 ezer hegesztői igazolványt adtak ki, de akár kétszer ennyi szakemberre is szükség lenne. Mivel azonban a tanfolyamok drágák és ebből kifolyólag a hegesztőket jól meg kell fizetni, sok cég inkább igazolvány nélküli „szakembereket" alkalmaz. Még gyakrabban fordul elő az, hogy igazolvánnyal ugyan rendelkezik a hegesztő, de az nem érvényes, mivel a bizonyos időközönként esedékes vizsgákat már nem tette le. Szlovákiában a legtöbb építészeti cég ukrán hegesztőket alkalmaz, akik bárminemű okmányok és munkavállalási engedély nélkül sokkal olcsóbban dolgoznak. így történhet meg, hogy csak tavaly másfél millió korona nagyságú kár keletkezett a szakszerűden hegesztés miatt, annak ellenére, hogy az országban 150 helyen lehet a hathetes tanfolyamot elvégezni. Jozef Jaseňák felhívta a figyelmet arra is, hogy Szlovákiába évente 10 ezer tonna, hegesztéshez szükséges alapanyagot hoznak be, ami 180 ezer hegesztőnek elég, tehát a valóságban ennyi is dolgozik. Nálunk ugyanis bármilyen fémmegmunkálást tartalmazó vállalkozói igazolvánnyal lehet hegeszteni, (vm) ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLlTÁS Washington. Az amerikai igazságügyi minisztérium és húsz szövetségi állam e héten formálisan is pert indított a Microsoft számítástechnikai óriáscég ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés címén. Nemcsak a Microsoftot hozhatja kellemeden helyzetbe, nemcsak a számítógépiparthátráltathatja, hanem az egész világ gazdaságát is negatívan befolyásolhatja, ha az USA igazságügyi minisztériuma úgy határoz, hogy a cég az eredetileg meghirdetett időpontban, azaz június 25-én nem dobhatja piacra új szoftverét, a Windows 98-at (Ablakok 98). Az igazságügyi minisztérium a trösztellenes Sherman törvény megsértését veti a világ első számú személyi számítógépes szoftvergyártójának szemére, nevezetesen azt, hogy egy bizonyos piacon, a Windows operációs rendszerekén visszaél erőfölényével annak érdekében, hogy egy másik piacon, az internettel kapcsolatos programcsomagokén felfalja a versenytársakat. Az ügy kulcskérdése, vajon piaci versenyt korlátozó lépés-e a Microsoft részéről, hogy az Internet Explorer nevű böngészőprogramját együtt szállítja új rendszerével, a Windows 98-cal, hátrányba hozva így a böngészőpiacon riválisát, a Netscape-et. Bill Gates elnök-vezérigazgató hajthatatlan e kérdésben. Gates leszögezte: ,A kormány versenytársainkat akarja előnyben részesíteni. Erre eddig valóban nem volt precedens. Olyan ez, mintha a Coca-Colát kényszerítenék a Pepsi-Cola terjesztésére." A világ leggazdagabb embereként számon tartott Gates minden lobbypraktikát bevet, hogy nyomást gyakoroljon a minisztériumra, a napokban a Wall Street befolyásos vezetőit is beszélgetésre hívta, hogy bizonygassa, micsoda katasztrófával járna a Windows 98 késése. Az igazságügyi tárca az üggyel kapcsolatban mindössze annyit közölt: a Microsoft nem tud nyomást gyakorolni a minisztériumra. ZÖLDSÉGPIACI ÁRSÉTA Pozsony Komárom Zseliz Losonc Rimaszombat Kassa május 21-én május 20-án május 21-én május 21-én május 21-én május 22-én sárgarépa 20-22 Sk/kg 8-12 Sk/csomó 15 Sk/csomó 18-21 Sk/kg 25 Sk/kg 13-18 Sk/kg petrezselyem 8-10 Sk/csomó 12 Sk/cs 15 Sk/csomó 40 Sk/kg 35 sk/kg 18-22 Sk/kg burgonya 16 Sk/kg 18 Sk/kg 18 Sk/kg 10-14 Sk/kg 8 Sk/kg 12-15 Sk/kg újburgonya 20 Sk/kg X 30 Sk/kg 25 Sk/kg 27 Sk/kg 23-28 Sk/kg paprika 8-12 Sk/db 4-10 Sk/db 8-10 Sk/db 68 Sk/kg 100 Sk/kg 8-12 Sk/db karalábé 8-12 Sk/db 4-5 Sk/db 5 Sk./lb 5-10 Sk/db 10-12 Sk/db 10-13 Sk/db kel 35 Sk/db 15 Sk/db X 12 Sk/db 30 Sk/kg 32-36 Sk/kg káposzta aas^iss K ll^S X 15-17 Sk/kg •'"•i' 18 Sk/kg : 15 Sk/kg karfiol 2'>3 b Sk'db 10-18 Sk/db 38 Sk/db. 15-30 Sk/db 30-35 Sk/db 30-40 Sk/db újhagyma 6-8 Sk/csomó W Sk/csomó 7 Sk/csomó 5-8 Sk/csomó X 5-8 Sk/csomó hagyma 35 Sk/kg 28 Sk/kg 20 Sk/kg 48 Sk/kg 30 Sk/kg 33 Sk/kg paradicsom 48-50 Sk/kg 58-60 Sk/kg 80 Sk/kg 40-68 Sk/kg 55-60 Sk/kg 50-60 Sk/kg fokhagyma 75-80 Sk/kg 60 Sk/kg 50 Sk'kg 68 Sk/kg 60 Sk/kg 60 Sk/kg zeller 30-35 Sk/kg 6-12 Sk/db 10 Sk/db 26-29 Sk/kg • v: !í::; 25 Sk/kg 30-35 Sk/db szárazbab 40-50 Sk/kg 30-40 Sk/I 25 Sk/kg 24-30 Sk/I 40 Sk/I 30-40 Sk/kg cékla 20 Sk/kg X X 12 Sk/kg X X dióbél 160 Sk/kg Í60 Sk/kg 120 Sk/kg 120 sk/kg. X ' 140 Sk/kg savanyúkáposzta !0 SI 1 . 16 Sk/kg 22 Sk/kg » X X alma 18-26 Sk/kg 28-29 Sk/kg 2M5Sk/l(g 22-29 1</kg 25-28 Sk/kg 15-25 Sk/kg mák 100 Sk/kg 80 Sk/I 70 Sk/kg 60 Sk/i X 80 Sk/kg . méz 80-100 Sk/kg . X 70 Sk/kg 50 Sk/3dcl X 80-100 Sk/kg uborka 28-30 Sk/kg 18-20 Sk/kg 35-40 Sk/kg 32 Sk/kg X 35-38 Sk/kg tojás 2,40 Sk/db 2-2,10 Sk/db 2,50 Sk/db 2,00-2,50 Sk/db X 1,80-2,10 Sk/db hónaposretek 6-8 Sk/csomó 3-5 Sk/csomó 5 Sk/csomó ^.ISJIpšÄ PáfSilSiiii fejessaláta 6-10 Sk/fej 3-5 Sk/fej 4-5Sk/fej 4-10 Sk/fej 5 Sk/fej 5-8 Sk/fej