Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-11-19 / 47. szám
Kultúra 1997. november 19. 13 Varsányi Mari budapesti tűzpróbája. Beugrás után főszerep. Vian lángja megperzselte a komáromi színésznőt „Csontos Róbertot már akkor szerettem, amikor még Komáromban színészkedett” - mondja Varsányi Mari. Szabó László felvétele BárányJános Rézvörösre festette a haját a nyáron. Ortensiaként viselt ilyen színű parókát a Miran- dolinában, Goldoni hősnője inspirálta. Most nemcsak a haja lángol. Új szerep tüzében ég a komáromi színésznő, Boris Vian miatt izzik. A bürokrácia dívája lesz a Venyige Szú és Planktonban, Vian egyik korai regényéből készült színműben. Iratokat olvas, pecsétet oszt, diktál. Aztán képtelen az álarc mögött maradni. Kitör, mint egy tűzhányó. Budapesten, a Kolibri Színházban. Eddig a Pinceszínházban próbáltunk, de a Szcénim Színházi Az ilyen jubileumi előadás nagyon fontos egy színház életében. Egyesület novembertől már a Kolibri Színházban tartja előadásait - így a próbáit is. Egy beugrás várt náluk Boris Vian előtt. Egy kerítőnő meg egy szereleméhes asszony. Két nagyszerű szerep a Komédia az asz- szonyokról... cím alatt futó, két egyfelvonásosból álló vásári komédiában. Ez az előadás a társulat egyik sikerdarabja. Milyen a csapat? Fiatalok és tehetségesek. Ahogy manapság gyakran és sokan, ők is szponzorok segítségével tartják fenn magukat. Hárman vagy négyen állandó tagok, a többiek vendégként jönnek egy-egy produkcióba. Ahány előadás, annyi csapat. Boris Vian eredetileg férfinak írta Pharockot, a figurát, melyet alakítasz. Ettől lesz pikáns a mi előadásunk. Azon túl, hogy Pharock a mindenkori aktakukac, egy szexualitását visszafojtó nő is. A regénybeli történet egy házibuli leírása, melyen különböző kapcsolatok szövődnek különböző emberek között. Csak az előadás első része szól erről. A második felvonás egy bürokrata világ bemutatása. A darab végén megint buli van, kissé másmilyen, mint az elején. Milyenek Boris Vian hősei? Ők a mindenkori fiatalok, akik a Nagy Buliban keresnek menedéket valamennyi bajuk elől. És minden ellen lázadnak, ami a világukat megzavarná. Az általam életre keltett nagynéni, az utált mérnöknő, az ellenséges világ megtestesítője a darabban. Csontos Róbert, a rendező is huszonéves. Ambiciózus és felkészült. Jó vele dolgozni, remélem, az eredmény nem marad el. Egyébként ő a társulat igazgatója, menedzsere is. Jólesett, mint ahogy el is árulta, hogy Pharock szerepével rögtön rám gondolt. December harmadikén lesz a premier. Másnap este Komáromban a negyvenöt éves komáromi színházat ünnepük majd a kollégáid Szabó Magda Kiálts, város! című drámájának bemutatásával, Pinczés István rendezésében. Örülök, hogy itthon lehetek, mert eredetileg erre a napra tűzték ki a budapesti bemutatót is. Az ilyen jubileumi előadás nagyon fontos egy színház életében. Drukkolok majd, hogy igazi, nagy ünnep legyen! Színésznek, nézőnek egyaránt. Ünnepelsz majd a Kolibri Színházban is? Szeretném, ha lenne okunk az ünneplésre. Mint színész, mondanom sem kell, hogy mindent megteszek érte. Annál is inkább, mert ilyen figurát még nem játszottam. Ez a nő egy kicsit őrült is. Annyira a maga alkotta, akták és nyomtatványok határolta világban él. A darab végén, abban a bizonyos második buliban aztán kivetkőzik önmagából. Kitör belőle az elfojtott szexualitás. Teljesen bevadul, fergeteges táncba kezd. Olyan lesz ez a jelenet, mint egy Tina Turner-paródia. Illik hozzá a rézvörös hajam. Heti kultúra Könyvespolc Győry Attila: Ütközés Gyorsuló életritmus, fogyasztói társadalom, információ- csere, lendület, lüktetés, nyüzsgés, átalakulás... Mindezek a jelenségek Győry Attila szerint az új „Techno Pop” korszak előjelei, ahol a felgyorsult életritmus magával ragadja, s egyéni szabadságukba burkolva repíti a regény hőseit a végzetük felé, akik fel-felbukkannak a han- gyabolyszerűen nyüzsgő nagyvárosban, ami talán már nem is olyan távoli jövőben, és talán nem is olyan távol fekszik a térségünktől... Vajon megoldás-e a drog, a szex vagy a függetlenség? Vannak-e még határok, s ha vannak, akkor ledönthetőek-e? A regény hangulatában, lendüZenei hír Egy régi és egy új tenorkirály hiszen a lemez karmestere Placido Domingo. Jósé Cura három évvel ezelőtt megnyerte a Nemzetközi Domingo Énekversenyt, az Operaliát. Domingo azóta támogatja fiatal kollégája karrietjét, segíti pályájának alakítását. A harmincöt esztendős művész zeneszerzőként és karmesterként is dolgozik, s repertoárjában Radames, Othello, T uriddu vagy Cavaradossi mellett Janácek, Zandonai- és Henze-főszerepeket is találunk. Ezen a felvételen olyan slágereket hallgathatunk meg, mint a Turandot Nessun Dormája vagy a Recondita armonia a Toscából, de különlegességek is helyet kaptak, hiszen felhangzik A fecske egy részlete, s A Nyugat lányából, valamint az Édgarból is megismerhetünk néhány áriát. Jósé Cura ezzel a CD- vel bebizonyítja, hogy méltán tartják a tenorkirályok örökösének... A bécsi Staatsoper, a londoni Covent Garden, a milánói Scala, a párizsi Bastille Opera és a New York-i Metropolitan mellett sajnos sem a budapesti, sem a pozsonyi Operaház nem szerepel az űj argentin tenorcsillag 2000-ig szóló előjegyzési naptárában, de azért egy CD-n meghallgathatjuk az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő fiatal énekest. Ráadásul nem is akármilyen partner kíséretében énekel Puccini-áriákat, GYŐRY ATTILA Ütközés A$aariirt létében és elsöprő zakatolásában is idomul az új korszak által bálványozott gyorsuláshoz, állandó készenlétben tartva az olvasót a bármikor bekövetkezhető ütközésre. Regény emberek elcsendesedtek és úgy hallgatták a néger basszus hangját, mintha maga az Isten beszélne hozzájuk. Egyszerre csak az a hit fogta el őket, hogy ha Isten megengedte, hogy egyetlen fia istállóban, barmok között szülessen meg, akkor mindenre képes, még arra is, hogy most ebben a vastag fekete nyakban zengő torkon keresztül beszéljen velük. A néger leült, fekete kollégái megszorították mindkét kezét. A tanfelügyelőség képviselője határozott hangon kijelentette, hogy vége a gyűlésnek, rév. Tumipseed még gyors imát mondott ajelenlevőkért, és az emberek elindultak, ki a ködös februári éjszakába. Red Dixon is közöttük volt híveitől körülvéve. Red városszéli kis háza irányába tartottak, ahogy előre megbeszélték. Red a gyűlés egész tartama alatt csendben volt, tudta, mi történnék, ha a színpadról a feléje fordult arcok tengerébe kellene néznie. Egyszer, fiúkorában már állt ezen a színpadon, bőrruhában és bőrsapkában, amelyről oldalt nyestfarok lógott le. Ő volt a legélénkebb fiú az osztályban, és ezért egy színielőadás alkalmával azt a szerepet bízták rá, hogy beszaladjon a színpad szélére és rámutasson a közönségre, mintha ott volna az a sziklás teFekete-fehér rapszódia Vera Kistlerová 22. rész rületet borító bozót, ahol az indiánok egy tiszt feleségét tartották fogva, és kiáltsa el azt az egyetlen szót, hogy: „Ott!” De Red képtelen volt megszólalni. Amikor rápillantott az emberi arcok alkotta bűvös, sík felületre, fájdalmasan összeszorult a torka, és ő gyáván megszökött a színpadról. A katonák ezután határozatlanul álltak a sivatagban, és nem tudták, merre menjenek. Soha senki sem kényszeríti föl többé Redet a színpadra. Neki más, megbízhatóbb módszerei voltak. Tudta, hogy az egyes ember csak akkor éri el a célját, ha rejtekben cselekszik. Red Dixon nem volt az egyetlen, aki híveitől körülvéve haladt az éjszakában, hogy otthon magángyűlés formájában folytatódhasson a vita. Mások is csoportokba verődve indultak hazafelé, megbeszélték, kinél jönnek össze, aztán beültek az autójukba, és elmentek a találkozóra. Késő éjszakáig ültek együtt, kávét ittak meg jeges teát, és megvitatták mit lehet tenni ebben a válságban, amely hirtelen rájuk szakadt. Elképzelhetetlennek tartották, hogy ötezer néger összevegyüljön ötezer fehér emberrel. Mindeddig ez a két csoport külön élt egymástól, mindegyik a maga hagyományai szerint. Izgatottan tárgyaltak és arra a következtetésre jutottak, hogy ha összevegyítik az iskolákat, akkor összevegyítenek mindent. Sokan megjósolták, hogy most már semmiféle Emanuelek nem mentik meg őket, hogy a hatóságok most már igazi büdös majmokat ültetnek majd az iskolákba, ezt pedig ők, adófizető fehér amerikaiak nem engedhetik meg! De nem lévén jobb ötletük, formalitásokkal kezdték: elhatározták, hogy folyamodványt írnak, amelyben felszólítják a tanfelügyelőséget, hogy zárja be az iskolákat. Arról, hogy mi történjék a bezárt iskolákkal nem tettek említést, ilyen messzire még nem jutottak terveikben. De megszokták az elveik érvényre juttatásáért folytatott küzdelmet, és büszkék voltak rebellis hírükre. Hajnalig telefonálgattak egymásnak, tudták, ki hogyan gondolkozik, kit kell felhívni a falvakban és a Lamingtoni járás területén. Végül csaknem tizenegyezer polgár írta alá az iskolák bezárását követelő folyamodványt, amelyet egy külön erre a célra választott küldöttség adott át a főtanfelügyelőnek, aki lum- bágóval otthonában feküdt, alátéttel keményített matracos ágyában, és onnan intézte az iskolaügyeket. Lelkiismeretes embervolt, mindenről tudni akart, ami távollétében történik; a takarója tele volt iratokkal, a felesége a sok papír meg telefonzsinór miatt alig talált helyet a tálcának, amelyen az ennivalót szolgálta föl neki. A vállalkozóbb szellemű lamingtoni polgárok nem elégedtek meg a folyamodvány aláírásával. Magániskolákat akartak alapítani, és azt követelték, hogy mindenki járuljon hozzá pénzzel a terv megvalósításához, és hogy a szülők bojkottáljanak minden iskolát, amelybe majmokat ültettek, s végül bosszút hirdettek mindenki ellen, aki ilyen iskolába küldené a gyerekét. Voltak olyanok is, akik az iskolák erőszakos bezárását javasolták, és már el is készítették az erre szolgáló tervrajzokat, elkápráztatva hallgatóságukat fegyver- és lőszerismereteikkel. Már régen nem adódott alkalom fegyvereik használatára és hazafias kötelességük teljesítésére. Nem tudták elfelejteni, hogy elvesztették a polgárháborút az északiak ellen, bosszúra szomjaztak. Az északiak sok mindent tönkretettek, amit ők fölépítettek, és folytonos tilalmakkal zaklatták őket. Elvették tőlük a rabszolgáikat, az ültetvényesek gyönyörű házai, mint amilyen a Tara volt az Elfújta a szélben, összeomlottak. A Dél most szegény, az egész vidéken fából épült vityillók vannak szerteszórva, és habár még a legszegényebb fehér család is tartott magának legalább egy négert a durvább munkák elvégzésére, senki sem kényszerítette ezeket a feketéket munkára; önként jöttek. A heves vérű déliekben még mindig füstölgőit a sértett büszkeség, szerettek arról beszélni, hogy mi mindenük volt az őseiknek és milyen előkelők voltak, s ahogy az már lenni szokott, azok viselték a veszteségeket a legnehezebben és azok vágytak leginkább bosszúra, akiknek a családja a legkevésbé volt gazdag és akinek a nemzetségében nemigen akadtak jelentős személyiségek. Az igazi arisztokraták büszkén és hallgatagon viselték el őseik vereségét. Őket ki kellett faggatni családjuk múltjáról, ha valaki kíváncsi volt rá vagy olvasni akart róla. Ők maguktól sohasem terelték rá a szót. (folytatjuk)
