Új Szó, 1998. március (51. évfolyam, 50-75. szám)
1998-03-18 / 64. szám, szerda
POLITIKA ÚJ SZÓ 1998. MÁRCIUS 760. Göncz Árpád Washingtonban Washington. Háromnapos munkalátogatásra - helyi idő szerint hétfő este - az Egyesült Államokba érkezett Göncz Árpád magyar köztársasági elnök. Az amerikai szervezők meghívására részt vesz azon az ünnepségsorozaton, amelyet a Szent Korona visszaszolgáltatásának huszadik évfordulója alkalmából rendeznek a kongresszusban és az atlantai Carter Központban. Az államfő jelenlétében nyújtják majd át a korona másolatát Jimmy Carter egykori elnöknek, akinek hivatali ideje alatt, 1978-ban Budapestre szállították a magyar államiság jelképét. (MTI) Új kínai kormányfő Peking. A kínai Országos Népi Gyűlés (parlament) tegnap megválasztotta az ország miniszterelnökének Csu Zsung-csi eddigi miniszterelnök-helyettest. A reformszellemű gazdaságpolitikusnak tartott Csu a nyugati hírügynökségek által konzervatívnak minősített Li Penget váltja fel, aki a parlament elnökének tisztét vette át. A 2890 küldött közül 29-en szavaztak Csu miniszterelnöksége ellen, és 31-en tartózkodtak. Csu volt az egyetlen jelölt. (MTI) Csu köszöni a voksokat (ČTK/AP) Kambodzsai kirakatper Toldó. Kambodzsában tegnap megkezdődött a hatalomból puccsal eltávolított Norodom Ranariddh volt társkormányfő elleni második per. A törvényen kívül helyezett, és azóta felmorzsolódott vörös khmer szervezettel való szövetkezéssel vádolják a volt vezetőt, aki ellen távollétében folytatja le a phnompeni katonai bíróság az eljárást. (MTI) Mir: zűrök az űrben Moszkva. A Mir űrállomáshoz tegnap hajnalban az automatika meghibásodása miatt csak kézi vezérléssel tudott kikötni a Progressz M-38 jelzésű teherűrhajó. Az orosz űrközpont repülésirányítóinak tájékoztatása szerint a teherűrhajó alig 40 méterre volt már csak az űrbázistól, amikor felmondta a szolgálatot az automatikus irányítás, és a két űrobjektum randevúja kétségessé vált, elhaladtak volna egymás mellett. Az orosz szakemberek egyelőre nem tudják megmondani, hogy a Mir vagy a Progressz számítógépében volt-e a hiba. (MTI) Robin Cook Izraelben Amerikai kétségek Tel Aviv. Robin Cook brit külügyminiszter tegnap reggel TelAvivba érkezett. A Ben Gurion repülőtérről Cook Gázába indult, ahol Jasszer Arafat palesztin elnökkel találkozott, ezt követően ellátogatott a zömében arabok lakta Kelet-Jeruzsálem mellett épülő zsidó telepre, Har Homába. Az amerikai kormányzat már hétfőn közvetve bírálta Cook Har Homa-i látogatását, rámutatva: Washington kétli, hogy a nagy vihart kavart keletjeruzsálemi zsidó építkezés helyszínének a felkeresése előmozdítaná a kezel-keleti békefolyamat feltámasztását. Az izraeli vezetők közül a brit külügyminiszter Jichák Mordehai védelmi miniszterrel, Ezer Weizman elnökkel és Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel tárgyalt. (MTI) Robin Cook egyiptomi tárgyalásai simán zajlottak, Izraelben más a helyzet. Nagyon zokon vették, hogy először Arafattal tárgyalt, s csak azután az izraeli vezetőkkel. Ráadásul Gázából szólította fel Izraelt: a békefolyamat előmozdítása érdekében vessen véget a palesztin területeken létesített zsidó telepek bővítésének - és ezután Hor Homába utazott... (ČTK/AP) Borisz Jelcin még beteg Csúszik a FÁK-csúcs Moszkva. A múlt héten meghűlt orosz elnök betegsége a korábbi nyilatkozatokkal ellentétben nem oly enyhe lefolyású, ezért Borisz Jelcin lemondta e hétre tervezett valamennyi programját. Moszkva emiatt javaslatot tett arra is, hogy a Független Államok Közössége csütörtökre tervezett csúcstalákozóját is halasszák el április végére. Jelcin orvosai úgy ítélték meg, hogy a heveny felső légúti gyulladás miatt az államfőnek egyelőre nem szabad terhelnie hangszálait, kímélnie kell magát, s ezért nem ajánlatos egyelőre közszereplése sem. Megfigyelők már korábban valószínűsítették a FÁK-csúcs lemondását, egyes vélemények szerint Jelcinnek „kapóra jött a megfázása", hogy a bizalmi válsággal és széthúzással bajlódó államközösség csúcsértekezletét elhalassza: (MTI) Hét magyarországi nemzeti kisebbség képviselőinek nyilatkozata Nem volt meglepetés Budapest. A magyar Országgyűlés hétfőn elutasította a kisebbségi képviselők választásához szükséges törvénymódosításokat. Az érintettek többsége nyomban kifejtette véleményét. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Farkas Flórián, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke egyelőre nem kívánta kommentálni a döntését. Arról sem nyilatkozott: a cigányság alakít-e pártot annak érdekében, hogy képviselőit bejuttassa a törvényhozásba. Budai János, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke azt mondta, nem lepte meg a parlament döntése, mivel meggyőződése, hogy a kisebbségi képviselet szükségességét a képviselők csak elvben deklarálták. Szerinte ez a döntés sem a magyarországi kisebbségeknek, sem pedig a határon túli magyaroknak nem használ. A kisebbségek parlamenti mandátumhoz jutását csak kedvezményezéssel lehetett volna megoldani, de ezt, úgy látszik, a hatalom nem bírta elviselni. Hozzáfűzte: szervezet elnökségének döntése értelmében a magyarországi románok sem politikai párthoz, sem pedig a Nemzetiségi Fórumhoz nem csatlakoznak. Ellenkezőleg, a horvátok éppen a Fórumon keresztól szeretnének bejuni a parlamentbe. „Az elmúlt két- három hónap történései után várható volt, hogy számunkra kedvezőtlen döntés születik" - nyilatkozta Karagics Mihály, a Magyarországi Horvátok Örszágos Önkormányzatának elnöke. Megdöbbenésének és szomorúA döntés a határon túli magyaroknak sem használ. ságának adott hangot az Országgyűlés döntése miatt az ukránok nevében Hartyányi Ja-roszlava. Elmondta: a Nemzetiségi Fórumhoz történő esetleges csatlakozásról még nem döntöttek. Az Országgyűlés döntése ellenére sem csatlakozik kisebbségi párthoz, így a Nemzetiségi Fórumhoz sem az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat közölte Sutarski Konrád elnök. Ismételten hangsúlyozta: a kisebbségek parlamenti képviseletének megoldása nemcsak a kisebbségek, hanem az egész magyar nemzet ügye. Sutarski kijelentette: egyetért azon nemzetiségekkel, akik „kétségbeesésükben" pártot alapítottak. A magyarországi lengyelek azonban tekintettel a magyar-lengyel barátságra - nem akarnak a „magyar nemzet akarata ellenére" cselekedni még akkor sem, ha álláspontjuk szerint az Országgyűlés kisebbségi képviselettel kapcsolatos döntéseit hibásnak tartják - tette hozzá. „Bízom abban, hogy a következő parlamentbe olyan politikusok kerülnek, akik távlatosan, államférfiúi módon gondolkodnak, és megoldják a kisebbségek parlamenti képviseletének kérdését is" - nyilatkozta Doncsev Toso, az Országos Bolgár Önkormányzat elnöke. „Nagyvalószínűséggel borítékolható lett volna az Országgyűlés hétfői döntése - jelentette ki Dzindzisz Jorgosz, a Görög Országos Önkormányzat elnöke. Orosz-szlovák külügyi konzultációk Mečiar Moszkvába megy, Primakov jön ČTK-HÍR Moszkva. Jevgenyij Primakov orosz külügyminiszter Pozsonyban, Vladimír Mečiar szlovák miniszterelnök pedig Moszkvában tesz hivatalos látogatást az év első felében. Többek között erről állapodott meg tegnapi tárgyalásai során Jozef Šesták szlovák külügyi államtitkár. Ezenkívül javaslatot tett arra, hogy Moszkva és Pozsony kössön megállapodást a határsértők és az illegális bevándorlók visszatoloncolásáról. Šesták hétfőn Primakowal és két helyettesével tárgyalt, s fogadta őt Szergej Jasztrzsembszkij, az elnöki adminisztráció helyettes vezetője - korábban pozsonyi orosz nagykövet - és Vlagyimir Lukin, az orosz törvényhozás alsóháza külügyi bizottságának elnöke is. Ezeken a konzultációkon a kétoldalú kapcsolatokon túl szó esett az európai biztonság kérdéseiről, illetve a koszovói helyzetről is. Az albánok tegnap sem tárgyaltak Garanciákat kérnek MTI-HIR Belgrád. A befolyásos koszovói albán pártok képviselői tegnap sem jelentek meg a szerb kormány által kezdeményezett pristinai tárgyalások helyszínén, s így már negyedszer maradt el a szerb-albán párbeszédet megnyitó első ülés. A koszovói albánok arra hivatkozva utasítják el a párbeszédet, hogy csak olyan tárgyalásnak van értelme, amit megfelelően előkészítettek, s amelyeken részt vehetnek azok a külföldi közvetítők is, akik szavatolják: megvalósul a tárgyalásokon kidolgozott egyezmény. Az albánok egyben elfogadhatatlannak tartják, hogy a tárgyalásokon a szerb álláspont szerint szóba sem kerülhet a tartomány függetlenségének az ügye. Éjszakai robbantás Torgyán József lakásánál Egyfajta politikai terrorizmus Újabb, 160 millió koronás botrány a lapterjesztő vállalat körül Megint a mi zsebünkből ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLlTÁS Budapest. A Köztársasági Őrezred fokozott személyi védelemben részesíti Torgyán Józsefet, a Független Kisgazdapárt elnökét. Erről Kuncze Gábor intézkedett, miután a kisgazdák elnökének lakásánál robbantásos merényletet követtek el hétfőn éjszaka. Torgyán József a személyi védelmet elfogadta. A parlamenti pártok egységesen megdöbbentőnek minősítették és elítélték a robbantást. A detonáció megrongálta Torgyán József rózsadombi lakását, fia ügyvédi irodáját és a környéken lévő gépkocsikat. Személyi sérülés nem történt. Az FKGP elnöke és felesége odahaza tartózkodott, amikor a robbantás 23 óra tájban bekövetkezett. A detonáció beszakította a bejárati ajtót és a hatlakásos társasház valamennyi otthonában károkat okozott. Az FKGP elnökének felesége azt mondta, hogy nem kaptak fenyegetést a robbantás előtt. A rendőrség első tájékoztatása szerint a tettes, vagy tettesek a bejárati ajtónál helyezték el a robbanószerkezetet, amelynek egyelőre sem a típusa, sem az összetétele nem ismert. Közvetlenül a merénylet után Torgyán József úgy nyilatkozott, hogy az akciónak egyértelműen politikai üzenete van: a Független Kisgazdapárt megfélemlítése, akár az ő élete kioltása árán is. Kuncze Gábor belügyminiszter a történteket egyfajta politikai terrorizmusnak minősítette, ami eddig Magyarországon teljesen ismeretlen és szokatlan volt. A Parlamentben tegnap délután tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján Torgyán József a többpárti parlamenti demokrácia elleni nyílt támadásnak minősítette a merényletet. Okait elemezve hangsúlyozta: az FKGP ereje láttán politikai félelem keletkezhetett bizonyos erőkben. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Januárban, mindöszsze néhány héttel a PNS, vagyis az Első Lapterjesztő Társaság privatizálása előtt több mint 160 millió korona értékű berendezést kapott a vállalat jelentette a Markíza Televízió tegnap esti híradója. Vagyis az akkor még állami vállalat állami költségvetésből, magyarán: az állampolgárok pénzéből vásárolt berendezéseket, s ezzel a jelenlegi tulajdonosnak, a Danubiaprint vállalatnak legalább húsz évig nem kell fejlesztésre költenie. A Svájcból behozott csomagológépek és nyomdatechnikai berendezásek ára 140 millió korona, 20 milliót pedig a forgalmi adóra és behozatali illetékre fizettek. A Szlovákiai Lapkiadók Szövetségének elnöke szerint ilyen hatalmas beruházás egy magánosítás előtt álló vállalatnál mindenütt ésszerűtlen lépésnek számítana, de Szlovákiában már hozzászokhattunk az ilyen praktikákhoz. A lapkiadók szerint rádásul a vásárolt beredezések egy részére a vállalatnak nem is volt feltétlenül szüksége. A PNS vezérigazgatója, aki a tulajdonosváltás ellenére megmaradt posztján, nem volt hajlandó nyilatkozni. (Ú) A tegnap pozsonyi kormányülésen Vladimír Mečiar nem vett részt A választási törvényről SITA-HÍR Pozsony. A tegnapi kormányülésen, amelyet Vladimír Mečiar távollétében Katarína Tóthová miniszterelnök-helyettes vezetett, megvitatták a parlamenti képviselőcsoport által benyújtott választásitörvény-módosítást is. Ez meghatározza: a községek kötelesek állandó névsort vezetni a választókról, a jelenlegi arányos választási rendszer megőrzése mellett egy választási kerülettel számol, a jelöltlisták nyilvántartását a Központi Választási Bizottság hatáskörébe utalja, és lehetővé teszi e bizottság döntése ellen a fellebbezést a Legfelsőbb Bíróságon. Rögzíti az ötszázalékos bejutási küszöböt a koalícióban induló pártok esetében is. A tervezet ÍII. és IV. cikkelye tartalmazza azokat a rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik a médiumok kiadóinak szankcionálását abban az esetben, ha a választási kampány során megsértik kötelezettségeiket. 4