Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-02-05 / 6. szám

Sport 1997. február 5. E hét végén ismét női párbajtőrvívó Világkupa-viadal lesz Pozsonyban Mikor jönnek el a franciák? A tavalyi döntősök a pozsonyi Istropolisban. Balról a másodikaz atlantai olimpiai bronzérmes Szalay Gyön­gyi, a viadal győztese. VladoGlossfelvétele J. Mészáros Károly __________ Ism ét ünnepnapokra készül a ho­ni vívósport: szombaton és vasár­nap Pozsonyban randevúznak földkerekségünk legjobb női pár­bajtőrözői, hogy eldöntsék egy­más között, kit illet meg Szlovákia Nagydíja, amelyet a Slávia UK ví­vószakosztályának szervezésé­ben az idén immár hatodszor ír­tak ki. Harmadszor folynak a küz­delmek Világkupa-pontokért. Az előkészületekrői és a rangos sportesemény kulisszatitkairól Érsek Árpád, a szervezősbizott- ság elnöke nyilatkozott a Vasár­napnak. Tavaly, az olimpiai pontgyűjtés je­gyében borzasztóan erős mezőny gyűlt össze. Harmincegy ország indította legjobbjait. Milyen rész­vétel várható az idén? Már korábban is húsz-huszon- négy ország küldte el versenyzőit. Ha most nem jönnek el a távol-ke­letiek, akik legutóbb megtisztel­tek bennünket, akkor is meglesz az előző évek részvételi szintje, és nyolcvanan biztosan pástra lép­nek. Mivel Szlovákia mindössze két, jobb esetben öt vívót tud csa­tasorba állítani, így hetvenötén külföldiek lesznek, s voltaképpen ugyanolyan létszámú nemzetkö­zi mezőny gyűlik össze, mint más­hol, ahol ugyan a résztvevők szá­ma a százhúszat is megüti, de ab­ból negyvenen-ötvenen hazai versenyzők. Amikor Január elején közzétették a szlovákiai versenynaptárt, ez a viadal hiányzott belőle. Felmerül­tek netán valamilyen gondok a szervezés körül? Hozott a szlovákiai vívószövetség elnöksége egy-két zavaró hatású határozatot. Először is úgy ítélte meg, hogy a sportág honi csúcs­szerve döntsön arról, hogy melyik egyesületnek adja a Vk-viadal rendezési jogát. Mi ezzel nem ér­tettünk egyet, mivel a versenyt 1992: Fábián és az MTK (férfiak); Horváth és a Honvéd (nők, mind magya­rok) 1993: Opanaszenko (uk­rán) és Csehszlovákia (fér­fiak); Eöry és az MTK (nők) klubunk hívta életre és juttatta a női párbajtőrözők tizennyolc leg­rangosabb világeseménye közé. Már szeptember óta szerveztük az idei viadalt, az elnökség pedig decemberben kezdte bolygatni a dolgokat. Ezért levélben fordul­tunk a döntéshozóhoz, melyben kértük, hogy 2000-ig miénk le­hessen a rendezési jog. Az lett a vége, hogy 2000-ig valóban elsőbbséget élvezünk a rendezés­ben, ám amint akad kifogásolni­valója a nemzetközi szövetség megfigyelőjének, az elnökség másnak adja a szervezés jogát. A versenyre hívó plakáton az áll, hogy a szlovák szövetség megbí­zásából a Slávia UK rendezi. Je­lenleg csak a honi szövetség be­leegyezésével lehet nálunk ilyen rangos viadalt megszervezni? Igen. Mert a szövetség a tárgya­lópartnere a nemzetközi szövet­ségnek, és ez így van rendjén. Csu­1994: (ekkortól csak a nők lépnek pástra) Szalay 1995: (először volt Vk-via- dal) Nagy 1996: Szalay (mind ma­gyarok) 1997: ? pán az a kérdés, hogy miért kellett megbízásunkat éppen most, ami­kor már megy a dolog, meg­kérdőjelezni? Miért nem lehetett ezt két vagy hat évvel ezelőtt meg­tenni? Miért nem akart már akkor más klub Vk-viadalt szervezni? Nálunk szinte alig akad számot­tevő női párbajtőröző (a hazai tor­nán jó ha negyvenen elindulnak), mégis évente kiemelkedő ver­senyt hozunk Pozsonyba. Miért kell nekünk Vk-viadal, ha a honi szakág csak botladozik? Hat éve azzal a szándékkal vág­tunk bele, hogy versenylehetősé­get teremtsünk a legújabb olimpi­ai versenyszám hódolóinak, és ezáltal nálunk is népszerűsítsük ezt a fegyvernemet. Mindenkép­pen jó döntés volt, mert jelenleg a párbajtőrözést űzik világszerte a legtöbben. Sajnos, nálunk máig nem készült el egy elfogadható, utánpódás-nevelést is felölelő koncepció. Ilyen mindenhol léte­zik, csak Szlovákiában nincs. Ameddig nem lesz, addig nehe­zen lehet előrelépni. Mindenkép­pen a fiatalokra kell építeni, de az is legalább újabb féltucat évig el­tart, míg felkészülésük nyomán kiállhatnak egy Vk-viadalon. Miért fontos a Slávia UK-nak, hogy megrendezhesse ezt a Vk-vi- adalt? Ennek a versenynek már neve van. Döntőjét az Istropolis szín­háztermében, elfogadható kör­nyezetben bonyolítjuk le. Évente odafigyel ránk a világ, és nem utolsósorban a rendező klub ebből akár már profitálhat is. Ele­inte veszteséggel zártunk, tavaly már anyagi javakat is hozott, egy évig volt miből élni az egyesület­nek. Az idén sem valószínű, hogy mínusszal végzünk. A Jelek szerint a rutinos, aligtízta- gú rendezőgárda ismét felkészül­ten várja a versenyt, olajozott hát­térmunka várható. Mi okozna csalódást vasárnap este? Nem számítok csalódásra, de azt sem szeretném, ha megis­métlődnének a szlovák szövetség tavalyi zavaró megnyüvánulásai. Elvagyunk nélkülük. Főszervezőként kinek a pozsonyi rajtját szeretné egyszer megél­ni? A kiváló franciák még nem indul­tak nálunk. Titkos vágyam, hogy egyszer már itt is bemutatkozza­nak. Jövőre időpontváltozások várhatók a nemzetközi verseny- naptárban, hátha aztán... Annak külön örülök, hogy hat év alatt összejött egy olyan gárda, amely a versenyt zökkenőmentesen megrendezi. A hét végén újra bi­zonyíthatunk. Szlovákia Nagydíjának győztesei Mit csinál ma Angyal Imre? Szíve még mindig a vasgyáriakért dobog Ordódy Vilmos ___________ An gyal Imrével, a hajdani VSS Kosice kitűnő labdarú­gójával 1973. július 7-én is­merkedtem meg személye­sen. A királyhelmeci stadion- avatón egymás ellen játszot­tunk. Ő a magyarajkú szlová­kiai ligajátékosok együttesé­nek színeiben, én a tollforga- tók csapatának tagjaként léptem pályára. Azt hiszem, a közép- és idősebb nemze­dék számára érdekes a ligá­sok akkori névsora: Szikora, Strausz, Józsa, Majthényi, Angyal, Farkas, Takács, Knapp, Nagy, Battyányi, Szé­les, Tamás. (A későbbi talál­kozókon még a Móder fivé­rek, Gogh és Miklós is erősí­tette a ligaválogatottat.) Saj­nos, ezek a nagy nép­szerűségnek örvendő talál­kozók néhány év múlva megszűntek. A királyhelmeci összecsapás egyik sze­replőjével, Angyal Imrével a közelmúltban szülőfalujá­ban, Diósförgepatonyban ta­lálkoztam. Mi sem volt ter­mészetesebb, mint felidézni a régi szép emlékeket. Imre, emlékszel még a hel- mecl rangadóra? Mi az hogy! Különösen a meccs utáni bankett, a tokaji borok, a kisgéresi és kistoro- nyai tufába vájt pincék és az ottani emberek szeretete maradt meg az emlékeze­temben. Igaz, én sántikálva ünnepeltem, mert valame­lyik, vagy százhúsz kilós kol­légád a lábamra lépett. Arra is emlékszem, hogy rengeteg gól született, és mi nyertünk. Akkoriban a VSS sztárja vol­tál, és Igencsak ment neked és csapatodnak a Játék... Úgy érzem, kegyes volt hoz­zám a sors, hogy Iglóról egy élvonalbeli csehszlovák li­gacsapatba kerültem, amelyben nem kisebb egyé­niségek játszottak, mint Svajlen, Polák, Danko, Bom­ba, Strausz és még sorolhat­nám tovább. Edzőnk Jozef Venglos volt. Öt évet töltöt­tem Kassán. Általában a jobbszélen játszottam, ám mivel kétlábas játékos vol­tam, olykor más poszton is szerepeltettek. Kassa után Trencsén követ­kezett... Igen. Akkoriban Jankech ve­zette a Vág-parti gárdát. Hí­vott, és én mentem. Két évig játszottam vezetése alatt, az­tán megsérültem. Kétszer műtötték. Amikor rendbe jöttem, harmincéves fejjel úgy határoztam, ideje köze­lebb kerülni a szülőfaluhoz. A második ligás Komáromra esett a választásom. A hajó­gyári együttes rövidesen, főleg a tapasztalatlansága miatt kiesett, és azóta is csak keresi önmagát. Ha jól tudom, egy Ideig edzősködtél. Valóban. A helyi ificsapatot vezettem. De az már a múl­té. Csakúgy, mint a rendsze­res kispályás összecsapások a haverokkal. Meg is látszik rajtam a mozgás­hiány, alaposan elhíztam. Most a munkán kívül (jelen­leg a komáromi hajógyárban dolgozik - a szerkesztő megj.) a horgászat és a ker­Somogyi Tibor felvétele tészkedés köti le a sza­badidőmet. Olykor azért nosztalgiázunk, és megszer­vezünk egy-egy öregfiúk- meccset. Melyik csapatnak szur­kolsz? Szívem még mindig a vas­gyáriakért dobog, holott tu­dom, hogy ez a csapat már nem az a csapat. A mostani “milliomosok” kiváltságos helyzetben vannak, mégsem hiszem, hogy ők lesznek a bajnokok. En a nagyszomba­tiakat favorizálom. Hány pofont kapott Egerszegi? Napjainkban már a civil élet ösvényeit járja Egerszegi Krisztina többszörös olimpiai bajnok magyar úszónő, aki tavaly vonult vissza a ver­senyzéstől. Egy interjúban bukkantunk rá arra a nyilat­kozatára, amelyben az egyébként szűkszavú lány el­árulja, hogy életében kétszer verte meg őt egykori edzője, Kiss László: „Egyszer adott két akkora pofont, hogy be- kékült a szemem alatt. Végül is megérdemeltem, mert neki volt igaza, bár akkor ezt nem így gondoltam. A másik alka­lommal még kicsi voltam, és nem volt meg valami szint, és azért kaptam. Nem úgy csi­náltam valamit, ahogy kellett volna, és akkor azt mondta, hogy jól megver. Én meg azt, hogy akkor ver­jen. Na, akkor kaptam egy papucsost.” Korcsnoj és az emigráció átka Egykor a Szovjetunióból emigrált külföldre Viktor Korcsnoj Svájcban élő sakko­zó. A ma már hatvanöt éves világhíresség arról beszélt a minap, hogyan mehetett vissza először szülőhazájába: „A közeledés még nyolcvan­háromban kezdődött, amikor Kaszparov nem jött el a pasa- denai mérkőzésre. Pontosab­ban: nem jöhetett... Mert nem rajta múlt. Ezek után komolyan kinyilvánította, hogy ez nem mehet így to­vább, és ezt követően a szov­jetek is egyfajta gesztust gya­koroltak az irányomban. Ma pedig már ott tartunk, hogy megjelent az életrajzi könyvem is Oroszország­ban.” Honfitársai már kiismerték Flesselt Női párbajtőrvívásban az első olimpiai aranyérmet a színes bőrű francia Laura Flessel nyerte. Versenyzői stílusáról árulkodott: „Ajó adag szerencse és önbizalom mellett fontos, hogy egy vívó soha ne eressze le a karját. Ha látszik, hogy nem teljes lelkesedéssel vív, akkor azonnal vége van. Éppen emiatt nem szeretek honfitársaim ellen pástra lépni. Az idők folyamán már nagyon kiismertek engem.” Becker Floridába költözött A SAT 1 tévétársaságnak adott nyilatkozatában Boris Becker német teniszkiváló­ság kijelentette: végérvénye­sen és visszavonhatatlanul Becker meccs közben pihen, ám könnyen lehet, hogy német- országi keserű élményei is meg­viselték CTK-felvétel elhagyja szülőföldjét: „Nem áll szándékomban kommen­tálni, vagy hozzáfűzni vala­mit döntésemhez. Sajnálom honfitársaimat, de nem szeretném, ha csalá­domnak továbbra is rettegés­ben kellene élnie, és még ke­vésbé tűröm azt a megszé­gyenítést, amiről azt hittem, nem létezik Németország­ban. (Boris nejét, a színes bőrű Barbarát és hároméves fiukat, Noát halálosan meg­fenyegették az újnácik - a szerkesztő megj.) Ameriká­ban élek tovább, itt legalább senki sem néz át rajtam, mi­kor Barbarával megjelenek. Floridában sokkal nyugod- tabbnak és boldogabbnak ér­zem magam.”

Next

/
Thumbnails
Contents