Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-07-30 / 31. szám

Kultúra 1997. július 30. 13 Bogoly János: „A valós történeteket előbbre kell helyezni a hamis ábrándokkal szemben.” Századok és kövek Bogoly János Kuncz Ildikónak, a Zemplén TV szerkesztőrlporterének nyilatkozik Tóthpál Gyula felvétele Pálos Zoltán _________________ Ne mrég jelent meg legújabb könyve, a Templomaink, amely­re már régen vártak azok, akik korábban megrendelték. Valóban, egy kicsit elhúzódott a könyv megjelenése, de ebben az esetben a késésnek örömteli okai voltak. Ugyanis az eredeti pályá­zati összeg, amit a Magyar Köz­társaság Művelődési Minisztéri­umától kapott a kiadó (a király- helmeci Mécs László Népfőisko­la), csupán arra lett volna elegen­dő, hogy fekete-fehér rajzokkal és gyengébb minőségű képekkel lehessen előállítani. Szerencsére, az előkészítés közben űj támoga­tót találtunk, mégpedig a Deregnyői Református Tanulmá­nyi Központ segített abban, hogy a könyv színes borítóval és szí­nes képmelléklettel jelenhessen meg. Ezért külön köszönet jár Csorna László püspökhelyettes­nek, aki a svájci Glaube in dér 2. Welt bevonásával lehetővé tette, hogy a könyv méltó köntösben kerülhet az olvasók asztalára. Beszéljünk egy kicsit a könyv tar­talmáról. A Felső-Bodrogköz és közveüen környéke, tehát az Ung-vidék, a Zempléni-szigethegység déli ré­sze és az Ondava vidéke templo­mainak eredettörténetéről szól. Tehát elsősorban azt kerestem és kutattam, hogy miként jöttek lét­re a mai templomok és említést teszek azokról is, amelyek idő­közben elpusztultak. Tehát a hangsúly nem annyira a meglévő templomok leírásán van, hanem inkább azt a folyamatot akartam érzékeltetni, hogy milyen társa­dalom- és művészettörténeti fej­lődésen mentek át szűkebb szü­lőföldem szakrális építményei. Mi az új, az eredeti ebben a mun­kában? Aki könnyű és romantikus olvas­mányt vár, az csalódni fog. Mun­kamódszeremet ebben az eset­ben elsősorban a tudományosan megalapozott hitelesség keresé­se jellemzi. Minden tényközlése- met alá tudom támasztani ponto­san idézett forrással. A már publi­kált adatokat kivétel nélkül kriti­kusan átértékeltem, és egybeve­tettem számos, még nem közölt vagy fel nem használt eredeti for­rással. Ilyenek például a Vatikáni Levéltár 14. századbeli iratai, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Levél­tár anyagai és a Sárospataki Re­formátus Kollégium tudományos gyűjteményének forrásai, ahol számos értékes adatot találtam. Némelyikük alaposan módosí­totta azt a képet, amit eddig a vi­dékünk templomairól tudtunk. Ahogy az előszóban is megírtam, a hiteles, valós történeteket min­dig előbbre kell helyezni a hamis, romantikus ábrándképekkel szemben, bármilyen tetszetősek is az utóbbiak. Sőt a feltárt ered­mények megerősítettek abban a hitben, hogy a valóság ebben az esetben is szebb és értékesebb az illúzióknál. Úgy tűnik, hogy a hangsúly a re­formátus templomokon van... Ez csak a látszat. A könyv ökume­nikus jellegű, hisz szerepel benne a római és görög katolikus temp­lomok eredettörténete éppúgy, mint a zsinagógáké. Az viszont igaz, hogy a leírt régióban domi­nálnak a református templomok, sőt korábban- a 18. század elejé­ig - csaknem kizárólag üyenek voltak, így ezek túlsúlyát a könyvben nem lehetett elkerülni. Nem felekezeti hovatartozás, ha­nem a történeti és művészettör­téneti érték szerint alakult az egyes építmények eredettörténe­tének a leírása. Önt úgy ismertük meg, mint egy meghatározott régió szakava­tott és sokoldalú népszerűsítő­jét. A Királyhelmec című könyv­ben aprólékosan feldolgozta Fel­ső-Bodrogköz és környéke ter­mészetrajzát és történelmét, majd a négy éve megjelent Be­tűkbe szedett régmúlt című kötetben a régió egyes községei­nek írott történelmét népszerűsí­tette. Mennyire illik ebbe a vonu­latba a most megjelent könyv? Szervesen. Hisz újból azzal a kis tájjal foglalkozik, amelyet olykor „keleti végeknek” szoktak nevez­ni, mert még nincs egységes ne­ve. Nemcsak Felső-Bodrogköz, a legszűkebb szülőföldem áll to­vábbra is az érdeklődésem és ku­tatásaim középpontjában, mert számomra - némely más szerző­től eltérően - a Latorcának és a Bodrognak két partja van, tehát a munkáimból nem hagyom ki az Ung-vidék és a Zempléni sziget- hegység magyarlakta községeit sem. További tervek, elképzelések A jelen nem nagyon kedvez a nagyszabású és drága könyvek kiadásának. Ezért mostanában társszerzőként dolgozom és a jö­vőben is részt veszek több kiad­vány előkészítésében. Az önálló publikációkból feldolgozás alatt áll a várak, kastélyok és kúriák története, a községek neveit tár­gyaló munka, egy demográfiai összegzés, a vidékünkön előfor­duló veszélyeztetett növények katalogizálása a nemrég megje­lent „Vörös könyv” kritériumai szerint, de kacérkodom az egy­háztörténet bővebb feldolgozá­sának gondolatával is. Tehát hű marad a régióhoz. En­gedjen meg egy kényes kérdést. Ön szinte polihisztorként dolgoz­za fel az adott területet, abban a korban, amikor a polihisztorok kora már lejárt. Kamaszkoromtól élt bennem a vágy, hogy minél többet megtud­jak szűkebb szülőföldem termé­szetéről és történelméről. Én ezt a két tárgykört nem tekintem egymást kizárónak. Mivel az egyikkel kapcsolatosan felsőfokú végzettségem is van, a másikat pedig szorgalmas autodidakta­ként sajátítottam el, úgy érzem, megtanultam viszonylag nagy biztonsággal mozogni az adott területeken. Heti kultúra Könyvespolc Z. Németh István: Feküdj végig a csillagokon Szerelmek, csalódások, szen­vedélyek, kalandos utazás az Eltűntek Völgyébe, történe­tek sora és az Én Mozim per­gő képsorai kínálnak izgal­makat a könyv lapjain. .Arra mindig vigyáztam, hogy a testet és lelket ne külön-kü- lön figyeljem, hanem össze­tartozó, szerves egészként” - olvashatjuk egy helyütt. Z. Németh regénye kísérlet az én meghódítására, bár, mint egyik szereplőjével vallja: „...van egy bizonyos pont, amelynél jobban nem köze­líthetjük meg önmagunkat, mert azon túl elferdül, eltor­zul minden...” Z. Németh István 1969-ben született Komáromban. Szü­lővárosában érettségizett. A nyitrai Pedagógiai Főiskolán szerzett tanítói oklevelet 1991-ben. 1993-tól szabad­úszó. (AB-ART kiadó, Po­zsony) Kiállítás Pozsonyban, a Szlovák Nem­zeti Galériában ötödik alka­lommal rendezték meg a na­iv művészeti triennálét. Az INSITA ’97 tizenhárom or­szág százharmincöt művé­szének több mint háromszáz alkotását sorakoztatja fel. A nemzetközi zsűri az orosz Pavel Leonovnak és a hol­land Willem van Genknek adott nagydíjat. Felhívás A Királyhelmeci Városi Egye­tem (Királyhelmeci Akadé­mia) igazgatósága felvételt hirdet a Budapesti Közgazda­ságtudományi Egyetem Kihe­lyezett Főiskolai Tagozatára az 1997/98-as tanévre mate­matikából és történelemből. A négyéves, nappali tagozatú közgazdászképzés szakirá­nyai: számvitel, pénzügy, marke­ting, kis- és középvállalati management. A felvételi vizsga időpontja: 1997. szeptember 2-3. Felvételi követelmények: a felvételi vizsgán való megfe­lelés, közép- vagy felsőfokú végzettség, az angol vagy né­met nyelvtudás előnyt jelent. Érdeklődni és jelentkezni le­het írásban a Királyhelmeci Akadémia címén vagy tele- fonszámán/faxon: Királyhelmeci Akadémia Hlavná ul. 49 077 01 Král’ovskyChlmec SLOVAKLA (00421)-949-212-52. Regény V acsora után mindenki egy nagy rozsdás hor­dóba dobta a papírtál­cáját, műanyagpoha­rát és vékonyka plasztikvilláját. Az ilyen hordóba nem tanácsos belenézni, különösen akkor nem, ha üresnek látszik. A hor­dó nemsokára színültig megtelt, de akkorra már ott állt mellette egy ember és karóval a kezében lefelé nyomkodta a tartalmát. Hangosan szidta közben azo­kat, akik jégkockákat is dobtak a hordóba, mintha azt hitték vol­na, hogy ajég örökre jég marad. Ajeget az erdőbe, minden egye­bet a hordóba - figyelmeztette az újonnan érkezőket, de mi­helyt egy időre elhagyta a hor­dót, újabb csoportok jelentek meg tálcákkal és csészékkel, és azok is jégdarabkákat dobáltak a hordóba az ételmaradékokkal együtt. Az ember most már nem mozdult el a hordó mellől és el­lenőrizte a tálcákat, de a hordó tartalma így is egyre növeke­dett, az embernek megint a ka­rót kellett használnia, úgy dön­gölte a fölgyülemlett hulladé­kot, mintha vajat köpülne vagy tüzet oltana a hordóban. Senki sem törődött azzal, hogy ki fog­ja kiüríteni a hordót. Magától értetődött, hogy amikor majd megint eljönnek ide, a hordó üres lesz. Az ilyen munkát min­dig valami ismeretlen jótét lélek végzi el, mint az édesanya, ami­Fekete-fehér rapszódia Vera Kistlerová 6.rész kor éjszaka elkészíti a gyereke maszkját a másnapi iskolai szí­nielőadásra. A tisztáson ismét összegyűltek az emberek, hogy egy fontos do­logról tárgyaljanak. Tűlevéllel vagy faforgáccsal piszkálták a fogukat, simogatták tömött ha­sukat, és cinkosan egymásra ka­csintva megállapították, hogy most az egyszer túlették magu­kat. Közben kézről kézre járt egy műanyag tányér, amelybe pénzérmék hullottak, itt-ott egy-egy papírdollár is. Mert elő­re bejelentették, hogy gyűjtést indítanak keresztény magánis­kola alapítására, amire akkor kerülne sor, ha valóban egyesí­tenék a néger és a fehér iskolá­kat, ahogy most mindenütt híre járja. Mialatt a tányér körbejárt, az emberek arról beszélgettek, hogy milyen idegesek emiatt a tanítók és tanítónők itt délen, és hogy a nagyvárosokban annyira félnek a diákjaiktól, hogy in­kább más foglalkozást választa­nak. Egy fatönkön ülő férfi nyomban elmagyarázta, hogy ez azért van, mert a gyerekeket most semmiért sem szabad bün­tetni, némely iskolákban tilos nyüvánosan imádkozni és bibli- átolvasni, és a tanítók idejük nagy részét értelmetlen kérdő­ívek kitöltésével töltik. Egy vas­tag lábú asszony a férje segítsé­gével felállt a helyéről, és elme­sélte, hogy az unokahúga, aki Chicagóban tanítónő, följelen­tett egy diákot, amiért kést emelt rá, mert odaszólt neki, hogy álljon vissza az ebédosz­tásra várók sorába.- És hogy büntették meg a fiút? -kérdezte valaki.- Sehogy - felelte az asszony. - Az ügyvédje bebizonyította a bí­róság előtt, hogy a kés nem volt gombnyomásra kipattanó pa­tentkés, ahogy az unokahúgom állította, hanem egyszerű zseb­kés, gyerekbicska, és hogy a fiú nem gondolta komolyan a dol­got. A fiú visszatérhetett az isko­lába, és egy hét múlva dinamit- tal fölrobbantotta a kémiai szer­tárt. A többiek hasonló eseteket említettek, aztán a helyi mozi került sorra, ahol csupa szex- meg horrorfilmet játszanak, mi­re valaki megjegyezte, hogy az ifjúság most pornografikus fo­lyóiratokat vásárolhat ugyanab­ban a boltban, ahol az anyák az élelmiszert szerzik be.- Drágám, a fiatalság máma nemcsak pornografikus folyó­iratokat vásárolhat, de puskákat meg revolvereket is - szólalt meg egy fiatalasszony, olyan hangon, mintha ezeken a dolgo­kon már régen túltette volna magát.- Elég, emberek - kiáltotta a prédikátor. - Ez a világ elve­szett, és az üdvösségben csak annak lesz része, aki Jézus Krisztus vérével menti meg ma­gát. -A prédikátor aztán sokáig imádkozott, a gyülekezet eléne­kelt még egyéneket, aztán az emberek beszálltak az autóikba, és elrobogtak. A rozsdás hordó dühödt rovardongástől zengett. A tisztás hirtelen titokzatos ho­mályba merült, mint a színpad valamely izgalmas dráma kez­dete előtt. Odalent tovább folyt a patak, mintha ma sem zavarta volna meg senki és semmi, sima tükre sötéten csillogott, mint a bűn. ifjúság abba­hagyta ajáté­kot, és megle­petten pillan­tott föl az iskolaépület ablakai­ra, amelyeknek üvegét szagga­tott csilingelés remegtette meg: a riasztócsengő hangja. A fiúk és lányok, kezükben baseball­ütőkkel mozdulatlanul álltak, és úgy néztek föl a régi épület abla­kaira, mint ahogy a felnőttek szemébe szoktak nézni, ha vá­ratlan veszélyhelyzet áll elő. So­hasem hallottak még ilyen csen­getést a napnak ebben a szaká­ban. Néhány perccel ezelőtt, ebéd után szaladtak ki a sportpályá­ra, a tanulók fele része még a tantermekben volt, és az iskolai étkezdébe készült ebédelni. Va­laki kiejtette azt a szót, hogy tornádó, mire mindenki a feb­ruári égboltra emelte szemét. Az ég sárgáskék volt, mint a messze földről küldött, kifakult képes levelezőlapokon, és nem fenyegetett semmiféle veszély- lyel. A tanulók az egész tanév folya­mán gyakorolták, hogy mit kell tenniük tornádó, uragán, vagy tűzvész esetén, tudták, mikor kell földre vetni magukat, mi­kor falhoz szorulni, mikor ki­szaladni az épületből, de sem­mit sem vettek komolyan, a gyakorlatokon úgy viselkedtek, mint a fásult utasok a repülőgé­pen, akik újságot olvasnak vagy szunyókálnak, mialatt a légikis­asszony elmagyarázza és be­mutatja nekik, mit kell tenniük szerencsétlenség esetén. (folytatjuk) c o o u> o « o Ö O) Ö) '<D > XT O ■ü 0) UL AS-ARf

Next

/
Thumbnails
Contents