Új Szó, 1998. március (51. évfolyam, 50-75. szám)

1998-03-12 / 59. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1998. MÁRCIUS 12. PANORÁMA - HIRDETÉS 5 Tibor Lorannal, a Roma Értelmiség az Együttélésért alelnökével a kormánypolitika fonákságairól Nagy-Britanniát még mindig ostromolják a szlovák romák Nemrég nagy vihart kavart a csehországi, illetve szlo­vákiai romák tömeges ki­vándorlása Angliába. A ro­mák máig is politikai men­telmi jogokért fordulnak a brit hatóságokhoz. Ezért Trevor Cayles, Nagy-Bri­tannia külügyi államtitká­ra a helyszínen akart meg­győződni a romák helyze­téről. GAÁL LÁSZLÓ A brit hivatalnok a múlt csütörtö­kön a pozsonyi brit nagykövetsé­gen találkozott a Roma Értelmi­ség az Együttélésért mozgalom (RIS), illetve a szlovákiai kisebb­ségi jogvédő hivatal képviselői­vel. Ä találkozóról Tibor Lorant, a RIS alelnökét kérdeztük. Ki és milyen célból kezdemé­nyezte a találkozót? A brit államtitkár úr kérésére ke­rült rá sor, a kormánytól függet­len szervezetek képviselőitől szeretett volna tájékozódni a ki­sebbségek, elsősorban a romák valódi helyzetéről. Mi leírtuk, hogyan bánnak Szlovákiában a romákkal, a kormánytól kezdve egészen az alapiskolákig. Politi­kai, szociális, nevelési, környe­zetvédelmi, egészségügyi prob­lémákról beszéltünk. Szó esett arról, milyen mértékben vesznek részt a romák az őket közvetle­nül érintő problémák megoldá­A szlovákiai helyzet nem egészen olyan, ami­lyennek a kormánv­koalíció szeretné beállítani. sában, s hogyan tartják meg a ro­mákkal szemben az alkotmányt és a nemzetközi dokumentu­mokban foglaltakat. Például az 1991-es koppenhágai szerződést vagy az etnikai kisebbségekről szóló európai keretegyezményt. Részletezték a kormány roma­politikáját? „A nemzetiségi tanácsban a romáknak és a magyaroknak is ott volna a helyük." (A szerző felvétele) Természetesen. Bizonyítékokat nyújtottunk át neki arról, hogy a szlovákiai helyzet nem egészen olyan, amilyennek a kormány­koalíció szeretné beállítani. Rá­mutattunk, hogy a kabinet aszo­ciális, bűnöző elemekként kezeli a romákat. Kormányhatározato­kat mutattunk be, például az 1996. évi 310. sz. kormányren­deletet, amely az országban élő összes romát különleges segít­ségre szoruló állampolgárnak nevezi, s amely lehetővé tette, hogy a munkaügyi és szociális minisztériumban államtitkári posztot hozzanak létre; birto­kosa az így megjelölt állampol­gárok felelőse. Arra is rámutat­tunk, hogy ezt a posztot a nacio­nalista Szlovák Nemzeti Párt tagja tölti be. Megemlítettük a kormány tavalyi 796. sz. rende­letét, amely az új gazdasági vi­szonyok közötti, romákkal szem­beni koncepciókat tartalmazza. Hogyan reagáltak erre a jelen­lévők? Nemcsak a brit államtitkár, ha­nem a nagykövetség munkatár­sai és az alapítványok képviselői is megdöbbentek. Cayles úr azt szerette volna tudni, hogy sze­rintünk mi segítene a szlovákiai romák problémáinak megoldá­sában. Több pontban vázoltuk a RIS javaslatait, elsősorban azt, hogy a kormány tegye lehetővé a romáknak a saját problémáik megoldásában való részvételt, a kabinet tartsa tiszteletben az al­kotmány 33. és 34. fejezetében foglaltakat, illetve a már említett nemzetközi dokumentumokat. Fontosnak tartjuk, hogy a kor­mány hagyjon fel a roma gyere­kek megkülönböztetésével az oktatásban, hogy az állami szer­vek szüntessék meg az olyan ro­mák elleni támadásokat, akik a kormánykoalícióéitői eltérő né­zeteket vallanak. Elmondtuk, hogy mozgalmunk vezető akti­vistáit többször indokolatlanul beidézték a rendőrségre, és kér­dőre vonták őket, miért tevé­kenykednek a szervezetünkben. Kifogásoltuk, hogy a szociális tárca költségvetéséből pénzelik a DSZM-mel együttműködő ro­ma szervezeteket, és állami pén­zekből fedezik a DSZM választá­si kampányát. Konkrét javaslatot is tettek az elhangzottakkal kapcsolat­ban? Megemlítettük a kormány nem­zetiségi tanácsát, amely nem a kisebbségek képviselőiből, ha­nem az oda ültetett állami hiva­talnokokból áll. Elmondtuk, hogy a romák, és ugyanígy a ma­gyar kisebbség képviselői sem kaptak helyet ebben a tanács­ban, tehát nem nemzetiségi ta­nácsról, hanem a nemzetiségek­ről tárgyaló állami tanácsról van szó. Elmondtuk, a romák között van elég képzett szakember, hogy felelős posztokat, osztály­vezetői, államtitkári vagy akár miniszteri posztot is betöltsenek. Hogy rendkívül fontosnak tart­juk a romák oktatását, ugyanak­kor az oktatási minisztérium nemzetiségi osztályán elképzel­hetetlen a roma alkalmazott, hi­szen a tárcát a Szlovák Nemzeti Párt irányítja. Az is elképzelhe­teden, hogy egy roma többségű községben romát válasszanak polgármesternek. Ezzel kapcso­latban megemlítettük a kassai Luník IX.-lakótelep időszerű problémáját. Kértük, a brit kor­mány szólítsa fel a szlovák kabi­Nem nemzetiségi tanácsról, hanem a nemzetiségekről tárgyaló állami tanácsról van szó. netet, hogy a roma kisebbséggel szemben tartsa meg a törvénye­ket. Kaptak valamilyen ígéretet a brit féltől? Megígérték, hogy alaposan meg­vizsgálják a Nagy-Britanniában politikai menedékjogért folya­modó szlovák romák kérelmét, s érveink és bizonyítékaink alap­ján felmérik, nem indokolt-e, hogy akár Nagy-Britanniában, akár valamely harmadik állam­ban menedéket kapjanak a ro­mák. ígéretet kaptunk rá: egy hét múlva ismét találkozhatunk a nagykövetség alkalmazottai­val, és konkrét dolgokról is be­szélhetünk, amelyek megoldásá­ban az államtitkár úr a pozsonyi nagykövetséggel közösen próbál majd közreműködni. Sorra berendelik a patikusokat Lista készült a szófogadatlanokról Utolsó lépés: a választási törvény elfogadása után Gyűjtöget a kormány ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. A gyógyszerellátásban kialakult válság megoldására ki­dolgozott minisztériumi terve­zetről kedden számolt be Tibor Šagát képviselő (DU), volt egész­ségügyi miniszter, de az anyag­gal már számos gyógyszerész is megismerkedett. Ugyanis a járási tisztiorvosok sorra berendelik a patikusokat, és írásos nyilatkoza­tot kémek tőlük arról, részt vesz­nek -e az egészségügyi dolgozók tiltakozó megmozdulásain vagy sem. A hét végi rendkívüli gyógysze­részkongresszuson dől el, milyen lépéseket tesznek a patikusok an­nak érdekében, hogy a biztosítók folyamatosan térítsék számlái­kat, ne pedig három-négy, sőt több hónapos késéssel. Darina Čendulová, a dunaszerdahelyi regionális gyógyszerészkamara elnöke szerint a betegek nem ér­zékelik, hogy a régió 22 patikája sztrájkkészültségben van. „Ép­pen az ó érdekükben tiltako­zunk, azt akaijuk, hogy elégedet­ten távozzanak tőlünk. A jelenle­gi súlyos anyagi helyzetben a gyógyszerészek csak nagy nehéz­ségek árán tudják biztosítani az előírt választékot, s ha ez folyta­tódik, nem lesz gyógyszerforgal­mazó, aki ellátna bennünket. Ha nem fizet a biztosító, nem tudjuk téríteni a gyógyszerforgalmazók számláit, ők viszont nem tudnak gyógyszert vásárolni. Ördögi kör ez, amelyből ki kell végre törni. Hiába egyeztünk meg a biztosí­tókkal abban, hogy februárban rendezik tavalyi adósságaikat, ígéretüket - egy-két kivételtől el­tekintve - nem teljesítették. Ezért hívtuk össze a rendkívüli kongresszust. Tudatában va­gyunk annak, hogy a minisztéri­umi tervezet a megfélemlítésün­ket célozza. A járási tisztiorvosok péntekig kötelesek elkészíteni és egyenesen a tárcának továbbíta­ni a jegyzéket azokról, akik nem vesznek részt a megmozdulások­ban, holott közgyűlésünket szombaton tartjuk. Az ott elfoga­dott határozatok mindenki szá­mára kötelezőek." (p. sz.) ÚJ SZÓ-TUDÓSITÁS Pozsony. Az EU legújabb figyel­meztetése Bugár Béla szerint bi­zonyítja, hogy a Mečiar-kabinet előszeretettel gyűjti az európai szervezetek tiltakozó jegyzékeit. Az MKDM elnöke úgy véli, az EBESZ, az EU és az ET képviselő­inek pozsonyi látogatása során a kormány kisstílűén viselkedett, mivel az ellenzék számára nem tette lehetővé, hogy részt vegyen a tárgyalásokon. A külföldi szak­értők megbeszélései azért tartot­tak a megszokottnál rövidebb ideig, mert furcsállhatták az ilyen programszervezést. Az SZDK által szorgalmazott új alá­írásgyűjtő akcióval kapcsolatban kifejtette: akkor lenne célszerű, ha az ötpárti SZDK az MK keddi javaslatát tenné magáévá. Esze­rint a petíciót a parlament elé kellene terjeszteni, hogy a képvi­selők fogadják el az alkotmány­törvényt. Jogszabály tenné lehe­tővé a közvetlen államfőválasz­tást, az alkotmányos válság elke­rülése végett bizonyos jogkörö­ket a házelnök venne át, és a vá­lasztásokon induló pártok szá­mára szavatolnák, hogy nem vál­tozik a választójogi törvény. Bugár rámutatott: az MK meg­vátja a választójogi törvény elfo­gadását, és csak azt követően te­szi meg a leginkább célravezető utolsó lépést az MK parlamentbe jutásának érdekében, (sárp) Az új törvény a MNMMJ végét jelentheti Gyimesi is bírál Európai Konferencia London. Huszonhat ország - a tizenöt jelenlegi EU-tagállam és a csatlakozásra pályázók - állam- és kormányfőinek, valamint külügyminisztereinek részvételével rendezi meg ma Nagy-Bri­tannia a brit EU-elnöki félév legnagyobb szabású rendezvényét. Szlovákiát a konferencián Vladimír Mečiar kormányfő és Zdenka Kramplová külügyminiszter képviseli. (TA SR) Nem lesz Kramplová-Šedivý találkozó Pozsony. Prága nem készít elő szlovák-cseh külügyminiszteri találkozót. A cseh külügyi szóvivő szavaira reagálva Milan Tokár szlovák szóvivő megerősítette: Pozsony sem tervez ilyen megbe­széléseket, de nem zárta ki, hogy Kramplová a választásokig még találkozik cseh kollégájával, Jaroslav Šedivývel. Az eredetileg de­cemberre tervezett találkozót Prága mondta le, miután Mečiar egy nagygyűlésen durván viccelt Havel rovására. (SITA) A nemzetiek néhány törvény ellen Pozsony. A Szlovák Nemzeti Párt képviselői nem támogatják a másodfokú önkormányzatokról szóló törvénytervezetet, s mindent megtesznek azért, hogy a parlament ne tárgyaljon er­ről a jogszabály. Az SZNP polgármesterei szerint a tervezet a bürokrácia elbuijánzását és a helyi önkormányzatok jogkörei­nek megnyirbálását okozná. Nem értenek egyet az önkor­mányzati választásokról szóló módosítással sem, és elutasítják a helyi közigazgatási törvény novelláját is. (SITA) Antifasiszta tüntetés Pozsony. Szombaton A fasizmus ellen, a demokráciáért! jel­szójegyében tüntetést szerveznek baloldali és antifasiszta szervezetek. Nyilatkozatukban rámutatnak: megdöbbentő, hogy a Nyugatról érkező figyelmeztetések idején a kormány támogatja az újfasiszta és nacionalista törekvéseket. A délután négy órakor kezdődő tüntetésen felszólal Brigita Schmög­nerová, a DBP alelnöke. (SITA) Mečiarnátor nem kell! Zsolna. Az SZDK tegnap tartott első, a népszavazást támoga­tó, a választójogi törvény módosítása és az amnesztiatörvény elleni nagygyűlésére csupán ötszázan mentek el. „Mečiarnátor nem kell!" - állt az egyik transzparensen. A nagygyűléssorozat március 25-én tetőzik Pozsony főterén, ahol az új petíciós ak­ciót is indítani fogják. (SITA) Šesták nagykövetekkel tárgyalt Pozsony. Jozef Šesták külügyi államtitkár tegnap átadta három EU-ország, az USA és az Európai Bizottság pozsonyi nagyköve­tének a kormány bősi tárgyalásokról szóló nyilatkozatát. Az ál­lamtitkár sajnálatosnak nevezte, hogy Magyarországon újra a politikai kérdések kerülnek előtérbe a szakmaiak helyett. (SITA) Tom ka bírál Pozsony. Peter Tomka nemzetközi jogi szakértő, aki a szlovák delegációt vezette Hágában, bírálta Magyarországot, mert nyilvánosságra került (a Népszava közölte) a Bős- Nagy­marosról szóló megállapodástervezet. Tomka rámutatott: ez a lépés ellentmond a február 27-i megállapodásnak, amely sze­rint csak akkor hozzák nyilvánosságra a tervezet szövegét, ha azt a kormányok már áttanulmányozták. (SITA) Megkezdődött a választások manipulálása Hogyan lehet majd ismételni? ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. „A választások mani­pulációja már most megkezdő­dött" - nyilatkozta Michal Benčík, a DBP frakcióvezetője a választási törvény módosításá­ról. Nemcsak azt kifogásolta, hogy későn terjesztették elő a törvénytervezetet, hanem azt is, hogy nem a kormány, hanem képviselők indítványozták, ami a parlamenti házszabály szerint nem teszi lehetővé a rövidített el­járást. Felsorolta, mi mindennel sérti a tervezet az alkotmányt, majd rámutatott: felmerül az a probléma is, hogyan változik egyetlen választási körzet esetén a parlament elnökének az a jog­köre, mely a választások újbóli kihirdetésére vonatkozik abban a választási kerületben, ahol ér­vénytelen volt a szavazás, (-sik) A baloldal a népszavazás időpontjáról Szeptemberben késő Pozsony. A Magyar Népi Mozga­lom a Megbékélésért és Jólétért bírálja a választójogi törvény ter­vezetét. Gyimesi György elnök szerint az ötszázalékos küszöb lehetetlenné teszi a koalíciók ala­kítását. Hozzátette: nem akarnak olyan lépéseket tenni, amelyek mozgalma megszüntetéséhez ve­zetnének, de azt sem, hogy egy más politikai tömörülés részévé váljon a MNMMJ. (SITA) ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Még a szeptemberi vá­lasztások előtt szükség van a közvetlen elnökválasztásról szó­ló népszavazás megtartására vagy az alkotmánytörvény elfo­gadására - véli a DBP. Michal Benčík frakcióvezető közölte: a baloldal ezzel kapcsolatban ha­tározatijavaslat elfogadását kez­deményezi a parlamentben, mert csak így előzhető meg az al­kotmányos válság. „Nem az a cé­lunk, hogy az SZDK petíciós ak­ciójával versenyezzünk, hiszen a kezdeményezést mi is támogat­juk. Késeinek tartjuk azonban a parlamenti választásokkal egy időben megtartani a népszava­zást." A DBP ismételten előter­jeszti a közveden elnökválasz­tásra vonatkozó törvényterve­zetét, hogy rámutasson: a kor­mánykoalíciónak nem érdeke az államfő megválasztása - kivéve ha, Mečiar töltené be ezt a posz­tot. A DBP hamarosan elóteijesz­ti azt a törvénytervezetet is, mely szerint az államfői jogkö­rök egy része a parlament elnö­kére szállna át. (kósik) RÖVIDEN

Next

/
Thumbnails
Contents