Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-11 / 24. szám
12 1997. június 11. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Rómeó és Júlia Iván Passer: „Egy napon vettük fel Sztálin és Lenin temetését” (3) A kör mára bezárult A közelmúltban egyszerre két Shakespeare-dráma filmváltozata került a hazai mozikba. A Rómeó és Júlia rendezője, az ausztrál Baz Luhrmann nem éppen szerénytelenül nyilatkozta: „Célunk az volt, hogy megpróbáljuk elkészíteni azt a szórakoztató, ugyanakkor vad, kemény és erőteljes filmet, amelyet akár Shakespeare is megcsinálhatott volna, ha ma élne mint filmkészítő.” A tavalyi berlini filmfesztiválon Ezüst Medve-díjjal jutalmazott III. Richárd rendezője, az angol Richard Loncrain szerint „Shakespeare nem elitista szerző volt. A népnek írt, ezért én is szerettem volna, hogy filmem közérthető legyen.” A két mozidarabot nagyjából azonos törekvés hozta létre. A Rómeó és Júlia Verona Beach-ben, vagyis egy képzeletbeli amerikai tengerparti városban játszódik, valamikor a 20. század utolsó harmadában. AIII. Richárd cselekményét a harmincas évek Angliájába helyezte a forgatókönyvet író címszereplő, lan McKellen és Richard Loncrain. Mindkét mozidarab megőrizte az eredeti szöveget, de a korabeli kiejtést a ma beszélt angolra, illetve amerikaira cserélte. Az alkotók - főként a Rómeó és Júlia stábja - az akciófilmeken felnőtt, erősebb ingerekhez szokott mai fiatalok ízlésvilágához igyekezett közelíteni. így például a Montague és Capulet család régmúltban gyökerező ellentétét két nagyvárosi gang véresen kegyetlen utcai csatározásának láttatja. Mindaz, amiről az „avoni hattyú” négy évszázada írt - a szerelem mindent elsöprő ereje, az emberek közti irracionális gyűlölség vagy a torzult lélek hatalmi tébolya -, érvényes maradt napjainkig, és a következő századokban is az lesz. A kérdés csupán abban áll, hogy mi értelme külsőségekkel aktualizálni az örök érvényűt? Miért kellett szakítani a korhű előadásmód hagyományaival? AIII. Richárd esetében talán megmagyarázható. A fasizmus európai térhódításának időszakába helyezett történet, a Hitler korára való számos utalás azt a nem túl eredeti gondolatot fejezi ki, miszerint a Richárdhoz hasonló lelki nyomorékok hozták létre a történelem legvéresebb diktatúráit. A Rómeó és Júlia idegesítően dübörgő rockzenei aláfestéssel, eklektikus környezetben előadott változata azonban semmilyen többlettel nem ajándékozza meg a nézőt. Épp ellenkezőleg... Jelenet a filmből „A puccs után minden ajtó megnyílt előttünk..." Milos Fikejz felvétele Szabó G. László Egyetlen játékfilm Prágában, az Intim megvilágításban, majd hat évvel később, 1971-ben az első amerikai rendezés. Barátja és alkotótársa, Milos Formán ugyanekkor startol a New Yorkban forgatott Elszakadással. „Mindketten úgy gondoltuk, és hittünk is benne, hogy ha a film nem jelent kalandot a rendező számára, akkor a nézőnek sem lesz benne öröme soha.” Iván Passer. Egy világhírű, eredeti látásmódú, nonkonformista rendező Amerikában. Kint készült filmjei közül legutóbbi alkotásával, az 1992- ben forgatott Sztálinnal keltette talán a legnagyobb feltűnést. Mennyit ír mindebből Joszif Visszarionovics számlájára? Sztálin sorsa, magatartása mind a mai napig foglalkoztatja a világot. Egy róla készült filmmel pillanatok alatt a figyelem középpontjába kerül az ember, de ha „mellérendez”, hatalmasat bukik. Engem már gyerekkoromban is rettenetesen érdekelt Sztálin alakja. Tizenöt-tizenhat évesen azon töprengtem, miért ír valaki nyelvtudományi esszét, ha egy hatalmas impérium „atyja”. Meg is kérdeztem apámat, mi erről a véleménye. A következőt felelte: „Meglátod, egyszer majd az az idő is eljön, amikor a történelem egyik legnagyobb gyilkosát látják benne.” És ahogy hallgattam őt, arra gondoltam, valóban remek ember az apám, de mi a fenének túloz ennyire? És igaza lett. Hogy jó pár évtizeddel később éppen én kaptam lehetőséget erre a filmre, abban a szerencsének is komoly szerepe van. Egy amerikai producer, bizonyos Marc Carliner ötlete volt a film. Történelmet tanult a princetoni egyetemen, és mert Sztálin alakja érdekelte őt a leginkább, hóna alatt a kész forgatókönyvvel több stúdiót felkeresett. Végül az HBO csapott le a témára. „Ha Róbert Duvall játssza Sztálint, belemegyünk.” Duvall el is fogadta rögtön az ajánlatot, de neki is volt egy feltétele. Hogy én rendezzem a filmet. Ismerték egymást? Névről igen, személyesen nem. Felhívott telefonon, hogy megkérdezze: „Passer úr, van ideje? Meghívhatom ebédre?” Én tudtam, hogy Amerika egyik legjobb színészével társalgók, de hogy a szerződésébe azt is belefoglaltatta, hogy ő választ rendezőt a filmhez... nekem ez nagyon tetszett. Meg is egyeztünk rögtön, hogy elvállalom a munkát, de a véletlenek sorozata még csak ezután kezdődött. Négy nap alatt kellett kiosztanom a szerepeket Londonban. Nem hat hét vagy három hónap alatt, mint máskor, hanem négy nap alatt. És a második napon ott állt előttem Júlia Ormond. Sztálin ugyan mindent megtett, hogy elfedje a nyomokat második feleségéről, egy-két emlék mégis fennmaradt róla. Szép és becsületes, intelligens, nem mindennapi jelenség volt a nő. Tizenkét évesen beleszeretett Sztálinba, és ki is tartott mellette élete utolsó órájáig. Júlia Ormond a lehető legideálisabb választásnak tűnt, de meg kell hogy mondjam: kemény csatákat kellett vívnom érte. Az HBO képviselői ugyanis nem ismerték őt, és úgy gondolták, egy rangos sztár sokkal jobban megfelelne a szerepre. Három hétig forgattunk Moszkvában, egy napon vettük fel Sztálin és Lenin temetését. Emlékszem, épp a kamerába néztem, amikor odalépett hozzám egy orosz férfi, kezében egy eredeti fotóval. Azt hittem, Júliát látom, koporsóban fekve. El is öntött azon nyomban a méreg: „Ne hülyéskedjetek - mondtam a stábnak -, hagyjátok pihenni őt, ma szabadnapja van.” A következő percben azonban megtudtam: a képen Sztálin felravatalozott felesége fekszik. Mintha Júlia Ormond ikertestvére lett volna, annyira hasonlítottak egymásra. Hátborzongató pillanat volt. Életrajzi filmről lévén szó, mennyire ragaszkodott a hitelességhez, a valós eseményekhez? Egyetlenegy „kitalált” képsor van a filmben. Tudvalevő, hogy Sztálin, egy üveg vörös borral a kezében, a lakásán látogatta meg Ordzsonikidzét. Közel laktak egymáshoz, barátok voltak. A feljegyzések szerint Sztálin négy órát töltött a lakásban, s miután távozott, Ordzso- nikidze főbe lőtte magát. Történelmi dokumentumok alapján próbáltuk rekonstruálni, mi történhetett odabenn, mi okozta köztük ezt a tragédiával végződő konfliktushelyzetet. Minden más egy az egyben úgy történt, ahogy a filmben látható. Nem tettünk hozzá, és nem vettünk el belőle. Nehéz volt kiharcolni, hogy A sors biztosan úgy akarta, hogy ezért a filmért menjek el Amerikába. eredeti helyszíneken forgathassanak? Eleinte reménytelennek látszott a dolog, később azonban változott a helyzet. Én első perctől fogva ragaszkodtam ahhoz, hogy Sztálin irodájában és dácsájában vegyük fel a szükséges jeleneteket. Orosz vendéglátóink sokáig ódzkodtak, de a végén, a puccs után minden ajtó megnyílt előttünk. A bonyodalmak most már más formában jelentkeztek. Például nem közölték velünk, hogy a Kreml hálózati feszültsége számunkra használhatatlan. Másnap hat órát kellett várnunk, míg beengedtek bennünket. Mivel tudták rólam, hogy cseh vagyok, velem máshogy tárgyaltak, mint a stáb többi tagjával. Talán a bűntudatuk miatt... Egy rokonszenves ezredes aztán megmagyarázta, miért olyan óvatosak velünk szemben. Ha a „bevonulásunk” nyolc percnél tovább tartott volna, és éppen akkor jön Jelcin vagy Gorbacsov, őt azonnal kidobják. így aztán meg kellett várnunk, míg a ház urai megérkeznek, és csak utánuk kaptunk zöld utat. Minden idők leghírhedtebb dácsájában, gondolom, még ennél is borzongatóbb élmény lehetett a forgatás. Több mint húsz évig egyvalamire vártam: a Szovjetunió bukására, széthullására. Tréfálkozva mindig azt mondtam, ha ez bekövetkezik, abbahagyom a dohányzást, és elkezdek teniszezni. Abban, hogy ez a hatalmas impérium egyszer össze- roskad, sosem kételkedtem, csak attól féltem, hogy én ezt már nem fogom megérni. És akkor az utolsó napon, amikor pezsgőt nyitottunk a „vezér” dácsájában, hogy megünnepeljük a forgatás végét, nyílik az ajtó, és belódul vagy hatvan orosz a stábból, hogy bejelentsék: aznap írták alá Alma-Atá- ban az ország szétesését. Én meg ott álltam, azon a szőnyegen, amelyen Sztálin agyvérzést kapott, Berija pedig otthagyta huszonnégy órán át egyedül. Életem egyik legnagyobb élménye marad ez a nap. A kör pedig be is zárul ezzel. A sors biztosan úgy akarta, hogy ezért a filmért menjek el Amerikába. Már elkészült a L’art pour Fart Társulat új műsora. Gállá Miklóst nem látjuk benne. Kivált az együttesből. Csak Margit változott, a többiek régi jó ismerőseink Pethő Zsolt, Dolák-Saly Róbert, Nagy Natália és Laár András Pécsi Ágnes ______________ Ha végre majd a tévében is látni lehet a L’art pour Fart Társulatot, bizonyára a közönség is örömmel fogadja azt, amiből az újságírók a minap sajtótájékoztatón kaptak ízelítőt. Például a dalt a nőimitátorról, akit senki nem szeret, egy másikat a fakír- ról, aki bolondul a nőkért. A társulat dolgairól, a legutóbbi fél év eseményeiről, a készülő új műsorról Dolák-Saly Róbert- tel beszélgettünk. „Hónapok óta csönd volt a társulat körül. Gállá Miklós januárban kivált a csapatból. Úgy éreztük, Gállá az utóbbi időben egyre kevesebbet törődött a köKovács Zita felvétele zös munkával, mindinkább a saját útját egyengette. Pethő Zsolt lett a társulat új tagja. Már tavasszal szerettünk volna rögzíteni az új felállásban egy tévéműsort, a forgatókönyvet el is fogadták, csupán anyagi okok miatt nem készült el. Szponzorokat kell szereznünk. Igen, ennyire nincs pénze a tévének. Bár szerintem arra azért kellene, hogy jusson, amit ekkora várakozás kísér. Mindenesetre olyan derűlátóak vagyunk, hogy már elkészítettük a szilveszteri műsorunk forgatókönyvét, bízva abban: képernyőre kerülhet az is. Akármi lesz a tervezett tévéműsorok sorsa, úgy éreztük, eljött az idő, hogy bejelentsük: vagyunk. Május közepétől stúdióban dolgozunk harmadik lemezünkön, amely októberben jelenik meg. Szerintünk gazdag, érdekes anyag lesz rajta, vadonatúj dalokkal. Új színházi estünkkel ugyancsak októberben állunk elő, a Budapest Bábszínházban. Pethő Zsoltról pedig még any- nyit: egyrészt azért hívtuk, mert szintén zenész, a Satöbbi zenekarban játszik, másrészt mert az a fanyar, abszurd világlátás jellemzi, amely kell nekünk. Dalíróként is kiváló szerzőtárs, nagyszerűen dolgozunk együtt. Örömünkre a közönség is szívesen fogadta, amikor eddigi fellépéseinken bejelentettük a hírt. Természetesen ő veszi át Margit szerepét a Besenyő családban, de általa sok új figura, új szín is kerül a műsorainkba. Mindenesetre rég volt ilyen jó hangulatú, hatékony a műhelymunkánk, mint mostanában.”
