Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-12-31 / 53. szám

12 1997. december 31. Kultúra Heti kultúra Szilveszteri hír Szemet vegyenek! módi terjed Amerikában: Kifejező szem. Mint oly >k minden, ez is Holly­woodból ered. A tudomá- Kiyos-fantasztikus és a horrorfilmekben divat, hogy a szereplőnek indulatot, gyűlöletet vagy egyszerűen ak „idegenséget” kifejező nmet varázsolnak. Brad ■irt kancsalsága a 12 ma­lomban, Tóm Cruise vérben forgó szeme az Interjú a vámpírral-ban, Arnold Schwarzenegger átható, fa­gyos tekintete a Batman és Robinban, Vincent D'Onofrio földönkívüli szempárja a Sötét zsaruk­ban - mind a Los Angeles-i Richard Silver munkáját dicséri. Ami annyira meg­változtatja a tekintetet, nem más, mint a közönséges kontaktlencse. Azaz még­sem egészen közönséges, hanem kézzel festett. „Sok rosszat mesélnek a színé­szekről - mondja a negyven­négy éves optikus -, arról, hogy milyen türelmetlenek, mennyire beképzeltek. Ve­lük mégis könnyen boldogu­lok. Mindez semmi az egyik első munkámhoz képest. Ma is végigfut a hideg a háta­mon, amikor eszembe jut az öt rottweiler, amelyet 1993- ban hoztak be a rendelőm­be. Az ember legjobb barátja című rémfilmet forgatták, és ehhez kellett kicsit megvadí­tanom az öt kutya tekinte­tét. Előbb azonban félénksé­gemet kellett legyőznöm. Amikor ez megtörtént, a többi már ment, mint a kari­kacsapás.” Silver ma már civileket is fo­gad. Sőt az ügyfelei között egyre több a divatbolond fi­atal. Amikor híre ment, hogy Schwarzenegger any- nyira megszokta a fagyos te­kintetet kölcsönző kontakt- lencsét, hogy még teniszez­ni is abban járt, végképp el­szabadult a pokol. Azóta vállalkozó kedvű fiatalok ostromolják a szemész ren­delőjét: az egyiknek vámpír­tekintet, a másiknak dollár mintájú, a harmadiknak mosolygós, a negyediknek mikrocsipes lencse (LeVar Burton viselte az Űrszeke­rekben) kell. Nyolcszáz dol­lárért bárki megváltoztat­hatja a tekintetét. Silver be­vallotta: magánemberként a vámpírszemet szereti. Szilveszter előestéjén maga is fölteszi a lencsét, és azzal ijesztgeti a gye­rekeit... Eperjes Károly: „Az öntörvényű szeretet kétségbeejtő. Az istentörvényű felragyogtató.” A jóisten a menedzsere Szabó G. László _______________ Fo lytatás az előző számból Bár erősek a kritériumai, megta­lálja a maga filmjeit. Az elmúlt évekből kettőt emel ki; mindket­tőt Bereményi Géza rendezte. A tanítványokat eddigi legked­vesebb, az Eldorádót eddigi leg­jobb filmjének tartja. Eperjes Károly most ismét úgy érzi, értéket teremt. Gödrös Fri­gyessel és a török származású magyar rendezővel, Can Togay- jal forgat. Nagyon szeret a Jóisten, hogy ilyen szintre engedi az életem. Nem tudok elég hálát adni neki. Nem vagyok telhetetlen. Ha így maradna, az sem lenne rossz, mégis azt mondom: Uram, az egész emberiséggel lépkedjünk csak előbbre! Akkor lesz teljes a boldogság a Földön, ha minden ember szeretetben fog élni, nem pedig egoizmusban. Ehhez min­denkinek meg kell térni, nem­csak nekem. S akkor egységben leszünk az Úrban. Hívőként gyilkost sosem játsz­hat? De igen. Hívőként sokkal job­ban tudom ábrázolni a rosszat. A nem hívő színész gátlásos. „Jaj, észre ne vegyék rajtam, hogy azonosulok a szereppel!” így játszik végig. Egy hívő szí­nész úgy teszi le a szerepet, mintha a kabátjából bújna ki. A rosszat is el kell játszani. A ne­gatív jellemet. De mindig a vég- kicsengés a fontos számomra. A művet mindig egészében kell nézni. Azon belül van ilyen em­ber is, meg olyan is. A Passió egyetemes mű. Abban is csak ketten tiszták. Jézus és Mária. Az összes többi botladozó. De köztük is van olyan, aki meg­tért. Júdást nem lehet felmente­ni. Elárulta Istent. De ahogy Pé­tert, Pilátust vagy Mária Mag­dolnát, őt is el kell énekelni. A mű szelleme a fontos. A katar­zis. A feltámadás. Az igazság nem kifordítása. Moliére darab­ja mivel ér véget? Hogy Tartuffe-öt megbüntetik. Bör­tönbe viszik. A család, amely­nek olyan sokat ártott, mégsem azért imádkozik, hogy dögöljön meg a börtönben, hanem hogy megjavuljon. Hogy megtérjen. Ez mi más, ha nem evangéli­um? Don Juan mire kéri az Is­tent halála előtt? Hogy bocsás­son meg neki. Az ilyen műben „Nagyon szeret engem az Isten...” felemelő érzés szerepet vállalni. Gödrös filmjében, a Glamourban hívő embert játszik. Mélyen hívő embert. Ilyen szép szerepre nem számí­tottam. Ráadásul a rendező édesapját keltem életre, akit is­mertem. Egy zsidó család életé­ről szól a film, és hetven évet ölel fel. A Tanácsköztársaságtól a langyos diktatúráig végigmegy minden izmuson, de a szeretet ereje egyetlen pülanatra sem szűnik meg benne. Gyönyörű a másik film, az Egy tél az Isten há­ta mögött is. Ebben egy újgazdag kocsmárost játszom. Jó ember? Ő a negatív hős, de a film vége, a kicsengése nagyon szép. A törté­net lényege: egy eldugott kis he­gyi faluba oldalkocsis motorral mozifilmeket hord egy férfi. Egy szép napon azonban hiába vár­ják. Nekihajt egy fának, a filmek szétgurulnak, elvesznek, tönkre­mennek. Két fiatal azonban megkeresi az eltűnt tekercseket, és „új” filmet vágnak a meglévő anyagból. A falu lakóinak ezután ezt vetítik. Miközben a filmet vágják, három kisgyerek, egy szerencsétlen öregember és a kocsmárosné között hallatlan nagy szeretet alakul ki. Forgatás Lőrincz János felvétele közben furcsa mód ugyanazt a belső harmóniát éreztem, mint amikor Bereményivel A tanítvá­nyokban játszottam. A tanítványokban az édesapja is szerepet kapott, sőt mi több, partnerek voltak. Talán az sem kizárt, hogy egyszer a fiával is összekerül. Már játszott ő is. Színpadon. Nem volt rossz, de nem érez­tem belőle az elementáris te­hetséget. Ahhoz neki meg kel­lene feszülni. Még nem képes szenvedni a szerepért. Amíg ezt nem látom rajta, addig nem is ajánlom neki a pályát. Tizenkilenc évesen már meg tud feszülni az ember? Hogyne! Engem már majdnem úgy kellett levinni a futballpá- lyáról, annyira szerettem. Ösz- sze volt toldozva-foldozva a lá­bam, mégsem akartam leállni. Nála még nem tapasztalok ilyesmit. Viszont nagy esélyét látom annak, hogy együtt dol­gozzunk. Ő ugyan most jogra jár, de nem tartom elképzelhe­tetlennek, hogy egyszer majd filmrendező lesz. Hogyan éli meg, hogy az édes­apja ilyen mélyen kötődik Isten­hez? Úgy, hogy ő is vallásos. A szülő példája a fiút is megnemesíti. Neki, illetve az ő korosztályá­nak sokkal nehezebb tiszta lé­lekkel élni, mint nekünk, idő­sebbeknek. Én épp tizenkilenc évesen buktam el a jó keresz­tény létből, mert liberalizáltam a sorsomat. Úgy éreztem, kü­lönben nem tudnék karriert csinálni. Engedményeket tet­tem magamnak Istennel és em­bertársaimmal szemben. Ma már a szenvedést is külön ál­dásnak érzem. Nincs lemon­dás, nincsenek terhek. Áldás van. Minél nagyobb szenvedés ér, annál jobban érzed Isten szeretetét. És nem igaz, amit a római kultúrából vett át az em­beriség. Hogy ép testben ép lé­lek. Ez a modern kori barbariz­mus közmondása. Ép testben ép lélek! Szamárság! Ép lélek­ben ép test. A mennyországban nem lesznek sánták, bénák, va­kok és süketek. És az sem igaz, hogy jobb félni, mint megijed­ni. A feltámadt, megdicsőült Úrjézus hogyan köszöntötte a tanítványokat? Ne féljetek! Kétezer évig minden pápa így lépett a trónra: „Ne féljetek!” Közeledik ugyanis a nagy talál­kozás. Nem világvége, hanem nagy megtisztulás-hangulat uralkodik az egyházban. Aki ezt nem látja, az rossz helyre néz. Aki észreveszi, szedje ösz- sze magát. Érdemes fehérbe öl­töztetni a lékünkét. Jön az exp­ressz, fel lehet szállni. Tehát jobb megijedni, mint félni. A félelem az egoizmus alapja. Ha félsz, csak magadra mersz gon­dolni. Becsúszol valamilyen iz­musba és véged. Mennyire foglalkoztatja, hogy a barátai, a kollégái, a környe­zete látja ezt a nagy változást, a megtért művészt, a megtisz­tult Eperjes Károlyt? Van, aki csodálattal szemlél, van, aki megjegyzi, hogy ,jó neked!” Mindenki magát minő­síti. Az is, aki azt mondja, bo­lond vagyok. Annak mit üzen? Csókolom az arcát. Többször, mint azét, aki azt suttogja: „De jó neked!” Az Úrjézus is azt mondja: a bűnösökért jöttem, nem a tisztákért. Azokért már nem kell jönni. Ők már nála vannak. Es biztosan remekül érzik magukat. Szép példája ez a filmvilág nemzetközivé válásának: litván technikusok, orosz kaszkadőrök, amerikai, angol, dán és ír színészek Sherwoodban ez idő tájt újra hatalmas csata dúl... Nemlaha György ______________ Am ióta - 1912-ben - Herbert Blanché és Etienne Amaud film­re vitte Robin Hood históriáját, a filmművészet szinte évtizeden­ként újra meg újra felfedezi ma­gának és vászonra, illetve képer­nyőre költi az angol „betyár” ka­landjait, hol a történelem kulisz- száit kutatva, hol pedig egysze­rűen a szórakoztatás kedvéért. A föltehetőleg 1160 és 1247 kö­zött élt legendás lovag, aki ne­mes szíve teljes melegével fosz­totta ki a gazdagokat, hogy eny­hítsen a szegények szenvedésén, a néphit szerint Oroszlánszívű Richárd hűséges fegyvertársa volt, s a történészek nem győzik lehántani róla a ráaggatott eré­nyeket. Ám ez sem akadályoz­hatja meg, hogy íme újra, ki tud­ja hányadszor, életre keljenek a sherwoodi erdő lakói, természe­tesen immár a kilencvenes évek technikájával és szája íze szerint. A forgatások színhelye ezúttal Litvánia, valahol Vilnius mellett, ahol még kellően érintetlen a természet, hogy visszaidézze a középkor hangulatát. Több mint egy éve kezdték el a munkát a Robin Hood újabb kalandjai cí­mű széria felvételeivel, annak a Róbert Nádornak a produkciójá­ban, aki a Maigret-sorozattal szerzett hírnevet. A Daily Variety tudósítása szerint a mostani vál­tozat félúton áll a Tarzan és a Conan, a barbár között, de legin­kább amolyan erdei Csillagok háborújának lenne nevezhető. Az epizódokban ugyanis nem­csak páncélos lovagok ütköznek, hanem részt kémek a cselek­ményből űrlakók, mongol beto­lakodók is. A történelemmel űzött játék - amelynek első, kí­sérleti részét a TNT nézőrekord­dal sugározta - alighanem új sztárt avat: címszerepét a 32 éves Matthew Porretta játssza. „Megnéztem valamennyi Robin Hood-filmet, azt is, amelyikben Douglas Fairbanks volt a főhős és azt is, amiben Kevin Costnert láthattuk. Ezt azért gondoltam fontosnak, hogy tudjam, mit kell megváltoztatnom, ha azt szeret­ném, engem fogadjon el a kö­zönség, és ne rájuk emlékezze­nek.” Porretta egyébként operaéne­kesként kezdte a pályát, majd a Beverly Hills című sorozatban debütált a képernyőn. (Egyéb­ként Mel Brooks, a neves rende­ző szerződtette először mint prózai színészt, éppen a Robin Hood paródiaváltozatára, amelyben Matthew alakította a lándzsadobó Will Scarlat O’Harát.) Mariannt, Robin sze­relmét angol színésznő, Anna Galvin adja, akit nemrég váltott fel az ír Barbara Griffin. A va­rázsló Merlin szerepében a rém­filmek ismert alakja, Christo- pher Lee jelenik meg, Tuck ba­rátként pedig azt a Martyn Ellist láthatjuk majd, aki Luc Besson legújabb, Az ötödik elem című filmjének egyik sztárja. A vilniusi Lietuvas Kinő stúdió­jában nagy gonddal építették fel Robin kastélyát, amelyen 240 ember dolgozott hetekig. A huszonhat, egyenként 52 per­ces részből álló sorozat a filmvi­lág nemzetközivé válásának szép példája: litván techniku­sok, orosz lovas kaszkadőrök, francia rendező, amerikai, an­gol, ír és dán színészek munkál­kodtak azon, amit egyikük így fogalmazott meg: „Vigyázat! Kössék be a biztonsági öveiket! Álmodni fogunk ötvenkét per­cen át!”

Next

/
Thumbnails
Contents