Új Szó, 1998. április (51. évfolyam, 76-99. szám)

1998-04-16 / 87. szám, csütörtök

10 SPORT ÚJ SZÓ 1998. ÁPRILIS 16. Ruud Gullit újságíró lesz? London. Újságírásban is kipróbálja képességeit Ruud Gullit, az egykori vá­logatott holland labdarú­gó. Gullit a The Observer című lapban írhatja meg sporttal kapcsolatos véle­ményét. A londoni Chelsea futballcsapatának volt játé­kos-edzője bejelentette azt is, hogy a televíziós szakkomentátori munkát is kipróbálja. Ruud Gullit a brit ITV-nél május 16-án, a Newcastle United-Arsenal FA Kupa-döntőn mutatko­zik be tévésként, (m) Troussier-t kritizálják Johannesburg. Egyre több bírálatot kap Philippe Troussier, a dél-afrikai lab­darúgó-válogatott francia szövetségi kapitánya, mert az ország médiájával nem tart fent jó kapcsolatot. Neil Tovey, a válogatott egykori kapitánya szerint Troussier-nak szorosabb kapcsolatot kellene kialakí­tania a sajtóval. Elmondta, az egyik edzőtáborozás utáni sajtótájékoztatón Philippe Troussier csak franciául volt hajlandó nyi­latkozni, jóllehet, jól be­széli az angol nyelvet is. Tovey szerint míg a koráb­bi szakvezetőket a túlzot­tan nyílt stílusuk miatt bí­rálták, addig Troussier-n a fölösleges zárkózottságot lehetne számon kérni. „A média rádöbbent arra, hogy a korábbi szövetségi kapitányok, Clive Barker és Jomo Sono nem voltak olyan rossz szakvezetők" ­mondta Neil Tovey, akit Philippe Troussier eddig nem vett figyelembe a vá­logatott keret összeállítá­sakor. (m) Andrzej Golota kiütéssel nyert Ledyard. Andrzej Golota lengyel nehézsúlyú profi ökölvívó a hatodik menet­ben kiütéssel győzött az amerikai Eli Dixon ellen a Connecticut állambeli Ledyardban megrendezett ranglistamérkőzésen. Az elmúlt évben két mérkőzé­sén is mélyütés miatt lelép­tetett Golota ezúttal egy jobb csapottal térdre rogyasztotta ellenfelét, akit Arthur Mercante játék­vezető kiszámolt. - Mini­mális elvárás volt a győze­lem. Az elmúlt hónapok­ban megváltoztam, nyu­godtabb, higgadtabb let­tem - mondta a 30 éves Golota, aki eddigi profi pá­lyafutása alatt 29 győze­lem mellett három veresé­get számlál, (m) Tizenhárom ezer kilométer vár rá Prága. Juraj Puči cseh nyugdíjas tegnap, amikor betöltötte 69. életévét, ne­kivágott egy 13 ezer kilo­méteres gyalogtúrának. A sportember azt tervezi, hogy éppen egy év múlva, 70. születésnapján érkezik vissza Prágába. A ČTK je­lentése szerint Puči egy ér­dekes felajánlást is tett: 10 ezer koronát ad annak, aki lefényképezi, amint vala­milyen közlekedési eszkö­zön tartózkodik. A nyugdí­jas úgy tervezi, gyalogtúrá­ja során útba ejti Szlováki­át, Magyarországot, Auszt­riát, Németországot és Lengyelországot, (č) Labdarúgó-vb: utolsó jegyek telefonrendelésre Még 110 ezer belépő MTI-HÍR Párizs. A francia szurkolók iránt erős részrehajlással vádolt, s emiatt külföldről sokat táma­dott CFO, az idei labdarúgó-vi­lágbajnokság francia szervező­bizottsága bejelentette: a „tarta­lékként félretett" 110 ezer belé­pőjegy értékesítését tíz nap múl­va, április 22-én reggel 8 órától kezdik meg - kizárólag telefo­non. Az említett jegyek az első fordu­ló mérkőzéseire - a nyitó össze­csapás kivételével -, valamint a nyolcaddöntőkre szólnak. Az összes többi találkozó jegyeit már hónapokkal előbb eladták ­a hevesen tiltakozó külföldiek szerint döntő arányban a francia rajongóknak. A hamarosan telefonon értéke­sítendő 110 ezer jegyhez kizáró­lag az Európai Unió 15 tagálla­mának, valamint az európai gazdasági övezethez tartozó to­vábbi három ország polgárai jut­hatnak hozzá, mégpedig érkezé­si sorrendben. Az április 17-én, pénteken közzéteendő telefon­számok egyikén neve, állampol­gársága, pontos lakcíme bedik­tálásával egy szurkoló egy mér­kőzésre legfeljebb négy darab jegyet igényelhet, s összesen négy mérkőzést jelölhet meg. A jegyeket a szerencsések utóbb, postán kapják majd meg. A CFO egy hatalmas, külön tele­fonközpontot bérel erre az alka­lomra, ahol 90, több nyelven is beszélő alkalmazott veszi majd fel a rendeléseket. Az újonc vágsellyeik (világos mezben) a II. labdarúgóliga legutóbbi fordulójában döntetleneztek a puhóiakkal (2:2)... (Balajti Árpád felvétele) Trapattoni Olaszországba szeretne szerződni Vajon hol folytatja? MTI-HIR München. Giovanni Trapattoni, a német labdarúgó-bajnokság­ban szereplő Bayern München olasz vezetőedzője megerősítet­te, hogy a következő idényben Olaszországban szeretné foly­tatni edzői pályafutását. Korábban már ismertté vált, hogy Trapattoni a nyáron el­hagyja a Bayernt és helyét a Borussia Dortmund jelenlegi sportigazgatója, Ottmar Hitzfeld veszi át. - Elég volt Münchenben. Vissza­megyek Olaszországba, az az én világom. Nincs még klub ahová mehetnék, de tovább nem sze­retnék itt maradni - nyilatkozta az 59 éves szakvezető, aki az el­múlt idényben bajnoki címhez segítette a bajorországi csapa­tot. Trapattoni elmondta, hogy az 1860 München elleni, 3:l-es Bayern-sikerrel végződött ösz­szecsapás előtt azt kérte tanítvá­nyaitól, ha meg akarják lepni, akkor jó játékkal legyőzik a má­sik müncheni csapatot. - Meg­tették. Játékosaim úgy játszot­tak, ahogy mindenki elvárja tő­lük. Elégedett voltam a mutatott teljesítménnyel - fogalmazott Trapattoni. átadásával 2:l-re legyőzte a baj­noki címvédő Detroit Red Wings gárdáját. A Vörös Szárnyak be­csületgólját az orosz Vjacseszlav Kozlov szerezte. EREDMÉNYEK: Florida Pan­thers-Ottawa Senators 2:3 (0:2, 0:1, 2:0), gólütők: Kozlov (57.), Mellanby (59.), illetve Jasin (2.), Zsoltok (16.) Dackell (25.); 15 000 néző. Kapura tartó lövések 31:30. Washington Capitals-New York Rangers 3:1 (1:1, 0:0, 2:0), gólütők: Bondra (13.), Nyikolisin (49.), Juneau (50.), illetve Sundström (5.); 20 000 néző. Kapura tartó lövések 32:17. Phoenix Coyotes-Detroit Red Wings 2:1 (0:0, 0:1, 2:0), gólütők: Isbister (44.), Doan (55.), illetve Kozlov (27.); 17 000 néző. Kapura tartó lövések 23:26. A tapasztalt Wayne Gretzky ilyen helyzetből sem tudott gólt ütni a Washington kapusának, Olaf Kolzignak. A házigazdák 3:1 arányban diadalmaskodtak a New York Rangers felett... (ČTK-képszolgálat) A második vonalbeli labdarúgó-bajnokság huszonkettedik felvonása után Új edzővel veretlenek Nemzetközi hokimérkőzés: 167. Finnország-Csehország 2,00­3,60-2,20-1,45-1,50. Cseh futball-liga: 172. Brno­Jablonec 1,70-2,80-3,50-1,10­1,60. Német labdarúgó Bundesliga I: 173. Duisburg-Wolfsburg 1,75­2,80-3,50-1,10-1,60; 174. Bre­men-Köln 1,75-2,80-3,50-1,10­1,60. Német labdarúgó Bundesliga II: 175. St. Pauli-Nürnberg 2,20­2,80-2,60-1,25-1,35; 176. Un­terhaching-Leipzig 1,80-2,80­3,40-1,15-1,55; 177. Ma­inz-Cottbus 1,75-2,80-3,50­1,10-1,60. Svájci focibajnokság: 178. St. Gallen-Servette 3,20-2,80­1,90-1,50-1,20. Francia fociliga: 179. Metz­Nantes 1,40-3,20-5,30-1,05­2,10; 180. Cannes-Lens 3,40­2,70-1,85-1,55-1,15. Holland labdarúgóliga: 181. Maastricht-Fort. Sittard 2,10­2,70-2,70-1,25-1,40. Angol labdarúgó II. divízió: 182. Middlesbrough-Manches­ter City 1,45-3,20-4,80-1,05­2,00. Portugál focibajnokság: 183. Sporting Lisszabon-Vit. Setubal 1,25-4,00-7,00-0-2,80. Pozsony. A nyitrai és a máriatölgyesi gárda mö­gött erős négyesfogat (Jelšava, Púchov, Senec, Devín) csatázik a feljutást jelentő első két helyezé­sért. A sztropkóiak hazai vereségét követően aligha­nem kiszálltak a verseny­ből. SZABÓ ZOLTÁN Nagy érdeklődés előzte meg a puhóiak vágsellyei vendégjáté­kát. A bennmaradásért küzdő újonc egyáltalán nem ijedt meg a favorittól, csak vitatható bün­tetőből egyenlített a Matador. „Védenceim példásan küzdöt­tek, a mérkőzés nagy részében felülmúlták az ellenfelet. Rá­szolgáltunk volna a három pont­ra. Ami a tizenegyest illeti, csak a játékvezető tudja, miért ítélte meg... Egyébként nem ez az első eset, hogy a bírók megkárosítot­tak bennünket" - mondta Stanislav Jarábek, a Duslo edző­je­Kevesen számítottak arra, hogy Sztropkóban nyerni tudnak a dévényiek. Pedig így történt. Te­hát folytatódott az Š KP Tatran 14. fordulótól tartó veretlenségi sorozata, amióta Vladimír Goffa irányítja az együttest, még baj­nokin nem kapott ki! „Az első félidőben túlságosan óvatosan futballoztunk, szünet után viszont mi diktáltuk az ira­mot, és sikerült fordítanunk. A Nagyszombatból igazolt Gabriel ezúttal is kitett magá­ért." - nyilatkozta a dévényiek trénere. Egyre jobban belelendülnek a szenciek, legutóbb Zólyomban ­a szoros eredmény ellenére ­biztosan nyertek. „Nyolcvan percig kitűnően játszottunk, de ismét sok helyzetet elpuskáz­tunk. A hajrában két hazai védő is piros lapot kapott, ezt követő­en érthetetlenül visszaestünk. Az viszont örömmel tölt el, hogy formánk felfelé ível, hiszen kulcsfontosságú mérkőzések előtt állunk. Vasárnap a jolsvai együttest fogadjuk, majd szer­dán Máriatölgyesen (Dubnica) lépünk pályára. A rangadókon elválik, hogy mire vagyunk ké­pesek. Sajnos, Žiga, Libuša és Fiľak sérüléssel bajlódik, de re­mélem, hamarosan rendbejön­nek" - nyilatkozta Borbély Lász­ló, a Koba mestere. Egyre lejjebb csúszik a tabellán az anyagi gondokkal küszködő bősi gárda, legutóbb Turócszentmártonban kapott egy hármast. „Az eredmény ön­magáért beszél, kritikán aluli teljesítményt nyújtottunk. Jankovics kapusnak köszönhet­jük, hogy ennyivel megúsztuk. A játékosok hozzáállásával is elé­gedetlen vagyok. Sajnos, szűk keret áll rendelkezésünkre, hi­ányzik a konkurencia. Kiss Bélát műteni kell, Méhes pedig még nem jelentkezett..." - jelentette ki Kalmár László, a csallóköziek szakembere. A hét végén a zó­lyomiakat fogadják. „Nincs me­se, nyernünk kell. Ellenkező esetben bajok lehetnek..." - fe­jezte be a szakvezető. Az alsóházban kezd kikristályo­sodni a helyzet, a Matadorfix mellett egyre jobban leszakad a zólyomi és a lévai gárda. GÓLLISTA - 14 gólos: Čemega (Vranov); 13 gólos: P. Hodúr (Gabčíkovo, Nitra), Figlár (Vranov); 10 gólos: Mir. Lőrinc (Nitra), Bognár (Piešťany); 9 gólos: Nagy (Nováky); 8 gólos: Karasy (Martin), Lembakoali (Púchov), R. Varadín (Devín), Goga (Senec); 7 gólos: Varga D. (Dubnica), Flašík (Levice, Púchov), Ondrovič (Nitra). A NIKÉ 16, JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA Pozsony. A NIKÉ fogadóirodái­ban a következő mérkőzésekre tippelhetünk. CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 16. Jégkorong NHL: 122. Caroli­na-Pittsburgh 2,10-3,60-2,10­1,50-1,50; 123. Ottawa-Montre­al 1,80-3,80-2,40-1,40-1,60; 124. NY Islanders-Tampa Bay 1,60­3,80-2,60-1,35-1,65; 125. Flori­da-Philadelphia 2,30-3,80-1,85­1,55-1,45; 126. Chicago-New Jersey 2,10-3,60-2,10-1,50-1,50; 127. Colorado-San Jósé 1,80­3,80-2,40-1,40-1,60; 128. Phoe­nix-Dallas 2,10-3,60-2,10-1,50­1,50; 129. Los Angeles-St. Louis 2,00-3,60-2,20-1,45-1,50. Nemzetközi hokimérkőzés: 135. Németország-Franciaország 1,65-3,80-2,70-1,30-1,70. Labdarúgó KEK-elődöntő, visz­szavágók: 138. Chelsea-Vicen­za (az első meccsen 0:1) 1,40­3,20-5,30-1,05-2,10; 139. Lok. Moszkva-Stuttgart (1:2) 2,10­2,80-2,70-1,25-1,40. PÉNTEK, ÁPRILIS 17. Jégkorong NHL: 154. Vancou­ver-Calgary 1,80-3,80-2,40­1,40-1,60. SZOMBAT, ÁPRILIS 18. Labdarúgó Mars Szuperliga: 212. B. Bystrica-Prievidza 1,60­2,80-4,00-1,05-1,70; 213. DAC-Petržalka 1,70-2,80-3,60­1,10-1,60; 214. Bardejov-Slo­van 3,00-2,80-1,90-1,50-1,20; 215. Lokomotíva-Trenčín 2,20­2,80-2,60-1,25-1,35; 216. Ružomberok-Rim. Sobota 1,55­3,00-4,20-1,10-1,80; 217. In­ter-Humenné 1,30-3,50-6,50­0-2,40; 218. Trnava-Prešov 1,20-4,00-8,00-0-3,00. Cseh labdarúgó-bajnokság: 219. Dukla-Hr. Králové 1,75­2,80-3,50-1,10-1,60; 220. Opa­va-Sparta 3,50-2,80-1,70-1,60­1,10; 221. Dmovice-Olomouc 2,40-2,80-2,40-1,30-1,30; 222. Ostrava-Teplice 1,45-3,20­4,80-1,05-2,00; 223. Sla­via-Plzeň 1,20-4,00-8,00-0­3,00; 224. Liberec-Žižkov 1,60­2,80-4,00-1,05-1,70; 225. L. Bohdaneč-Č. Budéjovice 2,50­3,00-2,10-1,40-1,30. Német labdarúgó Bundesliga I: 235. Rostock-K'lautern 2,30­2,80-2,50-1,30-1,35; 236. Karlsruhe-Schalke 2,40-2,80­2,40-1,30-1,30; 137. 1860 München-Hertha 1,60-2,80­3,60-1,10-1,60. MTI- ÉS SITA-HÍR New York. Három mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) leg­utóbbi játéknapján. A Reuters jelentése szerint a Florida Panthers otthonában diadal­maskodó Ottawa Senators a még hátralévő fordulóktól füg­getlenül bejutott az április 22­én kezdődő rájátszásba. A kana­dai csapat góljain három euró­pai játékos osztozott. Előbb az orosz Alekszej Jasin, majd a lett Szergej Zsoltok, végül a svéd Andreas Dackell talált be John Vanbiesbrouck kapujába. A ha­zai csapatból Scott Mellanby és az orosz Viktor Kozlov volt ered­ményes. A Phoenix Coyotes az újonc Brad Isbister góljával és gólt érő Jégkorong NHL: hat nap múlva kezdődik a rájátszás Azt Ottawa is bejutott a playoff-sorozatba

Next

/
Thumbnails
Contents