Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-12-31 / 53. szám
16 1997. december 31. Sport Átéli olimpiák hősei (1980, Laké Piacid): Regőczy-Sallay, jégtánc Kriszta és Bandi derűs történetei J. Mészáros Károly ___________ Ti zenhét esztendőn át korcsolyáztak együtt a jégen. Megcsodálta őket a világ, s mindenki furcsállotta, amikor már nem magyar népviseletben és nem magyar zenére siklottak a jégen. Regőczy Krisztina és Sallay András évek múltán kérésünkre újra találkoztak. Pályafutásuk végeztével kétfelé ágazott életútjuk röpke egy órára a budapesti Intercontinental Szálló kávéházában futott össze. Mókázva emlékeztünk, derűs történetek és hétköznapi vidámságok bújtak elő az élmények sokaságából. Előző este a nyolcvanas olimpia érmeseiről készült felvétel került a kezembe. A képen Regőczy és Sallay is mosolyognak, integetnek a dobogóról. Volt-e ennél emlékezetesebb mosolyuk a világnak? - merült fel bennem már akkor a kérdés. Nem sejtettem, mi van mögötte: „Sok minden belevegyült. Mert az öröm mellé egy kis üröm is belopakodott. Borzasztó beteg voltam, elkaptam egy vírusos valamit, ami éppen körbejárt az olimpiai faluban, s harminckilenc fokos lázzal csináltam végig a versenyt” - szólja ki magából Kriszta. Bandi másképp látja: „Fel sem fogtam, mi történik. Csak azt érzékeltem, hogy az érmesek között állunk. Bennem fel sem merült, hogy nyernünk kellett volna, mert összehasonlítási alapunk nem volt hozzá. Már önmagában óriási élmény volt, hogy az olimpiai dobogón lehettünk. Más helyzetbe kerültünk a dortmundi vb-emelvény tetején, akkor már bennem volt, no bejött, amit nagyon szerettünk volna. Ahogy Kriszta mondta: ez lett az elégtétel a korábbi igazságtalanságokért.” Sose mondták ki előre, hogy mit szeretnének. Pedig rendre kapták a kérdéseket: Na mit vártok ebben a szezonban? Ami pillanatnyilag bennünk van, azt tudjuk kiadni magunkból, szokták válaszolgatni. Ezt soha nem számszerűsítették. Egyszerűen mindig jobban akartak szerepelni, mint az előző évben. Bandi kalandozik vissza hetvenhétbe: „Úgy nyertünk Eb-ezüstöt, hogy a számítógép kibogarászta „szerencse” is kellett hozzá. Háromnégy héttel később Japánban ugyanilyen szerencsétlenséggel lettünk negyedikek a vb-n. S azok, akik a kontinensviadalon a jégtáncjövő hírnökeiként emlegettek, ott már azt hajtogatták: értsétek meg, rossz amit csináltok. Hát ilyen a jégtánc.” Ennél derűsebb történetük is akad, ráadásul Pozsonyhoz kapcsolódik: „Hetvenháromban először indultunk a vb-n. Volt egy nagyon szép sötétzöld korcsolyaruhám, díszgombokkal, s Krisztának egy hozzá való ruhája. A kűr közben egy emelésből tettem le őt, s azt vettem észre, hogy nem megy, fölakadt. Megfogtam jól a csípőjét, és rántottam egyet rajta. Hallottam egy reccsenést, s gondoltam, kész, Már a fotós puszta jelenléte is mosolyt varázsol az arcokra elszakadt a bugyija, leesik róla minden. Letettem, és mégsem történt semmi. Végigcsináltuk a műsort, s ahogy jöttünk le, Kriszta - mint a lányok ilyenkor szokták - húzogatni kezdte a bugyiját. Odanyúlt s valami kiesett belőle. A gombom volt, négy darabra törve. Erre aztán nem gondoltunk.” Hosszú évekig rengeteget voltak együtt. Belefért ebbe a tánc, a szórakozás, a szilveszterezés is? „Mi mindent együtt csináltunk” - szólal meg Kriszta kedves hangon. - Ez egy olyan kapcsolat, amit sem megmagyarázni, sem kategorizálni nem lehet, mert az összekerülésünk első percétől - én tizenegy, Bandi tizenhárom volt - tizenhét éven keresztül borzasztóan szoros viszony alakult ki köztünk. Együtt készültünk, együtt tanultunk, együtt szórakoztunk, együtt ünnepeltünk, együtt sírtunk, s nyilvánvalóan együtt is szilvesztereztünk. Nem volt ez sem baráti, sem testvéri kapcsolat, mi egy célért dolgoztunk, s annak mindent alárendelve együtt, kézenfogva mentünk előre.” Bandinak annak idején nem kevés kellemetlensége támadt abból, hogy reggel elsőnek mindig Krisztát hívta fel. Barátnője (és szerinte a nem korisok mindnyájan) fel sem tudta fogni, miért partnernőjének feltárcsázásával kezdi a napot. „Sikereinknek az volt az egyik alapköve, hogy ennyire együtt maradtunk, s együtt tudtunk fejlődni és dolgozni. Mert manapság divattá vált a partnercsere, ami - akárcsak az edzőváltás - nagyon visszaveti a gyerekeket.” Bandi jópofa ember, kísértetiesen antalimrésen pereg a nyelve: „A lányoknak az irodában mindig azt mondom, hogy meg fogok komolyodni. Erre mindegyik elkezd üvölteni: Azt nem! Mert hát azt nem lehet. Hogy tud magyar ember megkomolyodni? Bár azt kérdezi az egyik drága külföldi kollégám: A magyarok mindig ilyen komolyak? Hát nem tudnak veled viccelni, Bandinak ma is ízlik Kriszta fagyija válaszoltam neki.” Kriszta szerint kellemes helyzet, hogy rengeteg időt tölt a fiatalok között: „Önkéntelenül fiatal marad az ember, mert átveszi a gondolkodásukat, a problémáikat, az ízlésüket. És nincs alkalmunk megöregedni. A kanadai Gallaway házaspár, akik annak idején foglalkoztak velünk, igencsak a hetvenen túl jár, és mind a ketten fiatalosak, mozgékonyak, kedvesek, haladnak a korral. Abban reménykedünk, hogy mi is ilyenek leszünk.” Csínytevéseiket mindig az alkalom szülte, mint a tolvajt. Kriszta apróságokat emleget, Bandi talál is mindjárt egyet: „Szeretem az embereket meghökkenteni bizonyos dolgokkal, és ezt a szokást a lányaim is átvették tőlem. A múltkor - ezt azelőtt is megtettem - egy csontvázat beöltöztettünk cilinderbe, frakkba, és kiraktuk az első emeleti lakás ablakába. Gyerekbuli volt. Időnként megráztuk, mikor meglátták a járókelők, elszaladtak onnan. Ennyi hiszékeny embert nem láttam az életben! A korcsolyázók, sportolók általában elég köny- nyen kaphatók ilyesmire.” Nagy disznóságokat sosem csináltak. De azt megtették, hogy a jégrevü három bohócára meleg víz helyett jégkockák zúduljanak a jelenet közben. Más csacsisá- gokra is vállalkoztak. Gondoltam, nagy fejtörőt adok fel nekik azzal, hogy megkérdem tőlük: mikor táncoltak utoljára együtt a jégen. Erre Bandi minden teketóriázás nélkül rávágja: „1984. december tizenhatodi- kán.” Ugyanígy emlékszik találkozásuk első napjára is: „1967. február tizenhét, este nyolc-ki- lenc óra között. Millenáris jégpálya, Budapest.” Idén februárban együtt nosztalgiáztak azokkal, akik a sikereikben segítették őket. Mert nagy csapatmunka volt. Ma sem titkolják: szorgalmuk és adottságaik mellett óriási szerencséjük volt abban, hogy egymásra találtak, hogy a szülők és az edzők akarták, hogy együtt korcsolyázzanak, hogy kitartottak egymás mellett, mert zuhata- gokban zúdultak rájuk az intrikák, áskálódások, de szentül meg voltak győződve igazukról. S az is szerencse volt, hogy elkerülték őket a sérülések, ugyancsak együtt nőttek, ízlésük egyforma volt, egyformán szerették a színeket, zenei, kulturális érdeklődésük hasonlónak bizonyult, s amiben kellett, kiegészítették Név: Regőczy Krisztina Született: 1955. április 19-én Magasság/súly: 164cm/54 kg Olimpiai szereplés: ezüstérem (1980 Laké Piacid), ötödik hely (1976 Innsbruck) Versenyzői csúcsok: Összesen tizenegy Eb-n és kilenc vb-n indult. 1977: Eb-ezüst; 1978: Eb- és vb-bronz; 1979: vb- ezüst, Eb-bronz; 1980: vb- arany (Dortmund), Eb-ezüst; 1981 ésl983 profi világbajnok. Kilencszeres magyar bajnok Foglalkozása: edző, a Nemzetközi Műkorcsolya SzövetSomogyi Tibor felvételei egymást. Akkoriban az a hír járta: ha nincsenek a jégen, akkor valami nagy baj történt. Kapcsolatukból mégsem lett házasság. „Talán pontosan ezért. Tényleg, mi hűségesek vagyunk egymáshoz” - felelik szinte egyszerre. Jégrevübeli szereplésüket követően életútjuk különvált, de a műkorcsolyasportnak egyikük sem fordított hátat. Kriszta jégtánciskolában tanít, tizennégy évig Amerikában élt, jelenleg a nemzetközi szövetség edzőbizottságát irányítja. Bandi a szervezés és menedzselés terén tevékenykedik. Korábban műkereskedő volt, majd váltott, s napjainkban az amerikai IGM cég európai sportmenedzs- ment-igazgatója. Ugyanakkor az RTL Klub tévécsatorna sportkulisszái mögött tevékenykedik. Na és cégével a Fradi focicsapata iránt érdeklődik... Elfoglalt, világjáró ember. ség (ISU) edzőbizottságának elnöke Családi állapota: elvált, gyermeke nincs Név: Sallay András Született: 1953. december 15-én Magasság/súly: 182 cm/95 kg Olimpiai és versenyzői csúcsok: ugyanaz, mint Regőczynél Foglalkozása: az IMG multinacionális cég budapesti ügyvezető igazgatója Családi állapota: nős, két lánya van, Nóra tizenegy, Laura hétéves Sose mondták ki előre, hogy mit szeretnének. Névjegykártya Idei számaink Kuriózumkosaraiból válogattuk ki a legsikerültebbeket. Úgy kell rúgni, művészkém Esős időben, sáros, nagyon mély pályán játszott egyszer bajnoki mérkőzést az ötvenes évek nagy Kispestje. A lövések rendre leragadtak a pocsolyákban, az átadások nem érkeztek meg a címzettjeikhez, egyedül Puskásnak nem volt gondja. A kiváló csatár labdái mindig egy arasszal a talaj fölött süvítettek el, mindig megtalálta a társakat, sőt a kaput is kétszer bevette. A találkozó után Zelk Zoltán, a költő lelkendezve kérdezte tőle: Öcsi, hogyan lehet, hogy a maga lövései, átadásai mindig célba találtak? Úgy kell rúgni, művészkém, válaszolta kacsintva Puskás Ferenc. Találat a mérkőzésvezetőnél Nemrégen a diák korosztályú vívók somorjai országos bajnokságán történt. A lányok csoportküzdelmei során két vívópalánta ádáz csatában gyűjtögette a találatokat. Mérkőzésüket történetesen Kovács László, a szlovák női válogatott edzője vezette. A fürge tinik olyan hevesen forgatták kezükben a tőrt, hogy az egyik közelharc során valamelyikük pengéje a vezetőbíró vállára ült. „Érvénytelen találat” -jelentette be elmosolyodva a somorjai szakember. Milliókat hoz a fia? Szinte elképesztő dologra vállalkozott egy lelkes brit szurkoló. A fiába vetett feltétlen bizalomból kiindulva és elfogult futballszeretetéről tanúbizonyságot téve, a saját gyermekére fogadott. Az elbizakodott apa szerint most három hónapos fia az angol válogatott színeiben gólt lő a 2018-as labdarúgó-világbajnokságon. A londoni fogadóirodákban úgy vélik, ennek az esélye 50 000:1. Steve Caldicott húsz fontot tett a fiára, és ha az beváltja a hozzá fűzött reményeket, egy csapásra milliomossá válhat. Piros lap egy csókért Nem mindennapi eset történt egy olaszországi amatőr labdarúgó-bajnokság egyik mérkőzésén. A női játékvezető adott pü- lanatban piros lapot volt kénytelen felmutatni Alessandro Vero- nesének, a Battaglia csatárának, aki gólja feletti túláradó örömében arcon csókolta Ana di Tóni bírót. A hírügynökségi jelentésben hozzáfűzték: a huszonhat esztendős Veronese cselekedete mögött nem volt semmilyen hátsó szándék. Hiába, a gólöröm sem lehet határtalan. Az év fotója, avagy aki nem rúg egyszerre, nem találhatja el a labdát. A monacói Ali Bernabia (balról) és a lyoni Cedrik Urasé párharcába talán a kéz is besegített. CTK-felvétel
