Új Szó, 1998. március (51. évfolyam, 50-75. szám)

1998-03-07 / 55. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1998. MÁRCIUS 5. POLITIKA 5 Beszélgetés Vladimír Holannal, a Szlovák Rádió műsorigazgatójával a magyar helységnevek használatáról Érvényesülő keretegyezmény? Amikor Vladimír Holan­nal, a Szlovák Rádió mű­sorigazgatójával beszélge­tésünk témakörét és idő­pontját egyeztettük, meg­jegyezte: a magyar szer­kesztőségben nem törté­nik semmi rendkívüli. A beszélgetésen ennek elle­nérejelen volt Papp Sán­dor főszerkesztő és helyet­tese, Protics János is. PÉTERFI SZONYA Több, egymástól függeden forrásból tudtuk meg, hogy szerkezetváltás készül a ma­gyar adásban. Minek beszélni valamiről, ami­ről még döntés sem született? A struktúraváltás jóváhagyásának mechanizmusa többszintű, je­lenleg csupán a tervezet kidol­gozásánál tartunk. Tehát mégis kell számolni vál­tozásokkal? ben fontolgatjuk, hogy hama­rabb indítanánk a műsorsugár­zást. Terveink szerint a napi adás 14 óra helyett 13 órakor kezdőd­ne, és 18 órakor fejeződne be. Felvetődött a műsor időszerűsé­gének kérdése is, hiszen a hallga­tó a délelőtt történtekről csak ké­ső délután értesülhet. Ezért ter­vezzük, hogy az adást hírműsor­ral indítanánk. Korai beszélni az esetleges - vasárnap is sugáro­zandó - élő adás tervéről, illetve arról is, hogy több gyermek- és if­júsági műsor készülne. Néhány hete magyar szöveg­környezetben szlovák hely­ségneveket használnak a be­mondók és a többi munkatárs. Megmagyarázná ennek okát? A főszerkesztővel kötött megál­lapodás értelmében csupán az európai kisebbségi keretegyez­ményben foglaltakat érvényesít­jük. Nem furcsa, hogy éppen most döntöttek így? Netán nem Papp Sándornak én vagyok a felettese, leváltásának gondo­latával nem foglalkozom. Nem tudom, ki terjeszti ezeket a rémhíreket. Nem vitás, hogy az sem, hogy kinek szól a ma­gyar adás. Nem a magyar nemzetiségű hallgatóknak? A nyelvi szempontoknál van fontosabb is: a feszültségek el­... a vegyes la­kosságú terüle­teken szlovákok is fi­gyelemmel kísérik a magyar adást. És ők szerintem joggal uta­sítják el a törté­nelmi neveket. Somogyi Tibor felvételei Felvetődött a műsor időszerű­ségének kérdése is, hiszen a hallgató a délelőtt történtekről csak késő délután értesülhet. Elsősorban arról van szó, hogy este 18 óra után a magyar adás vételi (műszaki) feltételei rosz­szak. Vagyis a hallgatók érdeké­azért, mert úgy hírlik, hogy megingott a főszerkesztő szé­ke, és ez volt tisztségben ma­radásának feltétele? aki dolgozik, hibázhat, a ma­gyar szerkesztőség főszerkesz­tője is, ám ez nem ok arra, hogy leváltsuk. Amikor a rádiótanács a magyar adás monitorozása után utalt a hiányosságokra, megbeszéltük a főszerkesztő­vel, hogy ne ismétlődjenek meg. Térjünk vissza az előző kér­déshez: miért mostantól? Nincs szó arról, hogy a magyar­lakta községek és városok nevét államnyelven kell használni, csupán arról, hogy ne használ­juk a csaknem színtiszta szlo­vák városok és falvak monar­chiabeli megnevezését. Ez el­lenszenvet vált ki a többségi nemzet képviselőiben. Már bocsánat, de magyar szö­vegkörnyezetben nyelvileg is helytelen a szlovák szavak használata, ragozásukról nem is szólva. Talán nem mellékes kerülése. Nem lényegtelen az sem, hogy több magyar földraj­zi név eltér a város mostani szlovák nevétől. Jó példa erre a Liptovský Mikuláš helyett hasz­nált Liptószentmiklós. S hogy kinek szól a magyar adás? Mindazoknak, akik értenek ma­gyarul. Tudomásom szerint a vegyes lakosságú területeken szlovákok is figyelemmel kísé­rik a magyar adást. És ők szerin­tem joggal utasítják el a törté­nelmi neveket. Értesüléseink szerint a ma­gyar helységnevek használata korlátozásának politikai hát­tere van: ön állítólag a DSZM tagja lett. Nem értem, miért kell politikai szemszögből értékelni a megál­lapodáson alapuló döntésün­ket. Ha abból indulunk ki, hogy jogállam vagyunk, meg kell tar­tanunk a kisebbségi keretegyez­ményben foglaltakat. A magyar politikai erők az együttes politizálás hívei Nem egyedül indul ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. „Az MKDM-ben egy pillanatig sem merült fel, hogy a mozgalom esetleg egyedül indul a választásokon" - nyilatkozta tegnap lapunknak Bárdos Gyula. Az MKDM szóvivőjét arról fag­gattuk, hogy a választási törvény tervezetének ismeretében a Ma­gyar Koalíció melyik lehetőséget választja, illetve esetleg felve­tődött-e az a lehetőség, hogy az mozgalom egyedül indulna. Bárdos az együttes magyar poli­tizálás fontosságát hangoztatta. Szavai szerint az MK szakértői még tanulmányozzák a kor­mánypárti képviselők által csü­törtökön előterjesztett terveze­tet. Tájékoztatása szerint a kér­dést hétfőn megvitatja az MK egyeztető tanácsa. Hasonlókép­pen az SZDK pártjai sem döntöt­ték még el, hogyan lépnek. Ivan Šimko tájékoztatása szerint az SZDK szakértői a hét végén tár­gyalnak a kérdésről, (ga) SZNP: a DSZM nem tájékoztatta az amnesztiáról „Militánsolc uralják" ÚJ SZÓ-TUDÓSITÁS Pozsony. „Az ellenzék csütörtö­ki pozsonyi nagygyűlése bebizo­nyította, hogy a Szlovák Demok­ratikus Koalíciót a keresztény­demokraták militáns szárnya uralja" - nyilatkozta tegnap Pe­ter Sokol, a Szlovák Nemzeti Párt központi titkára. Sokol fel­rótta a tüntetésen részt vevő el­lenzéki képviselőknek, hogy a rendszerváltás előtt is magas posztokat töltöttek be, illetve hogy a szövetségi államot támo­gatták. Anna Malíková, a párt alelnöke közölte: a DSZM elő­zetesen nem tájékoztatta az SZNP-t Vladimír Mečiar am­nesztiarendeletéről. A nagykö­vetek visszahívásával kapcsolat­ban elmondta, hogy egyetért a kormány döntésével, ám hozzá­tette: nem a legszerencsésebb formáját választották a visszahí­vásoknak azzal, hogy egyszerre, nem pedig fokozatosan valósít­ják meg a cseréket, (kósik) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Március végéig az őr­ző-védő cégeknek működési en­gedély kiállítását kell kérniük, ellenkező esetben július elsejé­vel be kell fejezniük tevékeny­ségüket - egyebek mellett ezt is tartalmazza az a január elsején hatályba lépett rendelkezés, a­melyet tegnap ismertetett Ľu­dovít Zapletaj őrnagy, a rendőr­ség rendfenntartó osztályának vezetője. A törvénymódosítás értelmében jogi és természetes személyek egyaránt alapíthatnak biztonsá­gi céget, ha ezt március 31-ig kérvényezik a kerületi rendőr­parancsnokságon. Az alapító személyeknek a következő felté­teleket kell teljesíteniük: a 21. életév betöltése; büntetlen előé­let (az erkölcsi bizonyítvány nem lehet régebbi 3 hónapnál); a kérvényezőnek becsületbeli nyilatkozatot kell tennie, hogy az utóbbi három évben szabály­sértést sem követett el; becsüle­tesnek, megbízhatónak, szak­mailag rátermettnek kell lennie, és állandó szlovákiai lakhellyel kell rendelkeznie. A biztonsági szolgálat nem al­kalmazhat 300-nál több sze­mélyt, és csak az adott kerület határain belül működhet. A cég tulajdonosa felel alkalmazottai­ért. A szakmai rátermettséget igazolni kell, az erről szóló bizo­nyítványt speciális átképzés után kapja meg az illető. Ha ma­gánszemély alapít őrző-védő szolgálatot, nem folytathat más jellegű vállalkozói tevékenysé­get. Ľudovít Zapletaj őrnagy véleménye szerint július után felére csökken az őrző-védő ma­gáncégek száma. Jelenleg 2600 működik az országban, (gl) RÖVIDEN Solana ellenzékiekkel is találkozott Pozsony. Javier Solana NATO-főtitkár hivatalos szlovákiai lá­togatása során tegnap a pozsonyi Fórum Szállóban tartott fo­gadáson többek között ellenzéki képviselőkkel is találkozott. A Magyar KoalíciótDuka Zólyomi Árpád és Csáky Pál, a Magyar Koalíció, illetve az MKDM fakcióvezetője képviselte, (ú) Pártok és mozgalmak népszerűsége Pozsony. Az MVK ügynökség felmérése szerint ha február vé­gén, március elején tartották volna a választásokat, akkor az SZDK-ra az állampolgárok 23,5 százaléka szavazott volna. A DSZM a voksok 23,2 százalékát szerezte Volna meg. A további sorrend: Polgári Megértés Pártja -14,8%; DPB - 11,7%; MK ­10,7%. (TA SR) Bombariadó az USA nagykövetségén Pozsony. Tegnap délelőtt ismeretlen férfi hívta fel a pozsonyi főpolgármester titkárságát, és közölte, hogy bombát helyezett el az amerikai nagykövetség épületében. A helyszínre hívott tűzszerészek nem találtak pokolgépet, (ú) Példátlan amnesztiarendelet Pozsony., ,A jogállamiság történetében most történt meg elő­ször, hogy az amnesztia intézményét valaki saját érdekeinek megfelelően használja ki" - nyilatkozta František Šebej. A De­mokrata Párt alelnöke rámutatott: soha még nem rendeltek el olyan közkegyelmet, amely súlyos bűncselekmények jogszerű büntetésből tekint el; a kormányfő amnesztiarendelete ugyan­is felmentést ad gyilkosság, hivatali jogkörrel való visszaélés, emberrablás, illetve hamis tanúzás alól. (sárp) Felhasználhatják a hadsereget Pozsony. „Az államfőnek kulcsszerepe van a hadsereg irányí­tásában, ezért most, amikor az államnak nincs elnöke, Jozef Tuchyňa vezérkari főnöknek kötelessége, hogy hivatalában maradjon, nehogy a fegyveres erőket valaki kihasználhassa" ­jelentette ki Pavol Kanis, a DBP alelnöke. (SITA) Minden fordulóban lesz jelölt Pozsony. „Ha Ladislav Ballekot március 19-én nem választják meg álamfővé, a Demokratikus Baloldal Pártja minden továb­bi fordulóra állít jelöltet. Ha azonban a DSZM Vladimír Me­čiart jelölné, a DBP visszahívja jelöltjét" - jelentette ki Pavol Kanis, a DBP árnyékkormányának elnöke. Szerinte a DSZM nem is akarja betölteni az államfői tisztséget. Kanis szerint konfliktusok sem zárhatók kí, ha a hatalom a parlamentből az utcára helyeződik. „Az első halott megváltoztatja a helyzetet" -vélte a DBP alelnöke. (SITA) Döntés március 14-én Pozsony. A Belügyminisztériumi Egészségbiztosítót kivéve nem javult a helyzet a gyógyszerek árának a megtérítése terén. Ezért a Szlovák Orvosi Kamara elnöksége tegnap úgy határo­zott, hogy megteszi a törvény által megengedett intézkedése­ket. A döntést a kamara március 14-én hozza meg. (TA SR) Szlovák-magyar akadémiai szerződés Szomolány. Új szerződést írt alá a héten a Szlovák és a Ma­gyar Tudományos Akadémia. Ami a szakemberek cseréjét ille­ti, a megállapodás értelmében az eddigi évi negyven hét he­lyett ötven hétig tartózkodhatnak a másik országban. (TA SR) Diszkrimináló törvénytervezet Pozsony. Az Iparosok, Vállalkozók és Földfnűvesek Uniója fel­háborítónak tartja a választásokról szóló törvénytervezetet. El­nöke, Pavol Prokopovič diszkriminálónak nevezte a javaslatot. Sajnálkozását fejezte ki, hogy a magát függetlennek nevező, egykori DU-honatya, Rudolf Filkus is a nevét adta a szégyen­teljes dokumentumhoz. (SITA) Új helyen a külügyminisztérium Pozsony. Vladimír Mečiar kormányfő és Zdenka Kramplová tárcavezető tegnap megnyitotta a külügyminisztérium új épü­letét. A Mély úton található egykori pártközpont felújítása 230 millió koronába került. (SITA) Harmincöt szlovákiai civil szervezet részvételével Polgári Kampány '98 ÚJ SZÓ-HÍR Zólyom. Az ország 35 civil szer­vezetének képviselői a héten Zólyomban találkoztak, hogy Polgári Kampány '98 címmel rendezvénysorozatot hirdesse­nek az igazságos és becsületes választásokért. A kampány kez­deményezői segíteni kívánják koalíciók és partneri kapcsola­tok kialakítását, valamint lehe­tővé teszik, hogy hazai és kül­földi szervezetek képviselői kapcsolatokat vegyenek fel egymással. Nagyon fontosnak tartják a választópolgárok a tá­jékoztatását. Solana: a NATO nem hajlandó olyan országot felvenni, ahol a politikai bűnözők közkegyelemben részesülnek Šesták dühbe gurult ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „Nem kívánok be­avatkozni az ország belügyei­be" - ezekkel a szavakkal utasí­totta el tegnap Javier Solana NATO-főtitkár azokat az újság­írói kérdéseket, amelyek a szlo­vák belpolitikára, konkrétan a köztársasági elnök jogköreinek a kormányra történt átruházá­sára vonatkoztak. Arra a kér­désre, hogy a NATO hajlandó-e olyan országot felvenni soraiba, ahol a politikai bűnözők közke­gyelemben részesülnek, a kö­vetkezőket válaszolta: „Nem tu­dom, jól értettem-e a kérdést, de ha jól, akkor az a válaszom, hogy nem." Az Észak-atlanti Szövetség főtitkára arra a felve­tésre sem válaszolt, hogy a ked­di és szerdai pozsonyi esemé­nyeket tekintve alighanem ké­sőn érkezett a szlovák főváros­ba. „Akkor megyek, amikor hív­nak" - mondta. A sajtóértekezlet után Jozef Šesták külügyi államtitkár mi­nősíthetetlennek nevezte né­hány újságíró viselkedését. Fel­indultan nyilatkozott azokról, akik a „magas rangú külföldi vendég előtt kiteregették Szlo­vákia belső poblémáit". A wa­shingtoni külügyminisztérium nyilatkozatára nem volt hajlan­dó reagálni, (mono) Szigorítják az őrző-védő cégek működési feltételeit Kevesebb lesz belőlük Javier Solana és Jozef Šesták. (ČTK-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents