Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-09-17 / 38. szám

1997. szeptember 17. Sport Örökre eltávozott egy legenda, az Aranycsapat balszélsője Naszvadi futballkuriózum: Czibor Zoltán halálára Czibor Zoltán autogramot osztogat perbetei rajongóinak (1996) Ordódy Vilmos felvétele A Gál-tizenegy Batta György _______________ Va lószínű, hogy Czibor Zoltán tavaly nyáron éppen nálunk, Perbetén bújt utoljára mezbe, s futott ki a második félidőre évti­zedekkel fiatalabb társaival együtt a pályára. Nem sokkal előtte töltötte be hatvanhetedik életévét; a perbeteiek vendége­ként aratási ünnepségükön meg­jelent az Aranycsapat még élő öt tagja - Czibor mellett Puskás, Grosics, Hidegkúti és Buzánsz- ky. A labdarúgótorna egyik résztvevője a dél-komáromi KFC volt, ám az akkor NB III-as társa­ság játékosainak zöme éppen szabadságát merítette, foghíjas csapat érkezett hát a Komárom melletti községbe. így került az egykori világhírű balszélső, olimpiai győztes, világbajnoki ezüstérmes, magyar és spanyol bajnok ifjú társaival együtt a pá­lyára. Már akkor ott vibrált a levegő­ben: ritka pillanat együtt látni valamennyi, még élő legendás hírű futballistát, ráadásul közü­lük egyet a gyepen futkározva! Csodák ugyan nincsenek a pályá­kon sem, Czibor azonban mégis megpróbált mozogni: labdát kért, helyezkedett, mint hajda­nán, de az iramot nem bírhatta, társai pedig-kíméletből talán? - ritkán gurították lábához a bőrt. Ma mindez emlék már, Czibor Zoltán szeptember elsején meg­halt, lezárult egy életpálya, be­teljesedett egy emberi mű. Las­Czibor Zoltán (1929. augusz­tus 28.-1997. szeptember 1.) Komáromban töltötte gyer­mekkorát, a helyi MÁV-csa- patban lett ismert labdarúgó. Innen került ifiválogatottként az FTC-be. Jogutódjában, az ÉDOSZ-ban tagja volt az 1948/49. évi bajnokcsapat­nak. Majd pályafutását Cse­pelen és a Bp. Honvédban folytatta. A kispestiekkel két bajnoki címet szerzett (1954, 1955), egyszeres gólkirály (1955,20 találattal). Tagja volt a helsinki olimpián (1952) aranyérmes magyar csapatnak (öt mérkőzésen két gólt szerzett) és a vb-ezüstér- mes (1954, Svájc) nemzed ti­zenegynek is (ugyancsak öt találkozón három góllal). Öt­sanként azok is kihalnak, akik évtizedekkel ezelőtt élvezhet­ték magyar viszonylatban is tel­jesen eredeti játékát, kiszámít­hatatlan megmozdulásait, gól­jait, trükkjeit. Négy évvel ezelőtt ültem le vele az első interjúra dél-komáromi otthonában: „Ma már el sem hi­szik, hogy mi valóban ismertük egymás gondolatait! Hogy én va­lóban megiramodhattam a bal oldalon, mert pillanatokon belül elém pottyant a labda Puskástól venhat őszén ő sem tért haza az illegális Honvéd-túráról. Eltiltották, nem hivatalosan az AS Romában játszott. Utá­na az FC Barcelona szerződ­tette. A katalánokkal két baj­noki címet szerzett (1958/59, 1959/60), spanyol kupát (1959) és Vásárvárosok Ku­páját (a mai UEFA-kupa előd­je, 1958/60), valamint tagja volt a BEK-döntőben vesztes gárdának. Később az Espanolban szerepelt, majd egy mérkőzés erejéig az Austria Wienben is. Három és fél évtizednyi távoliét után 1991-ben hazatért Magyar- országra, majd haláláig anyaegyesülete jogutódjá­nak, a Komáromi AC-nak volt az elnöke. vagy Bozsiktól! Az ellenfél szo­rongva várta, mi történik, hiszen nem a sablonok szerint játszot­tunk, nem következtethette ki, mit cselekszünk. Igen, a trükköt a pillanat hevében találtam ki, ott a pályán; igyekeztem mindig más megoldást választani.” A hatgyermekes vasutascsalád negyedik csemetéje nehéz körül­mények között cse­peredett, de tehetsé­gére hamar felfigyel­tek, szülővárosából korán Budapestre került: „Nagyon ne­héz gyermekkorom volt, aztán a foci fel­vitt a csillagokba, de én soha nem voltam fenn, én mindig lenn voltam, soha nem néztem le senkit, mert alulról jöt­tem” - nyilatkozta. Czibor ízig-vérig magyar volt, aki utolsó leheletéig szerette a hazá­ját: „Haza: anya és apa. Sok fáj­dalmam volt az életben, vi­gasztaltak a spanyolok, akiket igen megszerettem, de csak annyit mondhatok, hogy a fájdal­mat otthon lehet a legkönnyeb­ben elviselni. Mi komolyan vettük a hivatásunkat, a labdaművésze­tet, másfél-két órára ki tudtuk sza­kítani az embereket gondjaik bör­tönéből. Óriási felelősség volt raj­tunk, hogy dicsőséget szerezzünk a magyar hazának, hogy a mi zászlónk kússzon fel az olimpián a legmagasabbra!” A csenevész gyermeket mély er­kölcsű, a társadalom szerkezeté­be belelátó férfivá csiszolták az évtizedek, a rengeteg utazás, a vi­lágismeret: „Labdarúgásunk ha­nyatlása akkor kezdődött, amikor a totóbotrány kitört. Előre meg­egyezni a mérkőzés végered­ményében? Becsapni a szurkoló­kat? Megfosztani ajátékotvarázs- latától, hogy a labda mindig gömbölyű, hogy minden lehetsé­ges? A foci ma már inkább pénzszerzési iparág, sok helyen kalmárok, kufárok, csalók ülnek a klubok­ban és gyakran a kis- padon is. Erkölcs nél­kül sem eredményes politizálás, sem vér­beli labdarúgóélet nincsen.” Czibor-Buzánszkyval együtt - az Aranycsapat legmelegszívűbb tagja volt. Talán ezért is értette meg a kisebbségben élő magya­rok gondjait. Czibomak ma is él­nek rokonai Szlovákiában; bará­tait utolsó pillanatáig számon- tartotta és látogatta Rév-Komá- romban: „A második világháború után a kommunisták hozzáláttak a magyar hagyományok lerom­bolásához; tiltották a vallást, ha­zugságokra építették az ország jö­vőjét. Most látjuk csak, milyen rombolást végeztek; én mégis hi­szek a felemelkedésben, mert van elegendő tehetséges és tisztessé­ges emberünk.” J. Mészáros Károly Gálék futballcsapata aligha­nem páratlan a maga nemé­ben. Tájainkon biztosan. Az Érsekújvár melletti Naszva- don létező és időnként pályá­ra lépő tizenegy csupa olyan labdarúgóból áll, akik mind­össze két apa leszármazottai. Semmilyen bajnokságban nem szerepelnek, csak hobbi­szinten űzik a focit. Igaz, a kezdet kezdetén éppen azzal indult a dolog, hogy egyre több Gál rúgta a lasztit a kü­lönböző csapatokban. And­rás: „Egy időben nyolc- kilencen is lehettünk. Józsi bácsi, a család néhai kocsmá- rosa imádta a futballt, gyere­kei is játszottak. Ő jött azzal az ötlettel: mi lenne, ha kiáll­nánk a helyi együttes ellen. És összehoztuk a meccset. Egy egyre végeztünk. Azon a mérkőzésen a legidősebb Gál, Sanyi úgy megkeverte az egyik hátvédet, hogy kényte­lenek voltak lehívni a pályá­ról. Többször már vissza sem tért, inkább abbahagyta a labdarúgást. Mindez hetven­ötben, tizenhét éves korom­ban történt.” Pista: „Emlék­szik a cseh Klabzuba tizen­egyére? Miért ne alakítot­tunk volna mi is egy hasonló csapatot? Abban a híres tár­saságban idegenek is voltak, köztünk csak egyvérűek van­nak.” Azóta is testvérek, unokatestvérek húzzák ma­gukra a csapat mezét. Sanyi: „Tősgyökeres naszvadiak va­gyunk, alig húsz fős kerettel. Aki labdába tud rúgni a szűk rokonságból, közénkjöhet. Nemcsak az aktív játékosok. Rangidősként én vagyok a csapatkapitány. Mióta Józsi bátyánk elment, edzőnk nin­csen. Nemrég nyugdíjba lép­tem, neki foghatok hát a szer­vezésnek. A legutóbbi mécs­esén izomhúzódást szenved­tem, bementem vele a kór­házba, és gipszbe rakták a ke­zem. Alighogy hazajöttem, levágtam róla a fehér kötést. Mert játszanom kellett!” Per­sze nemcsak a pályán, hanem a Gál-zenekarban (Galaxis) is, amely Naszvad szívében, a Gál-száílodában és -étte­remben (Royal Bár) szóra­koztatja a vendégeket. Hu­szonkét év során nem éppen a rendszeresség jegyében fo- cizgattak, talán nyolcszor állt ki a csapat, nem többször. De azért egy pillanatig sem me­rült fel bennük, hogy nincs tovább. Sőt! András: „Maga az együttes léte fontos össze­tartó kapocs a rokonságban. Ugyanakkor mozgatórugó is. Egyfajta Gál-szellem uralko­dik köztünk, ami abban nyil­vánul meg, hogy szeretjük és tiszteljük egymást, szeretünk jóban- rosszban együtt len­ni.” Sanyi: „És futballozni. Életünk ez a játék, ugyanak­kor családi öröm meg puszta szórakozás. Miért ne csinál­nánk, amit szeretünk?” Laci, a bárfőnök: „Üzleti útjaim során is fel-felbukkan né­hány meghívás. Mintha az utóbbi időben felkapottak lennénk. Amúgy is komo­lyabban kezdtünk a csapat­tal foglalkozni. Megvan minden hozzá: a szív, a tu­dás, az összetartás...” Tudo­másuk szerint nincs még egy ilyen futballcsapat. He­lyi szinten egyszer már ké­szülődtek ellenük Polgárék, de a pályán nem találkoz­tak. András: „Nagyon szíve­sen kiállnánk olyan tizen­egy ellen, amelyben azonos vezetéknevűek játszanak. Egy kívánságunk van: lehe­tőleg rokonok legyenek és ne névrokonok, mert azokat mi sem engedjük magunk közé.” Harcra készen a Gál-legénység Archív-felvétel A legendás játékos életpályája Tavaly Perbetén még játszott a komáromi csapatban. Sportolóktól hallottuk Mi Coulthardnak a legnehezebb? Megkérdezték Dávid Coulthard Forma-l-es pilótát: mi számára sportágában a leg­nehezebb? „Valóban elég ki­merítő a hét végén az újság­írókkal foglalkozni, de a legfá­rasztóbb vendéglátónak lenni. Pedig azt se mondhatnám, hogy nem szeretem, többnyire ugyanis kellemes élményt je­lent. Ám valamikor nekem is a versenyre kell összpontosíta­nom és képességeimnek meg­felelően kell vezetni. Hét köz­ben, amikor csak edzek, nyu- godtabb minden. Éppen a hét végén, amikor kiélezett csatá­kat vívunk, van a legtöbb köte­lességem.” Häkkinen Piatini: „Más vb-t rendezünk” Michel Piatini, az 1998-as labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottságának a főnö­ke arra a kérdésre válaszolt, hogy mi lesz a franciaországi seregszemlén más, mint az 1994-es vb-n volt? „Egy csomó dolog. Nincsenek olyan hatal­mas stadionjaink, mint az amerikaiaknak, ezért nálunk kevesebb néző lesz a lelátón. Ugyanakkor a világbajnokság a stadionokból kiköltözik az utcára is. Az ünnepélyes meg­nyitó Párizs központjában lesz. Mindenkit meghívunk, a belépő ingyenes. A vb sorsolá­sa nem kaszinóban valósul meg, mint a legutóbb, hanem a marseille-i stadionban. Ez már sokról árulkodik. Nem jobb, hanem más világbajnok­ságot akarunk rendezni.” Edzői dicséret Storczról Fábián László az új kájakki- rály, Storcz Botond mestere ritkán dicsér. Ezúttal azonban áradozott tanítványáról: „Rit­kán van egy edzőnek olyan szerencséje, hogy ilyen menta­litású, ráadásul a sportág csú­csára érő klasszissal dolgoz­hasson. Soha nem panaszko­dik, mindig feltétel nélkül megcsinálja, amit kérek tőle, nem ellenkezik, és nem kérde­zi meg, hogy miért. Ha a nap végén tíz kört futnak időre Dunavarsányban a pálya kö­rül, akkor is azt mondja, jól­esett neki az edzés, jókedvűen megy vacsorázni. Úgy dolgo­zik, mint egy gép, mint egy megszállott. Egész évben remek időket la­pátolt, de van egy-két titkos időnk, amit csak mi ketten tu­dunk, senkinek sem árultuk el. Még van mit alakítani a techni­káján, de hogy mit, azt nem kell tudniuk a vetélytársaknak. Korán jött ez a siker, még nem is számoltam vele. Ezt a formát, ezt a teljesít­ményt most három évig kelle­ne megtartani. Ha sikerül, az lenne csak az igazi világszám. De ha valaki, hát ő képes lehet rá.” Együtt a McLaren istálló pilótái: David Coulthard (balról) és Mika Häkkinen CTK-felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents