Új Szó, 1998. április (51. évfolyam, 76-99. szám)
1998-04-16 / 87. szám, csütörtök
POLITIKA ÚJ SZÓ 1998. ÁPRILIS 15. Lágerparancsnok kiadatása Zágráb. Horvátország hivatalosan kérte az argentin kormánytól Dinko Sakic kiadatását - közölte tegnap Zágrábban Ivo Sanader külügyminiszter-helyettes. Sakic a jasenovaci koncentrációs tábor parancsnokhelyettese, később pedig igazgatója volt. Az érintett tagadja, hogy köze lett volna többezer ember lemészárlásához, a nemzetközi zsidó szervezetek szerint azonban Sakic háborús bűnös. (MTI) Felajánlják Pol Potot Tokió. A vörös khmerek felmorzsolódóban lévő egységei segélyek ellenében átadnák Pol Potot, hogy a diktátort nemzetközi bíróság elé lehessen állítani - közölte a szélsőséges kambodzsai gerillaszervezet egyik parancsnoka. Khem Nuon tábornok elmondta: ő és Ta Mok, a vörös khmerek vezére egyetért Pol Pot kiadásával, s azzal, hogy cserében élelmiszert, gyógyszert kapjanak. A gondjuk ezzel kapcsolatban az, hogy sem az Egyesült Államok, sem más országok kormányzatával nem állnak kapcsolatban, tehát „nem tudnak kivel tárgyalni". (MTI) Nyílt szavazás Kirijenkóról Moszkva. Szergej Kirijenko miniszterelnöki kinevezéséről holnap nyílt szavazással dönt az Állami Duma. Az orosz törvényhozás alsóháza erről tegnap határozott nagy többséggel, megváltoztatva a szavazás rendjét: a múlt héten titkos szavazással utasította el az államfő jelöltjét a duma. Az orosz törvényhozás házszabálya eddig csak titkos szavazást tett lehetővé a miniszterelnök személyéről, ezentúl viszont az alsóházban nyílt szavazásra is sor kerülhet, ha a képviselők egyszerű többséggel így határoznak. E döntés gyakorlatilag Kirijenko jelölésének ismételt elutasítását teszi szinte bizonyossá. (MTI) Tornádó Kínában Peking. Tornádó pusztított az elmúlt napokban Kína középső részén. Hunan tartomány falvaiban tizenegy emberéletet követelt a vihar, tizennégyen megsebesültek, öt ember pedig eltűnt. Az Új Kína hírügynökség tegnapi jelentése szerint Hunan tartomány falvait érte a természeti csapás. Az áldozatok közül hatan vízbe fúltak, két embert a villám ütött agyon, hárman pedig a szélvihar által ledöntött házaikban lelték halálukat. (MTI) Éleződik a helyzet Koszovóban Menekülnek a szerbek Nem kapott kegyelmet MTI-ÓSSZEÁLLÍTÁS Jarratt/Richmond. Végrehajtották a halálos ítéletet a 32 éves paraguayi Angel Francisco Breardon. Az ítélet végrehajtásához előzőleg mind a legfelsőbb bíróság, mind pedig James Gilmore, Virginia állam kormányzója hozzájárult. A kormányzó a hágai Nemzetközi Bíróság és Madeleine Albright külügyminiszter kérése ellenére döntött úgy, hogy nem részesíti kegyelemben a gyilkost. Gümore kijelentette: megérti Albright aggodalmait, de ő Virginia polgáraiért is aggódik. Mint fogalmazott: az állampolgároknak joguk van ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat saját otthonukban. Madeleine Albright külügyminiszter a Virginia állam kormányzójához eljuttatott kérésében azzal érvelt, hogy a paraguayi gyilkos kivégzése a „visszaüthet" a külföldön bűncselekményt elkövető állampolgárokra. Az amerikai legfelsőbb bíróság elutasította a gyilkosságért elítélt paraguayi ügyének felülvizsgálását, s így zöld utat adot a kivégzéshez. A kilenc tag közül mindössze három fogadta el Albright aggodalmait. A hágai Nemzetközi Bíróság ugyancsak az ítélet megváltozatását kérte, mert tudomására jutott, hogy a paraguayi konzulátust nem tájékoztatták az ügyről. Angel Francesco Breardot azért ítélték halálra, mert 1992-ben meggyilkolt egy asszonyt, miután megpróbálta megerőszakolni. Az ítéletet injekcióval hajtották végre. Paraguay „mélységes sajnálatát" fejezte ki amiatt, hogy végrehajtották a halálos ítéletet a gyilkosságért elítélt állampolgárán, annak ellenére, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság „egyhangú határozatban kérte a végrehajtás elhalasztását". A dél-amerikai ország külügyminisztériuma Paraguay washingtoni nagykövetségén keresztül adott ki közleményt. A paraguayi Angel Francisco Breard kivégzését nem tudta megakadályozni Madelaine Albright, a hágai Nemzetközi Bíróság és a tüntetők sem. Virginia állam lakosai most már biztonságban érezhetik magukat. (ČTK/AP) MTI-TUDÓSÍTÁS Belgrád. A nyugat-koszovói Decani és Djakovica térségében lévő falvakban élő szerb és montenegrói családok tömegesen hagyják el otthonaikat, s a hatóságok a Decaniban lévő gyermektábor épületeiben szállásolták el a koszovói albán terroristák elől menekülő polgárokat. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) nevű koszovói albán terrorista szervezet fegyveresei a nyugat-koszovói térségben sorra ássák a lövészárkokat, s bunkereket létesítenek a magánbirtokokon. Az UCK fegyveresei ellenőrzésük alá vonták a közutakat is: barikádokat emelnek a mellékutakon, s igazoltatják, zaklatják a főutakon közlekedő szerbeket és montenegróiakat. Egyes hírek szerint a közép-koszovói Klina közelében lévő Stupelj faluba betörő albán terroristák fegyverek után kutattak a romák és albánok házaiban. Az egyik, romák lakta házban az UCK-tagok találták egy Vojislav Seseljt, a Szerb Radikális Párt elnökét ábrázoló képet, ezért megverték a ház tulajdonosát, majd megetették vele a radikális vezér képmását. Egyébként Seselj legújabb nyilatkozatában már nem zárta ki annak lehetőségét, hogy háború robbanjon ki a többségében albánok lakta, Szerbiához tartozó Koszovó tartományban. Seselj szerint egyes nyugati államok folyamatosan a nyílt háború kirobbantására bátorítják a koszovói albánokat. „Az albánoknak tudniuk kell, hogy mi vár rájuk egy esetleges háborúban: semmi esélyük sincs, s mindent elvesztenének" - magyarázta Seselj. Hárommillióra becsülik az áldozatok számát Koreai éhínség Prága. A cseh parlament alsóháza, a képviselőház tegnap nagy többséggel jóváhagyta Csehország csatlakozását a NATO-hoz. A 200 tagú testületben a szavazáskor 192 képviselő voltjelen. Közülük 154-en támogatták a csatlakozást, míg ellene 38-an szavaztak. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A várakozásoknak megfelelően a washingtoni szerződéshez való csatlakozást támogatták a Polgári Demokratikus Párt, a Szabadság Unió, a Polgári Demokratikus Szövetség, a Kereszténydemokrata Unió - Csehszlovák Néppárt képviselői, valamint az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt honatyái is, míg a szintén ellenzéki kommunista és republikánus képviselők ellene voksoltak. A képviselőház által elfogadott határozat leszögezi, hogy a NATO kibővítése megerősíti Európa biztonságát és stabilitását, s hozzájárul kontinensünk korábbi kettéosztottságának meghaladásához, semmi esetre sem jelenti Európa újrafelosztását. A képviselőház üdvözli, hogy Brüsszel Prágát, Varsót és Budapestet szólította fel elsőként a csatlakozásra, s meggyőződése, hogy a ratifikációs folyamat mindhárom ország esetében sikerrel végződik. A csatlakozási dokumentumot még a felsőháznak, a szenátusnak is jóvá kell hagynia. Ebben a testületben azonban komoly többségben vannak a jobboldali pártok szenátorai, így a szavazás kimenetele nem kétséges. A ratifikációs folyamat hivatalosan akkor fejeződik be, amikor A dokumentumot még a szenátusnak is jóvá kell hagynia. Václav Havel államfő aláírja a dokumentumot. A szociáldemokraták korábban a magyarországihoz hasonló népszavazás kiírásától tették függővé támogatásukat, de miután ezt nem sikerült keresztülvinni a parlamentben, a pártvezetés javasolta a képviselőknek, hogy ennek ellenére szavazzanak a NATO-csatlakozás mellett. Jaroslav Šedivý külügyminiszter szerint a képviselőház döntésével Csehország „megtette a NATO-ba vezető legfontosabb és döntő lépést". Hasonlóan nyilatkozott Michal Lobkowicz védelmi miniszter. „Rendkívül fontosnak tartom, hogy a képviselők 75 százaléka támogatta a NATO-csatlakozást." - mondta a miniszter, aki külön nagyra értékelte, hogy a csatlakozást a szociáldemokraták is megszavazták. „Az ország külpolitikája szempontjából ez igen pozitív jelzés" - véli Lobkowicz. Miloš Zeman a szociáldemokraták elnöke úgy fogalmazott: pártja támogatja Csehország NATO-tagságát, de azt továbbra is hibának tartja, hogy egy ilyen rendkívüli horderejű lépésről nem kérdezték meg a polgárok véleményét is. Ugyanakkor Miroslav Grebeníček kommunista pártelnök szerint a NATO a kétpólusú világ terméke, s mint ilyen hasznosabb lenne ha megszűnne. Szerinte Európában egységes védelmi rendszert kellene kialakítani, mégpedig a helsinki folyamat dokumentumainak szellemében. Csehország csatlakozása a NATO-hoz a kommunisták véleménye szerint túl sokba fog kerülni az országnak, s ráadásul nem garantálja a biztonságot sem. MTI-HÍR Tokió. Hárommillió ember halhatott meg az elmúlt másfél évben Észak-Koreában a katasztrofális élelmezési helyzet következtében - állítják az egyik dél-koreai buddhista szervezet képviselői, akik felmérést készítettek a kínai határtérségben élő északkoreaiakról. A Kínába menekültek minden harmadik családtagjukat elveszítették. A buddhista szervezet több mint háromezer GAÁL LÁSZLÓ Pozsony. Márciusban újabb szerződést kötött a cseh és a szlovák oktatási tárca, melynek értelmében szeptembertől 300 szlovákiai diák tanulhat hivatalosan Csehországban, de nem szlovák állami ösztöndíjjal, hanem ugyanolyan feltételekkel, mint a csehországi középiskolából érkező. Minderről Keszegh Tünde, a prágai magyar Ady Endre Diákkör vezetőségi tagja tájékoztatta lapunkat. - Minden szlovákiai magyar tannyelvű iskolába levelet küldtünk, az új lehetőségről értesítjük a pályaválasztási tanácsadókat, s arról is tájékoztatjuk őket, hogy a szlovákiai diákok számára minden csehországi felsőoktatási intézmény április végéig meghosszabbította a jeemberrel készített felmérésére alapozza az éhhalálról közzétett adatokat. Catherine Bertini, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának vezérigazgatója ugyan az éhhalál kiterjedéséről nem közölt becslést, ám megerősítette: márciusban összeomlott a KNDK-ban az élelmiszer-elosztási rendszer, a lakosság egészségügyi állapota rendkívüli mértékben leromlott. „Füvet, gyökereket esznek az emberek, és azt, amit találnak" - mondta Bertini. lentkezési határidőt. A konkrét feltételekről az adott iskola tanulmányi osztályán vagy nálunk érdeklődhetnek - mondta Keszegh Tünde. A cseh főiskolákon a felvételi vizsgáhpz illetéket, 200-600 korona közötti öszszeget kell fizetni. A csekket csak Csehországban lehet befizetni. Az új szerződés adta lehetőség azért is nagy segítség, mert aki magánúton végezte az egyetemet, a tandíjat kellett fizetnie, s mint külfölditől, akár havi háromezer koronát is kértek tőle a diákszállók. A prágai ADY klub vátja a szlovákiai magyar diákokokat, s remélik, hogy a szétválás óta hanyatlásnak indult prágai magyar diákélet ismét fellendül. Bővebb információk a GPUH3263@MENZAMFFCUNI. CZ internetcímen találhatók. Csehország várja a szlovákiai diákokat Sürget az idő Diplomáciai bonyodalmakat is okozhat egy harminckét éves paraguayi férfi tegnapi kivégzése az USA-beli Virginia államban 4 A cseh kommunisták a képviselőház ablakából üdvözlik a NATO-csatlakozást ellenző tüntetőket. Kevés volt az üdvösséghez. (ČTK) A cseh parlament alsóháza a NATO-hoz való csatlakozásról Prága is igent mond Pol Pótért élelmiszert kérnek. (Archívum)