Új Szó, 1998. április (51. évfolyam, 76-99. szám)

1998-04-28 / 97. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1998. ÁPRILIS 28. SPORT/TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - CSÜtÖRtÖK Minél több nemzetiség él egy államban, annál gazdagabb az ország kultúrája A kották egyformák... „Várkonybaň vagyok,, írta Dráfi Mátyás színművész Ennyi volt az üzenet, amikor kerestem. „Előadásom van" állt még a papírszeleten. Rendhagyó irodalomórájával most arra járt. Tanította megint, hogy az ember nem az írásjelek szerint érez, hanem az érzései szerint hangsúlyoz. A gyerekek ismerték a verseket, a színésszel együtt szavalták Petőfit, József Attilát, Adyt. BÁRÁNY JÁNOS Meglepődtek, amikor Dráfi Mátyás hirtelen szüneteit tartott, s valami másról is mesélt? Arról beszélek ilyenkor a tanulóknak, miért jó, ha magyar gyereket magyar iskolába íratnak be a szülei. Egyébként a politika, mint olyan nem érdekel. Az érdekel, hogy hogyan hagynak élni. És azzal nem vagyok megelégedve. Éppen ma olvastam az újságban, hogy Hudec úr szerint nemcsak az országot, de az emberek gondolkodását is meg kellene változtatni. Hát az én gondolkodásomat ne változtassa meg senki! Európa talán bennünket is visszavár. Az európaiság számomra nemcsak azt jelenti, hogy megismerem, milyen, hogyan él, mit csinál az angol, az olasz, a francia. Azt is jelenti, hogy ebben az országban megismerem más népek kultúráját. Minél több nemzetiség él egy államban, annál gazdagabb az ország kultúrája. Ezért Szlovákiának is lehet magyar kultúrája, és szerintem büszke is lehetne rá. Nemrég a Nyitott Európáért díjat vehette át. Meglepődött? Nagyon meglepődtem. Mert hosszú éveken keresztül az volt az érzésem, hogy elhanyagoljuk egymást. A mostam kormánytól egy szlovákiai magyar nem vár„A szlovákiai magyarok kezdenek felfigyelni a szlovákiai magyarokra." (Dömötör Ede felvétele) hatja el, hogy valamilyen megbecsülésben legyen része, ha a különböző díjakra gondolok. Magyarország a saját embereivel törődik. Az is természetes, így annak örülök, hogy a szlovákiai magyarok kezdenek felfigyelni a szlovákiai magyarokra. Azt hiszem, hogy ennek legfőbb ideje. A színházban hogy érzi magát? Nemrég ért véget a Jókai Színház igazgatói posztja körüli hercehurca. Az események miképp érintették meg? Hol van az megírva, hogy egy nemzetiségi színháznak szlovák nemzetiségű igazgatója kell, hogy legyen. Egy nemzetiségi színház igazgatójának ismernie kell a nemzetiség kulútráját, mentalitását. Az idegeiben, a zsigereiben kell éreznie a mindennapok hozta változásokat. Mert másképp játszik Smetanát egy cseh és egy magyar filharmonikus zenekar. A kották egyformák. A zenekar tagjai születésüktől fogva másmilyenek. A magyar zenész megértheti, akarhatja, jól csinálhatja. De Ha beteljesedik a szörnyű jóslat, és szlovák darabok kerülnek előtérbe a színház repertoárjában? Ezt nem tartom szörnyű jóslatnak. Évek óta hangosan mondom, ha játszunk francia, olasz, cseh darabokat, akkor beleférhetne a műsortervbe egy-egy szlovák színdarab is. A magyar közönséget meg kell ismertetni a világ drámairodalmával, így a szlovák drámairodalommal is. Azt viszont kifogásolom, amit szintén Hudec úr mondott, hogy tűrhetetlen, hogy egy nem nemzetiségi színház ne játsszon szlovákul. Az ukrán színház miért nem játszik szlovákul? Pedig az ő hatalma alá tartozik. A mi színházunk a belügyminisztérium hatáskörébe került. Nálunk már működik az intendatúra, mi most már kultúrgyár vagyunk. Az ukrán színház ápolja csak a saját kultúráját a saját anyanyelvén. Engedjék meg, hogy én is anyanyelvemen ápoljam a kultúrámat, és ezzel a szlovák kultúrát is! Ha pedig feltétlenül azt szeretnénk, hogy Komáromban szlovák színház legyen, ott a rengeteg végzős fősikolai hallgató, akik nem tudnak hol elhelyezkedni. Egy végzős osztályt ide kell rendelni Komáromba. A volt Szakszervezetek Háza színpada egyáltalán nincs kihasználva. Már lehet is színházat csinálni! A mi színházunk kapui a szlovák társulatok előtt mindig nyitva álltak, nyitva állnak. Jöjjenek, és a komáromi szlovák közönség kapjon meg mindent, ami neki jár. Kívánom nekik a teltházat és sok sikert! A Nyitott Európáért díj hová került a lakásában? Még úgy áll, ahogy hazahoztam. Azt tervezem, berámáztatom, s felrakom a falra. Talán még jobban is esett, mint nyolcvanötben az érdemes művészi cím. Annak is örültem, de ott volt az a mellékíz, hogy az akkori hatalom kötelességének érezte, hogy olykor a nemzetiségi kultúra embereit is jutalmazza, díjazza valamivel. Mondom, örültem akkor is. A Nyitott Európáért díjat egy nemzetiségi közösség ítélte oda. Az a közösség, amelyhez én is tartozom. Válogatás a magyarországi nemzetiségek néprajzi köteteiből A többség nyelvén is megismerhetők LISZKA JÓZSEF A Magyar Néprajzi Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportja 1972ben tudományos tanácskozást rendezett a magyarországi nemzetiségek néprajzi kutatásáról. Ekkor hangzott el először a javaslat Balassa Iván és Ortutay Gyula részéről, hogy a jövőben nemzetiségi néprajzi periodikák jelenjenek meg az adott nemzetiségek nyelvén. E kezdeményezés nyomán a Magyar Néprajzi Társaság az illetékes magyarországi nemzetiségi kulturális szervezetekkel karöltve 1975-ben útjára is bocsátotta a magyarországi nemzetiségek népi kultúráját bemutató könyvsorozatait. Azóta egy-egy nemzetiségnek (a németeknek, szlovákoknak, románoknak, valamint a délszlávoknak, illetve 1994-től külön a horvátoknak is, valamint 1996-tól az egyéb nemzetiségeknek) külön-külön tucatnyi kötete látott már napvilágot az illető etnikum nyelvén, magyar és német nyelvű összefoglalókkal. A magyar tudományos életbe való jobb betagozódás érdekében a közelmúltban egy olyan gyűjteményes kötet látott napvilágot, amely a szóbanforgó nemzetiségi kötetek anyagaiból közöl válogatást magyar nyelven. A Kiss Mária által szerkesztett kötetben összesen tizennégy dolgozat olvasható, négy a szlovák, három-három a német és a horvát, kettő a román, továbbá egy-egy a szlovén és a szerb népi kultúrába engedve bepillantást. A válogatás elé ifj. Kodolányi János írt előszót. A szlovák blokkot Gyivicsán Anna írása nyitja (A „Národopis Slovákov v Maďarsku" tíz kötete), amely címének megfelelően a kiadványsorozat szlovák köteteinek első tíz darabját veszi számba, elemzi (azóta megjelent már a szlovák sorozat tizenkettedik darabja is). Itt jegyzem meg, hogy a most szóbanforgó kötet egységességét inkább szolgálta volna, ha a többi nemzetiség eddig megjelent kiadványsorozatairól is olvashatunk egy-egy ha sonló értékelést is magában foglaló áttekintést. De térjünk vissza Gyivicsán Anna dolgozatához! A szerző nemcsak e szlovák tudományos fórum megjelentetésének elvi kérdéseiről szól, hanem a kutatási hátteret is megrajzolja. Képet kapunk többek között arról is, hogy az 1977 óta rendszeresen megrendezett szlovák néprajzi táboroknak milyen fontos a szerepük az utánpótlás kinevelésében, miközben jelentős tudományos hozadékuk is volt. Az eredmények mellett szól a gondokról is. Kzek egy része számunkra sem idegen, hiszen a szlovákiai magyar viszonyok között (még akkor is, ha szakképzett néprajzkutatókban jobban állunk mint magyarországi sorstársaink) is problémát jelent, hogy egy-egy kiadványban sokszor ötvözni kell a szakemberek által írott elemző tanulmányokat amatőrök által papírra vetett gyűjtésekkel. Ennek persze nem kell okvetlen a tudományosság rovására történnie, ám mégis kevésbé „elegánssá" teszi az adott publikációt... Gondolom, ezen a téren a szlovák kollégák, szlovák néprajzi intézmények, szervezetek (pl. a Matica slovenská) hatékony segítséget nyújthatnának (pl. a szlovákiai szakmai, nyelvi továbbképző tanfolyamok, posztgraduális képzések stb. formájában). Krupa András dolgozatában a Galga menti szlovákok mitikus lényeiről szól ldválán. Hasonlóak mondhatóak el Zsilák Mária leírásáról is, amely Bükkszentkereszt (Nová Huta) népi orvoslásához közöl adalékokat. A következő dolgozat Andó György tollából származik (Adalékok a kiskőrösi szlovákok népi építészetéhez), amiből nyilvánvalóvá válik, hogy a vizsgált település „szlovák" építkezési kultúrája semmiben nem különbözik a környezet „magyar" architektúrájától. Nincs most arra mód, hogy hasonló részletességgel foglalkozzam a többi nemzetiség népi kultúrájából szemelgető dolgozatokkal is, így csak utalok rá, hogy igen izgalmas tanulmány olvasható többek között a Pécs környéki magyar és német bányászok szájhagyományairól, továbbá a dél-magyarországi németek búcsúval kapcsolatos szokásairól. Az interetnikus kapcsolatok törvényszerűségeinek ismerete szempontjából fontos annak a nyugat-magyarországi horvát adatnak a bemutatása, amely a „Szilágyi és Hajmási" balladával mutat rokonságot.. Végezetül hadd térjek vissza Gyivicsán Anna fentebb már bőven idézett dolgozatához, s annak befejező gondolataiból másoljak ide valamit: „A Národopis Slovákov v Maďarsku c. kiadványt olyan tudományos publikációnak tartjuk, amely gazdagíthatja, s amelynek gazdagítania kell elsősorban a szlovák néprajzkutatást, de amely a magyar etnográfia összehasonlító és interetnikus irányzatát is erősíti. Természetesen kívánatos lenne, hogy a kiadvány a nemzetközi szlavisztikai kutatásokba is bekerüljön..." Örvendetes, hogy e célok elérése érdekében a magyarországi szlovák kollégáknak a Magyar Néprajzi Társaság minden támogatást megad... Helyreigazítás helyett pontosítás Strba Sándor április 17-én írt levelében arra kérte szerkesztőségünket, hogy az 1998. április 31-én a Trugly Sándor tollából Érsekújvár képeslapokon címmel írt recenzióban közölteket részben igazítsuk helyre. Elolvasva a kifogásolt írást, kiderül, hogy Strba Sándor munkáját a recenzió szerzője elismeri és méltatja. Abban persze igaza van Strba Sándornak, hogy nem egyértelműen tüntette fel, hogy a Nové Zámky, Érsekújvár, Neihausel 1897-1997 című kötetnek ő a szerzője és az összeállítója. Az viszont szerepel a recenzióban, hogy a képeslapokat Berta András és Major Ferenc magángyűjteményéből válogatta az összeállító, logikus következtetés alapján: Strba Sándor. Sajnos, a Lilium Aurum Kiadónál a Strba Sándor által összeállított és írt első kötet nyomán született sorozat ötletének eredetét nincs módunkban elbírálni. Ez Strba Sándor és a kiadó tisztázatlan vitájának látszik, (dusza) SZÍNHÁZ SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Don Quijote (19) HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Háztűznéző (19) KIS SZÍNPAD: Szegény gyilkos (19) BORODÁČ SZÍNHÁZ - KASSA: Olivér (10, 19) JÓKAI SZÍNHÁZ - KOMÁROM: Leánykérés-A medve (11,19) MOZI POZSON

Y HVIEZDA:Rivers of Babylon (szlov.-cseh) 15.30, 18, 20.30 OBZOR: Lesz ez még így se (am.) 15.30,18,20.30 MLADOSŤ: Baraka, a világ arca (am.) 15.15, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Flubber-A szórakozott professzor (am.) 15,17 Esőcsináló (am.) 18, 20.30 Hét év Tibetben (am.) 17.30 Lesz ez még így se (am.) 16.30, 20 Rózsaszín élet (fr.-belg.-svéd-ang.) 19 Magánéletek (szlov.) 19.15 KASS

A DRUŽBA: Palmetto (am.) 15.30, 17.45, 20.00 TATRA: Az ördög ügyvédje (am.) 15. 30, 18, 20.15 CAPITOL: Boldogító nem (am.) 15.45, 18, 20.15 ÚSMEV: Titanic (am.) 16, 19.20 IMPULZ: Az angol beteg (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKI

A KOMÁROM: Amistad (am.) 16, 19 LÉVA - JUNIOR: Játék (am.) 16.30,19.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: G. I. Jane (am.) 16.30, 19 NAGYKAPOS: Eltitkolt valóság (am.) 19 GÚTA: A sakál (am.) 19.30 Écsi Gyöngyi és Miquéu Montanaro koncertje Lángoló aranyleletek ZALABA ZSUZSA Táncház és koncert zajlott a komáromi Csemadok székházban. Az ötletadó Écsi Gyöngyi előadóművész felkérte barátait, teremtsék meg a vérpezsdítő koncert lehetőségét, s cserébe ő Miquéu Montanaro oxitán zenésszel karöltve régi és új, a szívnek kedves dalokkal és dallamokkal szórakoztatja a közönséget. Skoda Judit fiatal tanárnő azonnal szervezni kezdett, s „ha koncert, miért ne lehetne táncház is?" - alapon meghívta a zselízi Mézes zenekart, hogy hajnalok hajnaláig húzzák a talpalávalót. Écsi Gyöngyi és Miquéne Montanaro koncertjén aprók és felnőttek, vájtfülűek és zenebarátok egyaránt lenyűgözve hallgatták a két előadó kincset érő műsorát. Écsi Gyöngyi varázslatos hangja, Montanaro elbűvölő improvizációi és szerzeményei valósággal megörvendeztették a népzenét, hitvalló énekeket és világzenét kedvelők táborát. - Igaza van Kodály Zoltánnak, amikor azt állítja, hogy a népdal még nem mondta ki az utolsó szót: nem elavult stílus maradványa, nem a történelem holt relikviái közé való, hanem eleven élet -vallja Écsi Gyöngyi, Mátyusföld szülötte, a berzétei református gyülekezet kántora, a komáromi teológiai akadémia hallgatója. Csodálatos élmény énekelni, dalba foglalni a Teremtőt és a világmindenség értékeit. Augustinus azt mondja, kétszeresen imádkozik, aki énekel. Számomra a folklórkincs legértékesebb elemei, „lángoló aranyleletei" a hitvalló énekek. Ezt próbálom beemelni a templomi szertartásokba, de éppúgy a klubfellépéseinkbe is. Montanaro zenei szerzeményei mesésen, játékos gyönyörűséggel tarkítják dalaimat, s az énekek hasonló módon, hídként kötik össze a szabadon szárnyaló dallamokat, a zenét. Az előadásunkban jól elfér a vüágzene, ahitvalló énekek és a népdalok köteden áramlása. A közeljövőben az oxitán zenész és zeneszerző a világ különböző pontjain koncertezik, április huszonhetedikén, hétfőn például a Győri Zenei Fesztiválon koncertezett, Écsi Gyöngyi pedig katolikus és református templomokban énekel - a Teremtőről, a Teremtőnek, hogy minden emberhez eljusson az Istent dicsőítő ének Miquéu Montanaro és Ecsi Gyöngyi a kocerten (Tóth Lehel felvétele)