Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-29 / 5. szám

Kultúra 1997. január 29. 13 Konrád György: „Fontosabb következetes ökörnek maradni, mint szélkakasként forogni” Hiteles utakon jár most is Katerina Posová ÖSSZEÁLLÍTÁSA Miután legutóbbi csehországi lá­togatása óta megírt néhány kö­tetnyi esszét és regényt, s miután a Nemzetközi PEN-klub volt el­nökeként bejárta a fél világot, majd legutóbb decemberben, Ja­pánból budai lakásába hazatér­ve, éppen csak megölelte népes kis családját - Budapestről egyet­len napra Prágába repült, hogy jelen lehessen első két regénye - A látogató és A városalapító - első cseh nyelvű kiadásának „keresz­telőjén”. Pedig sokszor elmondta már, hogy saját íróasztalánál, komputere nógató villogása mel­lett érzi magát a legjobban, ab­ban a papírokkal teletömött, tele- fontalan alagsori „spendid isola- tion”-ben, ahol lehetőleg min­dennap reggeltől délutánig dol­gozik... A Ruzynéi repülőtérről egyene­sen a Cseh Szabad Európa Rádió­ba vitték, ahol élő adásban be­szélgetett egy na­gyot, este pedig a vendéglátó Prágai Magyar Kulturális Központ zsúfolt előadótermében ba­rátai, kollégái, tisz­telői kérdéseire vála­szolt okosan, szelle­mesen, mint mindig. Beszélgetőpartnerei a pódiumon Ludvík Vaculík író és (azóta a Cseh Szenátus elnökévé válasz­tott) Petr Pithart politológus vol­tak, a közönség soraiban olyan személyiségek foglaltak helyet, mint Pavel Tigrid, Iván Klíma, Jirí Pelikán, A. J. Liehm, Jirí Stránsky, Fedor Gál, Rudolf Chmel, Jirina Siklóvá, Rákos Péter, Alex Koe- nigsmark és a Kalligram igazga­tója, Szigeti László. Egyetemi tanárok, történészek, szocioló­gusok, írók, újságírók, műfordí­tók, diplomaták, köztük persze a prágai magyar nagykövet, Vezér Zoltán. A nagy tapssal, őszinte lelkesedéssel üdvözölt vendég írásaiból a Vinohrady Színház művésznője, Gabriela Vránová adott elő szemelvényeket. Másnap Konrád György kora reg­geltől interjúkat adott, majd a Ká­Konrád Györgyös beszélgetőpartnere, Ludvík Vaculík „Soha nem vágytam semmilyen hatalomra...” roly Egyetem Bölcsészkarán a magyar tanszék mintegy húsz hallgatójával beszélgetett fárad­hatatlan, csodálatos frissesség­gel.... Nehéz lenne röviden beszámolni Konrád György prágai be­szélgetései, inteijúi tartalmáról. Ehelyett íme legalább egy ma­roknyi érdekes idé­zet, gondolat, válasz: „(...) ’89 előtt térsé­günkben mi, ellenzéki írók, értel­miségiek tulajdonképpen vak­merő kamaszokként éltünk. Csu­pa bujkálás, konspiráció, lele­mény volt az életünk, mint a bá­tor kis cserkészeké. Megszoktuk, hogy kéziratokat, könyveket sze- nespincékben kellett dugdosni vagy kontrabandként átcsem- pészniahatárokon... Seztagyer- mekded bájt már nem is túl fiata­lon éltük meg. Ebből most végleg kiöregedtünk. A múló idő persze azt is megmutatta, milyen fontos dolog inkább következetes ökör­nek maradni, mint szélkakasként forogni...” „(...) Belátom, hogy VáclavKlaus úrnak nem szimpatikus az a foga­lom, hogy független értelmiség, mert az egy másik hatalom. Hi­szen egy társadalomban többféle nyelv és sokféle hatalom van. És ahogyan a gazdasági hatalom nem azonos a politikai hatalom­mal, úgy a kulturális hatalom sem azonos a politikaival. Egyik a másiknak - normális esetben - nincsen alárendelve. Tehát egy demokratikus államban a több­ség akaratából lehet akárki kor­mányfő, ennek az irodalomra vo­natkozóan azonban semmiféle következménye nincs. Az egyénre vonatkoztatva, az ami mérlegelendő, egy-egy élet teljes igazsága. És ’89 szinte köte­lezett bizonyos személyeket bi­zonyos szerepekre. Gondoljanak csak Václav Havelre. S bevallom, a magam szerény módján akkor én is rábeszéltem a Magyar író­szövetség akkori el- _______ nő két, Göncz Árpá­dot, hogy ne csak az írószövetségnek le­gyen az elnöke... Ezért most néha szemrehányóan megfenyeget...” „(...) Soha nem gon­doltam arra, hogy Kö- zép-Európa valami­féle szövetségi állam formájában létezzen az Európa Unió alterna­tívájaként. Közép-Európát nem tekintem politikai célnak, hanem állapotnak. És ha valóságos gon­dolkodók vagyunk, ha írói szem­mel nézzük a világot, akkor vi­,Amikor kidobtak, állás nélkül marad­tam...” Zuzana Minácová felvétele szont érdemes látnunk a sokféle létező hasonlóságot. Azért is, hogy megértsük a térség külö­nösségeit. A közép-európaiságot, mint ideológiát, nem támogat­nám, de a közös érdekeknek és tulajdonságoknak racionális fel­ismerését helyesnek tarta­nám....” „(....) A látogató című könyvem 1969-ben jelent meg. Elég so­kaknak tetszett, többek között egy olyan körnek is, amely később tréfásan úgy jellemezte magát, hogy „az ezer éy gyüleke­zete”. Az ezer év a börtönévek száma volt, amit ez a társaság együttesen leült. Voltak, akik há­romszor öt évet lenyomtak. ’45 _______ előtt, ’48 és ’56 kö­zött és’56 után... (...) Soha nem vágytam semmiféle hatalom­ra. Soha nem dolgoz­tam olyan munkahe­lyen, ahol akár egyetlen alárendelt embernek főnöke ________ lettem volna. 1973 ót a, amikor kidob­tak, soha nem volt állásom. így soha nem kísértett meg a pro­fesszionális politika csábítása. De ahhoz ragaszkodtam, hogy írástudó ember létemre jogom legyen hozzászólni a körülöttem zajló eseményekhez....” Heti kultúra Könyvespolc Nagy Károly Küldetésben Nagy Károly szociológus, egyetemi tanár 1934-ben szü­letett Nyíregyházán. Az ottani tanítóképző elvégzése után egy környékbeli tanyai, majd egy baranyai általános iskolá­ban tanított. 1956 októberé­ben az Erdősmecskei Forra­dalmi Nemzeti Tanács egyik vezetőjévé választották. Ma­gyarországot 1956. novem­ber 13-án hagyta el, azóta az Amerikai Egyesült Államok­ban él. 1962-ben a Rutgers Egyetemen pszichológiából szerzett diplomát, 1970-ben pedig a New York-i New School fór Social Research Egyetemen szociológiából doktorátust. 1960-ban egyik alapítója, majd 25 évig tanító­ja is volt a Magyar Öregdiák Szövetség New Brunswick-i Hétvégi Magyar Iskolájának. 1965-ben egyik kezdemé­nyezője, 1970-től pedig egyik vezető szakembere az Anya­nyelvi Konferenciának. 1965 óta tanít a Rutgers Egyete­előadásuk Amerikában és 19&9-I99a 31fldácli*Pa*0DÍuni men, 1968 óta a Middlesex Sounty College tanára, 1975 óta professzora. Angol és ma­gyar nyelvű tanulmányai, esszéi, cikkei 1965-től jelen­nek meg amerikai, magyaror­szági, kanadai, németországi, franciaországi könyvekben, tudományos és irodalmi fo­lyóiratokban. 1989-1993 kö­zött írt cikkeinek, előadásai­nak válogatását a Madách- Posonium kiadó jelentette meg a közelmúltban. Heti hír Túri László A kaliforniai Berkeley Egye­tem kutatói elkészítették az egyetemhez tartozó Bancroft Könyvtárban őrzött eredeti források, kéziratok elektroni­kus változatát. Az Interneten elérhető, azonban egyelőre még csak demonstrációs cé­lokat szolgáló adatbázis való­jában egy „digitális levéltár”, ugyanis a Kalifornia történe­tét dokumentáló egyedi kéz­iratokat és fényképeket az eredeti, levéltári környezetet megőrizve teszik közvetlenül hozzáférhetővé. Hasonlóan a világ többi más levéltárához, a Bancroft Könyvtárban ed­dig az volt a gyakorlat, hogy a kutató nyomtatott segéd­könyvekből kikereste az őt érdeklő dokumentumok ka­talógusszámát, ezután pedig a levéltár alkalmazottai előhozták azokat a kartondo­bozokat és iratcsomókat, amelyekben ezeket a doku­mentumokat - esetleg más dokumentumokkal együtt - őrzik. Az internetes adatbá­zist nemcsak a Kalifornia tör­ténetével foglalkozó kutatók használhatják, de bárki a há­lózaton, és a keresés eredmé­nyeképpen a katalógusada­tok mellett a dokumentumo­kat is meg lehet tekinteni. Az 1995-ben állami támogatás­sal kezdett projekt célja az, hogy kidolgozza a jövő évez­red digitális levéltárának pro­totípusát. Digitális levéltár az Interneten Regény P etronio San Román ez­redes és családja ezút­tal a parlament díszha­jóján érkezett, amely aztán az ünnepség végéig ott állt a mólónál; a családdal együtt számos egyéb kiválóság is eljött, de a sok új arc közt sen­ki se figyelt fel rájuk. Annyi nászajándékot hoztak, hogy gyorsan rendbe kellett hozni az egykori áramfejlesztő telep el­hagyatott csarnokát: ott állítot­ták ki a legszebb darabokat, a többit meg egyenesen az öreg Xius egykori házába vitték, amely már készen állt az ifjú pár fogadására. A vőlegény egy cabriolet-t kapott ajándékba, az autó orrán ott ékeskedett a ne­ve, gót betűkkel bevésve a gyár emblémája alá. A menyasszony egy huszonnégy személyes színarany evőeszközkészletet kapott. Hoztak egy táncegyüt­test is, és két szalonzenekart, mely sehogy sem tudott érvé­nyesülni a helyi rezesbandák meg a lagzi hírére odacsődült sok gitár- és tangóharmonika- együttes lármájában. A Vicario család egy szerény kis házban élt, amelynek téglából voltak a falai, de pálmafedél volt rajta, két kis padlásablak­kal, ahová minden januárban beköltöztek a fecskék. Az utca felé volt egy terasza, melyet majdnem teljesen elborítottak a Egyelőre bejelentett gyilkosság krónikája Gábriel García Márquez 10. rész virágcserepek, hátul meg egy nagy udvara, gyümölcsfákkal, ahol szabadon kószáltak a tyú­kok. Az udvar végében az ikrek disznóhizlaldája állt, a disznóö­léshez használt kőlappal meg a darabolóasztallal-jó kis házi jövedelemforrásnak bizonyult, amióta Poncio Vicario elvesz­tette a szeme világát. Eredetileg Pedro Vicario látott neki a vál­lalkozásnak, de amikor behív­ták katonának, az ikertestvére is kitanulta a mészárosmester­séget. A ház olyan kicsi volt, hogy épp csak elfért benne a család. Ezért aztán a két idősebb nővér, amikor felsejlet­tek előttük a lakodalom várható méretei, arra gondolt, hogy köl­csönkér egy házat. „Képzeld - mondta Angéla Vicario -, a Piá­ddá Linero házára gondoltak, de szerencsére a szüleim előjöt­tek a régi nótával, hogy a mi lá­nyaink vagy itt mennek férjhez a mi vackunkban, vagy nem mennek férjhez.” Úgyhogy ki­festették a házat az eredeti sár­ga színére, kiegyenesítették az ajtókat, ledöngölték a szobák padlóját, és amennyire csak le­hetett, rendbe hozták, hogy méltó legyen a fényes lakoda­lomra. Az ikrek elvitték a disz­nókat máshová, és oltott mésszel fertőtlenítették a hiz­laldát, de ezzel együtt látszott, hogy nem lesz elég a hely. Vé­gül is Bayardo San Román eré­lyes közbelépésére ledöntötték az udvar kerítését, kölcsönkér­ték a szomszéd házakat, hogy legyen hol táncolni, és irdatlan deszkaasztalokat állítottak föl, hogy a vendégek a tamarindfák lombjai alatt fogyaszthassák el az ünnepi lakomát. M indössze egy kelle­metlenség történt, azt is a vőlegény okozta az esküvő napjának reggelén: kétórás ké­séssel jött Angéla Vicarióért, és a menyasszony nem volt haj­landó belebújni a ruhájába, amíg ott nem látja a házban. „Képzeld el - mondta -, még örültem is volna, ha nem jön el, de hogy ott maradjak a meny­asszonyi ruhában, azt már nem.” Érthető volt az óvatossá­ga, mivel nem volt nagyobb szé­gyen egy lány számára, mint ha menyasszonyi ruhában hagyják faképnél. De azt, hogy Angéla Vicario nem átallotta feltenni a fejére a fátylat és a narancsvi­rág-koszorút, holott már nem volt szűz, később úgy tekintet­ték, mint a tisztaság jelképei­nek meggyalázását. Csak az anyám méltányolta ezt a tettét: hogy volt bátorsága cinkelt la­pokkal végigjátszani a partit. .Akkoriban - magyarázta - Is­ten megértette ezeket a dolgo­kat.” Azt viszont mindmáig nem tudja senki, hogy Bayardo San Román milyen kártyákkal játszott. Attól kezdve, hogy ci­linderben és szalonkabátban megérkezett végre, mindaddig, amíg a tánc forgatagából meg nem szökött szíve választottjá­val, a világ legboldogabb vőle­gényének látszott. Az se derült ki soha, hogy milyen kártyákkal játszott Santiago Nasar. En egész idő alatt együtt voltam vele, a templomban és a lagzin is, és Cristo Bedoya meg Luis Enrique öcsém szintén velünk volt, de egyikünk se vett észre rajta semmi változást. Ezt aztán sokszor el kellett mondanom, mivel mi négyen együtt nőttünk fel az iskolapadokban, később meg a szünidei kölyök- bandában, és senki se gondolta, hogy egymás előtt titkaink len­nének, hát még ilyen nagy ti­tok. Santiago Nasar rajongott a ceremóniákért, és soha még nem volt része akkora élvezet­ben, mint a halála előtti estén, amikor azt találgatta, hogy mennyibe kerülhetett az es­küvő. A templomban kirakott virágdíszekről megállapította, hogy négy első osztályú teme­tés árába kerültek. Ez az átszá­mítás aztán hosszú éveken át kísértett, mert Santiago Nasar sokszor mondta nekem, hogy a zárt falak közt levő virágok illa­ta mindig a halált juttatja eszé­be, és aznap is mondta, amikor beléptünk a templomba. „Az én temetésemen ne legyenek virá­gok” - mondta, nem sejtve, hogy nekem kell majd intézked­nem, és már másnap, hogy ne legyenek. Miközben a temp­lomból Vicarióék háza felé mentünk, kiszámította, hogy mennyibe kerültek az utcákon felaggatott színes papírfüzérek, mennyibe a zenészek és a pe­tárdák, sőt még a kapuban ránk szórt nyers rizs árát is megsac- colta. A déli hőségben az ifjú pár sorra látogatta az asztalo­kat. Bayardo San Román jó cimboránk volt, szesztestvér, ahogy mondani szokták, és szemmel láthatólag nagyon jól érezte magát az asztalunknál. (folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents