Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-08-20 / 34. szám
Kultúra 1997. augusztus 20. 13 Orosz-amerikai bizottság jön létre a filmkalózkodás elleni lépések koordinálására AWitman fiúk Moszkvában Az anyagyilkos Witman fiúk a moszkvai fesztivál zsűrijét is megdöbbentették Baló Péter Magyar sikert is hozott a XX. moszkvai nemzetközi filmfesztivál. Szász János versenyben szereplő Witman fiúk című alkotása elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szervezete, a FIP- RESCI díját. (A rendező filmje egyébként a februárban zajlott budapesti szemlén szintén a külföldi kritikusok elismerését, a Gene Moskowitz-díjat kapta.) Szász János elmondta, a kitüntetésnek természetesen örül, mégis vegyes benyomásokkal tért haza Moszkvából. Az orosz filmesekkel folytatott beszélgetései és a látottak alapján megerősödött az a korábbi véleménye, hogy az ottani amerikani- zálódás - a kultúra területén és általában is - talán még gyorsabb, mint Kelet-Európa más országaiban. A filmszakma körül Oroszországban a válság ellenére is hatalmas összegek összpontosíthatok, a befektetők azonban minél gyorsabban vissza akarják nyerni a pénzüket, lehetőleg komoly profittal. Ez a látványos közönségfilmek készítésének kedvez, s a szerzői alkotások visszaszorulnak. Szász János tudja, hogy világszerte ez a természetes tendencia, azonban attól tart, olyan közeg kialakulásához vezethet, amelyben nem folytathatók az orosz filmművészet például Tarkovszkij nevével fémjelzett hagyományai. Moszkva presztízse ma sajnos csapnivaló. A sztároknak, filmes szakembereknek sikk, sőt kifejezetten kötelező sétálgatni a cannes-i Croisette-en, fényké- peszkedni a berlini Filmpalast előtt, végiglejteni a Lidón - de csak mosolyt fakasztana, ha jobb társaságban valaki azzal dicsekedne, hogy a fesztiválprogramhoz szervesen kapcsolódva átvágott a Vörös téren. Az orosz kormány, a moszkvai hatóságok és a filmesek, művészek évek óta hatalmas erőfeszítéseket tesznek a presztízscsökkenés megállítására. A lobbyzó alkotók - élükön a tekintélyes és igen komoly „felső” kapcsolatokkal rendelkező Nyi- kita Mihalkowal - és a politikusok szándékai e tekintetben élesen egybevágnak, s ez meg is látszik az eredményen: központi forrásokból az idén majdnem harmincmilliárd rubelt, azaz Szász János, a film rendezője több mint ötmillió dollárt különítettek el a fesztivál számára. Az utóbbi időben a naptár is a szervezők segítségére siet. Tavaly a film születésének századik évforInkey Alice felvételei dulója adott lehetőséget a büdzsé szokásosnál nagyobb mértékű megcsapolására, idén pedig azon tény kiaknázása fokozta az esemény rendkívüliségét, hogy Moszkvát 850 éve alapították. Az orosz hatóságok azonban nem elégednek meg azzal, hogy országuk hírnevét csupán látványos rendezvényekkel öregbítsék. Miután az év elején törvénybe iktatták a bel- és külföldi szerzői jogok védelmét, jelenleg magas szintű tárgyalásokat folytatnak az Egyesült Államok illetékeseivel az illegális filmkereskedelem és -forgalmazás visszaszorítására, jól tudván, mekkora szükség van Oroszország bekapcsolására a világ ellenőrzött kereskedelmébe. (Két éve hatalmas botrányt kavart, hogy a Waterworld című amerikai szuperprodukciót a vüág- premier előtt néhány nappal már kapni lehetett videokazettán a moszkvai piacokon. Ez a szakértők szerint azt bizonyítja, hogy az orosz maffia közvetlenül Hollywoodból csempészett ki egy másolatot.) Mivel az orosz hatóságoknak ezen a téren még nincsen gyakorlatuk, egy közös orosz-amerikai bizottságot is létrehoznak a filmkalózkodás elleni lépések koordinálására. Heti kultúra Könyvespolc John Updike: Isten velünk vonul John Updike Isten velünk vonul című legújabb könyve a Wilmot család négy generációjának századelőtől napjainkig tartó történetét meséli el. A cselekmény 1910-ben indul, amikor is a patersoni presbiteriánus lelkészben, Clarence Wilmotban bizonyosságig szilárdul a sejtés, hogy nincs isten. A regény első része a hitehagyott tisztele- tes vívódásait mutatja be, és azt a folyamatot, ahogyan a Wilmot család lassan, de biztosan megindul lefelé az egzisztenciális lejtőn. Ez a fejezet leginkább a faulkneri ha- nyadástörténetekre, családi mitológiákra emlékeztet. A második rész központi figurája a lelkész legkisebb gyermeke: Teddy, aki sem bátyjának New York-i üzelmeiben, sem a basingstoke-i drogériában nem találja meg önmagát, mígnem rálel élete párjára, a sánta Emilyre, beáll postásnak, és megvalósítja a tökéletes amerikai családmodellt. Lányukból, Essie-ből Hollywood egyik legnagyobb sztárja válik Alma DeMott néven, fiuk a CIA munkatársaként a hidegháború győztes lovagja lesz. A harmadik fejezet a hollywoodi sikertörtént napfényes és főleg árnyékos oldalait ábrázolja, majd a befejező rész Alma egyetlen, elhanyagolt és félresiklott fiának, Clarknak a rövid életét öleli fel születésétől egy adventista szektához való csadakozáson át az erőszakos halálig. Nem egyszerű családregényről van szó, hanem ennél sokkal többről. A forma csak eszköz Updike számára, hogy megírja Amerika XX. századi történetét a szabadversenyes kapitalizmustól világháborúkon és Vietnamon át Reaganig. És ez a történetírás megint csak eszköz, háttér ahhoz, hogy felvázolja az amerikai mozi krónikáját. Az egész könyv felfogható egy regényes mozitörténetnek is, amely nemcsak a filmekkel foglalkozik, de a sztárok és a kamera másik oldalán állók életével, a filmcsinálás kulisszatitkaival, a közönség átváltozásaival, a mozgókép mögött elbújó pénz és üzlet mozgásaival is. Felhívás A Vadász Könyvklub Egyesület az 1997-es évben is kiírja a Természet és én című pályázatát. A pályázat feltételei: A jelentkezők saját természetélményüket megörökítő prózai írással pályázhatnak. A témajellege (vadászat, horgászat, fényképezés, vadfigyelés, természetjárás stb.) lehet. A pályázaton minden magyar anyanyelvű fiatal (állampolgárságtól függetlenül) a korosztálynak megfelelő kategóriában vehet részt. Kategóriák: 1.10-14 éves korig 2.14-18 éves korig 3.18 év felett (korhatár: be nem töltött 24. év). A pályaművek teijedelme max. 5 gépelt oldal, egy pályázó 3 írással is pályázhat. Apályázat jeligés, a pályaművek elején kell feltüntetni a jeligét és a kategóriát. A kézirat mellett lezárt jeligés borítékban küldendőek be a szerző adatai: név, lakcím, születési év, esedeg iskolája címe is. A pályamunkákat 1997. december 31 -éig kell beküldeni a Vadász Könyvklub címére: Tüzér u. 43.1134 Budapest. Az eredményhirdetésre 1998. február 28-ig kerül sor. Regény T isztelt kolléganők, az, amitől már oly régóta félünk, bekövetkezett. - Szólalt meg és minden szava kimért volt. Nyelvét pontosan csak annyi nyál borította, amennyi mondanivalója folytatásához illett. - Egyesítenek bennünket a néger iskolákkal, aztán elfeleznek. - Meglobogtatta a borítékot.- Mikor? - lehelte valaki, amikor az első sokkhullám átzúdult a tanári karon, amelynek tagjai mintha elsápadtak volna a feszült várakozástól.- Ebben a Washingtonból érkezett levélben azt írják, hogy haladéktalanul.- Hülyék - mondta egy hang.- Holnap mindannyian megkapják a levelet az értesítéssel -jelentette be Harvey.- Milyen levelet és milyen értesítéssel? - kezdtek a tanárnők kiáltozni, mint a diákok az osztályaikban, ha olyan írásbelit adnak föl nekik, amelyre nincsenek felkészülve.- Értesítést arról, hogy ki marad itt, és kit helyeznek át néger iskolába - felelte Harvey óvatosan, és inkább nem nézett föl, hogy ne lássa, hogyan fogadják a tanárnők az információt. Egyik kezével a zsebében kotorászott, miközben a mennyezetet nézte, ahol éppen egy nagy svábbogár máFekete-fehér rapszódia Vera Kistlerová 9.rész szott. Nézte a csótánynak nevezett svábbogarat, a minden elemi katasztrófát túlélő bajnokot, amely szenvedélyesen szereti Amerikát, kivált annak déli csücskét. Ez itt legalább akkora, mint a hüvelykujjam, gondolta Harvey és hirtelen nevethetnéke támadt. Ennek az egész abszurd helyzetnek valamiféle groteszk színezete volt, még a szegény csótány is kimászott a maga svábbogár-körzetéből megnézni, mi történik itt és most, ott bolyong a megzavarodott tanárnők feje fölött. Harvey észre se vette, hogy Wilma Hubbard már felállt a helyéről, és valamit mond neki siví- tó hangján, amelyet Harvey nem bírt elviselni, és rendes körülmények között nyomban elhallgattatta volna Wilmát.- Azt kérdezem, ki döntött arról, hogy ki marad itt, és kit helyeznek át - sipította Wilma. Mindig bátran a dolgok velejét firtatta. Ötven körüli energikus vénlány volt, vörösesre festett haját olyan göndörre ondoláltatta, mint a báránygyapjú, és ezek a bodor hajfürtök úgy rezegtek a szélben, mint a száraz tengerifű- csomók. Az orra kicsi volt, de hegyes, és ha Wilma felizgult, hihetetlen nagy arányokat látszott ölteni. A gyerekek csak Harkálynak hívták egymás között. A legszigorúbb volt a tanárnők közül. Minden tanítási év elején alaposan megdolgozta a rakoncátlan újoncsereget, és az első néhány hét után már tüntetőén nyitva hagyta az osztálya ajtaját, amikor WC-re ment, vagy postáért az épület másik végébe. A folyosón vé- gigmenő kolléganői ilyenkor kíváncsian bekukkantottak az osztályba, azt hitték, hogy Wilma valahol bent van elrejtőzve, és felügyel a tanulóira, akik szótlanul hajoltak füzeteik fölé, de a gyerekek egyedül voltak, és úgy néztek a jövevényre, mint a foglyok, akik nem szólalhatnak meg, csak a tekintetükkel kiáltják: Szabadítson ki bennünket! - Ki döntött arról, hogy ki marad itt, és ki megy át néger iskolába? - ismételte Wilma olyan hangon, amelyet nem lehetett semmibe venni. N em én döntöttem róla, hanem a feletteseim - válaszolta Harvey.-Tudja már, hogy kit helyeznek át? - folytatta a támadást Wilma.-Nem tudom.- De maga itt marad, az talán már biztos, nem? - kérdezte Wilma szemérmetlenül, és harciasán végignézett kolléganőin. Ő se vette komolyan a kiszolgált kémiatanárt és a fiatal tornatanárt, az ő arcukat nem vette tudomásul, nem érdekelte a véleményük. - Maga biztosan tudja már, hogy marad-e vagy sem - ostromolta Harveyt, aki még mindig a mennyezetet nézte. Harvey cinikusan elmosolyodott, és nem felelt. A svábbogár néhány folttal tovább mászott a mennyezeten, és most már közel volt a szöglethez, ahonnan lefelé lehetett mászni, vagy legalább elrejtőzni benne az alatta lejátszódó jelenet elől.- És mi lesz a szerződéseinkkel? - folytatta Wilma, mintha Harvey hallgatása a legnyomatékosabb válasz lett volna.- Szerződést írtunk alá, hogy itt fogunk tanítani a mi fehér iskolánkban. Sohasem tanítottunk más iskolákban. Fehér tanárnők vagyunk, és fehér gyerekeket tanítunk. Ez mindig így volt, és másképp nem is lehet. Azoknak, ott északon, csak egy pár négerük van, könnyű nekik parancsolgatni. De itt a lakosság fele néger. Ez törvénytelen szerződésszegés.- Yes - kiáltották egyszerre az izgatott tanárnők.- Hölgyeim, hiszen én is déli vagyok, mint önök, és tudom, hogy ez a dolog mit jelent önöknek. De nem tehetünk semmit, a törvény az törvény, alá kell vetnünk magunkat. Elsősorban amerikaiak vagyunk, és csak azután déliek - mondta Harvey, de látszott rajta, hogy elbizonytalanodik, mintha maga is kételkedne szavai igazságában. A tanárnők is kételkedtek, némelyikük hangosan, némelyikük csendben.- Mint amerikaiaknak jogunk van eldönteni, hogy hol fogunk tanítani, senki sem kényszeríthet bennünket oda menni, ahova nem akarunk-jelentette ki Wilma Hubbard.- Yes! - kiáltotta a tanári kar kórusban. Wilma hatása alatt a többi tanárnő is felbátorodott, megszólalt és védte a jogait. (folytatjuk)
