Új Szó, 1998. január (51. évfolyam, 1-25. szám)
1998-01-27 / 21. szám, kedd
ÚJ SZÓ 1998. JANUÁR 27. SPORT FN Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság: kialakult a férfi és a női egyes negyeddöntőinek a párosítása Pierce megállította Nagyovát Melbourne. Nem sikerült bejutnia a női egyes negyeddöntőjébe Henrieta Nagyovának, akit az 5. helyen rangsorolt francia Mary Pierce búcsúztatott a további küzdelmektől... MTI- ÉS TA SR-JELENTÉS Nagyovának semmi reménye nem volt az 5. helyen kiemelt Pierce ellen, aki szinte lesöpörte a pályáról ellenfelét. Ennek ellenére sikeresnek mondható a szlovák lány ausztráliai szereplése, hiszen korábban elütötte a tovbábbjutástól a kiemelt holland Schultz-McCarthyt, ráadásul pályafutása során először jutott be egy Grand Slam-torna nyolcaddöntőjébe. Melbourne-i eredményei azt jelentik, hogy a világranglistán megelőzi Karina Habšudovát, s ő lesz az első számú szlovákiai teniszezónó. A nőknél meglepetés, hogy kiesett a harmadik helyen kiemelt dél-afrikai Amanda Coetzer. Mentségére szólhat, hogy a tizediknek rangsorolt német Anke Huber búcsúztatta. A férfiak nyolcaddöntóiban búcsúzott Andre Agassi, akit a spanyol Berasategui ötjászmás mérkőzésen győzött le. A nyolc közé négy kiemelt jutott, köztük a chilei Rios, aki a franciák egyik meglepetésemberén, Roux-n gond nélkül jutott túl. Ugyanakkor jól tartja magát az egyetlen versenyben maradt francia, Escude, ó az ausztrál Woodbridge-ot ütötte el a továbbjutástól. -Annak idején a juniorok között nagyon jól ment a játék - mond ta Escude, aki az ismeretlenség homályából előbukkanva a verseny talán legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy a negyeddöntőbe lépett. Escude a melbourne-i torna elején 0:2-es állás után tudott fordítani a svéd Larsson ellen, majd • Kitzbühelben a férfiak műlesikló számával folytatódott az alpesi Világ Kupa. A győzelmet a nagy esélyes osztrák Thomas Sykora szerezte meg (1:52,81) a norvég Buraas előtt (1:52,99), aki az első forduló után még vezetett. • Két mérkőzéssel fejeződött be a francia labdarúgó-bajnokság 24. fordulója: Nantes- Guingamp 2:0 (0:0), I.yon-Auxerre 1:0 (0:0). Az élcsoport: Metz 46, Monaco 45, Marseille 44, Paris SG 44, Lens 43 pont. • A nyolcadik fordulónál tart a túljutott a Roland Garros tavalyi győztesén, a brazik Kuertenen is. A hölgyek mezőnyében Martina Hingisnek nem okozott gondot az indonéz Basuki legyőzése. A világelső svájci teniszezónó 6:0, 6:0 arányban lelépte ellenfelét. - Nem kellett megizzadnom. Egy kicsit kiborított, hogy kiszorultam a centerpályáról, ezért nem akartam sokáig a pályán maradni... Ez csak vicc, nehogy komolyan vegyék - mondta Hingis. EREDMÉNYEK - férfi egyes, nyolcaddöntő: Kiefer (német)Raoux (francia) 6:3, 6:4, 7:5; Escude (francia)-Woodbridge (ausztrál) 7:6, 6:3, 6:2; Berasategui (spanyol)-Agassi (amerikai) 3:6, 3:6, 6:2, 6:3, 6:3; Rios (chilei, 9.)-Roux (francia) 6:2, 4:6, 6:2, 6:4. Női egyes, nyolcaddöntő: Sanchez-Vicario (spanyol, 7. kiemelt)-Sugijama (japán) 6:2, 6:4; Huber (német, 10.)-Coetzer (dél-afrikai, 3.) 2:6, 6:4, 7:5; Hingis (svájci, l.)-Basuki (indonéz) 6:0, 6:0; Martinez (spanyol, 8.)-Schett (osztrák) 6:3, 6:3; Testűd (francia, 9.)-Tanasugarn (thaiföldi) 3:6,6:1,6:2, Pierce (francia)-Nagyová (szlovák) 6:0, 6:0. Férfi páros, 3. forduló: E. Ferreira, Leach (dél-afrikai, amerikai, 4.)-Delaitre, Santoro (francia, 13.) 3:6, 6:2, 6:1; Gimelstob, MacPhie (amerikai)-Johnson, Montana (amerikai, 10.) 6:3, 3:6,6:1. SPORTHÍRADÓ hollandia nemzetközi sakktorna: Karpov-Anand 0,5:0,5; Piket (holland)-Polgár Judit 0,5:0,5; Adams-Timman 0:1. Az élcsoport: Anand 5,5, Timman és Kramnyik 5-5, Polgár Judit, Gelfand, Sirov 4,5-4,5 pont. • Szombaton és vasárnap a pozsonyi Mladosť sportcsarnokban rendezik Szlovákia egyéni birkózó-bajnokságát mindkét fogásnemben. • A Sampdoria-AS Roma mérkőzéssel (1:1) fejeződött be az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulója; a táblázaton a Juventus átvette a vezetést, 38 ponttal áll az élen, ót követi az. Inter (37), az Udinese (34) és a lazio (31). • Az osztrák Feldkirch nyerte a jégkorong Éuroligát - elődöntő: Feldkirch-Vsetín 3:2 (1:1, 0:0, 1:1 - 1:0) - hosszabbítás után; Dinamó Moszkva-Jaroslavl 1:0 (1:0, 0:0, 0:0); a 3. helyéit: Vsetín-Jaroslavl 3:1 (1:0, 1:1, 1:0); döntő: Feldkirch-Dinamo Moszkva 5:3 (1:1,2:1,2:1). • Sikeretelen maradt az ausztrálok ultramaratonista úszónőjéÉszak-amerikai profi hokiliga: a Washington játékosa, Peter Bondra harmincegyre növelte góljai számát Tündököltek a szlovák j églcorongozók MTI- ÉS TA SR-JELENTÉS Montreal. A Washington Capitals a második harmadban fordította a maga javára a Boston Bruins elleni mérkőzését, amikor is Richard Zedník és Adam Oates is betalált Byron Dafoe kapujába. A szlovák korongozó 9 mérkőzés után volt eredményes. Az első harmad 13. percében még a vendégek örülhettek, hiszen ők szereztek vezetést Anson Carter révén, a Washington részéről azonban Phil Housley Peter Bondra átadását követően még ugyanebben a játékrészben egyenlíteni tudott, majd következett a mindent eldöntő második játékrész. A végjátékban a Bruins is megpróbálkozott a kapus lehozatalával járó emberelőny kihasználásával, ám az idénybeli 31. gólját szerző Peter Bondra végleg lehűtötte a vendégek lelkesedését. A montreali születésű Martin Brodeur volt az egyik legjobbja a Montreal Canadiens-New Jersey Devils mérkőzésnek. A kanadai nézők bánatára azonban a 19 védést bemutató hálóőr nem a hazai, hanem a vendégcsapat kapuját óvta azon a mérkőzésen, amelyet a Devils nyert Síire. EREDMÉNYEK: WashingtonBoston 4:1 (1:1, 2:0, 1:0), gólütők: Kousley, Zedník, Oates, Bondra, ill. Carter; 19 300 néző. Montreal-New Jersey 1:3 (0:1, 0:1, 1:1), Recchy, ill. Odelein, Holík, Rolston; 21 300 néző. A szlovák hokisok eredményes*sége: Jozef Stümpel (Los Angeles) 50 (14 gól+36 gólpassz), Peter Bondra (Washington) 49 (31 + 18), Žigmund Pálffy (Islanders) 45 (23+22), Pavol Demitra (St. Louis) 31 (13 + 18), Miroslav Šatan (Buffalo) 28 (16+12), Róbert Švehla (Florida) 28 (5+23), Richard Zedník (Washington) 20 (13 + 7), Róbert Döme (Pittsburgh) 3 (2 + 1), Ľubomír Vajc (Vancouver) 2 (1 + 1), Marián Hossa (Ottawa) 1 (0+1), Vladimír Országh (Islanders) 1 (0 + 1). KELETI FŐCSOPORT Északkeleti-Divízió. 1. Pittsburgh 26 15 9138:114 61 2. Montreal 26 18 7153:124 59 3 Boston 21 19 9122:121 51 4. Ottawa 20 22 8116:121 48 5. Buffalo 19 21 8117:122 46 6. Carolina 19 26 6127:144 44 Atlanti-Divízió. 1 New Jersey 31 15 4148:102 66 2. Philadelphia 27 12 9144:104 63 3. Washington 25 17 8142:127 58 4 NY Rangers 16 21 13127:137 45 5. Florida 15 25 11125:149 41 6. NY Islanders 16 27 7127:148 39 7. Tampa Bay 9 32 887:16026 NYUGATI FŐCSOPORT Központi-Divízió. 1. Dallas 32 11 8155:103 72 2. Detroit 29 13 10160:117 68 3. St. Louis 26 19 7151:130 59 4. Phoenix 22 20 8141:137 52 5. Chicago 20 21 9121:117 49 6. Toronto 17 24 7117:138 41 Csendes-óceáni Divízió. 1. Colorado 24 12 16153:126 64 2. Los Angeles 21 19 9139:136 51 3. Edmonton 18 23 9129:143 45 4. San Jose 18 24 7120:132 43 5. Anaheim 17 25 9124:151 43 6. Calgary 13 28 10128:160 36 7. Vancouver 12 30 8129:180 32 Az első oszlop a győzelmek, a második a vereségek, harmadik a döntedenek számét jelöli. Sorsdöntő lesz a „német mentalitás"? München. Franz Beckenbauer, a Bayern München elnöke, az 1990-es olaszországi vb-n aranyérmet szerzett német válogatott akkori szövetségi kapitánya bizonyos abban, hogy a válogatottjuk döntőt játszik. Ezt két indokkal „támasztotta alá". Egyrészt a „német mentalitás" sorsdöntő, másrészt Berti Vogts szövetségi kapitány munkamódszere a biztosíték erre. (m) Bizakodik a dél-koreai tréner Szöul. Bum Kun Csa, a dél-koreai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint „vér és veríték árán" is eljutnak a legjobb tizenhat közé.,Azért, hogy harcolhassunk velük, és nyerjünk a nálunk amúgy erősebb riválisaink ellen, főként a fizikai állapot tökéletesítésére teszem a hangsúlyt" - így a szakember, (m) Szlovákia-Svédország tenisz Davis Kupa-mérkőzés Mégis fedett pályán A francia Pierce könnyedén győzte le Nagyovát az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon (ČTK/AP) Női páros, 3. forduló: Davenport, Zvereva (amerikai, fehérorosz, l.)-Dragomir, Majoli (román, horvát, 10.) 6:1, 6:1; Kijimuta, Mijagi (japán, 7.)-S. Williams, V. Williams (amerikai) 6:3,6:3. A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA - FÉRFI EGYES: Sampras (amerikai, l.)-Kučera (szlovák), Björkman (svéd, 4.)-Korda (cseh, 6.), Escude (francia)-Kiefer (német), Rios (chilei, 9.)-Berasategui (spanyol). NŐI EGYES: Hingis (svájci, l.)-Pierce (francia, 5.), Huber (német, 10.)-Sanchez -Vicario (spanyol, 7.), Martinez (spanyol, 8.)-Testud (francia, 9.), V. Williams (amerikai)-Davenport (amerikai, 2.). nek, a 22 éves Susie Maroney-nak a vállalkozása, aki 48 kilométert szeretett volna leúszni, 11 óránál rövidebb idő alatt, de a 17. körnél asztmatikus roham tört rá, s fel kellett adnia a versenyt. • A Real Madrid hajlandó 20 millió dollárt fizetni a Flamengónak, hogy leigazolhassa a brazil labdarúgó-válogatott hátvédjét, Junior Baianát. • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 3, 11, 13, 15, 16, 21, 25, 26, 33, 34, 36, 39, 40, 42, 46, 50, 61, 68, 76, 80. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Sajtótájékoztatót tartott a Szlovák Tenisz Szövetség vezérkara, amelyen közölték, hogy az április 3-a és 5-e között sorra kerülő Szlovákia-Svédország Davis Kupa-mérkőzésre a korábbi döntést megváltoztatva fedett pályán, az Incheba ligetfalui kiállítócsarnokában kerül sor. Mint ismeretes, eredetileg a Slovan Kerametal nyitott stadionjában rendezték volna a találkozót, azonban az illetékesek tartottak az esetleges kedvezőtlen időjárástól. Igor Moška főtitkár kijelentette, körülbelül 3500-an láthatják a helyszínen a nem mindennapi teniszcsemegét. Az összecsapást salakborítású pályán rendezik. A jegyek eléggé borsosak, a pénteki és a vasárnapi találkozókra 400 és 600, a szombati párosra 200 és 300 koronába kerülnek a belépők. Az árusítást két héten belül kezdik meg „Telt házra számítunk, hiszen a Davis Kupa címvédője látogat el hozzánk, a nézők közelről csodálhatják a svéd sztárokat, Björkmant, Enqvistet, Kultit és Larssont. Az Incheba-csarnok minden tekintetben teljesíti a nemzetközi követelményeket, ezért az ITF is elfogadta a javaslatunkat. Sok pénzbe kerül ez nekünk (17 millió koronáról beszélnek), azonban a játékosok megérdemlik, hogy megfelelő körülmények között lépjenek pályára. Egyébként csak a csarnok használatáért 2 millió korona bérleti díjat fizetünk az Inchebának" - mondta Igor Moška. A szlovák játékosok egyelőre még nem tudják, hogy fedett pályán lesz a mérkőzés, azonban az Ausztráliában remeklő Karel Kučera már többször jelezte, hogy nem szívesen játszik tavasszal a szabad ég alatt, (szabó) SPORTFOGADÁS Pozsony. A ŠPORTKA 4. játékhetének nyereményei. I. HÚZÁS - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 12 nyertes á 26 014 korona; 4. díj: 1158 nyertes á 405 korona; 5. díj: 21 0354 nyertes á 54 korona. A következő, 5. fogadóhétre átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 1 662 265,50 korona. II . HÚZÁS - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 9 nyertes á 34 688 korona; 4. díj: 800 nyertes á 591 korona; 5. díj: 15 737 nyertes á 73 korona. Az e hétre átvitt, felhalmozott JACKPOTnyeremény: 5 455 941,50 korona. A LEHETŐSÉG nyereményelosztása - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 5 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 64 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 601 nyertes á 100 korona. A következő, 5. fogadóhétre átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 1 848 620 korona. A MATES 4. játékhetének nyereményei -1- díj: nincs nyertes; 2. díj: 51 nyertes á 2079 korona; 3. díj: 1559 nyertes á 112 korona. Az e hétre átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 419 812,50 korona. A magyar ÖTÖSLOTTÓ nyereményei. Egy darab öttalálatos szelvényre bukkantak! Nyereménye: 48 395 636 forint. A következő héten várható nettó nyereményösszeg: 24 millió forint. A négyesek 220 718, a hármasok 3285, a kettesek pedig 254 forintot érnek. A magyar HATOSLOTTÓ nyereményelosztása. Telitalálatos szelvény nem volt! A következő, 5. fogadóhétre átvitt, felhalmozott nettó nyereményöszszeg: 134 millió forint. 5 + 1 találatos szelvényre sem bukkantak! A következő hétre étvitt 5+1 találatos nettó nyereményösszeg: 6 145 167 forint. Az ötösökre 236 353, a négyesekre 2583, a hármasokra 456 forintot fizetnek. (TA SR+TXT) Nagy meglepetés született az amerikaifutball-liga (NFL) döntőjében: a Denver Broncos csapata 31:24 arányban legyőzte az esélyesebbnek tartott címvédő Green Bay Packers együttesét (ČTK/AP) RÖVIDEN