Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-10-01 / 40. szám
iblicisztika 1997. október 1. 9 A Csorba-tó az egyik legszebb és legkedveltebb kirándulóhely a Magas-Tátrában. Egyedülálló flórája, faunája, a csodálatos környezet, a tiszta levegő turisták ezreit vonzza oda télen és nyáron egyaránt. De az idei nyár valahogy nemigen kedvezett a hegyi turisztika kedvelőinek. Augusztus közepén, amikor az ország délibb fekvésű részein már kánikulai hőségek voltak, a Csorbatónál még mindig szinte menetrendszerűen esett, s bizony elkel- lett a szvetter, a vékony kiskabát, hiszen a napi maximum hőmérséklet nem nagyon emelkedett 18 °C fölé. Prikler László felvételei Valahogy így nézett ki a nyári szezon a Magas-Tátra vendéglőiben. Az éttermekből, főleg a kisebb, hangulatosabb vendéglőkből nem sok van még ma sem a Tátra festői hegyei alatt. S a már létezők is elég sok kívánnivalót hagynak maguk után. A legtöbb kifogás a nyitvatartással kapcsolatban merül fel. Kevés az olyan létesítmény, amely este tíz óra után is nyitva tart, arról már nem beszélve, hogy ott esetleg még meleg vacsorát is kaphat a betérő vendég. Az étlapok ugyan több világnyelven is feltüntetik a menüt, de sajnos tűi sok fordítási hibával, ami ugyancsak nem emeli a hely színvonalát. RY SMOKOVEC »5 ZNACKOVA! Wa«t} * Swty Smofcö* 5 § ZsmfeovskWiQ Sídioíko - ít 6 Téfyho chsts Zfcojnííka cfu ^ # Tatest niki Lat Zbcjtűcfca áu lm topw*. 8 # Tauanská 2n 9 ♦ Tatnwski Po Pöi sky hftb> 10 Vyii» Hagy trasypre $tary $ W* Toto je m°J Az impozáns Panoráma Hotel egyike a legismertebb magastátrai szállodáknak. A Pátriával együtt a Csorba-tó környékének egyik jellegzetes épülete. Az utóbbi időben mintha veszített volna népszerűségéből, bár ami azt illeti, az árai sem épp a legalacsonyabbak, a honi turista egy éjszakáért 1040 koronát fizet, a külföldi 2070-et. A csehek még itt sem számítanak teljesen külföldieknek, ezért az egy éjszakát megússzák potom 1200 koronából. Ezek után nem csoda, ha a kirándulók inkább a természet lágy ölén fogyasztják el ebédjüket, ahelyett, hogy a szálloda éttermét választanák. edéssel vallottak a maguké- : még a 20. század elején élő >vák elődeink is, nem beszél- i még régebbi kori honfitár- íkról. A kérdés számunkra ;or az volt: továbbra is azon a eményen leszünk, hogy amit bad Jupiternek, azt nem sza- 1 az ökörnek (quod licet lövi, t licet bovi) - tehát hogy mi, tvákok, mint egyfajta kollek- istenség, természetszerűleg bet engedhetünk meg maiknak, mint a szlovákiai „ma- ir ökrök” kollektívája, vagy ¡eredményesen lemondunk ől a fegyverekkel kivívott pri- ígiumunkról és egyenlő part- ■ekként kezeljük a „magyarjait”. Ott és akkor mind a ki- cen a második alternatíva fe- íajlottunk. Nagy lelkesedési rohamomban én azonnal belefoglaltam a történteket egy finom kis tárcába, amelyet szeptember 5-én elküldtem több (szlovák) kormánypárti és ellenzéki lapnak. Biztos voltam benne, hogy legkésőbb három napon belül mindegyik általam megtisztelt újságban megjelenik a Hogyan lettünk jó szlovákokból magyar irredenták című sztorim, és én méltán érdemiem ki a széles szlovák közvéleménytől a „20. század legnagyobb szlovák nemzetébresztője” címet. Nos, a tárcát egyetlenegy sajtótermékünk sem közölte, és mi, kilencen tehetetlenségünkben lassan, de biztosan kezdtük elfelejteni az egész történetet, annál is inkább, mert a „minden hájjal megkent” magyar kollégánk időközben máshová ment dolgozni.-Több mint 11 hónap múlt el a, sajnos, csak minket felvilágosító miniankét óta - tért át története második részére I. B. nevű barátom -, amikor 1997. augusztus közepe táján mi, kilencen - mint már sokszor azelőtt - elhatároztuk, hogy munka után betérünk a Bús Lóhoz nevű vendéglőbe, és jól kimulatjuk magunkat. Sokáig iszogattunk és beszélgettünk, amikor a szomszéd asztaltól odaült mellénk egy már szintén eléggé „elázott” manusz, akiről hamar kiderült, hogy szlovákiai magyar az istenadta, és ráadásul szintén a nem túl kiváltságos újságírói kaszthoz tartozik. Egy idő után a kissé vérszemet kapó cimboránk ily alattomos szavakra nyitotta a száját: Azt az ukázt kaptam, hogy írjak valami eredeti és hatásos cikkecskét a második világháború kezdetének évfordulójával kapcsolatban. Nagy segítségemre Tettével durván megsértette azt a trianoni szerződést, ami nekünk, szlovákoknak még ma is annyira szent. lennétek, ha ebben az összefüggésben válaszolnátok két nagyon egyszerű kérdésemre! Hogy mi volt az a két pofonegyszerű kérdés, azt talán nem kell részleteznem. Elég csak annyi, hogy hallatukra szinte kórusban azt válaszoltuk: - Hát persze hogy jó, hogy megtörtént a második világháború! Látnod kellett volna az alaposan meglepett magyar atyafi arcát. Kolumbusz Kristóf vághatott egykor ilyen képet, amikor megtudta, hogy az Újvilágot nem ő fedezte fel, hanem Amerigo Vespucci. Annak ellenére, hogy már majdnem tökrészeg volt, hívatlan vendégünk teljes mértékben át- érezte a szégyenben maradását, és pár perc múlva el is távozott angolosan. Mi pedig határtalan kárörömmel megállapíthattuk: ennek az irredenta magyarnak aztán alaposan túljártunk az eszén! Másnapra persze kijózanodtunk, és sajnáltuk, hogy nem tudjuk a „megszégyenített” magyar polgártársunk címét, hogy személyesen kérjünk bocsánatot tőle. Nagyon szépen kérlek - fejezte be mondókáját I.-, írd meg ezt a történetet, és szeptember 1-je táján próbáld elhelyezni valamelyik magyar sajtótermékben. Ha másért nem, azért, hogy a nyilván újságolvasó alkalmi ivócimboránk legalább ilyen módon szerezzen tudomást arról, hogy mélységesen megbántuk azt, amit vele tettünk. Mint ahogy sajnáljuk azokat az embermilliókat is, akiknek talán csak azért kellett elveszniük a második világháborúban, hogy a mai Dél-Szlovákia területét valakik ismét visszacsatolhassák az egykori Csehszlovákiához.
