Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-11-05 / 45. szám
Sport 1997. november 5. Jan-Owe Waldner véget vetett a kínai egyeduralomnak Akit Gullit Pozsonyban pihentetett Már be akarta fejezni... A győztes fekvőpihenője a manchesteri diadal utáni pillanatokban CTK-felvételek Zola, a játékmester Zsigárdi László______________ Még tizenhét éves sem volt, amikor döntőt játszott a budapesti asztalitenisz Európa-baj- nokságon a négy évvel idősebb honfitársa és barátja, Michael Appelgren ellen. A kontinensviadal felfedezettje olyan nyugodtan és szenzációsan pingpongozott, hogy szinte őrületbe kergette a nagy esélyest. Már mindenki az új csillagot ünnepelte, hiszen az első két szettet magabiztosan megnyerte, ám a tapasztalt és kemény fából faragott favorit mégis felkelt a padlóról és fordítani tudott. A vereség ellenére hatalmas tapsot kapott a közönségtől Jan-Owe Waldner. Stellán Bengtsson, a svédek minden idők talán legjobb asztaliteniszezője a következőket mondta a fiatal tehetségről: „Már most, tizenhét évesen többet tud, mint amikor én hetvenegyben, Nagojában világbajnok Jellemző értékelés: Waldner szinte csodákat művelt, min- den sikerült neki. lettem. Ha valaki, akkor ő a közeljövőben legyőzheti a kínaiakat...” Kellettek-e ennél elismerőbb szavak! És Bengtsson nem tévedett. Hét évvel később véget ért az ázsiaiak egyeduralma férfi Útban az újabb vb-cím felé egyesben. Ez szenzáció volt a javából, hiszen a vb-fináléban Jan-Owe Waldner és honfitársa, Jörgen Persson mérte össze erejét. Két évvel korábban, Delhiben ugyanilyen pozícióban volt, de a címvédő Jiang Jia-liang „lemosta” őt. Mint később kiderült, Waldner már a döntő előtt makacs gyomorfertőzéssel bajlódott. Talán ha egészséges lett volna, megszorítja a kínait... Akkor, 1989-ben a dortmundi Westfalenhalléban már ő volt az esélyes, s ezt ellenfele, Persson is elismerte. Főleg azért, mert a csapatversenyben, melyet nem kis meglepetésre a svédek nyertek a kínaiak előtt, Waldner szinte csodákat művelt, minden sikerült neki. Sokan azt mondták, akkor is legyőzte volna ellenfeleit, ha becsukott szemmel pingpongozik! A német közönség szívébe zárta a huszonnégy éves, szimpatikus skandináv fiút. Úgy szurkolt neki, mintha hazai versenyző lett volna. Steffan Fetzner, a németek legjobbja a finálé előtt kijelentette: „Ő a világ legjobbja, egyszerűen utánozhatatlan, amit a zöld asztalnál művel!” Végre sikerült a Waldner- bravúr, a korábbi balszerencsés finálék után Dortmundban feljutott a csúcsra - teljesen megérdemelten. A diadalt követően kijelentette: „Már a nyolcvanhatos prágai Európa-bajnokságon is jó formában voltam, hiszen két aranyérmet szereztem, majd megnyertem a francia és a német nemzetközi bajnokságot, sőt aTOP 12-n is diadalmaskodtam. Szinte biztos voltam abban, hogy nyolcvankilencben megnyerem a világbajnokságot!” Nem úgy indult a dortmundi vb- döntő, hogy drámai csatával ér majd véget, ugyanis Waldner Az idén májusban Manchesterben újra felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. 2:0-ra és 20:19-re vezetett Persson ellen. Az első meccslabdát elszórakozta, s ezután hibát hibára halmozott. Ellenfele azonban nem adta fel, a sírból hozta vissza a meccset, és egyenlített. Évekkel később elárulta, ha megint kikapott volna, szögre akasztja a pingpongütőt... Összeszedte minden erejét, és sikerült talpra állnia. Amikor megnyerte a dortmundi világ- bajnokság férfi egyesét, a Westfalenhalle egy emberként ünnepelte őt. Glenn Östh edzőnek könnyes szemmel csak eny- nyit mondott: „Köszönöm, nagyon köszönöm, mester!” Arra a kérdésre, hogy mi a különbség a delhi és a dortmundi Waldner között, mosolyogva ezt válaszolta: „Öt kiló...” Az AIK Stockholmot és a lóversenyeket kedvelő Waldner azzal búcsúzott Dortmundtól, hogy nem ez volt az utolsó vb-diada- la. Nyolc évet kellett várnia a következőre! Az idén májusban, Manchesterben újra felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. Ezúttal is szemet gyönyörködte- tően asztaliteniszezett, sorra aratta a látványosabbnál látványosabb győzelmeket. A fináléban szóhoz sem engedte jutni a fehérorosz Szamszonovot, aki ezt megelőzően négy kínait búcsúztatott, Waldner csupán egyet. De hát ilyen a sorsolás... Szamszonov igencsak elismerően nyilatkozott döntőbeli ellenfeléről: „Már az első játszma után éreztem, nem sok keresnivalóm van ezen a meccsen...” Jan-Owe Waldner október harmadikén múlt harminckét éves, s úgy gondolja, még nem mondta ki az utolsó szót: „Ez a manchesteri siker új erőt adott, s remélem, egy-két diadalt még elkönyvelhetek. De azért lassan a visszavonulás gondolatával is kell foglalkoznom...” Vajon meddig folytatja? Szabó Krisztián Ha valaki eddig azt hitte, hogy a Chelsea egy középcsapat, és a tipikus szigetországi labdarúgást erőlteti, ugyancsak tévedett. A Slovan elleni KEK-találkozókon láthattuk, milyen a foci, ha magas szinten művelik. Az angolok jó színben tűntek fel, és köny- nyen meglehet, hogy a döntő egyik résztvevőjét láthattuk Pozsonyban. Ruud Gullit edző együttesében több nagy név is szerepel, ám a csapat irányítója a kis „nagy” ember: Gianffanco Zola. Az alacsony termetű olasz a tavalyi idényben érkezett a Chelsea-hez, és mindjárt az év futballistájának választották Angliában. Játéktudását megcsodálhattuk, ha csak felvételről is, a Slovan idegenbeli mérkőzésén. Zola kimagaslóan a mezőny legjobbja volt. Ördögi cseleivel, váratlan húzásaival nemegyszer hozta zavarba a szlovák kupagyőztes védőit. Az egész találkozón végig hajtott, s bár nem rúgott gólt, oroszlánrésze volt a 2:0- s győzelemben. A pozsonyi visszavágón sajnos nem lépett pályára, így nem láthattuk akcióban a kékek kedvencét. Az edző megengedhette magának azt a luxust, hogy legjobb játékosát pihentesse a soron következő megmérettetésekre. Ki is ez a fiatalember? Zola Szardínián született, és ott is kezdett játszani a Nuorese csapatában. Húszévesen a harmadosztályú Torres szerződtette, ahol nyolcvannyolc mérkőzésen huszonegy gólt lőtt. Ez nem kerülte el a nápolyi vezetők figyelmét, és egymillió márkáért már vitték is. Sokáig azonban nem termett babér számára a Vezúv városában. Bekerülni abba a csapatba, ahol többek között olyan játékosok rúgták a labdát, mint: Maradona, Careca, Camevale vagy Alemau cseppet sem volt könnyű, ám amikor elkezdődtek Maradona kicsapongásai, fokozatosan kulcsemberré nőtte ki magát. A válogatottba is meghívták, de egy ideig itt is csak másod- hegedűs volt. Akilencvenné- gyes világbajnokságon is csak egyszer lépett pályára Nigéria ellen, és pár perc elteltével kiállították. Ugyanebben az évben Scala edző a Parmába csábította, ahol igazi világ- klasszissá nőtte ki magát. A kék-sárga csapat színeiben megnyerte a KEK-et, az Olasz Szuperkupát és a 94/95-ös idényben az UEFA-kupát is. Zola brillírozott, a bajnokságban majdnem minden második mérkőzésen gólt lőtt. Ekkor vetett szemet rá Ruud Gullit, a Chelsea játékosedzője és 4.5 millió fontért meg is szerezték. így emlékezik: „Pármát nem lehetett összehasonlítani Ná- pollyal, ahol zajlik az élet. A helyiek, a forróvérű déliekkel szemben sokkal józanabbul ítélik meg a dolgokat, köztük a focit is. Miért fogadtam el az angolok ajánlatát? Felhívtam a csapatban játszó Di Matteót és Viallit, akik csak ennyit mondtak: Gyere, nem bánod meg - így hát igent mond - tam.” A mester szerint Zola Nagy harcban Szavicsevics- csel (balról) CTK-felvétel volt az utolsó láncszem, amely hiányzott a gépezetből, és nem beszélt a levegőbe, azt az eredmények bizonyították. Jelenleg tehát a Chelsea-nek nyújt megfizethetetlen szolgálatokat, és nagyon elégedett mostani környezetével. „Angliában az emberek bolondulnak a futballért, fergeteges hangulatot tudnak varázsolni a nézőtéren. Akkor is ünnepelve fogadtak, amikor legyőztük az angolokat a Wembleyben. Kívánom mindenjátékosnak, hogy megtapasztalhassa, milyen is a labdarúgás a foci szülőhazájában” - mondta Zola, aki mára elnyerte az egész futballvilág elismerését. Mennyit ért Erban nyolcadik helye? Róbert Erban tavaly a nyolcadik helyen ért célba férfi kajak ötszáz méteren az atlantai olimpián. Azt kérdezték tőle: Mit tett azzal a pénzzel, amit érte kapott? „Húszezer koronával ajándékoztak meg, de tisztán mindössze tizenötezer maradt. Ez az egész olimpiai jutalmam. Én azonban nem azért mentem az ötkarikás játékokra, hogy pénzt keressek. Mikor nyolcadik lettem, olyan boldogság árasztott el, hogy semmire sem volt szükségem, és a pénzre nem is gondoltam. Később beszéltem a portugálokkal. Ők csak a döntőbe kerülésért tízezer dollárt kaptak. Hozzájuk képest a mi jutalmunk nevetséges ösz- szeg.” Mit tanul Szalay a páston? Hat csapatvilágbajnoki címe után is van mit tanulnia Szalay Gyöngyi kiváló magyar párbajtőrvívónőnek: „Most például a lábszúrást gyakorolom, mert hiányzik a repertoáromból. Edzőmmel, Borosné Eitner Kingával, akihez egyébként továbbra is ragaszkodom, már el is kezdtük a munkát. Korábban a csuklószúrás sem ment nagyon, de úgy már sikerült tust adnom versenyen is. Szóval, fejlődhetek még.” Hingisnek nem hiányzik az apja Martina Hingis, a női tenisz jelenlegi legfényesebb csillaga már tíz éve apa nélkül él. Hingis Károly ugyanis Kassáról figyeli lánya boldogulását a fehér sport magaslatain. A prágai Sport Volno magazinjában megkérdezték a világsztártól: Sohasem hiányzott az apja? Válasza meghökkentő: „Nem, soha, mert édesanyámmal kiváló a viszonyom. Apu ma a sajtóban elmarasztal azért, mert csak elvétve lát. De én harminc-harmincöt héten át Martina Hingis, a világjáró svájci teniszcsillag CTK-felvétel úton vagyok, így ugyancsak nehéz meglátni engem.” Kolczonay imádja a vívást Negyvennégy évesen sem gondol a visszavonulásra Kolczonay Ernő magyar pájbajtőrvívó: „Ha arra kíváncsi, meddig vívok még, nem tudok dátumot mondani. Addig csinálom, amíg jólesik, amíg bírom, amíg élvezem. Hogy meddig élvezem? Amíg többször nyerek, mint vesztek. És ez egyelőre így van, még versenyre késztetem a fiatalokat. Sajnos, ma kevesen szeretik a vívást, sokan muszájból csinálják, én ma is imádom!”