Új Szó, 1998. január (51. évfolyam, 1-25. szám)
1998-01-12 / 8. szám, hétfő
10 SPORT ÚJ SZÓ 1998. JANUÁR 12. Pozsony. Tegnap befejeződtek a csoportküzdelmek a Perth-ben zajló 8. „vizes" világbajnokság vízilabdatornáján. Mind az Európa-bajnok magyar válogatott, mind pedig a szlovák együttes bejutott a középdöntőbe, amely a mai szünnap után kedden kezdődik. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS A hét végén ugyan két vereséget szenvedett a szlovák csapat, ám több mint egyenrangú ellenfele volt az amerikai, majd a házigazda ausztrál válogatottnak. Bottlik László edző legénysége ennek ellenére továbbjutott, mert pénteken biztosan verte a kanadaiakat, igaz, pont nélkül kezdi a középdöntőben a küzdelmeket. Gergelyék kedden a spanyolokkal, szerdán a brazilokkal, csütörtökön pedig a görögökkel mérkőznek. Folytatja menetelését az Európa-bajnok magyar válogatott, amely a jugoszlávok után szombaton a címvédő olaszokat is könnyedén két vállra fektette. Az együttes legjobbja Kósz Zoltán volt, aki bravúros védéseivel szinte az őrületbe kergette a címvédő pólósait. A vb egyik esélyese holnap a kazahokkal, egy nappal később a horvátokkal, csütörtökön pedig az oroszokkaljátszik az elődöntőbejutásért. Három győzelem után vasárnap vereséget szenvedett a magyar női pólóválogatott a nagy esélyes hollandoktól. EREDMÉNYEK - férfiak - A-csoport: Oroszország-Kazahsztán 13:8, Horvátország-Új-Zéland 19:3; Oroszország-Új-Zéland 19:0, Horvátország-Kazahsztán 19:4. 1. Oroszország 3 3 0 0 38:12 6 2. Horvátország 3 2 0 1 42:13 4 3. Kazahsztán 3 1 0 2 27:38 2 4. Új-Zéland 3 0 0 3 9:53 0 B-csoport: Magyarország-Olaszország 11:7 (3:1, 2:1, 3:3, 3:2), a magyar csapat góldobói: Fodor 3, Benedek és Kásás 2-2, Varga, Vincze, Kiss G., Tóth F., Jugoszlávia-Irán 18:4; Magyarország-Irán 16:2 (3:0, 7:1, 5:1, 1:0), Molnár T. 4, Tóth F., Fodor, Vári, Benedek 2-2, Kiss G., Kásás, Vincze, Märtz l-l, Jugoszlávia-Olaszország 11:10. 1. Magyarország 3 3 0 0 34:14 6 2. Jugoszlávia 3 2 0 1 34:21 4 3. Olaszország 3 1 0 2 32:23 2 4. Irán 3 0 0 3 7:49 0 C-csoport: Spanyolország-Görögország 7:6, Brazília-Délafrikai Köztársaság 8:4; Spanyolország-Brazília 9:3, Görögország-Dél-afrikai Köztársaság 11:6. 1. Spanyolország 3 3 0 0 29:12 6 2. Görögország 3 2 0 1 26:18 4 3. Brazília 3 1 0 2 16:22 2 4. Dél-afr. Közt. 3 0 0 3 13:32 0 D-csoport: USA-Szlovákia 8:5 (2:0, 0:1, 4:3, 2:1), a szlovákok góldobói: Cípov, Bačo, Kaid Gyurcsi, Jančich. Kilenc perccel a befejezés előtt 4:4 volt az állás, ezt követően sokat hibázott a szlovák védelem. AusztráliaKanada 10:5; Ausztrália-Szlovákia 9:8 (2:2, 3:1, 2:3, 2:2), Nižný 3, Nagy 2, Veszelits 2, Jančich. USA-Kanada 10:1. 1. Ausztrália 3 3 0 0 26:19 6 2. USA 3 2 0 1 24:13 4 3. Szlovákia 3 1 0 2 22:20 2 4. Kanada 3 0 0 3 9:29 0 Valamennyi csoportból az első három helyezett jutott tovább, az egymás elleni eredményeket magukkal vitték a csapatok. A csoportküzdelmek után ez a helyzet a két középdöntő csoportban - E: Magyarország, Oroszország 4-4, Jugoszlávia, Horvátország 2-2, Olaszország, Kazahsztán 0-0 pont; F: Spanyolország, Ausztrália 4-4, Görögország, USA 2-2, Szlovákia, Brazília 0-0 pont. Nők - B-csoport: MagyarorEurópai futballkörkép: Jürgen Klinsmann, a Tottenham Hotspur német csatára továbbra sem jeleskedik Pontosztozkodás a madridi rangadón ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLlTÁS Anglia. Hiába szerződtette le a londoni Tottenham Jürgen Klinsmannt (tegnapelőtt csak azzal vétette magát észre, hogy ő kapta a találkozó egyetlen sárga lapját) a Sampdoriától és Nicola Bertit a milánói Interből, a csapat továbbra is a táblázat utolsó előtti helyén szerénykedik. Szombaton roppant nehéz dolga volt a Tottenhamnek, mivel a bajnok Manchester United otthonába látogatott. A hazaiak csapatából kitűnt a fantasztikus Beckham-Giggs duó. Az első gól közvetlenül az első félidő lefújása előtt esett, míg a második a 67. percben. Éredmények: Manchester U - Tottenham 2:0, góllövők: Giggs 2, 55 300 néző; Liverpool- Wimbledon 2:0, Redknapp 2, 38 000 néző; Arsenal-Leeds 2:1, Overmars 2 illetve Hasselbaink, 38 000 néző; Sheffield- Newcastle 2:1, Di Canio, Newsome, illetve Tomasson, 29 500 néző; Aston Villa-Leicester 1:1, Joachim, illetve Parker (1 l-esből), 36 500 néző; Chelsea-Coventry 3:1, Nicholls 2, Di Matteo, illetve Telfer (30), 34 700 néző; Bolton-Southampton 0:0, 23 300 néző; Crystal Palace- Everton 1:3, Dyer (1 l-esből), illetve Barmby, Ferguson, Madar, 23 300 néző; West Ham-Barnsley 6:0, Abou 2, Lampard, Moncur, Hartson, Lazaridis, 23 700 néző. Franciaország - 22. forduló: Metz-Rennes 1:0, góllövők: Rodriguez, 15 000 néző; Monaco-Cannes 0:1, Grassi, 3 000 néző; Guingamp-Montpellier 1:2, Moreira, Agboh, illetve Bakayoko, 9 000 néző; LyonMarseille 2:1, Caveglia 2, illetve Blanc, 15 000 néző; Chateauroux-Auxerre 3:2, Mayele, Preget, Traore, illetve Deiaud, Guivarcah (11-esből), 10 000 néző; Bordeaux-Bastia 2:0, Micoud, Laslandes, 12 000 néző; Toulouse-Le Havre 1:0, Tiehi, 8 000 néző. Spanyolország. A 20. forduló rangadóján, a madridi derbin, kitűnő mérkőzést láthatott az 57 000 néző a Vicente Calderónstadionban. Az első helyzet ugyan Raul előtt adódott, de később a hazaiak irányították a játékot. Fölényükről tanúskodik a szögletek aránya is - 11:4. Ennek ellenére a vezetést a 68. percben a Real szerezte meg. Seedorf gyönyörű átadással Roberto Carlost hozta játékba, aki a csereként pályára lépő Savióhoz továbbította a labdát, és ő nem hibázott. Ez volt a fiatal játékos első gólja ebben a szezonban. Már-már úgy tűnt, hogy a három pont a Santiago Bernabeu-stadionba vándorol, amikor a 87. percben egy szöglet után lecsorgó labdát Jose Mari vágott a léc alá (Atletico-Real 1:1). (alsómajori) Párizs-Dakar rali: elmaradt a szombati viadal Rablótámadás Maliban MTI-JELENTÉS Gao. Pénteken késő éjjel hét vagy nyolc ismeretlen emberből álló csoport Maliban megtámadta a 20. Párizs-Dakar rali több résztvevőjét - jelentette az AP és a Reuters. Az első hírek szerint senki nem sérült meg, de egy teherautót elloptak. A szervezők lemondták a szombatra tervezett tizedik szakaszt, amelynek során Taoudenni és Gao között 918 kilométert kellett volna megtenni. A versenyzők konvojban haladva indultak tovább Gaóba. A pénteki kilencedik etap befutója Taoudenniben volt, ám 11 kilométerre a céltól ismeretien tettesek rajtaütöttek több versenyzőn. Öt autót és két teherautót támadtak meg. A versenyzők mind eljutottak a célig, egyedül a 419-es rajtszámú Tatra teherautót lopták el. Az erőszakos cselekmény színhelyére két mali katonai őrjáratot vezényeltek, majd egy helikopter a francia Bedrich Skenovsky csapat eltűnt gépjárművének felkutatására indult. A Párizs-Dakar rali szervezői szombaton a versenyből kiesett és a Szaharában szétszóródott résztvevők összegyűjtésére indultak. Hosszú szünet után folytatódott a női kézilabdaliga Kikaptak a csallóköziek szág-Kazahsztán 13:4, Hollandia-Magyarország 7:4. Szombaton és vasárnap három éremkollekciót osztottak szét Perth-ben. A férfi 1 m-es műugrást a kínai Jü Zsuo-cseng nyerte. Tegnap a 25 km-es hosszú távúszás volt műsoron. A férfiaknál az orosz Akatyijev az 5 km-es táv után ezt is megnyerte, s duplázott. A nőknél az amerikai Smith diadalmaskodott. EREDMÉNYEK - férfi műugrás, 1 m: 1. Jü Zsuo-cseng (kínai) 417,54; 2. Troy Dumais (amerikai) 415,74; 3. Holger Schlepps (német) 398,31; ...12. Lengyel Imre (magyar) 311,64. Férfi 25 km-es hosszútávúszás: 1. Alekszej Akatyijev (orosz) 5:05:42,1; 2. David Meca (spanyol) 5:07:22,9; 3. Gabriel Chaillou (argentin) 5:07:52,6. Női 25 km-es hosszútávúszás: 1. Tobie Smith (amerikai) 5:31: 20,1; 2. Peggy Büchsee (német) 5:32:19,2; 3. Edith van Dijk (holland) 5:38:06,9;... 17. Kasparik Edit (magyar) 6:26: 27,1. A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) úgy döntött, hogy 2001 ben Fukuoka ad otthont a világbajnokságnak. A japán város Barcelonát előzte meg a szavazáson. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Több hetes szünet után szombaton a 10. fordulóval folytatódott a női I. kézilabdaliga. Mindkét csallóközi együttes vereséget szenvedett, az aranyosiak hazai pályán minimális különbséggel maradtak alul a pozsonyi Chiranával szemben, míg a nyárasdiak idegenben kiütéses arányú 20 góllal kaptak ki a Banská Bystricától. Eredmények: Pol'nokom Zlatná-Chirana Prema Bratislava 22:23 (10:13), legtöbb gól: Bolenko 8, Lengyel 4, ill. Prekopová 13, SCP B. Bystrica-Topol'níky 33:13 (15:5), Lapinová 10/2, ill. Haris 6/3, Volner 3, Partizánske-Šaľa 23:25 (11:15), Mravíková és Tomašovičová 55, ill. Vlčková 11/4, Nitra-Prešov 38:23 (24:10), Kolečániová 8, ill. Tóth 9/4. Közzétették az angol fogadási ajánlatokat 1998-ra Cantonára is fogadnak MTI-JELENTÉS London. A londoni William Hill bukmékeriroda 1998. évi érdekesebb fogadási ajánlatai: A wimbledoni teniszverseny férfi egyes győzelmére a brit Tim Henmann és Greg Rusedski egyforma eséllyel bír. Bármelyikőjük sikere esetén hatszoros pénz ütné a markát a szerencsés fogadónak. Még nagyobb az odds, 150:1-hez, ha éppen ők játszanák a nem hivatalos füvespályás tenisz-világbajnokság döntőjét. A golfozás barátai is jelentős összeggel gazdagodhatnak, 250-szeresét nyernék meg fogadási tételeiknek, amihez „csupán" az amerikai Tiger Woodsnak a sportág valamennyi nagy tornáján győzedelmeskednie kellene. Úgy tűnik, hogy az iroda még bízik Eric Cantona visszatérésében, ugyanis 10:1-hez lehet fogadni arra: a francia játékos újra egy angol labdarúgóklub mezét húzza magára. Jacques Villeneuve rajongói viszont örülhetnek a .jóslatnak", hiszen csupán 11:10-hez adják, hogy a népszerű kanadai pilóta 1998-ban is a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság győztese lesz. Az ausztriai Oberhofban megrendezett szánkó-világbajnokságon a férfiak mezőnyében a hazai Márkus Prock nyerte az aranyérmet. (ČTK/AP) A kínai Jü Zsuo-cseng nyerte a férfi 1 méteres műugrást... (ČTK-képszolgálat) Egyelőre nincs döntés A FINA-nak idő kell Perth. A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) egyelőre nem tudott érdemben foglalkozni a kínai válogatott kprül kirobbant doppingbotránnyal. Gunnar Werner főtitkár elmondta, még nem érkezett be minden várt jelentés az ügyben. A sportvezető a lassú ausztrál bürokráciát hibáztatta, mondván, az országban a hétvégén nem dolgoznak. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy függetlenül a FINA esetleges büntetésétől, a vasárnap 22. születésnapját ünneplő Juan Jüannak és Zsu Zsivennek az ausztrál hatóságok előtt is felelnie kell tettükért. A páros akár 50 ezer ausztrál dollár pénzbírságra is számíthat, mivel hivatalos engedély nélkül próbált Ausztráliába vinni hormonkészítményeket. Bejelentették, hogy a FINA doppinggal foglalkozó testülete hamarosan találkozik a kínai vezetőkkel, hogy beszámolókat kapjon az ország úszóinak felkészítéséről. (m) Nyolcadik „vizes" világbajnokság, Perth: befejeződtek a vízilabdatorna csoportmérkőzései Magyar és szlovák továbbjutás A bajnokság állása: 1. Nitra 10 8 1 1 302:234 17 2. Šaľa 10 8 1 1 294:228 17 3. B. Bystrica 10 6 0 4 289:238 12 4. Chirana 10 4 1 5 260:259 9 5. Partizánske 10 4 1 5 253:270 9 6. Zlatná 10 2 2 6 220:256 6 7. Prešov 10 2 1 7 239:302 5 8. Topoľniky 10 2 1 7 222:292 5 10. Aston Villa 22 7 6 9 26:28 27 11. Newcastle 21 7 5 9 22:27 26 12. Sheffield 22 7 5 10 34:45 26 13. Southampton 22 7 4 11 25:30 25 14. Wimbledon 21 6 6 9 21:26 24 15. Everton 22 6 5 11 23:32 23 16. Coventry 22 5 8 9 21:31 23 17. Crystal Palace 22 5 8 9 21:31 23 18. Bolton 22 4 10 8 19:33 22 19. Tottenham 22 5 5 12 19:39 20 20. Barnsley 22 5 3 14 19:57 18 1. Manchester U.22 15 4 3 51:16 49 2. Chelsea 22 13 3 6 49:22 42 3. Blackburn 21 11 8 2 38:21 41 4. Liverpool 21 12 4 5 38:19 40 5. Arsenal 21 10 7 4 37:24 37 6. Leeds 22 10 5 7 31:25 35 7. West Ham 22 11 1 10 34:32 34 8. Derby 21 9 5 7 34:28 32 9. Leicester 22 7 8 7 26:22 29