Új Szó, 1998. március (51. évfolyam, 50-75. szám)

1998-03-28 / 73. szám, szombat

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ­HIRDETÉS ÚJ SZÓ 1998. MÁRCIUS 28. TANÁCSADÓ Közös a családi ház? M. J.: Nemrég nősültem, egy gyermekünk van. Még az es­küvőnk előtt láttam hozzá egy családi ház építéséhez. A gyermekünk születése óta inkább csak a szüleim és a bátyám pénzbeli támogatá­sával tudom folytatni az építkezést. Mivel a házassá­gunk megromlott, a válás gondolatával foglalkozom. Ezért is szeretném tudni, hogy válás esetén a felesé­gem is igényt tarthatna-e a házra? Es a lányom? FEKETE MARIAN Itt elsősorban a Polgári Tör­vénykönyv 143. paragrafusát kell megemlíteni, amely sze­rint a házastársak osztatlan közös tulajdonába tartozik mindaz, amit a házastársak valamelyike a házasság fenn­állása alatt szerzett, kivéve az öröklés vagy ajándékozás ré­vén szerzett dolgokat, továb­bá azokat a dolgokat, amelyek jellegük szerint a házastársak valamelyike hivatásának gya­korlását vagy személyi szük­ségleteinek kielégítését szol­gálják. Ugyanakkor persze fi­gyelembe kell venni azt is, hogy az építkezés úgynevezett eredeti tulajdonszerzési mód, mivel az építkező általában a saját munkájával hozza létre a tulajdon tárgyát. Abból kell tehát kiindulni, hogy az épülő családi ház (az ingaüan) tulaj­donjoga az építkezőt illeti meg. A levelében leírt körül­mények alapján itt egy határ­esetről van szó, mivel ön még a házasságkötése előtt kezdett építkezni, de a családi ház máig sincs befejezve. Ilyen esetben a tulajdonjogot az a körülmény határozza meg, hogy ki kezdte el az épít­kezést. Ha ugyanis a házas­ságkötés idején volt már vala­milyen építmény, az a Polgári Törvénykönyv 118. és 119. paragrafusa alapján a polgári jogi viszonyok önálló tárgyá­nak, jogi értelemben vett do­lognak, tulajdonnak minősül. A házasság fennállása alatt folytatott építkezés már csak egy meglévő dolog gyarapítá­sának tekinthető, és ez nem változtat a tulajdonjogon, még akkor sem, ha az értéke a befektetett munka és anyagi­ak következtében lényegesen növekedik. Meghatározó te­hát ebben az esetben minden­képpen az, hogy milyen álla­potban volt az építkezés, ami­kor ön házasságot kötött. Ha már megkezdett építkezésről volt szó, akkor ez az ön kizá­rólagos tulajdona és a felesége a házasság esetleges megszű­nése után csak annyit követel­het majd, hogy térítse vissza a közösbe mindazt, amit a kö­zös vagyonból fordított a csa­ládi ház befejezésére (lásd a Polgári Törvénykönyv 150. íj­ának második mondatát). Ami a gyermekét illeti, ő sem szer­zett (szerezhetett) tulajdonjo­got, de az Ön által épített csa­ládi házat megörökölheti. rországon, Salgótarjánban áprilisban alakul hasonló szervezet. A két kamara egye­bek között együttműködik majd az információcsere, a kereskedelmi vásárok szervezése, az önkormány­zatokkal való kapcsolatte­remtés terén. (SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1998. március 30-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján VAW alumíniumtechnika Kft Az alumínium-feldolgozás területén mind Németországban, mindEurópában piacvezető VAW csoporthoz tartozó üzemünk világszínvonalú technológiával korszerű motorokhoz hengerfejeket állít elő GYŐRBEN. Automatizált gyártósorok kezeléséhez keresünk PLC vezérléstechnikában jártas elektronikai műszerészt, CNC-forgácsoló gépkezelőt, valamint öntéstechnológiai ismeretekkel rendelkező öntödei gépkezelőket. Bővebb tájékoztatás: Pataki Antal személyügyi vezetőnél Tel.: 00 36/96/512-126. f Levélcím: 9002 Győr, Pf. 100. A nyári időszámítás gazdasági haszna kétséges, viszont az első napokban annál többet ásítozhatunk Rövidebb hétvégénk lesz Pozsony. Ismét itt a nyári időszámítás. Holnap éjjel 2 órakor 3 órára állítjuk át az órákat, s ezt az átmene­tileg „elvesztett" egy órát majd október 25-én kap­juk vissza, amikoris éjjel 3 órakor 2 órára tekerjük vissza az óra kismutatóját. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK „Az állatkertben a szokásosnál egy órával előbb kezdték az éle­lem előkészítését. Az állatok nem vették rossz néven a koráb­bi reggelit, csak az oroszlánok voltak egy kicsit álmosak" - tu­dósított az egyik magyar napi­lap a nyári időszámítás 1980-as magyarországi premierjéről. Nyugodtan hozzátehetjük, hogy kezdetben nem csupán az orosz­lánok, hanem mi, emberek is ál­mosak voltunk. Az első napok­ban különösen a gyerekeket ne­héz meggyőzni reggelenként, hogy hiába van még kinn olyan sötét mint januárban, mégis fel kell kelni. Felborult bioritmus ide, álmos reggelek oda, a gaz­dasági kényszer hatására Euró­pában már hosszú évek óta al­kalmazzuk a nyári időszámítást. Apropó, gazdaság! Valóban gaz­dasági okokra vezethető vissza Felborult bioritmusok, álmos reggelek. az óra kismutatójával való bű­vészkedés? Ami a nyári időszámítást illeti, leszögezhetjük: nincs semmi új a nap alatt. A volt Csehszlováki­ában 1916 és 1918, majd 1940 és 1949 között már kétszer is bevezették a nyári időszámí­tást, majd 30 évi szünetet köve­tően 1979-től napjainkig ismét folyamatosan alkalmazzák. A legújabbkori átállás kiváltója az 1973-as kőolajárrobbanás volt. Az energiaárak megháromszo­rozódása kiváltotta takarékos­sági kampány során több euró­pai ország már 1975-ben áttért a nyári időszámításra. A „mes­terségesen" meghosszabbított nappalok révén kisebb az áram­fogyasztás, bár mint kiderült, a megtakarítás elhanyagolható. Magyarországi becslések sze­rint mintegy 120 millió kilo­wattórára tehető a megtakarí­tás, s ez a villamosenergia-fel­használás 4 ezrelékét teszi ki. Érdeklődtünk a gazdasági mi­nisztériumban a szlovákiai megtakarítások mértéke iránt, ám a tárca közlése szerint még csak felbecsülni sem tudják a nyári időszámítás gazdasági hasznát. Mindössze annyit kö­Az 1973-as kőolajár­robbanás óta tart. zöltek, hogy ha van is haszna, az csak minimális mértékű le­het. Napjainkban az óraátállításban már nem a spórolás a fő szem­pont, hanem az, hogy Nyugat­Európával egy időszámításban éljünk. Az európai szárazföldi és légi menetrendekhez való csatlakozás, az üzleti élet ön­magában megköveteli, hogy az Európai Unióval egy időszámí­tásban éljünk, (shz) Nem áprilisi tréfa Elsejétől milliomosadó Jövedelemadó-módosítás Kedvezmény külföldnek Pozsony. A parlament második olvasatban tárgyal majd a jöve­delemadó törvénymódosításá­ról. Miroslav Maxon pénzügymi­niszter szerint a módosítás két leglényegesebb eleme a követke­ző: a külföldi beruházóknak ked­vezményeket nyújt, továbbá a külföldön kibocsátott vagy for­galomba hozott államkötvények adóját eltörli, A 200 millió koro­nánál többet beruházó külföldi 75 százalékkal csökkentheti adóalapját, azonban az így meg­takarított pénzösszeget ismét be kell ruháznia, konkrétan korsze­rűsítésre, új gyártási technológi­ák vásárlására. A külföldön for­galmazott államkötvények adó­mentessége azt szolgálja, hogy az állam infrastrukturális beru­házásainak finanszírozása érde­kében könnyebben hozzájusson külföldi pénzügyi forrásokhoz, továbbá segítse az államadós­ság, illetve az állami költségve­tés hiányának fedezését. Miroslav Maxon cáfolta, hogy a külföldi nagyberuházókat érintő módosítás adókedvezménynek minősülne, ezt szerinte egyfajta hitelként kell elkönyvelni. A külföldi befektetőknek nyújtott kedvezmények a befektetés szempontjából nem kulcsfontos­ságúak, ez csak az egyik szem­pont - mondta Peter Kremský, a Siemens Bratislava Kft. sajtófő­nöke. (-Ú-, SITA) Ellentmondó értékelések a kamatok alakulásáról Sok a kockázati tényező ÚJ-SZÓ TU DÓSlTÁS Pozsony. „Az, hogy nálunk je­lenleg ilyen magasak a hitelka­matok, az a pénzpiac alakulásá­nak függvénye, és azoknak az in­tézkedéseknek a következmé­nye, amelyeket 1996 második fe­lében a külkereskedelmi mérleg­hiány alakulása kényszerített ki ­mondta Sergej Kozlík, a kormány alelnöke tegnapi sajtótájékozta­tóján. - Ám 1997 második felé­ben a külkereskedelmi mérleghi­ány a bruttó hazai össztermék 5%-a alá esett. Ez ösztönzést je­lenthet a hitelkamatok csökkené­sére. A pénzpiac alakulását befo­lyásoló eszközök a Szlovák Nem­zeti Bank kezében vannak, nem pedig a kormányéban. Rajta mú­lik, milyen eszközöket használ fel a kamatok mérséklésére." Új­ságírói kérdésre, miszerint mégis mit kíván tenni a kormány a ka­matok csökkenése érdekében, Kozlík megjegyezte: a kormány már 1997 második felében alap­vető intézkedéseket foganatosí­tott a piacvédelem terén. Ilyen volt a dömpingellenes törvény, a támogatott behozatal és a nagy­mértékű behozatal elleni tör­vények elfogadása. Már a parla­mentben van a piaci rendtartást szabályozó törvény, amely által befejeződik az a jogi folyamat, amelynek eredménye a magas szintű piacvédelem. Másfelől a kivitel támogatása, az Eximbank tevékenységének fellendítése is a külkereskedelmi hiány csökken­tését célozza. Ugyancsak éssze­rűsíteni kell a fogyasztást. Az utóbbi 3 évben a beruházások egyre nagyobb mértékben növe­kedtek, ám az idén várhatóan lassul az ütem. Az elmúlt év má­sodik félében már közelített egy­máshoz a munka termelékenysé­ge és a havi bérek alakulása, illet­ve a reális lakossági fogyasztás. Kozlík szerint ezt az irányzatot kívánja folytatni a kormány, ami által a kereskedelmi és fizetési mérleg olyan irányban fejlődhet, hogy a jegybank csökkentheti a kamatokat. Ellentmond ennek a SITA hírügy­nökség jelentése, mely szerint egyelőre nem olyan irányba fej­lődnek a jegybank által meghatá­rozott alapvető paraméterek, hogy csökkenhessenek a bankka­matok és növekedhessenek a hi­telek. A kockázati tényezők közé tartozik az infláció, az árfo­lyampolitika, az állami költségve­tés, de különösen a fiskális hiány és a külkereskedelem terén ta­pasztalható egyensúlyeltolódás. A jegybank 5,6-5,9%-os infláció­növekedést szabott meg, ugyan­akkor januárban 7,2, februárban 7,5%-os volt az infláció. A fiskális hiány március 25-ével elérte a 4,1 milliárd koronát, ugyanakkor a egész éves terv 5 milliárd koro­na. Ugyancsak növekszik a kül­kereskedelem mérleghiány, feb­ruár végére elérte a 9-10 milliárd koronát, (krasznica) Pozsony. Április elsején lép élet­be az az új adórendelkezés, amely milliomosadó néven vált ismertté. A jövedelemadó módo­sítását, amely növeli az 1,08 millió koronás évi bevételt meg­haladó személyek adóterheit, a Munkásszövetség elnöke, Ján Ľupták szorgalmazta. Az ellenzé­ki képviselők azt szerették volna elérni, hogy a legmagasabb jöve­delemmel rendelkezők adóter­heinek növelésével egyidejűleg a parlament csökkentse a legala­csonyabb bevételi kategóriákba tartozó személyek adóterheit. Ja­vaslatukat azzal támasztották alá, hogy az infláció és a bérek növekedése ellenére 1993 óta nem módosították az adósávo­kat. Ami progresszív adózás ese­tében azt jelenti, hogy a lakosság az infláció következtében egyre magasabb adósávba kerül. Indít­ványukat az állami költségvetés feszességére hivatkozva a kor­mánypárti többség elutasította. A milliomosadó bevezetés ellen többen tiltakoztak, köztük a Szlovákiai Adófizetők Társulása. Szerinte a díjszabás növelése (5­30%-kal) kedvezőtlen hatással lesz az állami költségvetésre, ha­sonlóan a múlt év decemberében bevezetett, a dohányárukra vo­natkozó hozzáadottértékadó­emeléshez. Ezért a törvénymó­dosítás elfogadása mögött politi­kai célzatot kell látni. (SITA) ZÖLDSÉGPIACI ÁRSÉTA Pozsony Komárom Zseliz Losonc Rimaszombat Kassa március 26-án március 26-án március 26-án március 26-án március 26-án március 27-én sárgarépa 18-22 Sk/kg 10-14 Sk/kg 10 Sk/csomó 11-20 Sk/kg 28 Sk/kg 16-20 Sk/kg petrezselyem 28-34 Sk/kg 18-25 Sk/kg 10 Sk/csomó 30-33 Sk/kg 30 Sk/kg 18-25 Sk/kg burgonya 9-10 Sk/kg 9-10 Sk/kg 10 Sk/kg 7.50-9 Sk/kg 6-8 Sk/kg 7-8 Sk/kg paradicsom 36-50 Sk/kg 56 Sk/kg : KV.'" 60-73 Sk/kg 70 Sk/kg 49 Sk/kg paprika 56-70 Sk/kg 86 Sk/kg X 80-111 Sk/kg 110 Sk/kg 65-85 Sk/kg karalábé 16 Sk/kg 10 Sk/db - Ľ r;. , ju 5 Sk/db 15,50 Sk/kg 15 Sk/kg g 15-20 Sk/kg kel 25 Sk/db 18 Sk/db x 32-34 Sk/kg 20 Sk/kg 15-20 Sk/kg káposzta 13-15 Sk/kg 14 Sk/kg HH1 HNI 12-16 Sk/kg 18 Sk/kg 8-10 Sk/% karfiol 25-39 Sk/db 40-42 Sk/db x 45 Sk/db 48 Sk/db 40 Sk/db újhagyma 10-12 Sk/csomó 6-8 Sk/csomó y ' : . : ; . : ; - . 15-20 Sk/csomó x 10-12 Sk/csomó hagyma 22-30 Sk/kg 25 Sk/kg 23 Sk/kg 22-35 Sk/kg 32 Sk/kg 28 Sk/kg dughagyma 40-50 Sk/kg 40-50 Sk/I 45 Sk/kg 30-40 Sk/l 50 Sk/l 60 Sk/kg fokhagyma zeller 65-70 Sk/kg 80-90 Sk/kg 56 Sk/kg 75-89 Sk/kg 65 Sk/kg 65-90 Sk/kg fokhagyma zeller 25 Sk/kg 5-12 Sk/db 12 Sk/db 20 Sk/kg 20 Sk/kg 18-25 Sk/db szárazbab 50-60 Sk/kg 40 Sk/kg 25-30 Sk/l 2440 Sk/l 40 Sk/l 30-40 Sk/kg cékla r:':,';'-. 20Sk/kg X 4 Sk/kg 10 Sk/kg 20 Sk/kg 14 Sk/kg dióbél 190 Sk/kg 160 Sk/kg 80-95 Sk/kg x x x savanyúkáposzta 20Sk/kg 15-16 Sk/kg * * x 15 Sk/kg alma 18-28 Sk/kg 20-22 Sk/kg 28-35 Sk/kg 10-27 Sk/kg 24 Sk/kg 15-27 Sk/kg fnák- '11858 100 Sk/kg x 70.Sk/kg 70 Sk/l x 80-90 Sk/kg méz 100-110 Sk/kg 70 Sk/kg 70 Sk/kg x x 90-100 Sk/kg uborka 70 Sk/kg X x 60 Sk/kg •Hi x 50-60 Sk/kg f tojás 2,80 Sk/db 2,50 Sk/db 2,60 Sk/db 2,50-2,60 Sk/db 3,00 Sk/db 2,20-2,60 Sk/db hónaposretek 8-15 Sk/csomó 7-8 Sk/csomó 10 Sk/csomó 18 Sk/kg x 1 10-15 Sk/csomó fejessaláta 8-12 SÍc/fej 4-7 Sk/fej 6 Sk/fej 15 Sk/fej x x GAZDASÁGI HÍRMORZSA Megalakult az SZMKK Losonc. Csütörtökön több mint 30, különböző területen működő vállalat részvételé­vel megalakult a Szlovák­Magyar Kereskedelmi Kama­ra. A tervek szerint Magya­Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 59,072 Osztrák schilling 2,733 Francia frank 5,736 Svájci frank 23,536 Kanadai dollár 24,767 USA-dollár 34,991 Német márka 19,227 ECU, EU 38,193 Olasz líra (1000) 19,499 Cseh korona 1,039 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Általános Hitelbank 16,040 18,460

Next

/
Thumbnails
Contents