Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-02-05 / 6. szám

1997. február 5. Nagyvilág 7 Erőszakkal sem sikerült megtörni a kultikus indián hagyományokat A kegyetlen Naptánc V.' kv* Ez a tánc már csak a turisták szórakoztatását szolgálja Archív-felvétel Szilágyi G. Gábor __________ Né gy nap és négy éjjel virrasz­tónak és böjtöltek az ifjak, mi­előtt sor került bátorságuk pró­batételére, a Naptánc kínzásai­nak elviselésére. Életükben kü­lönös jelentőséggel bír ez a rí­tus, hiszen ettől kezdve tekinti majd őket a törzs igazi harcos­nak, teljes értékű férfinak. De ehhez csakis a próbán keresztül vezet az út! Az igák sorra a Nap­Felcsípi a bőrt és a kést beleszúrj a az egyik nyílásba. tánc-asszonyhoz járulnak, aki fekete festékkel keni be arcukat és csuklójukat. Miután ezt befe­jezte, a varázsló fölugrik a he­lyéről, s kezében a sasfészekkel a még földön fekvő Naptánc- oszlophoz lép, és a tenyerével fekete karikákat fest rá. A cölöp csúcsához érve betakarja magát takarójával, majd odaerősíti a sasfészket. Ekkor öt harcos lép elő, s a wigwam elkészítésének utolsó mozzanataként - a fé­szekkel és a varázslóval együtt! - beleállítják az oszlopot az előre kiásott lyukba, majd le­rögzítik. A tábor ekkor varázsütésre el­csendesedik. A néma csendben az ifjak egymás után lépnek be a wigwamba. Meztelen testüket csak egy ágyékkötő takarja. Mi­után mindegyikük megjelent, a varázsló leugrik az oszlop tete­jéről, és előkészített varázsesz­közeihez lép. Hosszú, éles kést és nyersbőr szíjakat vesz elő. A kis varázstűz mellé áll, a kést beletartja a lángba, majd az elé­be térdelő első ifjú felé fordul, és éles késével belehasít az ifjú bal mellébe, és - mintegy hü­velykujjnyi távolságra egymás­tól - két hosszú, mély vágást ejt rajta, majd ugyanezeket a moz­dulatokat megismétli a jobb mellkason is. Ezután felcsípi a bőrt és a kést beleszúrja az egyik nyílásba: a kés hegye ki­jön a másik hasítékon. Ujjával szétfeszíti a sebet, majd egy rö­vid bőrszíjat fűz át rajtuk. A szíj egyik végét elköti, a másik vé­gével pedig megismétli a műve­letet a másik mellen is. Ekkor hosszabb szíjat köt a sebbe be­lefűzött bőrszíjhoz, s a másik végét a szent cölöphöz rögzíti. Újra megszólalnak a dobok, a harcosok rázendítenek a dalok­ra, s az ifjú elkezdi a táncát... Miközben a varázsló már a kö­vetkező próbatevővel foglalko­zik, addig ő ide-oda dobálva magát tépi, rángatja a szíjat, hogy kiszakítsa a melléből. Bár az erőfeszítések látványától, a zenebonától és a vértől megmá­morosodott tömeg szinte űzi- hajtja az eksztázisba került if­jút, egy-egy tánc akár órákig is eltarthat, s még ekkor sem biz­tos, hogy valóban sikerül kitép­nie testéből. Ilyenkor az ifjút szíjánál fogva fölakasztják a Naptánc-oszlopra, és hogy a testsúlyát megnöveljék, külön­böző nehezékeket, például bö­lénykoponyákat is aggatnak rá. Ha ez sem segít, akkor az „utol­só futás” szertartása követke­zik: avarázsió egy lovas harcost rendel a vigwamhoz, a leoldott szíjat a lóhoz erősíti, a lovas pe­dig vágtában maga után von­szolja az ifjút a földön. Még a gyerekek is igyekeznek segíteni neki: ráugranak a hátára, hogy nehezebb legyen. Mégis sok­szor csak a ló megugratásával sikerül végre föltépni a húst. A szétmarcangolt mellű ifjú - ha még tud - talpra áll: bebizonyí­totta, hogy férfivá, harcossá érett. A sebeket a varázsló vette kezelésbe. A véres próbát csak az eszméletvesztés szakíthatta meg - ideiglenesen. A Naptánc a prériindiánok leg­fontosabb szertartása volt: hála és áldozat annak az égitestnek, amely végigkísérte őket a szüle­tésüktől halálukig. A meghaló, de mindig újjászülető Napé, amely a férfierő jelképe is volt egyben, amelynek varázsereje olyan forrás a számukra, amelyből mindig új és új erőt meríthettek. Ennek megfelelően áldozatukban nem egyszerűen csak az érzelmeiket, hanem egész életüket és a halálukat je­lenítették megezzela riasztó ön­sanyargatással. Mindez teljesen idegen a fehér emberek gondo­latvilágától. Olvassuk újra a be­vezetőben már idézett Catlin szavait: „Minden képzeletet fe­lülmúl az a tántoríthatatlan erő, mellyel kivétel nélkül mindenki viselte a kínzásokat. Még csak az arca sem torzult senkinek. Hal­lottam a sercenést, ahogy a kés a bőrükbe vágott, szinte magam is éreztem a fájdalmat, de ők a leg­szeretetreméltóbb mosollyal néztek rám, miközben nekem önkéntelen előtörő, el nem fojt­ható könnyek patakzottak az ar­comon.” Az indiánok szemében hatalmas jelentősége volt e táncnak: az if­jak megméretésének nagy pró­bája volt ez, amely eldöntötte, hogy méltónak bizonyulnak-e arra, hogy a törzs harcosaiként ráléphessenek a hadi ösvényre. Azt az iíjút, aki nem volt hajlan­dó részt venni az avatási szertar­táson, vagy feladta a próbát, so­Bebizonyította, hogy férfivá, harcossá érett. hasem tekintették harcosnak, s nem is tehetett újabb kísérletet sem. Az Indián Ügyek Hivatala 1904-ben hivatalosan betiltot­ta a Naptáncot, mint kegyetlen és barbár szokást, ám a szigorú tilalom ellenére századunkban mégis számos alkalommal ke­rült sor olyan szertartásra, amely az eredeti formában, a hagyományos rituálé szerint zajlott le. Ilyen szertartásról ta­lán az utolsó hiteles adatnak a magyar származású Richard Erdoesnek azok az 1971-ben, Dél-Dakotában készített fény­képei tekinthetők, melyek a Na­tional Geographic Magazinban láttak napvilágot. Ahogy az már számtalan eset­ben bebizonyosodott: erőszak­kal sem sikerült, nem sikerülhe­tett megtörni egy szabadnak született természeti nép ragasz­kodását ősei hitvilágához, kul­tikus hagyományaihoz. Prágai levél A prágai rabbi Cséfalvay Ildikó Karol Sidon, a prágai zsidó közösség rabbija ún. vegyes házasságból született 1942- ben. Anyja nem zsidó, apja vi­szont zsidó vallású nagyszom­bati vegyész volt. Prágába köl­töztek, 1944-ben apját a né­metek Terezínben kivégezték. Karol Sidon ekkor kétéves volt. Sidont művészi és embe­ri szempontból a mai cseh iro­dalom legkülöncebb külön­cei, BohumilHra- balésEgon Bondy mellé so­rolhatnánk. Leg­utóbbi különc cselekedete a szépírás (remél­hetőleg átmene­ti) feladása volt. Elvégezte a Filmművészeti Akadémiát, több regény, kisregény, esszé, rá­dió- és tévéjáték szerzője, később munkás, újságárus, a Charta 77 aláírója, majd 1983-ban az NSZK-ba emig­rált és hat éven át hebraiszti- kát tanult a heidelbergi Zsidó Tanulmányok Főiskoláján. Az 1989-es fordulat után a prá­gai zsidó hitközösség rabbija és országos főrabbi lett. Sokat tud Magyarországról és a ma­gyar kulturális életről. Egy ve­le készült interjúban kijelen­tette: „Nagyon bosszant, hogy nem tudok magyarul. De ha­tározottan állítom, hogy Bu­dapest olyan város, ahol szí­vesen élnék. Állíthatom, hogy a komolyzene mindenekelőtt Bartók Béla művein keresztül szól hozzám és hasonló cso­dálattal adózom Csontváry Kosztka Tivadar festészeté­nek is.” A prágai rabbi járműi­két hord a fején, imádkozás közben Jeruzsálem felé for­dul, s várja a Messiás eljövete­lét. Különben rendszeresen hétkor kel, elkíséri gyermekét az iskolába, s nyolckor már is­tentiszteletet tart a zsinagógá­ban. Aludni általában éjfél után egy órakor jár. A prágai zsidó hitközösségnek ma kb. 1300 tagja van, ami nem tűnik soknak, de a prágai rab­bi határozottan nem unatko­zik, mivel a prágai zsidó kö­zösség élete nagyon mozgal­mas és sokrétű. Á legnagyobb hangsúlyt a vallási nevelésre fektetik. Márkét éve működik Prá­gában egy zsidó óvoda és egy peda­gógiai központ a Magas zsinagógá­ban, sebben az év­ben megnyílik az első zsidó alapis­kola is. Sidon nem­rég elmondta, hogy míg zsidó szemszögből tekintve egy tisz­tességes embernek ahhoz, hogy tiszta legyen a lekiisme- rete Isten előtt, elég, ha betart hét parancsolatot, addig egy zsidó vallásának 613 paran­csolatot kell betartania, ha nem akar bűnt elkövetni. Ka­rol Sidon bevallotta, hogy né­mely előírás betartása nem csekély fejtörést okoz neki. Sábesz napján például nem szabad semmilyen tárgyat át­vinni magánterületről nyüvá- nos területre, de vannak olyan tárgyak, amelyek nélkülözhe- tedenek, például a lakács­kulcs. Ezt úgy oldotta meg, hogy a kulcs az övébe van be- levarrva, s így a ruhája részét képezi. Egy másik előírás sze­rint sábesz napján egyeden olyan tárgyat sem vehetnek a kezükbe, amely valamilyen munkához szükséges, „de ter­mészetesen néha előfordul - vallotta be a rabbi -, hogy a kéz gyorsabb, mint a fej.” A nagymama háza Madridban megnyílt a vüág talán első és egyeden üyen intézménye. A „La Casa de la Abuela” (a nagy­mama háza) nevet viselő épület huszonöt szobájában kizárólag gyermekek lakhatnak. Ha a szülőknek el kell utazniuk és nem vihetik magukkal gyermekeiket, akkor rendelkezésükre áll a „nagymama háza”. És csakugyan olyan, mint a nagy­mamánál - hangulatos helyisé­gek, szép bútorok, és mindenek­előtt jól képzett személyzet, amely elsőrendűen bánik a gyere­kekkel. Van pszichológus és orvos is. Hat hónapostól nyolcévesig a gyerekek számára a cumitól a leg­különfélébb játékokig minden megtalálható itt. Nem csoda, hogy pár nappal később a gyerkek jó része nem is akar hazamenni... Lassie Az elmúlt évtizedek során ku­tyák tömege szerepelt a holly­woodi filmekben. Oly sokan vannak, hogy nemrégen könyv jelent meg róluk Kutyasztárok címmel, bemutatva az okos álla­tokat. Szerepel benne a vadnyu­gati filmek régi hőse, Rin Tin Tin, Beethoven, a bernáthegyi, Jerry Lee, a németjuhász ebzsa­ru, a legújabb sztár: a Maszk főszereplőjének okos kis korcs kutyája és természetesen Lassie, Eric Knight híres regényhőse. Az ő kalandjairól számos film és té­vésorozat készült 1943 óta, ami­kor leforgatták a Lassie hazatér című alkotást a fiatal, akkor ti­zenegy esztendős Elizabeth Taylorral és Roddy McDowall- lel a főszerepben. Ez a mostani már a tizedik alko­tás, amelynek Lassie a hőse (nem beszélve a több mint hat­száz tévéepizódról). A három forgatókönyvíró az eredeti Las- sie-film számos elemét megtar­totta, ám a történet napjainkban játszódik. A filmbéli Turner család Balti- more-ból költözikVirginiába, hogy ott új életet kezdjen. Útjuk során hozzájuk szegődik a kó­bor skót juhász, akinek kamion­sofőr gazdája halálos közúti ba­leset áldozata lett. A kutya ba­rátságot köt Matt Tumerrel, a ti­zenhárom éves kisfiúval, s később megmenti az életét, ami­kor a gyerek csaknem belefullad az örvénylő folyóba. Gyönyörű tájfelvételek, remek színészek láthatók Daniel Petrie filmjé­ben, ám az igazi szenzációt a ki­válóan idomított kutya jelenti, „aki” egyaránt meghódítja a gyerek és a felnőtt nézők szívét. Görkorizó teknőc írtunk már balettozó med­vékről, bicikliző papagájról és más gyanútlan állatkáról, ha emberi parádés ösztönök áldo­zatául esett. Ezúttal szó sincs ar­tistamutatványról, teknőcünk egészségügyi okokból fanyalo­dott a görkorira. A Cook család kedvencét ugyanis megtámadta a szomszéd féltékeny kutyája és az egyenlőtlen csatában a pán­célos apró lábacskái estek áldo­zatul. Az orvosok kénytelenek voltak amputálni a sebesült vég­tagokat, így hősünk örök moz­dulatlanságra ítéltetett volna, ha együttérző gazdija, Cook úr nem javasol egy áthidaló megol­dást. Az állatorvosok eleinte mérsékelt lelkesedéssel fogad­ták a görkoris protézis gondola­tát, de azután ráálltak az ötletre végtagjaitól, de az első nehézsé­és elkészítették a guruló művég- gek után belejött a gurulásba és tagokat. Kezdetben teknőcünk valósággal szárnyakat kapott... sem volt elragadtatva száguldó azaz kerekeket.

Next

/
Thumbnails
Contents