Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-11-05 / 45. szám
Kultúra 1997. november 5. 13 Bodrogi Gyulával a Hyppolit, a lakájról és arról, hogy a rendezés olyan, mint a színjátszás Egy örökzöld történet Apa és fia. Bodrogi Gyula és Bodrogi Ádám. Oláh Csaba felvétele BárányJános_________________ Eisemann Mihály dalainak minden taktusát ismeri. Megmutatta. Az egyik próbán lépést rontott az egyik szereplő, a többiek észre sem vették, de ő szólt, hogy valami nincs rendben. A szövegen kívül az egész előadást a fejében hordta. Próbáról próbára színezte a szerepeket. Színes egyéniség. Csokornyakkendőben érkezett, fején kalappal. Ezek is hozzá tartoznak. Mint a humor. Amikor megkérdeztem, mivel volt baja a Komáromi Jókai Színházban, azt válaszolta, néha az autójával. Naponta vezetett. Budapestről a próbákra és vissza. Mi ragadta meg elsőre, amikor a Hyppolit, a lakáj című zenés játék rendezéséhez kezdett? A fordított alaptörténet. Ebben a darabban aki tudja, hogyan kell viselkedni, az szegény, aki nem tudja, az gazdag. De aki nem tudja a bontont, később A nézők kilencven százaléka ismeri a történetet. Most a hogyanjára kíváncsi. sem akarja megtanulni. Aki pedig tudja, azt mondja, innen odébb kell állni. Ezt így láttatni a színpadon igazi kihívás. Székely István filmrendező harmincegy nyarán forgatta a filmet. Kánikulában született az újgazdagokat megnevelő lakáj története. Ha úgy tetszik: a legenda, amely az idén hatvanhat esztendős. Mit ad a mai nézőnek az akkori óbudai életkép? Ugyanazt, mint akkor. Jó szórakozást. Ez egy örökzöld történet, remek helyzetekkel, bohózatba illő kapcsolatokkal, jól játszható figurákkal. Az első színdarab, Zágon István műve, nem sikerült annyira, mint a Vajda nővérek nyolcvanas évekbeli átirata. Az siker lett. A film pedig még ennél is nagyobb siker. Nyáron azt mondta, a legenda ma már csak reklámnak való. De annak nagyon jó! Arra, miképp játsszák az itteni színészek. Meg a dalokat szeretnék hallani, amelyek gyorsan slágerré lettek. Tervezte a figurákat a próbafolyamat előtt? Kitalálta a gesztusaikat, a járásukat, a mozgásukat? Éreztem, hogy milyennek szeretném látni őket. A próbák során hús-vér emberek születhetnek. Ettől olyan színes a három felvonás. Olvastam, hogy a filmben nem sok gondot fordított a szerelmesekre a rendező. Kabos Gyula és Csortos Gyula körül forgott minden. Az ő helyzetük egyszerű vígjátéki helyzet. A gazdag báró kénytelen sofőrnek kiadni magát, mert zűr van a családja körül. Beleszeret az újgazdag Schneider lányba, de nem leplezi le magát, mert szeretne, ha a lány szívét a szegény sofőr s nem a jól szituált báró dobogtatná meg. Szokványos sztori, de jól kiegészíti a történetet. A színészek számára meg remek lehetőség. Szerelmes dalokat énekelhetnek, szerelmes szöveget mondhatnak. Lehet évődni, civakodni, kibékülni. A komáromi jelmezek sárgák, kékek, lilák. Fodrosak, prémesek, csillog rajtuk a flitter. Ez nem az a színdarab, ahol a nézőnek meg kellene lepődni a jelmezeken. A harmincas évek divatja vonul fel a színpadon szobalányon, főtanácsoson, lokáltáncosnőn. A könnyebb vagy a nehezebb rendezései közé sorolja a Hyppolit, a lakájt? A rendezés olyan, mint a színjátszás. Nincs könnyebb vagy Ez a színdarab jó lehetőség a szereplőknek, mert mindenki a saját színészi eszközeiből hozhat valamit a figurába. nehezebb feladat. Munka van, amit komolyan kell venni, akármilyen is a színdarab. Ugyanúgy kell ismerni a színpadi képeket, mintha színészként játszana az ember. A Hyppolit, a lakájban is ki kellett találni, hogyan lesznek harmonikusak a képek, hogy a mozgás miképp fejezhet ki helyzeteket szavak nélkül, hogy hol segíthetik a táncok a szöveget. Hogy mikor kell bejönni és kimenni. A többi a közönség dolga. Heti kultúra Könyvespolc Mario Vargas Llosa: Ki ölte meg Palomino Molerót? Egy perui légi támaszpont közelében borzalmasan megcsonkított holttestet találnak; mint hamarosan kiderül, az áldozat a környékbeli házi mulatságok kedves, népszerű dalénekese. A szomszédos halászfalu csendőrhatósága - Silva hadnagy és Lutima közcsendőr - komótosan, de elszántan lát munkához, hogy kiderítse, ki vagy kik voltak a szerencsétlen fiatalember gyilkosai. A nyomozás során újabb és újabb rejtélyes kérdések merülnek fel, s meglepetés meglepetést követ. Végül aztán többé-kevésbé mindenre fény derül, és nemcsak egy líraian induló, ám rémdrámába forduló tragikus-különös szerelmi történet bontakozik ki előttünk fokozatosan, hanem az ötvenes évek Perujának társadalmi látlelete is, amelynek komor színeit derűs, már-már bohózati elemekkel frissíti a már nem egészen fiatal, de még mindig kívánatos, dús idomú fogadósné júnói bájai után ácsingózó Silva hadnagy szerelmi csetlése-botlása. Vasárnap-kisgaléria Szkukálek Lajos Regény M indnyájan, akik ellenezték az iskola- reformot, már kifejtették álláspontjukat, és kijelentették, hogy szívesebben lámák, ha bezárnák az iskolákat, és hogy erről ők maguk fognak gondoskodni. Most azokon volt a sor, akik nem értettek egyet velük és meg akarták akadályozni az iskolák bezárását. Az emberek kihívóan nézték a felügyelőség képviselőit és a néger küldöttséget, de azok hallgattak és várták a fejleményeket. A tanfelügyelő hátfájással otthon feküdt, a helyettes pedig bátortalan ember volt, és különben is egyetértett azokkal, akik eddig felszólaltak. Dóra Clairwater egész idő alatt hátul ült az erkély alatt, félrehajtott fejjel, ezt sokéves felső középiskolai igazgatósága idején szokta meg, amikor a legkülönfélébb emberek panaszait kellett meghallgatnia és ezek között sok olyan volt, akinek bűzlött a szája. Amikor most egy feltűnően izgatott ember jelent meg a színpadon és azzal érvelt, hogy a déliek mindig a maguk módján igazgatták az iskoláikat, és most sem fogják hagyni, hogy az iskolákban a washingtoni herék parancsai szerint neveljék a gyerekeiket, Dóra fölegyenesedett és jól megnézte a mikrofonnál álló embert. Ismerte, mert már járt nála az igazgatói irodában, tudFekete-fehér rapszódia Vera Kistlerová 20. rész ta, hogy mi megy végbe a fejében, amikor a színpadról mereven nézi a néger küldöttséget. Visszaemlékezett rá, hogy egyszer látta, amint követ készül hajítani egy faágon ülő madárra; amikor Dóra már eltávolodott tőle, végbe is vitte a szándékát. Dóra most fölemelkedett a helyéről, és hosszú, lassú léptekkel elindult a színpad felé. Az emberek mintegy vezényszóra elcsendesedtek, csak a könyökükkel bökdösték egymást és a fejükkel mutogattak Dorára.Valamiképp elfelejtették, hogy még itt él közöttük, és most hallgatta őket. Régebben megszokták, hogy elölről jelenik meg, a kulisszák mögül, hogy díjakat, diplomákat adjon át; mindenütt jelen volt, ahol ifjúságról és kultúráról volt szó. Most, hogy már nem volt a felső középiskola igazgatója, nem tudták, mit csinál tulajdonképpen, nyugdíjban van-e vagy sem, és ha nem, mivel tölti az idejét. Ellentétben Clyde-dal, akit mindig az események hátterében tudtak, Dóra az előtérben állt. Clyde jelenléte kezességet nyújtott arra, hogy technikai szempontból minden rendben lesz. Dóra jelenléte valamikor azt jelentette, hogy senki sem tér majd el a tárgytól, üres fecsegésnek nem lesz helye. És most itt lépkedett közöttük, arcán halálos fáradtság tükröződött, keskeny csípőjét súroló karja szokatlanul hosszúnak látszott. Menet közben a színpadot nézte, mintha meg akarná állapítani, milyen messze van még. Egy asszony suttogva megjegyezte, hogy úgy néz ki, mint Krisztus a Kálvárián. Dóra fölment a színpadra, megigazította a mikrofont, mintha biztos akarna lenni benne, hogy a hátul állók is hallani fogják, amit mond, aztán ismét lebocsátotta a karjait.- Dóra Clairwater vagyok, az itteni alsó középiskola tanárnője- szólalt meg, aztán elhallgatott egy pillanatra, mintha várná, hogy a közönség elcsendesedjen, de ez fölösleges volt, mert mindenki feszülten figyelt, és olyan hangtalanul, mintha a tanterem üres volna, és Dóra csak úgy, önmaga számára próbálná a hangját. - Félek a drasztikus változásoktól, ugyanúgy, mint önök - folytatta, és most már egyenesen szembenézett a közönséggel, ahogy mindig is szokta, ha fontos dologról volt szó -, de kész vagyok elfogadni őket és alávetni magam nekik, különösen, ha nincs más lehetőség. És most nincs. Higgyékel nekem. Az iskolák vegyes tanintézetekké való átalakítására vonatkozó parancs hazánk legfelsőbb bíróságának határozata alapján törvénnyé vált. Hiábavaló volna harcolni ellene. Nem nyerhetünk. Nem marad más hátra, mint hogy alávessük magunkat neki, nyugodtan, mint ahogy civilizált emberekhez illik. Ahol az emberek nem tartják be hazájuk törvényeit, ott anarchia tör ki, az pedig mindig emberáldozatokkal jár, és megkárosít mindent, ami nekünk drága. Az anarchia a tökfilkók uralma. És ilyen uralmat mi nem akarunk. közönség illedelmesen tapsolt, mint egy hangversenyen az olyan zenedarabok után, amelyekről az emberek tudják, hogy értékesek, de nem a szívük szerint valók, és még csak a taktust sem üthették hozzá lábuk nagyujjával. Szerették Dóra Clairwatert, tisztelték bölcsességét és meggondoltságát; csaknem mindannyian jártak már igazgatói irodájában, vagy mint diákok, vagy mint szülők. A jelen lévő redneckek közül fiúkorukban többen is önként jelentkeztek nála büntetést kérve valamilyen csínytevésért. Mindenkihez igazságos volt, mint az idő, mindenkinek azt adta, amit megérdemelt. A csintalan kamaszok sokszor elmondták, hogy szívesebben tűrnének el egy pár pofont, mint hogy Dóra Clairwater előtt üljenek és a szemébe nézzenek. Legtöbbjükkel ez csak egyszer fordult elő. Dóra már elindult a lépcső felé, hogy lejöjjön a színpadról, amikor a kényszeredett csendbe éles női hang hasított bele, követelve, hogy tartsák be az ellenvélemény-nyilvánítási jogot. A hang egy energikus középkorú asszonyé volt, akiről el lehetett képzelni, hogy iskolaköteles gyerek anyja. Fölállt a helyéről, és hevesen rázta magasra emelt kezét, hogy magára terelje a figyelmét, de ez fölösleges volt, mert enélkül is jól lehetett látni, hiszen feltűnően kiemelkedett a többiek közül, akik mind ülve maradtak. Nemrégen költözött a városba, nem ismerte Dórát, nem tudta, hogy köztiszteletben áll a városban. (folytatjuk) Délutáni pihenés, 1989 (rajz)
