Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-08-20 / 34. szám
8 1997. augusztus 20. A filmekből ismert szőnyegbombázáshoz hasonló pusztítást végzett az ár ...azért a Víz az úr! PÉTERFI SZONYA _______________ Mi előtt elindultunk volna a legsúlyosabb árvízkárokat szenvedett morvaországi községbe, szerkesztőségi autónkat palackozott ivóvízzel raktuk meg. A Kúty -Lanzhot határátkelőhelyen az útlevelek átadásakor kocsinkat milliónyi szúnyog lepte el, s ezt követően a vérszopó rovarok hűséges kísérőinkké szegődtek. A szúnyoginvázió és helyenként a kellemetlen bűz jelezte: árvízsújtotta területen járunk. Troubky nad Becvou község határában katonák állták utunkat, majd érkezésünkről adóvevőn értesítették a községházán ügyelő társaikat. - Egyrészt azért, nehogy turistaattrakció váljék a tragédiánkból, másrészt pedig ügyelnünk kell az emberek biztonságára: naponta vagy 500 katona, több tíz teherautó, kotrógép, daru segédkezik a romeltakarításnál - ismertette a helyzetet Stanislav Zatloukal polgár- mester. A romos községben járva úgy tűnik, mintha megelevednének a filmekből ismert szőnyegbombázást követő képsorok. Tévedés ne essék, nem 1944- 45-öt írunk, a 21. század küszöbén végzett pusztítást az ár.- Ez a romhalmaz a házunk, a másik a pajtánk volt. A néhány éve emelt kamra megmenekült, ugyanis az égetett és nem vályogtéglából épült. Ez mindenünk, amink van - mutat Miloslava Doc- kalová a parányi kamra felé, és elmondja történetét. - Hirtelen jött a víz, a falu közepén vájt új medret magának a folyó. Elsőnek a nyulakat és a négy disznónkat mentettük, a pajta padlásán helyeztük el őket. Felfogni sem tudom, hogy a nehéz, visítozó és ellenkező állatokat miként hajtottuk fel. A férjem, aki mellesleg önkéntes tűzoltó, azzal nyugtatott, hogy pár óra alatt lecsendesül minden, hiszen emberemlékezet óta a nagy árvizek elkerültek minket. Csak a biztonság kedvéért akartuk az éjszakát házunk padlásán tölteni. Nem emlékszem, mennyi idő telt el, amikor megmozdultak a falak. A szomszédok is észrevették a bajt, azt kiabálták, azonnal ússzunk át hozzájuk. Pánikba estem, csak azt ordítoztam, nem tudok úszni, nem tudok úszni. Akkor kötelet dobtak felénk, a férjem elkapta, és megint nem tudom, hogyan, miképp, az elöntött kertek felett megközelítettük a házukat. Onnan néztük végig otthonunk összeomlását. A pajta addigra már romokban hevert. A mentőegység motorcsónakja csak hajnaltájt ért el hozzánk, de addig az épület utcai része is leomlott. Álltunk a szomszédék teraszán, néztük a zúgó, hömpölygő, sötét áradatot, és nem gondoltunk semmire. Talán halálfélelmünk sem volt. A falu végéről minket is helikopterrel szállítottak biztonságba. Nem tagadom, akkor boldogok voltunk, hogy élünk. Most pedig?... Képzeljék, az 57 éves férjem kijelentette, ő bizony építkezni fog. Itt, az ősei földjén, mert itt született. Jelenleg dolgozik, a helyi szövetkezetben is újraindul az élet. Az éjszakákat a lányomék házában tölti, én a menhelyen élek. Nem bírom a nedves falakat, a nyirkos levegőt és az éjszakánként támadó szúnyogáradatot.- Mindezek ellenére hálát adunk a teremtőnek, hogy megmenekültünk - áll közénk a szomszédos romhalmaz között matató Stanislav Jehlár. - Nem tagadom, rémálmaim vannak, éjszakánként azt látom, amint Dockalék háza repedezni, majd omlani kezd. A valóságot élem újra. A teraszon állva tudtuk, ez a sors vár ránk is, hiszen a mi házunk is vályogtéglából készült. Hiába emeltük az emeletet égetett téglából, ha a földszinti falak szétmállottak, és nem bírták a terhelést. Elmesélte azt is, hogy szellemi és testi fogyatékos, tolókocsiba szoruló felnőtt fia közlekedését a házban felvonó segítette. - A liftakna is megmaradt - mutat valamikori otthona irányába, majd a fiára tereli a szót. - Pavelra esőköpenyt húztunk, úszómellényt adtunk rá, miközben azon tanakodtunk, ha omlani kezd a ház, merre és hogyan ússzunk. A nappalokat itt töltöm, lemosok egy-két téglát, de csak azért, hogy lefoglaljam magam. A feleségemet és a fiamat befogadták a közeli szociális intézetbe, még nem jártak itt. Jobb is talán... Nem fogadott más kép a község többi utcájában sem: mindenütt civilek és katonák takarították a romokat. A bajban lévők elismeréssel, tisztelettel méltatták a fiatalemberek teherbírását, segítőkészségét. - Nálunk, odahaza, Bruntálban is pusztított az ár. Ha nem segíthetek a szüleimnek, nagyszüleimnek, legalább itt próbálom hasznossá tenni magam - hárította el a dicsérő szavakat a gerendát cipelő katonák egyike. Az üzlet előtt, ahol a lakosok ingyen kapják a túléléshez nélkülözhetetlen élelmiszert és használati tárgyakat, zömmel asszonyok sorakoznak. Beszélgetéssel múlatják az időt. - Annyi mindent hall az ember, de ki deríti ki az igazságot. Azt mondják, ha időben jelzik az árhullám érkezését, a katasztrófát elkerülhettük volna. Azt is mondogatják, hogy a téglaházak a közeli kavicsbánya miatt dőltek össze. Mert 30 méteres mélységből bányásszák a kavicsot, s megbolygatták a talajt. Derültség akkor keletkezik, amikor fényképészünk a tisztító- szerekkel, seprűvel felpakolt fiatalasszonyt akarja lencsevégre kapni. - Vétek csúnya nőre pazarolni a filmet - mondja, mialatt fel akar ülni a kerékpárra. Hiába segít neki a kolléga, a csomagok súlyától mozdulni sem bír. - Legjobb lesz, ha felülök a seprűre, és elrepülök - neveti el magát, mintegy ízelítőt adva a morva humorból.- Nincs időnk rémüldözni, jön a tél, tetőt kell adnunk a hajléktalanok feje fölé - csatlakozott hozzánk a polgármester. - Nincsenek pontos adataink, naponta változik a helyzet, de az már tény, hogy 210 ház összedőlt, további 51-ről a statikus kimondta: életveszélyes le kell bontani. A többi ház kárfelmérése folyamatban van, több mint valószínű, sok-sok házra mondják ki a halálos ítéletet. Számolnunk kell azzal, hogy lesznek, akik a későbbiek során maradnak fedél nélkül. Ki szavatolhatja, hogy az, aki háztulajdonosnak érzi magát, tavasszal is az lesz? Mi történik a nedves égetett vagy vályogtéglával, ha megfagy és újra felenged? Tudom, az árvízkárosult Csallóköz is újjáépült, megszépült, de akkoriban más volt a helyzet. Óriási segítség, anyagiak nélkül nem leszünk képesek megbirkózni a rengeteg nehézséggel, tennivalóval. Optimista becslések szerint - az állam, az adakozók támogatásával - legalább nyolc-tíz nehéz esztendő vár ránk. Hirtelen jött a víz, a falu közepén vájt új medret magának a folyó Nincs idő, jön a tél, tetőt kell adnunk a hajléktalanok feje fölé. Miloslava Dockalová nem érti, 57 esztendős férje honnan veszi az erőt az újrakezdéshez. - A házunk kártyavárként omlott össze, a pajta úgyszintén. Csupán egyetlen sarka maradt épségben, s a négy disznónk épp oda húzódott. Szegénykéim, négy napon át visítoztak ott ijedtükben. Amikor ; mékhoz menekítettük húzódtak az ól sarkábc sem moccantak. Mint tartottak volna, ha r dúlnak, belepottyanna pölygő áradatba. Troubky nad Becvou ' tragédiája, hogy a A vízügyi szakértők sem értik, a több mint 200 vályogház mellett mitől, miért omlottak össze a hagyományos, égetett téglából épített házak, vagy azok egyes falai. A község lakói pedig azt nem értik, az árhullám érkezésére miért nem figyelmeztették őket időben. A háztulajdonosok értékeik megmentésén fáradoznak, de sokan hajléktalan szomszédaikkal együttérezve, átmeneti menedéket nyújtanak nekik. Vajon kié lehetett ez a baba? Hol lehet a tulajdonosa? Melyik tornateremben vagy kul- túrházban vészelte át a szerencsétlenséget? Talán ez a baba volt a legkedvesebb játékszere. Valaki, aki megtalálta, a romos ház falának támasztotta. Már szürkévé keményedéit az arcán, a horgolt öltözékén az agyagos sár. Talán akad, aki megtalálja, fertőtleníti s odaadja annak, aki sír az elvesztése miatt. Prikler László felvételei
