Új Szó, 1998. január (51. évfolyam, 1-25. szám)
1998-01-23 / 18. szám, péntek
ÚJ SZÓ 1998. JANUÁR 209. SPORT/tévé és RÁDIó - szoMbAT b 7 RÖVIDEN Heten távoznak a kormányból? Pozsony. A Markíza tegnap esti tájékoztatása szerint várhatóan nemcsak Peter Baco földművelési és Oľga Keltošová munkaügyi miniszter távozik a kormányból. A magántelevízió közölte, hogy Karol Česnek gazdasági, Ivan Hudec kulturális, Ján Jasovský közlekedési, Ľubomír Javorský egészségügyi és Jozef Zlocha környezetvédelmi miniszter is megválik székétől, (ú) Elnapolták a Flajžík-Lexa pert Malacka. A járásbíróság tegnap Ivan Lexa távolléte miatt elnapolta Pavol Flajžík lelkész és a titkosszolgálati vezető perét. A személyiségvédelmi pert Flajžík indította, ugyanis Lexa a teljes nevét közölte, amikor parlamenti beszámolójában az egyház politikai életbe való beavatkozásáról beszélt, s állítását azzal igazolta, hogy Flajžík is beszédet mondott a Róbert Remiáš emlékére tartott gyászszertartáson, (ú) Andel: „Ján Drgonecet ki kell rúgni!" Pozsony. „Ján Drgonec alkotmánybírót kapásból ki kell rúgni!" - nyilatkozta a Spisák-ügyben hozott alkotmánybírósági döntéssel kapcsolatban Marián Andel, a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke. Szerinte közismert tény, hogy Drgonec az ellenzékkel szimpatizál, s ennek tudható be a Kunc-Hruška-Spišákügyben született határozat is. (ú) A merényletről a parlamentben? Pozsony. A Kereszténydemokrata Mozgalom tagjai azon lesznek, hogy a parlament védelmi és közbiztonsági bizottságánakjövő heti ülésén terítékre kerüljön a Vladimír Mečiar elleni állítólagos merénylet kérdése is, ám a mozgalom vezetői a korábbi tapasztalatok alapján szkeptikusak. (TA SR) Hamis jegyek bukkantak fel Kassa. A Luciano Pavarotti május 16-i kassai hangversenyét szervező ügynökség tegnap közölte, hogy hamis belépőjegyek bukkantak fel az ország több helyén. Ezért figyelmezteti az érdeklődőket, hogy kizárólag a jegyárusítással foglalkozó utazási iroda pozsonyi, besztercebányai és kassai fiókjában vásároljanak belépőt. (TA SR) Kisebbségi képviselet, Mária Valéria híd Szembetűnő a szlovák politikai árukapcsolás ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Budapest. Zdenka Kramplová a külügyminiszteri tárgyalásokat lezáró sajtóértekezleten tegnap leszögezte: nem gondolja, hogy a Magyar Koalíció a szlovákiai magyarság tényleges képviselője Szlovákiában. Csak abban az esetben értene egyet azzal, hogy az MK határozzon a vegyes bizottság kisebbségi jelöltjeinek személyéről, ha a magyar parlamentben is léteznének pártjai a magyarországi szlovák kisebbségnek. A külügyminisztériumok együttműködéséről szóló jegyzőkönyv aláírásával lehetőség nyílt arra, hogy az alapszerződés végrehajtásával foglalkozhassanak szögezte le. Kovács László is úgy véli, hogy az alapszerződésben foglaltak teljesítésére mód van annak elleVálasztási bizottságok helyett választási bíróságok Legegyszerűbb volna, ha Hruška távozna ÚJ SZÓTUDÓSÍTÁS Pozsony. Egy részleteiben nem ismertetett, állítólagos közvélemény-kutatás eredményeivel bizonyította Ján Cuper a választási törvény módosításának a szükségességét a DSZM tegnapi sajtóértekezletén. A mozgalom jogi szakértője elmondta, hogy a témához hozzászóló 22 telefonáló közül csak ketten nyilatkoztak a kormány álláspontjától eltérően. A parlament alkotmányjogi bizottságának tagjaként Cuper úgy véli, hogy az érvényben lévő törvény nincs összhangban a demokratikus alapelvekkel. Szerinte az új szabályozás legfontosabb eleme az egyes pártokra érvényes ötszázalékos küszöb bevezetése, illetve az, hogy megszünteti a választások tisztaságát felügyelő bizottságokat. Feladatukat az úgynevezett választási bíróságok vennék át, s tagjaikat nem az induló pártok delegálnák. A testületek az alkotmánybíróságnak vagy a legfelsőbb bíróságnak lennének alárendelve. Az elnökválasztással kapcsolatban elhangzott: „Mi nem dugunk egyetlen képviselőt se rács mögé, hogy megválaszszuk az új államfőt" - utalt Cuper a csehországi eseményekre, majd kijelentette, hogy „pártoktól független elnökre van szükség". Véleménye szerint ilyen személyiség például Vladimír Mečiar is. A Spisák-üggyel összefüggésben Dušan Macuška képviselő úgy vélekedett, hogy a legegyszerűbb az volna, ha Ladislav Hruška önként távozna a parlamentből, (sárp) Ma délelőtt kezdődik a tizenegy közép-európai államfő találkozója Lőcse az 5. helyszín nére, hogy a megvalósítás mechanizmusáról szóló jegyzőkönyvet nem sikerült aláírni. Ez szerinte csak politikai akarat kérdése. A hágai nemzetközi bíróság döntésének végrehajtásáról szóló tárgyalásokkal a miniszterek csak érintőlegesen foglalkoztak. Egyetértettek abban, hogy a tárgyalódelegációk közel kerültek a megállapodáshoz. Kovács László felvetette a párkány-esztergomi híd újjáépítésének kérdését is. A magyar kormány szerint a híd felépítése a két ország közti kapcsolatok javulásának szimbóluma lehetne. Fel nem épülése viszont azt jelképezné, hogy a két ország nem képes rendezni kapcsolatait. Kramplová szerint a híd újjáépítése a hágai döntés végrehajtásával kapcsolatos megállapodástól függ. (horváth) Pozsony, Lőcse. Tegnap a kora esti órákban megérkeztek Lőcsére a közép-európai államfők 5. találkozójának első vendégei. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Elsőként természetesen a házigazdát, Michal Kováč szlovák államfőt üdvözölték a helyszínen, de már a Szepességben tartózÖnkormányzatok Jogkörök nélkül Pozsony. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása elutasítja a regionális önkormányzatokról szóló törvénytervezetet. A szervezet elsősorban azt kifogásolja, hogy a magasabb szintű önkormányzatok még a legalapvetőbb hatáskörökkel sem rendelkeznének, s a törvény a működésükhöz szükséges anyagi hátteret sem biztosítja. Michal Sýkora, a társulás elnöke azt is kifogásolja, hogy a tervezet nem veszi figyelembe az általa vezetett szervezet javaslatát, mely szerint legalább 11 regionális önkormányzatot kellene kialakítani. Mint mondta, a kormány ehelyett a már meglevő kerületekkel területileg azonos régiókat „hozna létre". Hangsúlyozta: nem tisztázott az államigazgatási szervek és az önkormányzatok viszonya sem. A társulásnak a községi rendezésről szóló törvény módosításával kapcsolatban is kifogásai vannak. Vezetői a jövő héten a belügyi és a pénzügyi tárca szakértőivel tárgyalnak. A községi szimbólumok létrehozására, a határ menti együttműködésre, a várossá nyilvánítási folyamatra, illetve az általános érvényű helyi rendeletek kiadására vonatkozó javaslatokat kifogásolják. Sýkora arról is tájékoztatott, hogy 1998ra hétmillió koronát kapnak az önkormányzatok az állami költségvetésből, holott legalább 11,5 millióra volna szükségük. További ötvenmillió osztható szét a 3000-nél kevesebb lélekszámú községek között, (gaál) kodott Göncz Árpád magyar köztársasági elnök is. Este találkozott Michal Kováčcsal. A meghívottak többsége ma érkezik. Ha a látási viszonyok roszszabbodnának a poprádi repülőtér térségében, a küldöttségeket szállító gépek Kassán landolnak majd. Nem hivatalos információk szerint szombaton Lőcsére látogatnak a Magyar Koalíció, az SZDK és a DBP vezetői is, hogy találkozzanak az államfőkkel. A megbeszélések időpontja voltaképp teljesen bizonytalan, s az is előfordulhat, hogy nem is sikerül valamennyit megszervezni. Azt azonban a Magyar Koalíció vezetői megerősítették, hogy tárgyalnak Václav Havellal, a szerdán ismételten megválasztott cseh államfővel. A találkozóra valahol a Magas-Tátrában kerül sor. Michal Kováč utolsó napjai viharosak lesznek? „Undorító dolgok" ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Vladimír Mečiar kormányfő ismételten megerősítette: ha mozgalma veszít a választásokon, távozik a politikából. „Nem leszek az ellenzék vezére. Nem vagyok hajlandó bizonyos emberekkel vitatkozni, és értelmetlen dolgokra vesztegetni az időm" - jelentette ki kedden este a Hogyan tovább, miniszterelnök úr? című tévéműsorban. Mečiar mint egy „nagyon szomorú korszak" végéről beszélt Michal Kováč közelgő távozásáról, s Mečiar jelezte, hogy az államfő hivatali idejének letelte után „sok undorító, önmagáért beszélő dolog" kerül napvilágra. A köztársasági elnök irodája nem reagált a gyanúsítgatásra. Vladimír Štefko szóvivő elmondta, hogy Michal Kováč tegnap már all közép-európai államfő lőcsei találkozójára készült. Csak azt jegyezte meg, hogy az ilyen kijelentések nagyon rossz fényt vetnek Szlovákiára egy ilyen fontos nemzetközi esemény előtt. Petőcz és Gyurovszky a választási törvényről MPP: tiltakozni kell! ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „Fel kell hívni az állampolgárok figyelmét arra, hogy a kormány a választási törvény módosításával a lakosság jelentős részét meg akarja fosztani alapvető jogaitól" - mondta Petőcz Kálmán, az MPP alelnöke. A párt tegnapi sajtótájékoztatóján rámutatott: egyértelműen az SZDK és a Magyar Koalíció ellen irányul, hogy az új rendelkezések a koalícióban induló politikai erők számára is kötelezővé tennék az ötszázalékos küszöb elérését. Petőcz fontosnak tartja, hogy a lakosság tudatosítsa: ezzel korlátozzák választási jogát, felrúgják a szavazatok egyenlőségének elvét, s részben a gyülekezési szabadságot is korlátok közé szorítják. Szerinte a nyilvánosságnak tiltakoznia kell a kormány elképzelései ellen, az SZDK-nak és az MK-nak pedig fel kell készülnie arra is, hogy a kormány keresztülviszi akaratát a parlamentben. Gyurovszky László alelnök megerősítette: magyar vonalon már megtörténtek az első lépések, s kiemelte annak fontosságát, hogy az MK tagjai mielőbb közös nevezőre jussanak. Az MPP azt is elveti, hogy egyetlen választókerület legyen az eddigi négy helyett. A kormányfő elleni állítólagos merényletről Gyurovszky azt tartja: nyilván eljött az ideje annak, hogy eltereljék a lakosság figyelmét a negatív gazdasági jelenségekről, (gyor) Globtel központok Közelebb vagyunk önökhöz komplex szolgáltatásainkkal • Banská Bystrica Globtel GSM Dolná 10 • Bratislava Globtel GSM Nám. SNP 21 • Bratislava GSM Slovensko Vajnorská 127 • Komárno Šekoshop Záhradnícka 1 • Košice Globtel GSM Nerudova 9 • Lučenec PVT Masarykova 21 • Nitra SAPEKO Štefánikova 5 • Poprad M.D.T. Nám. Sv. Egídia 59 • Prešov Cash Invest Trade Levočská 5 • Prievidza ELKO Computers Bojnická 7 • Trenčín N K Travel Nám. Sv. Anny 15 • Trnava Papillon Trojičné nám. 5 • Zvolen Digitel HS Nám. SNP 10 • Žilina Digitel HS R Farská 3 Államfők találkozója Lőcse 1998. január 23-24. Ök vesznek részt a ma kezdődő találkozón: Michal Kováč, Emil Constantinescu, Göncz Árpád (a felső sorban); Václav Havel, Roman Herzog, Thomas Klestil, Milan Kucan (középen); Leonyid Kucsma, Aleksander Kwasniewski, Oscar Luigi Scalfaro és Petar Sztojanov (az alsó sorban). (TA SR-felvételek)