Új Szó, 1998. február (51. évfolyam, 26-49. szám)
1998-02-04 / 28. szám, szerda
6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1998. FEBRUÁR 4. TANÁCSADÓ Törvényes felelősség-biztosítás Zs. V.: Miután az autók biztosítási díja a duplájára emelkedett, azt szeretném tudni, igaz-e, hogy a nyugdíjasoknak csak a biztosítási díj felét kell befizetniük? FEKETE MARIAN A gékocsik üzemeltetésével okozott károk törvényes felelősség-biztosításáról szóló pénzügyminisztériumi rendelet (lásd a Törvénytárban 1991-ben kihirdetett 423. Tt. számú rendeletet) nyolcadik módosítása valóban egy új, főként nyugdíjasokra vonatkozó rendelkezést iktatott be. Az említett rendelet 22. §-ának (6) bekezdése szerint ha a gépkocsi üzemeltetőjének tekintendő személy az idén legalább a 70. életévét tölti be, és az egyetlen megélhetési forrása az öregségi vagy valamiféle más nyugdíj, az egyébként rendelettel megállapított biztosítási díjnak csak a felét köteles befizetni, ha a gépkocsit senki sem használja vállalkozás céljára. Azaz, itt először figyelembe kell venni, hogy ki a gépkocsi üzemeltetője (miközben a gépkocsi tulajdonosa más személy is lehet). Figyelembe kell venni azt is, hogy az említett rendelkezés csak azokra a gépkocsi-üzemeltetőkre vonatkozik, akik tavaly már betöltötték a 69. életévüket, és akik, megélhetésüket tekintve egyedül csak a saját nyugdíjukra vannak ráutalva. Önre is csak az említett feltételek mellett vonatkozik ez az ötven százalékos kedvezmény. A Nemzeti Vagyonalap kötvényeivel való kereskedést a kibocsátó megbízása alapján az RM-Systém Slovakia végzi. A szervezet által közzétett kimutatás alapján 1998. január 1. és február 2. között a vagyonalapi kötvényekkel a következő forgalmat bonyolították le. (U) Anonim üzletkötések Legmagasabb vételár 1998.1.12. Legalacsonyabb vételár 1998.1.12. Utolsó teljes kínálat 15 966 db Kötvényeladás 0 db Kötvényforgalom 0 Sk Közvetlen üzletkötések Legalacsonyabb vételár 8 820,00 Sk Legmagasabb vételár 11 500,00 Sk Eladás összesen 3 107 db Összforgalom 28 096 895,00 Sk 8 820,00 Sk 8 820,00 Sk Tavalyi havi átlagbérek Pozsony. A Szlovák Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint 1997-ben a 20 főnél többet foglalkoztató iparvállalatok esetében az átlagbér 9532 koronát tett ki (12 százalékos növekedés 1996-hoz képest), az építőiparban 9953 (14,5 százalék), a közlekedésben pedig 10 032 korona (12,6 százalék) volt. Az éves reálbérnövekedés 1997-ben az iparban 5,6 százalék, az építőiparban 7,9 százalék és a közlekedésben 6,1 százalék volt. (TA SR) A S. I. T. rossz hónapja Pozsony. A dohánytermékek januári drasztikus áremelkedése nagyon rossz hatást gyakorolt az egyetlen hazai dohánygyártó, a Slovak International Tabak Rt. (S. I. T.) gazdasági eredményeire. Míg a S. I. T. 1997 januárjában 260 millió szál cigarettát értékesített, addig 1998 januárjában csak 120 milliót nyilatkozta Jozef Banáš, a cég sajtóosztályának igazgatója. Az igazgató közölte, a visszaesés oka részben a decemberi „bespájzolásnak" köszönhető, ugyanis 1997 decemberében 600 millió szál cigarettát adtak el. (TA SR) Az USA gazdasági megtorpanása New York. Az ázsiai pénzügyi és gazdasági válság negatív hatást gyakorol az Egyesült Államok idei gazdasági növekedésére. Becslések szerint az Egyesült Államok GDP-je az idén 0,5-1 százalékkal lesz alacsonyabb az eredetileg vártnál. A várakozások szerint az ázsiai válság kedvezőtlen hatása 1999-re már mérséklődik. (TA SR) Kevesebb lesz a kávé Bogota. Kolumbiában az idei kávétermés alacsonyabb lesz a tavalyinál, vagyis kevesebb lesz mint 10,8 millió zsák (egy zsák 60 kg). A rosszabb termés oka a kiterjedt áradások, ezekért az El Nino időjárási anomália a felelős. (TA SR) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1998. február 4-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Valuta Angol font 57,910 Osztrák schilling 2,765 Francia frank 5,803 Svájci frank 23,999 Kanadai dollár 24,273 USA-dollár 35,298 Német márka 19,454 ECU, EU 38,372 Olasz líra (1000) 19.709 Cseh korona 1,015 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Általános Hitelbank 16,040 18,460 Becslések szerint hetvenkétmilliárd koronára lenne szükség fejlesztésre, de fizetésekre is alig van pénz Vaspálya agyaglábakon Pozsony. Hiába kérte a Szlovák Államvasutak (ŽSR) idén január elsejétől a viteldíjak 20 százalékos emelését. Indoklásában arra hivatkozott, hogy ebből az 1995-ös utolsó emelés óta bekövetkezett 16,8 százalékos inflációt kompenzálná, 3,2 százalék pedig az európai optimumnak tekintett viteldíjhoz való közelítést képezné. TUBA LAJOS Ján Halaj, a közlekedési és távközlési minisztérium vasúti főosztályvezetője szerint az európai viteldíjoptimum személykilométerenként 2,20 korona, miközben nálunk jelenleg csak 0,44 fillér. A vasút távlati fejlesztési terve egyébként azzal számol, hogy ez az összeg 1,42 fillérre növekszik, amelyet majd az „európai közelítési taktika" jegyében évente a menetrendváltozáskor emelnének tovább. Egyelőre azonban a január elsejére tervezett első lépést sem merték megvalósítani. A személyszállítás veszteségessége már régóta komoly dilemmákat vált ki a vasúti közlekedésen belül. Nálunk az állam a közérdekre hivatkozva úgymond magára vállalja a viteldíjak támogatását. 1997-ben a vasút úgy tervezete, hogy a személyszállítás költsége 6,4 milliárd lesz, de a viteldíjakból csak 1,6 milliárdos bevételre tesz szert. A Davosi konferencia Hillary bírálata Davos. A svájci Világgazdasági Fórumon felszólalt Hillary Clinton, az amerikai elnök felesége, aki a piacok önzését és a fogyasztói társadalom túlkapásait bírálta. A First Lady beszédében kifogásolta a társadalmi gondoskodás hiányát és a gazdasági döntéshozók rövidtávú gondolkodásmódját. Peter de Jager gazdasági szakértő 2000. január 1. veszélyére hívta fel a figyelmet, ugyanis szerinte a jelenlegi szám/tógéprendszerek nincsenek felkészülve a 3. évezred új időszámítására. Mivel a számítógépek a dátumnak csupán utolsó két számát rögzítik, ezért 2000-ben a 00 végződés káoszt okozhat a gépekben, különösen a bankok, biztosítók és a távközlési cégek számára jelent ez problémát. (MTI, TA SR) különbséget az államtól kérte, de a minisztériummal végül 2,2 mid koronában volt kénytelen kiegyezni. Ez már évek óta így folyik, becslések szerint ily módon 1994-óta 8 milliárdos kiesése volt a vállalatnak. Az államnak ez a fajta passzivitása talán az egyetlen tényező, amelyben egyetértenek a ŽSR jövője körül folyó vita résztvevői. A problémákat nem lehet tovább palástolni, tekintve, hogy 52 ezres létszámával a legnagyobb hazai munkaadónak számító cég olyan helyzetbe került, amikor a fizetéseket is csak gyorshitelek felvételével képes folyósítani. Vezetői szerint a havi 900 millió koronás bevételből 550 millió fizetésekre, 120 millió gázolajra, 100 millió pedig villanyáramra megyei, úgy, hogy a társadalombiztosítási alapokkal szemben már most 1 milliárd koronás tartozást halmoztak fel. A vasút pénzügyi nehézségeit évekig gondosan titkolták a nyilvánosság elől. Amikor azután 1996 végén először mutattak ki 500 millió koronás veszteséget, hamar kiderült, a baj sokkal nagyobb annál, mint azt feltételezni lehetett. Ennek jeleként 1997 első félévét már 2,8 mid koronás hiánnyal zárták. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy 1997 második félévében és 1998-ban öszszesen 6,5 mid korona rövidlejáratú hitel visszafizetése válik esedékessé. Az akár pénzügyi összeomlásnak is nevezhető állapot okairól - leszámítva a személyszállítás veszteségeit - soA személyszállítás veszteségessége már régóta komoly dilemmákat vált ki a vasúti közlekedésen belül. (Dömötör Ede illusztrációja) kan sokféleképpen vélekednek. A közlekedési minisztérium egyelőre gondosan titkolja az általa végeztetett ellenőrzés eredményeit. A vasutas-szakszervezet által kiszivárogtatott információkban a beszerzésekbe beépülő közvetítőkről, az ágazathoz egyáltalán nem kötődő cégek számára nyújtott rendkívül előnyös hitelekről, és egyéb visszaélésekről esik szó. Bizonyára nem véletlen, hogy a kedvezményezettek között a leggyakrabban a Kelet-szlovákiai Vasmű neve szerepel. Sokak szerint a Vasmű százmilliókat nyert a számára nyújtott kedvező szállítási tarifán. Jellemző a tátrai villamosvasút új szerelvényeinek ügye is. Ezek elkészítését a vasút a Vasmű tulajdonában lévő, és hasonló profillal korábban soha nem foglalkozó Zempléni Gépgyártól rendelte meg. A konkurens Vrútky-i vasúti gépjavító vállalat szerint, amely erre a célra svájci közreműködéssel külön modellt fejlesztett ki, a keleti gyár annyira esélytelen volt, hogy a munkát kénytelen lett volna a prágai ČKD-vel elvégeztetni. A vasút tavaly nyáron kinevezett új vezetői megpróbálják leküzdeni a pénzügyi válságot. Ennek érdekében a kormány garanciát vállalt 200 millió dolláros külföldi hitel felvételére. Ősszel ezer partnerrel kötöttek új szállítási szerződést, januártól pedig 12%-kal megemelték a tarifákat. Továbbra is kérdéses a fejlesztési programok jövője, amelyre a becslések szerint legalább 72 mid koronára lesz szükség. Amennyiben ezt elhanyagolják, fennáll a veszélye annak, hogy a legnagyobb nyereséget hozó tranzit teherszállítás átirányul a környező országok vasútjaira. Amslico: két év alatt több mint ötvenezer ügyfél Digital és Microsoft Biztos anyagi háttér ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. Huszonnégyhónapos tevékenysége során az Amslico biztosítótársaság a legnagyobb külföldi biztosítóvá nőtte ki magát Szovákiában. A két év alatt több mint 50 ezer ügyféllel kötött szerződést, az idei év végére pedig 100 ezerre szeretné növelni ügyfelei számát - hangzott el a társaság sajtótájékoztatóján. Az országban 18 kereskedelmi képviselete működik (1998 végéig 30-ra növeli számukat), 1000 saját ügynöke van és együttműködik a legnagyobb brókercégekkel is. Zack Abounassar, a társaság vezérigazgatója elmondta: az Amslico annak az American International Groupnak (AIG) a tagja, amely 1919 óta működik, és ma a világ legnagyobb biztosítótársasága. Az AIG pozícióját mutatja, hogy a független minősítő intézet, a Standard & Poor's a létező legmagasabb, vagyis AAA minősítésben részesítette. Ez a biztos háttér anyagi biztonságot jelent az ügyfelek számára is. A vezérigazgató szerint hazánkban egyre erősebb lesz a középréteg, amely igényli az általuk kínált szolgáltatást. A szlovákiai biztosítási piac csak most kezd fellendülni; míg a világon az emberek mintegy 90%-ának van életbiztosítása, addig nálunk csupán 10-20%-ának. Abounassar úr az Amslico előnyei között említette a biztos hátteret, amely garanciát jelent a szerződésekben foglalt feltételek teljesítésére, és amely mögött egy világhálózat áll, a biztosítási csomag rugalmasságát, vagyis egyénre szabottságát és a magas megtérülést, (krasznica) Szövetségbe forrtak Pozsony. A világ egyik legnagyobb számítógépgyártója, az amerikai Digital (DEC) és a világ legnagyobb, szintén amerikai szoftvergyártója, a Microsoft a napokban megerősítette szövetségét a vállalati számítógéprendszerek közös működtetése terén, melyek a Windows ŇT operációs rendszeren nyugszanak. A Digital - a Microsoft legnagyobb felhasználója - hibaelhárító szolgálata Szlovákiában a terméküket megvásárlók és felhasználók számára a hét minden napján napi 24 órában rendelkezésre áll - hangzott el a cég tegnapi sajtótájékoztatóján. Peter Weber, a DEC Slovakia vezérigazgatója közölte: január 26-án New Yorkban a DEC és a Compaq számítógépgyártó bejelentette fúzióját, (shz) Európa legdinamikusabban fejlődő nemzetgazdaságával az idén is Írország dicsekedhet Mérséklődő növekedés Az Európai Unió 15 tagállama közül az utóbbi néhány évben Írország dicsekedhet a bruttó hazai össztermék (GDP) növekedésének legmagasabb ütemével. Az idén sem lesz másként, olyannyira, hogy a szigetország még a korábban hallatlanul dinamikusan fejlődő távol-keleti államokat is lehagyja (leszámítva Kínát). A távol-keleti pénzügyi és gazdasági gondok, melyek 1997 tavaszán kezdődtek, összességében fékezik a világgazdaság idei növekedési ütemét, melyet korábban a Világbank 3,8 százalékosra prognosztizált. Napjainkban 3,2 százalékra módosították e mutatót. Szlovákia idei növekedési üteme 4-4,5 százalékra tehető, ami még mindig a jobb mutatók közé tartozik. (Ú) Az 1997-es és az 1998-ra prognosztizált növekedési ütemeket egybevetve kitűnik, hogy a kulcsfontosságú országok közül csupán Japán és Németország GDP-mutatója jobb a tavalyinál. (TA SR-grafikon) KÖTVÉN YKE RESKEDELEM