Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-18 / 25. szám
nblicisztika 1997. június 18. 9 A vályi református templomerőd két kapuja közül az észak- nyugati oldalon található, ún. nagyszeresi kapu volt a kisebb. Felmenő fala vályogból épült, amelyre fazsindellyel fedett tetőszerkezet borul. A mély boltívbe egyszerű deszkakaput tettek. A kapu elnevezése a falusi települések egyik tipikus változatának, a „szeres” településnek az emlékét őrzi. A szeres települések egymástól elhatárolódó, kisebb házcsoportokból összetevődő köz- igazgatási egységek voltak. A szereket általában a vérrokonok, egy-egy nagycsalád, nemzetség lakta. Felsővályban számos szer illetve szeg utótaggal ellátott helynév élt és él. A Nagy-szer, amint azt a neve is elárulja, a vályi Nagy nemzetség szőkébb lakóhelye volt. A Nagy-szer Felsővályon belül a Zsiha-patak alsó folyása mentén, annak jobb partján elterülő falurészt jelölte. A templomba vezető nagyszeresi kapun ebből az irányból lehetett a templomba belépni. PRIKLER LÁSZLÓ FELVÉTELEI Ha úgy érzik, szeretnének hozzájárulni a képeken látható, páratlan értékű építészeti gyöngyszem megmentéséhez, adományaikat a következő számlaszámra küldhetik el: 1152657-399. Slovenská sporitelna, císlo pob. 399-202 ITrn,LL •1 'Kp \ * j 1 £• A templombelső az 1777-es helyreállítási munkák következtében nyerte el végső, ma is látható formáját. „A templombelső festett asztalosmunkái a Gömörben található hasonló festett templomok, berendezések közül is a legszebbek egyike”- idézi Kocsis Arankát a Vály-völgy című monográfia. „A primitív festések közül kiemelkednek a nyugati oldalon levő karzat mellvédjének táblái. Összesen nyolc található belőlük, kettő feliratos, hat virágornamentikával díszített. A mellvéd, a felirat tanúsága szerint, az 1776-os tűzvész utáni újjáépítés során készült, festésével együtt... A Vály-völgy társadalmi viszonyaira vonatkozóan is értékes információkat meríthetünk belőlük.” A templom történelme során többször is leégett, de mindig sikerült újjáépíteni. A jegyzőkönyvek feljegyezték, hogy az 1776-os tüzet Szívós János helyi tiszteletes okozta. Ugyanis a templomban ülő galambokra lövöldözött gyutacsos puskával, és ennek során gyulladt ki a tető. Bodon Ábrahám (aki megírta a felsővályi református egyház történetét) feljegyzése szerint a tiszteletes any- nyira lelkére vette gondadan- ságát, hogy „egész papi orná- tusban ment be az égő templomba, s ott papi székében leborulva, bűnbánó, töredelmes szívvel akarta magát odaégetni, s csak hívei által erőszakosan kihurcoltatva mentetett meg a borzasztó haláltól”. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a leégett templomot rövid egy éven belül helyreállították. z oktatásügyre. Közszerep- ítszólag minden következ- nélkül maradt, addig, amíg a szóban forgó aarti iskola tantestülete ál- mokratikusan megválasz- ;azgatót (más hasonló is- igazgatóival együtt) az új íatalmasai kíméletlenül le Oltották, és helyébe nem ék saját emberüket. A fo- rti kisváros iskolájának an kinevezett rend-őre sleg nem beszélte az iskola g még magyar) oktatási ét sem. Szakképzettségé- gva nem sokat érthetett a ;ógiához sem. Kit érdekel- k az efféle kicsiségek! Fónagy rend lesz végre az is- an, melynek új vezére mégis értett valamihez. Például megbízói elképzeléseinek minél szolgálatkészebb teljesítéséhez. Kinevezése után: jött, látott, megosztott és uralkodott. Tanárunk és egy-két kollégájának magatartása kezdettől fogva szemet szúrt neki. Valószínűbb azonban, hogy megbízói eleve felkészítették, kivel kell mielőbb leszámolnia. Tanárunk tehát ismét megbélyegzettnek- amolyan Hannibál tanár úrnak érezhette magát. Az érzékeny gyomrúak, a helyzetet látva, önként távoztak a fedélzetről. Nem csoda. Ha számot vetnénk azzal, mi mindent kellett átélnie a szlovákiai magyar pedagógustársadalomnak az elmúlt évtizedekben, az egzisztenciális kényszertől kezdve az ideológiai kényszerig, akkor nemcsak azon kellene csodálkoznunk, hogy még van magyar iskola, hanem azon is, hogy még van magyar pedagógus e „kies hazában”. Tanárunk azonban maradt. Kérlelhetetlen szigorával és igényességével. Elveivel és saját különvéleményével. Amelyet most sem hallgatott el. Miért is tette volna? Tudta, akik matri- umfáló nagy mellel hangoskodnak, holnapra már a nevüket is elfelejtik. Mint a többiekét, a mostanit megelőzőekét. (Volt szerencséje egy-kettőhöz.) A minőség, az igazi érték azonban megmarad és nem rendelhető alá a napi politikai érdekek alkotta hitványságoknak. Mert ha ezt tesszük, saját sírunkat ássuk meg vele. „Potomság.” Mormogta orra alatt a nagy költő, mielőtt a ruszki dzsidás gyilkos vasával hátba nem döfte. Nos, a hátba szúrást tanárunk is megkapta. Az új rendszer vazallus igazgatója egy napon váradanul (az orvtámadás mindig váratlanul jön) kezébe nyomta a felmondólevelet. Tette ezt minden előzetes jelzés, figyelmeztetés nélkül, jó két évvel a tanári nyugdíjkorhatár elérése előtt. Az elbocsátás oka nem Akik ma nagy mellel hangoskodnak, holnapra már a nevüket is elfelejtik. szakmai (hogy is lehetne), nem politikai (most még nem) ügy volt, hanem az, hogy a tanreform nyomán életbe lépő osztálycsökkenés (mely egy messze néző miniszter asszony ügyességét dicséri) miatt tanárunkra állítólag nincs többé szükség. Mehet, amerre lát. Ez a tény önmagában is elmond mindent a helyzetről. Nem szükséges a bővebb kommentár. Egy szomorú kor jellemző példájaként rá kerül majd a történelem lapjaira. Vélhetően a szlovák történelem sötét árnyalatú lapjaira is. Mindez persze sovány vigasz az esetet elszenvedő tanár úr részére, akinek drámáját a körülmények csöppet sem mellékes volta is fokozta. Igazgatója ugyanis az elbocsátás eldöntését magában foglaló jegyzőkönyvet tanárunk kollégáival is aláíratta. Mestermunka volt (amolyan me- fisztói értelemben), a legszebb „vaszilbilaki” időkre emlékeztető. Tény azonban, hogy amit az egykori, konszolidáció címén intézkedő elvtársak nem mertek megtenni, azt a mostaniak gondolkodás nélkül elvégzik. A példaadó tisztességben megőszült tanár úr így egyik napról a másikra az utcán találhatta magát. Az „aláíró” kollégák közt ott vannak tanárunk egykori tanítványai is. Mentségük tán ama krisztusi mondat lehet: „nem tudják, mit cselekednek”. Most még nem, később talán igen. Ha majd ők is sorra kerülnek. Mert az elszabaduló diktatúráknak már csak ilyen törvényeik vannak. Ha hagyják őket megvalósulni.
