Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-12-17 / 51. szám

2 1997. december 17. Vélemény Szlovákiai magyar családi magazin Vasárnap Karácsonyi tarca Ahol a kalapod?... Bennünk fénylő csillag Bodnar Gyula ____________ Wa shington, kilencvennégy októbere, magyar nagykö­vetség. Állófogadás ötvenhat évfordulóján. Egyik kocsi a másik után gördül be a par­koló fái alá, néhány perc alatt megtelik a nagyterem, rengeteg ember, fénylő ar­cok, aranyórák, csokomyak- kendők, és mosolyok és mo­solyok és mosolyok. Aztán csend, rövid ünnepi beszéd, csinnadrattával beharango­zott film, mely ötvenhatról szól, majd himnusz, svédasz­tal, húzódik is arrafelé a tö­meg, nehogy lemaradjon a tejszínhabos töltött káposz­táról, kirántott ananászról. Megy már a fekete-fehér film a falon, ötvenhat ősze, batyukkal, aktatáskákkal, hosszú kabátokban emberek caplatnak vízben, sárban, menekülnek a zöldhatáron, mindez senkit nem érdekel a teremben, udvarias hajlon- gások, tányérok­kal, villákkal a kézben, majonéz- krémes szájszé­lek, bajszok, és mosolyok és mo­solyok és moso­lyok. Keep smi­ling! A falon meg tovább menekül­nek. Ez itt a ma­gyar nép egy ré­sze, parányi da­rabkája a nemzet­nek, amerikás magyarok. Akad köztük egy-két szlová­kiai, a nyolcvanas években jöttek ki, haza nem kíván­koznak, miért is, amikor egé­szen a kormánykörökig vere- kedték fel magukat, vízügyi tanácsadók meg hasonlók. Maguk viszatérnek? - kérdi valaki. Hát persze. Szlováki­ába? Hát persze. Közben a falon még mindig menekül­nek. A sarokasztalon viszont fogytán a bor. Egyre szebb a világ! Csak az a magyar élet, csak az a magyar sors van el­átkozva - kezdődne a dal, de nem otthon vagyunk, elér­kezvén egy bizonyos pilla­nat, illik hazamenni. Vége a filmnek. Vegyes érzésekkel ülök a kocsiban, szállodánk felé tartva a washingtoni éj­szakában, melyben a kará­csony fényes díszeiből mind több látható már. Tudnék itt élni? - jut eszembe a hülye kérdés. Aligha. Az amerikai azt mondja, ahová a kala­pom akasztom, ott az ottho­nom. Az enyém meg ott, ahol születtem és nevelked­tem. Minek kellene történ­nie, hogy elhagyjam? Vagy többé látni se akarjam? Hol kezdődik a ragaszkodás - va­lamihez, tárgyhoz, darab földhöz, a hazához? Még egy országon belül is nehéz he­lyet változtatni, mondjuk, néhány száz kilométerrel odébb telepedni le a szülő­földtől, melyet egy életen át sem tudsz kibeszélni, kiírni magadból. Egyre tisztább részletek jutnak eszedbe, melyekről azt hitted, rég megkövültek valahol az em­lékezet mélyén. Természete­sen, felidézni, kiemelni bár­mit is a mába egyedül a meg­élt Időn át lehet, nincs más út. Bármily világosak az egy­kori képek, köztem és köz­tük ott az Idő, az azóta eltelt évtizedek, ezernyi újabb ta­pasztalattal, emlékkel, fé­kezvén vagy inkább fegyel­mezvén a lelket, az érzelmeket, nehogy kitörje­nek, esetleg még könnyet is csalva a szembe, ami­kor... Amikor pél­dául itt, a Csalló­közben látod ma­gad, amint gyer­mekként ott, a Bodrogközben karácsony vigíliá­jának délutánján a félig kőből, félig vályogból épült kicsi házatok konyhai ablakán kilesve, miután uj­jad melegével lyukat olvasz­tottál a jégvirágok között, megpillantasz az udvar vé­gében, a fáskamra sarkánál egy mozgó fenyőfát a fehér­ségben, mintha apád lenne mögötte, fejszével a kezé­ben, igen, ő az, apu, ennek ellenére még azon az estén is elhiszed, hogy az ezüstbe öl­töztetett fenyőt a Jézuska hozta be csengőszóval az ab­lakon, s te töröd a fejed, ho­gyan tudta beemelni a szoba ablakán. Tudnék Ameriká­ban élni, vagy bárhol a világ­ban? -jut eszembe ismét, immáron washingtoni szál­lodai szobámban fekve. Mi­nek kellene történnie, hogy elhagyjam őseim földjét, az országot, ahol születtem? Lelépni nem fogok, az biz­tos. Már csak azért sem, mert ITT nem vagyok egye­dül. Nem egyedül vagyok. Herdics György NÁDSZEGI PLÉBÁNOS _________ Ka rácsonykor a kereszténység Jézus Krisztus földi születését ünnepli. Egy gyermek kétezer év előtti születése sarkall ma is minket arra, hogy ilyenkor kedvesebbek, jobbak, megér­tőbbek, ajándékozóbbak le­gyünk. Egy gyermek valamiko­ri születése teremt ma is olyan hangulatot az emberek között világszerte, melyre a legjobb szó a békesség. Jézus Krisztus születése olyan jel ma is, melynek nagyon ne­héz lenne ellenállni. Akkoriban Betlehemben ez a jel királyo­kat, napkeleti bölcseket sürge­tett: keljenek útra; hatalmukat féltő uralkodókat riasztott meg: tegyenek valamit ellene, és egyszerű pásztorokat von­zott a jászolhoz, hogy imádják a földre szállt Istent. S azóta is ennek a gyermeknek, Jézus Krisztusnak tiszteletére csoma­goljuk be díszes papírba aján­dékaink mellett még minden haragunkat, rosszkedvűnket és szomorúságunkat. Ahogy egy karácsonyi versben olvassuk, ezen a na­pon „Jó érzésekkel a világ egyszerre csor­dultig telik meg”. S ilyenkor belénk vil­lan a felismerés: mindig így kéne él­ni! A karácsony ajándékozó hangu­latában eszünkbe jut, valamit meg ké­ne változtatni az életünkben. Jézus Krisztus szüle­tése jel, amely arra figyelmeztet, hogy igenis lehet másképp, szebben élni. Krisz­tus velünk jár útjainkon, nemcsak most, ezen ünnepi al­kalomkor, hanem a szürke hét­köznapokon is. Ha ezt mindig szemünk előtt tartanánk, egyre inkább növekedne szerete­tünk. József Attila csodálatos sorokkal sürgeti a szeretet tü­zének megrakását. „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az embe­rek... Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hisz zúzmarás a város, a berek, fagyos kamrák kilincsét föl­szaggatni és rakni, adjon sok-sok mele­get. Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rak­ni, hogy fölmelegednének az em­berek.” Igaz, szinte mindenki hirdeti: meg kellene rakni a szeretet tü- zét. Nem létezik azonban olyan szeretet-tűz, amelyet elrejtve rakhatnánk, hogy ne lássa sen­ki. Ha elrejtjük, nem meleged­hetnek mellette az emberek, ezért ez csak az önszeretet bű­nös tüze lehet. Melegét min­denkinek kell élveznie! Inkább ne is szóljunk a szeretet tüzé- ről, hanem csak lassanként, egyenként rakjunk rá. Ha min­denki hozzájárul, lángra lobban ez a tűz. Az agnosztikus író, Albert Camus mondja, hogy a vi­lágban található jó végösszege felül­múlja a rosszét. Lássunk tehát mun­kához, hiszen az a hivatásunk, hogy minden áron, min­den helyzetben és minden körülmé­nyek között növel­jük a szeretet végösszegét és ezzel járuljunk hozzá kará­csony végső győzelméhez. Ah­hoz, hogy a szeretet legyőzze a gyűlöletet, az igazság az igaz­ságtalanságot, a jó a rosszat. Ma lélekben odatérdelünk a betlehemi jászol mellé s gyer­tyát gyújtunk. Mennyit is kellene gyújtanunk? Csaknem kétezret. Hiszen Jézus sok év­századdal ezelőtt született. De gyújtsunk inkább gyertyát egy­másnak. A szeretet gyertyáit. Hogy a szeretet ne csak egy-két napig tartson. Jó lenne, ha az év minden napján éghetne ez a gyertya. A béke és a szeretet ünnepének nevezik a karácsonyt. Igen! Bé­ke és szeretet. Semmi sem fon­tosabb ennél. Csak az a kár, úgy, ahogyan a fenyőfákon ki­alszanak a gyertyák, ahogyan a születésnapi tortán elfújják azokat, úgy múlik el a béke és a szeretet- vágy is. Tudjuk, ez a kará­csony sem változ­tatja meg mindenki életét. Marad a rossz, a harag, a bé­kétlenség, a háború. Marad, mert nem tudunk felnőni ah­hoz, hogy Krisztust teljesen, a hétköznapokban is befogadjuk. És mégis! Jó do­log, hogy vannak ünnepnapok. Boldog az az ember, aki tud ünnepelni. Igaz, sok ember személyes életében az ünnep­be üröm is vegyül: vannak csonka családok, magányos emberek, szeretette vágyó idő­sek és fiatalok. Vannak elha­gyottak. Őróluk se feledkez­zünk meg! Fénylő és meleg ez az ünnep. Hitünk szárnyakat kínál: ha rá­tekintünk a betlehemi jászol­ban fekvő kisdedre, utána mindjárt fölfelé kell néznünk. Ha rátekintünk Jézusra, el kell, hogy felejtsük az élet nehézsé­geit, legalább ideig-óráig megint lelkesednünk kell. Hi­szen az ember nem élhet lelke­sedés nélkül. Mert ha e nélkül él, akkor valójában már halott. Ez az az ünnep, amikor baráti jobbot kell nyújtanunk egy­másnak, a régi haragosoknak ki kell békülniük egymással, a barátságnak még önzetlenebbé és még erősebbé kell válnia! El kell indulnunk egymás felé, hogy a jászolnál egymásra ta­lálhassunk. Mert hiába fogjuk keresni a jászolban az isteni Kisdedet, csupán egy gipszfi­gurát, egy szobrocskát találunk ott, ha nem keressük egymás felé az utat... Lelkűnkben visszhangzik az angyalok éneke: „Dicsőség a magasságban Istennek, és bé­kesség a földön a jóakaratú embereknek!” Az Istennel való béke minden békének oka és alapja. Ezért kell oly sokszor hangoztatnunk, hogy hiába született volna Krisztus akár ezer­szer is Betlehem­ben, ha az emberek szívében nem szüle­tik meg, mit sem használ nekünk! Isten Fia a születés­sel magára vállalta a mi rövidke életün­ket, betegségeinket, fájdalmainkat és szenvedéseinket, gondjainkat és bajainkat. Nemcsak a min­denkitől dédelgetett gyermek sorsát vállalta magára, hanem a későbbi keresztet is. Nekünk is vállalnunk kell a saját éltünk nehézségeit, s olykor fel kell vállalnunk a mások életének gondjait is. El kell vállalnunk, hogy szembenézzünk mindaz­zal, ami fenyegetheti hitünket, nemzetünket. Nem szabad megengednünk, hogy a karácsony csak egy mú­ló hangulat legyen bennünk. A karácsonyfát majd kidobjuk, de a karácsony üzenetét ne dobjuk a szemétbe! Vállaljuk Krisztus örömét. Már most, már ma éljünk szebben és job­ban. Szívleljük meg a költő biz­tatását: „Induljunk szívünk dzsungelé­ben az embert megkeresni a jóságot még ma el kéne kezdeni óh bennünk fénylő csillag merj már megszületni.” Főszerkesztő: Szilvássy József (52-38-318) Főszerkesztő-helyettes, a Vasárnap vezető szerkesztője: Kövesdi Károly (52-38-316, 52-38-317) Hang-Kép, Tanácsadó: Kovács Ilona (52-38-315) Kommentár, Vélemény: Kövesdi Károly Politika, Háttér: P. Vonyik Erzsébet (52-38-314) Gazdaság: J. Mészáros Károly, Kópé: Balajti Árpád Riport, Modem élet: S. Forgon Szilvia (52-38-315) Kultúra: Szabó G. László (52-38-315) Sport: J. Mészáros Károly (52-38-314) Fotó: Dömötör Ede Kiadja a Vox Nova Rt. Ügyvezető igazgató: Slezákné Kovács Edit (52-38-322, fax: 52- 38-321). Szerkesztőség/Hirdetésfelvétel: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, 6. eme­let, P.O.BOX 49.; Telefax: 52-38-343;Telefon: 52-38-332 52-38-262 Szedés, képfel­dolgozás: Vox Nova Rt., Bratislava. Nyomja: Komáromi Nyomda Kft. Terjeszti: Postai Hírlapszolgálat, d, a. Czvedler. Előfizethető minden postán és hírlapterjesztőnél. Kül­földi megrendelések: ES PNS Vyvoz tlaée, Kosická 1, 813 81 Bratislava. Az újságkül­demények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Posta 12,1995. június 16-án. En­gedélyszám: 591/95. Előfizetési díj: negyed évre 130 korona. Index: 480 201. A VASÁRNAP az Interneten megtalálható: http://www.voxnova.sk/ Maguk visszatér­nek? Hát persze hogy visz- szatérünk. Krisztus velünk jár útjainkon, nemcsak most, a hétköz­napokon is. Már most, már ma éljünk szebben és jobban. A betlehemezés fontos kelléke a kis templom, belsejét a bibliai szereplők népesítik be, s nem hiányozhat a Betlehemi csillag sem

Next

/
Thumbnails
Contents