Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-07-16 / 29. szám

12 1997. július 16. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Ámokfutam Kevin Hooks akciófilmjének alaphelyzete ismerős (gon­doljunk csak a Megbilincsel­tek című moziklasszikusra); két összebilincselt rab - az egyik színes bőrű, a másik szőke, kék szemű - megszökik a börtönből. Piper (Laurence Fishbume) és Dodge (Stephen Baldwin) igen rosz- szul tűri a szoros fizikai közel­séget, úgy is mondhatjuk, ki nem állhatják egymást. Mivel mást nem tehetnek, egy rit­musra kapkodják a lábukat; futva menekülnek Georgia erdőin át Adanta felé, nyo­mukban a törvény emberei­vel. Utóbb kiderül, mások is szívesen elkapnák Dodge gra- bancát. A komputerkalóz fia­talember azért került rács mögé, mert néhány gomb­nyomással leemelt pár millió dollárt egy cég számlájáról. Arról fogalma sem volt, hogy a kubai maffia egyik fedő­szervét kopasztotta meg, rá­adásul puszta kedvtelésből a bűnszövetkezet számára vég­zetes információkat is rávitt egy mágneslemezre. Ezzel a tettével élő céltáblát csinált magából... Mint a címe is el­árulja, a film legfőbb jellem­zője a gyors tempó, „¡izeknek a fickóknak (a főhősönek) nincs megállás - mondja a forgatókönyvíró Whitemore. - Ezek a srácok rohannak az alagűtban a vonat elől, leug- ranak a hídról. És amikor már azt hinnéd, rendben vannak, újabb kihívással kell szembenézniük.” Bár a meg­lepő fordulatokban gazdag történet elsősorban férfiak­ról, férfias dolgokról szól. Heti jegyzet Bukfencező törvények Cserháti Zsuzsa hosszú évek után ismét új albummal jelentkezett Hamu és gyémánt D. Magyari Imre Vas Ottó * 4 A kétnyelvű bizonyítványok kapcsán a hatalom tanügyi szervei mellett a Szlovák Nemzeti Párt egyik jeles kép­viselőnője is felháborodott, hogy a magyarok anyanyel­vükön is szeretnék látni gyer­mekeik tanulmányi eredmé­nyeit. A hivatalos okiratok nyelve szerinte kizárólag a szlovák. Az a bizonyítvány, amelyet két nyelven állíta­nak ki, érvénytelen és tör­vénytelen. Azok ellen, akik a törvényeket megszegik, az állam büntetőjogával és szi­gorával fog fellépni, leg­alábbis addig, amíg pártjuk­nak ebbe beleszólása lesz. Arról hallgatott, hogy a nyelvtörvény 1. cikkelyének 4. bekezdése hazug módon azt állítja: a törvény nem is vonatkozik a kisebbségek nyelvhasználatára. Nem ál­lok le vitatkozni arról, hogy az ilyen törvény mennyire humánus jogszerű vagy urambocsá’ ésszerű, és kinek az érdeke, hogy a hatalom ellen hangolja segítségével az ország lakosságának 10 százalékát. Csak arra figyel­meztetném a hasonló néze­teket hangoztatókat, hogy vegyék kezükbe azt a kis kár­tyát, amelyet rendőrségünk illetékes járási osztályai állí­tanak ki minden 15. évét be­töltött állampolgárnak. És ha megtanult olvasni, észlelhe­ti, hogy legfelül, vastagon szedve az áll rajta, hogy SLOVENSKÁ REPUB- LIKA/SLOVAK REPUBLIC, majd alatta kisebb betűkkel: OBCIANSKY PREU- KAZ-/IDENTIFICATION CARD, és így tovább, szépen végig két nyelven, szlovákul és ha nem tévedek, angolul. Mivel ez is hivatalos, az állam címerével is ellátott belföl­dön használatos okirat, és nem kizárólag államnyelven állították ki, arra lehet követ­keztetni, hogy szintén érvény­telen és törvénytelen, tehát jóváhagyóira, nyomtatványa­inak előkészítőire, kiállítóira és esedeg átvevőire is a tör­vény szigorával kell lesújtani. Ha pedig valamilyen csodával határos módon a személyi igazolvány, fittyet hányva a törvény „vaslogikájának” mégis érvényes dokumen­tum, az valószínűleg azért le­het, mert Szlovákiában több az angol, mint a magyar. Hosszú idő után újra megje­lent egy album. Hamu és gyé­mánt a címe. Tíz remekül hangszerelt, nagyszerű dal. A zeneszerzők László Attila, Kas­sai Róbert, Kiss Gábor és Varga Szabolcs. A szövegírók Hor­váth Attila, Miklós Tibor és Valla Attila. Cserháti Zsuzsa nem szívesen beszél a múltról, nem panaszkodik és nem vá­daskodik. A fő, hogy „Új dal szól a zongorán / annyi csen­des év után”. Ml is történt egy éve a Nirvá­nában? A Bizarr Stúdió ünnepelte va- lahányadik születésnapját, ott hallott Rózsa István énekelni. Aztán találkoztunk is, mondta, szeretne kiadni tőlem egy le­mezt. Először legyintettem magamban, annyi mindent ígértek már nekem huszonöt év alatt, de a végén mégis szer­ződést kötöttünk, megcsinál­tuk a lemezt, és most már elhi­szem, ami történt. A boltokban van az anyag. A Rádióban mindig szerették, ott is kezdte a pályáját, renge­teg felvétele készült, majd­nem háromszáz. Ez legalább húsz lemez... Közben volt nagyon fent és nagyon lent. Ha valaki ilyen hanggal így hányódik, annak három oka lehet: vagy önsorsrontó, vagy balek, vagy nagyon utálják valahol. Az utóbbi. A lemezgyárban legfeljebb vokálozni hívtak más mögé, azt nem vállaltam. Bár az önmenedzseléshez sem értek. De nem is kell. Én nem menedzsernek és nem atomfi­zikusnak születtem, hanem énekesnőnek. Önsorsrontó sem vagyok, tizenöt éven át keményen hajtottam, és azt hi­szem, le is tettem valamit az asztalra. Nem rajtam múlott, hogy úgy történtek a dolgok, ahogy történtek. Mint ahogy most sem rajtam múlt ez a le­mez. Hogy viselte a rossz perió­dust? Eleinte nagyon nehezen. Azt hiszem, ezt is akarták elérni. De amikor nem akadt mun­kám, végre olvashattam, zenét Remek a közérzete hallgathattam, gondolkozhat­tam. Sok mindenre rájöttem, ami erőt adott. Túl kell lépni azon, hogy éppen kilátástalan a helyzet. Sokat énekelt az éjszakában. Ebből is kifogást kreáltak, mondván, csak egy lokáléne­kesnő vagyok... Szerettem az éjszakát, mert azt énekelhet­tem, amit akarok. Nagyon ne­héz ott dolgozni, egyedül ki­állni, kontaktust teremteni a netán részeg vendégekkel is. De szerencsére olyanok is akadtak, akik a zene miatt jöt­tek. Tánc. Ez az egyik legjobb szám címe. Milyen tánc az élete? Ezen még nem gondolkoz­tam... Mindenesetre kisodród­tam a parkett szélére, és nem láttam a partneremet. Mennyire gyors, felfokozott tempójú, netán szédítő ez a Oláh Csaba felvétele tánc? Nem gyors. Hirtelen vagyok, de tudok várni. Erre a lemezre tizenhárom évig vártam... An­nak idején velem is sok min­den történt, gyorsan éltem, de nem érte meg. Akkor meg mi­nek aprózzam el az időmet? Egy ponton azt mondtam, ha­gyom magam sodródni az ár­ral. Egyáltalán nem biztos, hogy jó, ha valamit nagyon erőszakolunk. Hagyom a dol­gokat megtörténni, és most az élet engem igazolt. Minden va­lamiért történik. Lehet, hogy szüksége volt a lelkemnek az üres évekre. Túl rózsaszínnek láttam a világot. Nem néztem a dolgok mögé, legfeljebb any- nyit mondtam csodálkozva, én is énekelek úgy, mint más, ak­kor miért nem vagyok ugyan­ott? Az És van még ezer út arról szól, hogy egy férfi hogy teheti tönkre egy nővel való kapcso­latát. Emlékszem egy régi té­véműsorra, amiben Vitray Ta­más bemutatta a férjét, aki épp gyesen volt a gyerekük­kel. Csodálatosan éltünk tizenöt évig... Azért ment szét a kap­csolat, mert folytatni akartam a pályát. Nem adtam fel, a le­mezemnek is az volt a címe: Többé nincs megállás... Ez a pálya nem engedélyez magánéletet? Nem szereti. Akkor se, ha pri­vát a partner, mert nem szokja meg a hajnali hazatéréseket, akkor se, ha szakmabeli, mert alig találkoztok és folyton be­leszóltok egymás munkájába... Berendezkedett a magányra? Nem szívesen, de igen. Bár most már sokszor jó egyedül a könyvekkel, a zenével. És van egy fia. Mintha az egyik legnagyobb sikerének is köze lenne hozzá... Amikor szültem, ’75-ben, Bradányi Iván szövegíró meg­látogatott a kórházban. Ter­mészetesen a szakmáról be­szélgettünk, mutatott is egy szöveget, mondván, Kovács Kati fogja énekelni. Édes kisfi­am a címe... Nagyon tetszett. Felhívtam Katit, aki azt mond­ta, tudod mit, te most szültél, karácsony is van, énekeld te! Tehát vannak, akik segítenek! Az Idő van című Gothár Péter- filmben énekelt egy furcsa szövegű dalt... „Együtt öregszem Cserháti Zsuzsával...” Aki leginkább együtt öregszik Cserháti Zsuzsával, az éppen ön. Nem érzem, hogy öregszem. Nem foglalkozom a korommal, nem érdekel. És a jövő? Tervezgetni szo­kott? Nem látom értelmét. Minden kiszámíthatatlan. Lefekszel gazdagként, és felkelsz sze­gényként. Örülök a lemeznek és remélem, hogy jó koncertek lesznek belőle. Ez egyelőre bő­ven elég. Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem. Ez is egy dalban van. De én most meggyógyultam... Levéláradat a vastapsuk. A nézők szeretik, a szakma továbbra is csak fanyalog. Ők azért folytatják. Háromszázadik fejezetéhez közeledik a Szomszédok Kiss Péter _______________ Cs ak egyeben próbaadást enge­délyeztek azon a bizonyos febru­ári napon. Aztán a szerződés to­vábbi hat részre szólt. A fogadta­tás azonban sokkal kedvezőbb volt a vártnál, ezért az a döntés született: a Szomszédok tévé­filmsorozat még év végéig „föt- hat”. Azóta tíz év telt el, de a teleregény kéthetenként újra és újra folytatódik, már túl van a kétszázhatvankettedik adáson.- Kevés olyan televíziós produk­ció van a világon, amely megérte a tizedik születésnapját, és még ma is változatlanul milliók nézik- mondja Bemát Tamás gyártás- vezető. - Minket a nézők tettek sztárrá. Két éve a közönség sza­vazata alapján nyertük el a Tvr- hét Aranyszarvas-díját is. Bizo­nyára azért kedvelik a Szomszé­dokat, mert minden történetben a saját problémáikkal találkoz­nak. És talán még a meghittsége és aktualitása miatt. Horváth Ádám, a forgatókönyv írója, iga­zi varázsló. Bármi történik az or­szágban, rögtön beleszövi a tör­ténetbe, így a néző már akkor nézheti, amikor az esemény még javában beszédtéma a család­ban. Nem szegte kedvünket az sem, hogy hasonló sorozat fut már Ausztráliában, vagyis hogy nem mi találtuk fel a „spanyolviaszt”. Épp ellenkezőleg: megerősített bennünket abban, hogy az em­berek legalább annyira szeretik a hétköznapi hősöket, mint a bál­ványozott sztárokat. A teleregény főszereplője maga a közönség, amely nap mint nap csatázik a munkahelyén a főnök­kel, a környezetében élőkkel, a közért-eladóval, vagy esetleg otthon a családban. Ezért fogad­ja szeretettel a képernyőn érke­ző „szomszédait”. Az állandó szereplőkön kívül csaknem másfél ezren szerepel­tek nálunk az elmúlt évtizedben. Sokan a sorozat révén váltak is­mertté. Az indulás óta sok min­den történt a sorozatban, de a film hangulata nem változott, sőt a stáb nyolcvan százaléka is Frajt Edit és Kulka János változadan. A forgatáson való­ban családias a hangulat. A sze­replő azonban nem azonos a szereppel. A helyszín valódi. Léteznek a gazdagréti panellakások, a lép­csőház sem kulissza. Még a presszó is igazi. Csak arra a rövid időre zár be, amíg felvesszük az ott játszódó jelenetet. Csupán Gábor Gábor szépségstúdiója „kulissza”, amelyet nem látogat­hat a közönség. Rengeteg levelet kapunk. Van közte dicséret, kritika, meg sok új ötlet! És rengeteg rajongói vagy szerelmes levél... Az efféle közvetlen tetszésnyilvánítás fel­ér a teltházas színi előadás sike­rével.

Next

/
Thumbnails
Contents