Új Szó, 1998. február (51. évfolyam, 26-49. szám)

1998-02-07 / 31. szám, szombat

El POLITIKA ÚJ SZÓ 1998. FEBRUÁR 5. Phenjan felszámolná Moszkva. Észak-Korea moszkvai nagykövete kije­lentette: Phenjan támogat­ná, hogy átkelőket nyissa­nak a két Koreát elválasztó műszaki határzáron. Szon Szong Pil úgy vélekedett, hogy az átkelők megnyitá­sa lehetne az első lépés a „fal" teljes lebontása felé, amely - mint modta - min­denképpen hosszú és ne­héz folyamat lenne. Phen­jan a demarkációs vonal déli oldalán a 70-es évek­ben emelt szögesdrótkerí­téseket és tankcsapdákat rendszerint falként emle­geti. Közben megérkezett családjával Szöulba az az észak-koreai diplomata, aki szerdán kért menedék­jogot Dél-Korea római nagykövetségén. A 38 éves Kim Dong Szu a szöuli re­pülőtéren elmondta: az élelmiszerhiány olyan sú­lyos méreteket öltött Észak-Koreában, hogy Phenjanban már az utcán is éhenhalt gyermekek holttestei hevernek. (MTI) Török-kurd összecsapások Diyarbakir. Harminchét kurd lázadó és három török katona életét vesztette a csütörtökön kirobbant újabb harcokban - közölték helyi biztonsági források. A véres harcok színhelye a szíriai határ mentén húzó­dó Mardin tartomány volt, ahol a Kurd Munkáspárt (PKK) harcosai katonákat csaltak tőrbe. Eddig több mint 27 ezer ember vesz­tette életét Törökországban a biztonsági erők és a sza­kadár kurdok 13 éve tartó összecsapásaiban. (MTI) Irak elutasította az ENSZ-főtitkár javaslatát, amelynek értelmében a jövőben 5,2 milliárd dollár értékű olajat exportálhatna Clinton-Blair találkozó tonai fellépés világméretű hábo­rúhoz vezethetne, a washingto­ni külügyminisztérium szóvivő­je újfent leszögezte, hogy az Egyesült Államok nem tervezi atomeszközök bevetését Irak el­len, de - elvi alapon - nem is zárhatja ki az utóbbi lehetősé­gét, ha Bagdad vegyi vagy bioló­giai fegyvereket használna az amerikai vagy szövetséges erők ellen. Bili Clinton és Tony Blair a tegnapi közös sajtótájékoztatón ismét világossá tette, hogy a ka­tonai fellépés elkerülésének kul­csa kizárólag Szaddám Húszéin kezében van. Az orosz duma 16-1.8 tagú kül­döttséget indít holnap Irakba. Eközben az orosz elnök külön­megbízottja folytatja bagdadi tárgyalásait, amelyeket a kínai vezetés ismételten támogatásá­ról biztosított. Irak közben el­utasította Kofi Annan ENSZ-fő­titkár javaslatát, amelynek értel­mében a jövőben 5,2 milliárd dollár értékű olajat exportálhat­na. Az iraki diplomácia vezetője azt kifogásolta, hogy az olajbe­vételek elosztásáról nem dönt­het saját maga. Bili Clinton és Tony Blair csütörtökön látogatást tett egy középiskolában. Az oldott hangulatú esemé­nyen derültséget keltett, amikor a kormányfő megjegyezte, hogy csupa Blair veszi körül Washington­ban: az iskola Montgomery Blair nevét viseli, szálláshelyéül pedig a Blair House szolgál. Clinton John F. Kennedy mondását átfogalmazva közölte: úgy fog bevonulni a törtélembe, mint aki ott volt, midőn Tony Blair felkereste a Montgomery Blairt... (ČTK/AP) MTI-HÍREK Washington/Moszkva. Közös stratégia körvonalazódott az iraki tömegpusztító fegyverek ellenőrzése ügyében támadt konfliktus kezeléséről a csütör­töki csúcsszintű amerikai-brit tárgyalásokon. Washington és London lát még ugyan lehetősé­get a diplomáciai megoldásra, de eltökélten folytatja a katonai előkészületeket. A válság téma­köre töltötte ki Bili Clinton el­nök és Tony Blair kormányfő fe­hér házi eszmecseréinek jelen­tős részét. Az újságírókat tájé­koztató amerikai és brit szóvi­vők elmondták, hogy a két veze­tő álláspontja világos: békés rendezésről csak akkor lehet szó, ha Szaddám Húszéin iraki elnök visszakozót fúj, eleget tesz a tömegpusztító fegyverek meg­semmisítésére vonatkozó BT­határozatoknak, egyebek között teljes és korlátlan munkavégzési lehetőséget biztosítva az ENSZ­szakértők számára. Borisz Jelcin orosz elnöknek arra a megjegy­zésére reagálva, amely szerint az arab országgal szembeni ka­Jasszer Arafat csütörtökön Hágában kijelentette: üze­netet intézett Szaddám Hú­széin iraki elnökhöz. A pa­lesztin vezető szerint az e­setleges iraki fegyveres kon­fliktus súlyosan fenyegeti az egész közel-keleti térséget, ezen belül az izraeli-palesz­tin tárgyalásokat. Remé­nyét fejezte ki, hogy szemé­lyes követe Bagdadban a válság békés megoldását segíti elő. (Arch.-fotó) Talán majd augusztusban Bécs. Ján Husárček, a nuk­leáris biztonságért felelős szlovák állami felügyelő szerv szakértője szerint el­húzódik a mohi atomerőmű építése. Az illetékes a Die Presse című osztrák lapban cáfolta, hogyjúlius 21-én üzembe helyezik az első re­aktorblokkot. Január 20-án a mohi Atomenergia-kutató Intézet munkatársa még úgy nyilatkozott, hogy az el­ső blokkot júniusban indít­ják. - Senki nem tudja meg­mondani, mikor kerül erre sor, a dátumok állandóan változnak, talán augusztus­ban, talán szeptemberben ­mondta Husárček. (MTI) Kolozsvár környéki táblák: lemázolták, tönkretették, kidöntötték Koalíciós egyezmény Szlovákia pozitív véleményt remél az EU-tól Šesták Brüsszelben Bukarest. Csütörtök este Bu­karestben aláírták a kor­mányból kivált Demokrata Párt és a kormánypártok ko­alíciós megállapodását, amelynek értelmében a DP a parlamentben támogatja a koalíció keretében benyúj­tott és a korábbi megállapo­dások értelmében kidolgo­zott törvényjavaslatokat MTI-TUDÓSÍTÁS A koalíciós pártok megbízottjai „rendszeresen elemezni fogják a politikai helyzet alakulását és ja­vasolni fogják a legmegfelelőbb lépéseket annak javítására". Az aláíró pártok „tartózkodni fog­nak minden olyan nyilvános ál­lásfoglalástól vagy megnyilvánu­lástól, amely kölcsönös károkat okozhat" vagy veszélyeztetné „a reform megvalósításához szük­séges kormánytevékenységet" és „feszültséget keltene a koalíció tagjai között". A megállapodás azt is tartalmazza, hogy az aláíró pártok „szankciókkal fogják súj­tani azokat a képviselőiket, akik megsértik ezt az előírást". A De­mokrata Pártnak ama képviselői, akik az államigazgatás különbö­ző posztjain dolgoznak, a törvé­nyes előírásoknak megfelelően a kormány politikáját fogják meg­valósítani. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a megállapodást értékelő nyilatkozatában leszö­gezte, hogy az tartalmazza a ko­alíció működéséhez szükséges együttműködési elveket és előír­ja a koalíció különböző testülete­inek létrehozását. Lesz egy koa­iciós politikai tanács, amely csúcsszinten hangolja össze a koalíció vezetőit, míg egy másik Az RMDSZ és a község vezetői a bírósághoz fordultak. testület a parlamenti koalíció és a kormány együttműködését fel­ügyeli. Markó elutasította azt, hogy egyik vagy másik fél győzel­mének tekintsék a közös doku­mentumba foglaltakat. A Szabadság című kolozsvári lap szerint bírósági útra terelődött a várossal határos Kisbács község­ben felállított és Funar kolozsvári polgármester emberei által eltá­volított kétnyelvű táblákkal kap­csolatos vita. A táblákat a román kormány helyi közigazgatási sür­gősségi kormányrendelete alap­ján a múlt szombaton állították fel több közeli falu határában, ezeket azóta lemázolták, tönkre­tették, kidöntötték, Gheorghe Funar kolozsvári polgármester hivatala pedig 40 millió lejes bír­sággal sújtotta Rozsnyai József kisbácsi alpolgármestert. Az RMDSZ és a község vezetői a prefektúrához és a bírósághoz fordultak. Buchwald Péter alprefektus az üggyel kapcsolat­ban leszögezte: etnikai konflik­tust nem azok váltanak ki, akik a hatályos törvényt alkalmazzák, hanem azok, akik meg akarják akadályozni annak végrehajtá­sát. Ugyancsak a Szabadság szá­mol be arról, hogy a kolozsvári bíróság jóváhagyta azt a 20 mil­lió lejes büntetést, amelyet a polgármesteri hivatal a lap szer­kesztőségére azért szabott ki, mert utcai névtábláján magyar szöveg is olvasható. A tábla 1990 óta a helyén van, a lap ren­desen fizette utána a cégtáblák­ra kivetett adót. MTI -ÉS TA SR-HÍR Brüsszel. A szlovák parlament­nek és a kormánynak az a célja, hogy Pozsony már az Európai Bi­zottság év végére tervezett újabb országelemzésében kedvező mi­nősítést étjén el - szögezte le Jozef Šesták külügyi államtitkár Brüsszelben. A következő hóna­pokban ezért a választások elle­nére fokozni kívánják a jogsza­bályok közelítését az Eurpai Uni­óéhoz - tette hozzá. Šesták Hans van den Broek külügyi felelőssel találkozott. Megbeszélésükön ­mint az államtitkár elmondta ­áttekintést végeztek, a közösségi jogrendszer szlovákiai átvéte­lének terveitől kezdve a kisebb­ségi nyelvekkel kapcsolatos tö­rekvéseken át a kétoldalú kap­csolatok szinte valamennyi rész­letéig. Šesták bizodalmát fejezte ki, hogy a március elejéig sikerül olyan államfőt találni, aki élvezi a szükséges szlovákiai támoga­tást, és elnyeri a hatalom össz­pontosítása miatt aggódó nem­zetközi közösség bizalmát is. Nemcsók János sajtótájékoztatója Esztergomban Kártérítést követelnek MTI-HIR Nagymaros/Esztergom. Nagy­maros lakói a beígért kártérítést követelik, enélkül nem járulnak hozzá a gát megépítéséhez - je­lentette ki a város polgármeste­re. Elmondta: az erőműépítés és a bontás megpróbáltatásai 1,1 milliárd forint kárt idéztek elő a településen. Eddig azonban semmiféle kártérítésben nem ré­szesült a város; a polgároknak elegük van a bizonytalanságból, aminek következtében elmarad Nagymaros fejlődése. Nemcsók János államtitkár közben eszter­gomi sajtótájékoztatóján a szlo­vák-magyar tárgyalások mene­téről szólt. Mint mondta: meg­nyugtató módon rendeződött a Szigetköz vízszintjének, az Ö­reg-Duna és a Szigetköz tájreha­bilitációjának kérdése. Sokat közeledtek az álláspontok az ún. nullszaldó ügyében is. Šedivýt bírálják Zeman: Neubauer nem lehet az Egyeztető Tanácsban MTI-HÍR Prága. Váratlanul rendkívül éles bírálatok kereszttüzébe ke­rült Jaroslav Šedivý cseh kül­ügyminiszter, amiért a hét kö­zepén tett bonni látogatásakor egyetértett azzal, hogy a cseh-német megbékélési nyi­latkozat alapján létrehozott Jö­vő Alap Egyeztető Tanácsában helyet kapjon a második világ­háború után Csehszlovákiából kitelepített szudétanémetek ve­zető képviselője, Franz Neu­bauer is. Miloš Zeman, a szociáldemokra­ta párt elnöke tegnap kijelentet­te: megengedhetetlen, hogy az Egyeztető Tanácsban olyan sze­mélyek legyenek, akik elutasít­ják a cseh-német megbékélést, és a jövő helyett kizárólag a múltba tekintenek. Ha Neu­bauer tagja lesz a tanácsnak, ak­kor a szociáldemokraták annak munkájában nem kívánnak részt venni. Šedivý a képviselőház tegnapi vitájában elutasította és alap­talannnak nevezte a bírálatokat. Leszögezte: az Egyeztető Ta­nács csupán egy közös vitafó­rum, amelynek 20-20 tagját a két fél önállóan nevezte ki. A Jö­vő Alapot, amelybe a német kor­mány 140 millió márkát, míg a cseh kormány 44 millió koronát adott, az Igazgató Tanács fogja irányítani, amelynek tagjait kö­zös megegyezés alapján jelölték ki, s itt nem kaptak helyet a szu­détanémetek vezető képviselői. A Jövő Alapból kellene kárpótol­ni a nácizmus cseh áldozatait, il­letve olyan projekteket finanszí­rozni, amelyek hozzájárulnának a cseh-német közeledéshez. A külügyminiszter álláspontját a Szabadság Unió (US) és a Polgá­ri Demokratikus Szövetség (ODA) támogatásáról biztosí­totta. A kommunisták és a re­publikánusok viszont Jaroslav Šedivý beszéde után a miniszter lemondását követelték, mert szerintük nem képviseli a cseh nemzet érdekeit. Szektája egyik tagja szüleinek meggyilkolásában bűnösnek vallotta magát az amerikai Florida államban egy vámpírszekta 17 éves vezetője. A halálbüntetésnek elébe néző Rod Ferrel (középen) nemcsak a ko­rábban tagadott kettős gyilkosság, hanem a vádiratban szereplő egyéb bűncselekmények - fegyveres rablás és lopás - elkövetését is beismerte. Ferrel többször felvágta ereit, és szívta más szektatagok vé­rét. A szerdán a bírósághoz benyújtott vádirat részletesen leírta a szektatagok kábítószerélvező és sze­xuális rítusait. (ČTK /AP) •

Next

/
Thumbnails
Contents