Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-10-01 / 40. szám

Sport 1997. október 1. Magyar légiósok a pozsonyi futballklubokban: Keresztúri András Két csapat Jolly Jokere J. Mészáros Károly _________ Na pjaink legfoglalkoztatottabb magyar labdarúgója. Meghatá­rozó ember a Slovanban, lövé­sei, de főleg beadásai és indítá­sai állandó veszélyt jelentenek az ellenfelek kapujára. Ugyan­akkor Keresztúri András Csank János szövetségi kapitány bizal­mát is élvezi, így rendre játszik a magyar válogatott őszi találko­zóin. Nyártól Pozsonyban ízlel­geti a profiélet falatait. Rengeteget látni a pályán, gyor­san meghatározó ember lettél a Slovanban. Eleve olyan futbal­lista vagy, aki szeret gyakran ta­lálkozni a labdával, vagy ez a szerepvállalás edzői utasításra történik? Idáig bárhol játszottam, min­denhol a kulcsemberek közé ke­rültem. Ennyi tapasztalattal a hátam mögött már sokszor meg­érzem, mikor, hova érkezik a labda, könnyen kiismerem ma­gam a pályán, jobban megítélem a helyzeteket, mint más játékos, aki nem szerepelt olyan sok mér­kőzésen. Mióta Szlovákiába kerültél, ál­landó körforgásban vagy: baj­noki és kupameccsek a Slo­vanban, találkozók a címeres mezben. Sőt a magyar váloga­tott edzőtáborozása miatt a ké­kek nagyszombati szuperligás összecsapásán sem lehettél je­len. Nem sajnáltad, hogy itt kel­lett hagynod a klubcsapato­dat? Sikerélménnyel teli csapatból kellett kiszállnom, viszont egy másik nagy esély, a svájciak eset­leges legyőzése is csalogatott. Ilyen esetben a játékos nem le­het okos, mert a legszívesebben mind a két oldalra menne. Már azt szerencsétlennek tartom, „Mindenhol a kulcsemberek közé kerültem" M. Nagy László felvétele hogy egyáltalán az időpontok így keresztezhetik egymást. Vé­gül is az UEFA-rendelkezés szá­mít, és nincs választási lehető­ség. A klubnak kötelező elen­gedni, így menni kell. Megpró­báltam beszélni a válogatott technikai vezetőjével, aki eluta­sította a kérést, mert nem ma­radt volna időm az együttgya- korlásra. Ha mondjuk Azerbaj­dzsán az ellenfél, biztosan elen­gednek... Válogatott szinten is kevés a ballábas játékos, három poszton is számol velem a kapi­tány, Jolly Joker lettem, mert ha elöl, hátul, középen vagy bárhol van szükség ballábasra, én va­Ki ő? Név: Keresztúri András Született: 1967. november 2-án, Cegléden Testi adottságai: 182 cm/79 kg Eddigi klubjai: Ferencváros (1988-91), MTK (1991-93), Austria Wien (1993-94), Vi­deoton (1994-96), Csepel (1996-97), Slovan (1997-) Szereplés az NB l-ben: kb.170 mérkőzés (nem vezet statisztikát) és 27 gól A szlovákiai élvonalban (szeptember 25-ig): öt talál­kozón egy gólt szerzett Válogatottság: 17 meccsen játszott, két gólt lőtt, mind­kettőt a horvátoknak Családi állapota: nős, ha, András hatéves Kedvtelései: horgászat, sport, zene gyök az első számú jelölt. Nálunk baloldali középpályás, néha csatár vagy, a meggypiros mezben viszont többnyire em­berfogó. Melyik szerepkörben érzed magad jobban? Természetesen a támadó közép­pályás posztján, mert ott lehet a legtöbbet alkotni. Egy védőnek nagyon nehéz maradandót nyújtani, hiszen ott a rombolás a cél, és ritkábban kerül a kapu elé. Szerencsére, ha hátvéd va­gyok, akkor is emlegetik a neve­met, mert én rúgom a szöglete­ket, a szabadrúgásokat, s ez né­miképp növeli elismerésemet. Leigazolásod óta rendszeresen Pozsony és Cegléd között autó­zol. Élvezed a vezetést, vagy ezt az utat egyfajta púpként viseled a hátadon? Hazafelé menet valamivel jobb vezetni, bár olyankor a legveszé­lyesebb, hiszen sokkal gyorsab­ban megy az ember, hogy minél előbb otthon lehessen. Külön­ben nagyon szeretek autózni, de ezt a hobbimat nem úgy gyako­rolom, ahogy szeretném. A ko­csit munkavégzésre használom. Nekem viszont az autó mást je­lent: szabadidőmben örülök, ha ki van takarítva, fényezve, s le­húzott ablakkal, lassú vezetés közben hallgatom benne a ze­nét. Második külföldi szerződésed telik. Sok a hasonlóság az ausztriai és a szlovákiai pro- fiskodás között? Csupán annyi, hogy Bécs három­száztíz, Pozsony pedig kettő­százhetven kilométerre van Ceglédtől. Ez a legközelebbi, amit tudok róluk mondani. Iga­zából Ausztriában nem éreztem jól magam, eleinte játszottam, de nem tudtam beüleszkedni ab­ba a környezetbe, ahol kisebbsé­gi érzése volt az embernek. Le­kezelték, lenézték, bennük volt az osztrák felsőbbrendűség. Rá­adásul a másik két légiós litván volt, s a harmadik, Ivaunaskas előttem ment ki a Bundesligába, honfitársai viszont egy újabb lit­vánt szerettek volna helyette a csapatba, ám a válogatáskor az edző engem választott. Emiatt nem voltam a kedvencük. Kiju­tott nekem is az idegengyűlölet­ből. Egy idő után elegem lett be­lőle. Pozsonyban pont az ellen­kezője várt, majdnem úgy ér­zem, mintha magyar csapatban játszanék. A társak befogadtak, jó a közösség. Nem számítottam arra, hogy ilyen jól megy majd. Már csak a lakás hiányzik, de egyszerűen nem volt mikor vá­lasztanom, olyan sűrű volt a programunk. Értesz már szlovákul? Az az elvem, hogy az élet rára­gasztja az emberre a szavakat, aztán minél többet kell beszélni. Nem a nyelvtanon van a lényeg, a megértésen. Mi az a „dva dotyky”? A két érintő? Ezt a mai edzésen tanultam. Maholnap harmincéves leszel. Két esztendőre szerződtél a Slovanhoz. Ez lesz labdarúgó pályafutásod végállomása? Nem érzem magam annyira öregnek, hogy ne tudnék még a szerződésem lejárta után akár plusz két évet lejátszani a Slovanban, aztán majd leveze­tésképp akárhol, de az NB I-ben semmiféleképpen nem, mert nem jó az ember nimbuszának, ha a nézők kiabálják le a pályá­ról. Egyelőre bírom a terhelést, s a sérülések is elkerülnek. Ahogy jelentkeznek, abbahagyom. Huszonhárom szezont játszott végig a piros-feketék csapatá­ban Archív-felvétel Franco Baresi és a hatos mez távozása A klubhűség mintaképe Szabó Zoltán Franco Baresi, a Milán vete­rán védője június végén le­vonult a futballvilág szín­padáról. A harminchét esz­tendős labdarúgó rendkívül eredményes pályafutása so­rán az AC Milánnál hatszor nyert bajnoki címet, három­szor Bajnokcsapatok Európa Kupáját, két alkalommal pe­dig az Interkontinentális Ku­pát. Csapatkapitánya volt az 1994-ben világbajnoki ezüstérmes olasz válogatott­nak, sőt bár nem játszott, Enzo Bearzot szövetségi ka­pitány nevezte az 1982-es vb-re, ahol országa aranyér­mes lett. Összesen nyolcvan­egyszer öltötte magára a cí­meres mezt. Ezentúl klubjá­ban az utánpótlás-nevelé­sért felelős elnökhelyettesi posztot tölti be. Travogliotóban született 1960. május 8-án. Pályafu­tását szülővárosában kezd­te, korán árvaságra jutott. Bátyjával, a később tizen­nyolcszoros válogatott Giuseppével 1973-ban az Intemazionálénál jelentkez­tek próbajátékra. Giuseppe megfelelt, Francót eltaná­csolták. Persze, ezt azóta alaposan megbánták... így ő kicsivel később az AC Milánnál próbált szerencsét. Huszonhárom szezont hú­zott le a piros-feketéknél, mára a klub élő legendájává vált. Nyolcvanegyben alattomos betegség támadta meg, hosszú ideig kórházban ke­zelték. Később jöttek rá, vér­mérgezést kapott. Egy esz­tendővel később az akkor B- ligában szereplő Milánból került be a spanyolországi világbajnoki keretbe. Ott azonban nem lépett pályára Enzo Bearzot aranyérmes csapatában. Korábban kö­zéppályást játszott, a válo­gatottban Caetano Scirea visszavonulásáig nem is tu­dott középhátvédként szere­pelni. Beceneve: Kaiser Franco - utalva posztja klasszikusára, Franz Beckenbauerre. Nagy megtiszteltetés érte Baresit, ugyanis júliustól szemétkosárba lehetett dob­ni a Milán összes olyan me­zét, amelyre a hatos számot varrták. Az európai labdarú­gás történetében először- az észak-amerikai sportok­ban meghonosodott szokás­hoz hasonlóan - a klub visz- szavonultatta az egyik játé­kosához kötődő számot. „Végre eldöntöttem, abba­hagyom. Azt hiszem, eljött az ideje, hogy azt mondjam: elég. Meg vagyok hatódva, mert nem tudom elképzelni, hogy ne úgy teljenek a nap­jaim, hogy a labda után ro­hangálok. Nem az elmúlt idény gyenge eredményei miatt vonulok vissza, hanem azért, mert személyi igazol­ványomat nem tudom lecse­rélni, abban pedig az áll, hogy harminchét éves va­gyok. Annak idején megfo­gadtam, akkor hagyom ab­ba, ha az ellenfelek meg­előznek. Ez az idén sajnos, már előfordult néhány­szor...” Sportolóktól hallottuk Connors nem félti a tenisz jövőjét Jimmy Connors, a hetvenes­nyolcvanas évek teniszcsillaga szeptember másodikén múlt negyvenöt éves. Egyáltalán nem félti egykori sportága jö­vőjét: „Nem hiszem, hogy a te­nisz veszít népszerűségéből. Emlékeznek még arra, mikor Connors és John McEnroe visszavonulásakor azt mondo­gatták, hogy vége az amerikai tenisznek, hogy nincs semmi­lyen új csillagunk? És? Még jó­formán el sem tűntünk, máris jöttek a fiatalok - Sampras, Agassi, Chang. És már senki sem emlegette a válságot. Az USA-ban ráadásul hatalmas vetélytársunk a kosárlabda, a baseball, a futball - ám a te­nisz állja velük a versenyt. És az olyan játékosok, mint Sampras vagy Becker törőd­nek azzal, hogy világszerte az élmezőnyben maradjon.” Martinék kedvenc étele Mi a kedvenc étele Martinék János ismert magyar öttusázó­nak? „Szeretem a pacalt és a sztrapacskát. Nekem nem kell figyelnem a súlyomra. Verseny előtt kihagyom a nehéz étele­ket, inkább gyümölcsökre, sa­látákra és tésztafélékre „me­gyek rá” a szénhidrát miatt. Hetven kiló vagyok. Ha van rajtam egy kis súlyfölösleg, azt futás közben rögtön megér­zem. Igaz, ez nem fordul elő gyakran, hiszen a vívás alatt legalább két kilót mindig le­adok.” Zátopekék egymásról Szeptember tizenkilencedikén töltötte be hetvenötödik szüle­tésnapját Dana Zátopková és férje, a legendás futó, Emil Zátopek. (Mindketten olimpi­ai bajnokok, és számos sportsi­ker részesei.) Ráadásul ugyan­ezen a napon házasodtak ösz- sze, jövőre lesz az aranylako­dalmuk. Mit mondanak egy­másról a sportvilág egykori si­kerhalmozói? Emil: „Talán én vagyok az érzelgősebb, Dana az értelmesebb. Ő mindent el­intéz, én aztán kitartóan güri­zek.” Dana:,Azonos születés­napunk kapcsán gyakran be­szélgetünk arról, miben va­gyunk egyformák, miben kü­lönbözünk egymástól. Arra a következtetésre jutot­tunk, hogy Emil tud dolgozni, én élni. A férjem azonban azt állítja, hogy már sok mindent ellesett tőlem.” Születésnapjukon egy- egy üveg pezsgővel ajándékoz­ták meg egymást, és szokásuk­hoz híven Prága Trója város­negyedében található családi házuk udvarán kiültek a hatal­mas diófa alá. Tavaly mi is a hatalmas diófa alatt találkoztunk az atlétika élő legen­dáival Vlado Gloss felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents