Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-05 / 6. szám
DÜcisztika 1997. február 5. 9 A rimaszombati millecentenáriu- mi emlékmű a hanvai fafaragó, Igo Aladár munkája. Felállítása óta már több ízben is vandál kezek martaléka lett. A romboló szándékú látogatókat a magas kerítés sem állíthatta meg. Az éj leple alatt először megpróbálták felgyújtani, majd ledönteni a vázákat, illetve az emlékmű előtt álló márványlapot. Az emlékművet, amely a magyarság ezerszáz éves történelme jegyében a toleranciát, a békés egymás mellett élést hivatott hirdetni, nem minden rimaszombati polgár fogadta egyetértéssel. A kecsői polgárok fifikusan oldották meg a problémát. A mil- lecentenáriumi ünnepséget összekötötték a falu 725 éves évfordulójával. Az ebből az alkalomból felavatott emlékművön is ez a szám dominál, viszont a tartóoszlopokon jól kivehetőek a 996-1996-os évszámok is. Az önkormányzat kiadta saját részére az építkezési engedélyt, amit a pelsőci körzeti hivatal jóváhagyott, viszont a kirótt büntetést meg kellett fizetniük, de ezáltal a lebontási parancsot megúszták. Amikor tavaly nyáron felavatták a krasznahorkaváraljai emlékművet, még senki sem gondolta, milyen problémák elindítója lesz. Azóta sem csendesedtek el körülötte a vihar hullámai. Az állami szervek arrogáns fellépése a nagykaposi incidens után ugyan nem érte váratlanul a helybelieket, ám ennek ellenére akadtak, akiket sikerült megfélemlíteni. Volt olyan önkormányzat, amely utólag igyekezett magát elhatárolni az emlékműtől, noha a felállítását akkor még maga is támogatta. A megfélemlítési szándék ellenére mégis sokan kitartanak. S ez ad okot a bizalomra, hogy a lelketlen emlékműrombolók nem fogják elérni céljukat. [nyithatta azokat togatókat is, akik jszakán megpró- ni az emlékmű írványtáblát. Az encsére nem volt nagyobb volt a maradt cipőnyo- gyűlölet. Az em- n lakók ennek előznek bizonysá- mlékművet s an- ;ondozzák. _____Prikler László (6)_____ És Ambrus Ferenc (i) felvételei Jegyzet Emlékművek és az együttélés Alexander Buzinkay A Szlovák Köztársaság állami szerveinek utasítása a Szlovákiában élő magyarok által a magyarok Kárpátmedencébe való bejövetele alkalmából emelt emlékművek eltávolítására egyértelmű impulzus a Nagykapos, Tornaija, Rozsnyó környékén élő magyarok és szlovákok békés együttélésének megbontására. Ezt a lépést a nemzetiségi problémák szándékos kiélezésének is tekinthetjük. Ezen régiók, melyeket 30-70 %-ban magyar nemzetiségűek laknak, ez idáig a mindennapi gyakorlati életben, egyes extrém esetektől eltekintve, a tolerancia és a példás nemzetiségi türelem szigetei voltak. Épp ezért jelent nagy veszedelmet az állam fellépése, amely a helyi szervek képviseletében három konkrét esetben elrendelte az emlékművek lebontását, melyek tavaly, a nyár folyamán lettek elhelyezve ezekben a vegyes lakosságú régiókban. Az ügy túlpolitizálásán és negatív nemzetközi visszhangján kívül ezt a lépést a nemzetiségi problémák szándékos kiélezésének is tekinthetjük ott, ahol ez i- dáig ilyenek nem voltak. Ezt a tényt támasztják alá a szociológiai felmérések is, melyek azt mutatják, hogy a nemzetiségi ellentéteket paradox módon Szlovákia azon régióinak lakossága érzékeli a legjobban, ahol magyarok egyáltalán nem is élnek. Az emlékmű-ügynek, akármilyen banalitásnak is tűnik az, van egy történelmileg bizonyított hatása. Kezdete lehet egy beláthatatlan következményekkel járó, ellenőrizhetetlen folyamatnak. Az emlékművek, ismét néhány egyedi, extrém esettől eltekintve, a helyi lakosok közül senkit nem zavarnak, senkit nem háborítanak fel, s a legkevésbé sem veszélyeztetik az emberek egészségét, ami egyike az eltávolítás törvényes indokainak. Ennek ellenére annyira bosszantják a politikai és a kormányelitet, hogy az állami szerveknek az „államellenes” emlékművek likvidálásáról hozott döntésében olyan, az állami hivatalnokok által magyarázott nya- katekert történelmi szempontok szerepelnek, amelyek például a magyarok Kárpát-medencébe való bejövetelét genocídumnak, az államalkotó nemzet államának megszüntetésének, a szlovák nemzet rabszolgasorsba döntésének, léte veszélyeztetésének tüntetik fel. Ezek a tizenegyedik századot felülmúló explozív értékelések az ezredvégi együttélést aknázzák alá. A saját történelmükre való emlékezés tilalmát a Szlovákiában élő magyarok alkotmányellenesnek tartják, amely emellett ellenkezik a demokratikus elvekkel, az általános emberi és szabadságjogokkal és a két ország között megkötött alap- szerződéssel, s ezzel egyidejűleg nem kizárólag a többségi nemzet érdekeit tekintik társadalmi érdeknek. Az emlékművek, néhány extrém esettől eltekintve, a helyi lakosok közül senkit nem zavarnak. Megfellebbezik az állami szervek döntéseit, a nemzetközi fórumokon készülnek panaszt tenni, őrzik az emlékműveket a fizikai megsemmisítéstől. És így a többségi nemzetnek a legnagyobb lélekszámú kisebbséggel szemben megmutatkozó nagylelkű toleranciája helyett Szlovákiát a beképzeltség uralja, amely kizárja őt a demokratikus elveket tisztelő országok közül.
