Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-05-28 / 22. szám
Politika 1997. május 28. Ki és mi között s főleg miért szeretne Szlovákia semleges ország lenni? A semlegesség illúziója Az egykori Csehszlovákia hadserege sosem volt kicsinek mondható Vlado Gloss felvétele Bár a kormánykoalíció programjában az euroatlanti struktúrákhoz való csatlakozás szándéka szerepel, a koalíció egy része azzal az ötlettel állt elő, hogy Szlovákia kiáltsa ki a semlegességet. Már az is elhangzott, hogy a semlegesség biztosítását Oroszországnak kellene garantálnia. Hogy milyen távol vannak az új illuzionisták elképzelései az európai realitásoktól, arra Juraj Jesko Tények és illúziók a semlegességről című nemrég megjelent tanulmánya hívja fel a figyelmet. Az alábbiakban ezt közöljük, rövidítve. A semlegesség kritériumai Semlegesnek tekinthető az az ország, amely nem kezdeményez háborús konfliktust, nem vesz részt háborúban, és kerüli azt a politikát, amely háborúhoz vezetne. Semlegesnek tekinthető az az ország, amelynek semlegességét és sérthetetlenségét nemzetközi szerződések biztosítják. Az illető ország kötelezi magát: más országokhoz fűződő viszonyában nem alkalmaz erőszakot, kivéve az önvédelmet, s nem köt olyan szerződést, amely háborúba sodorná. A semleges ország kerüli a katonai paktumokba való belépést. Európában négy állam tekinthető semlegesnek: Svájc, Ausztria, Svédország és Finnország. Két csoportba oszthatjuk őket: az elsőbe azok tartoznak, melyeknek a külpolitikája semleges. Ide tartozik Svájc és Svédország. A másodikba azok, amelyek két hatalmi tábor között találták magukat, semlegességük nem hosszú történelmi fejlődés eredményeként alakult ki, de a geopolitikai kényszer szülte. Ide tartozik Ausztria és Finnország. Svájc A svájci semlegesség keletkezésének éve 1515, amikor a svájciak vereséget szenvedtek a franciáktól és elvesztették Lombardiát. 1546-ban egyoldalú deklarációt adtak ki a semlegességről, aminek hiányzott a nemzetközi jogi jóváhagyása. Ezt 1648- ban sikerült megszerezni a vesztfáliai békével. A fejlődést 1815-ben sikerült betetőzni, amikor a semlegesség szó is bekerült a párizsi békeszerződés szövegébe. A svájci alkotmány részévé 1848-ban vált. Ennek köszönhetően az erős hadsereggel rendelkező, nem túl stabil államból gyenge hadsereggel rendelkező, stabil állam lett, amely a védelemre rendezkedett be. A semlegesség a svájci politika erkölcsi részévé vált. Svájcnak azóta sikerült elkerülnie a háborúkat. Svédország A svéd semlegességnek is hosszú a története. Megalapozója Bernadotte, Napóleon tábornagya, aki a svéd hadak élére kerülve Napóleon ellen fordult. A lipcsei csata után, 1814-ben Svédországhoz csatolta Norvégiát, cserébe az elvesztett Pomerániáért. Ez volt a svéd történelem utolsó háborúja. Az egykori francia tábornagy XIV. Károlyként uralkodott, s országát a semlegesség politikai pályájára állította. A svéd semlegesség mögül azonban kilógott a lóláb, mert az ország nem mondott le hatalmi törekvéseiről; minden jelentősebb konfliktus során világosan kitetszett, melyik oldalt támogatja. A svéd semlegesség státusát semmilyen nemzetközi szerződés nem rögzíti. Alapját a totális védelem alkotja és a hadiipar, amely biztosítja az önellátást a katonai szövetségekkel szemben. Ausztria Ausztria semlegessége sokkal fiatalabb, a 2. világháború végén jött létre, amikor az országot (Németországhoz hasonlóan) megszállási övezetekre osztották. A függetlenség felújításáról folyó tárgyalások 1946-tól folytak, ám a hidegháború kezdetével patthelyzet alakult ki, s Ausztriát csaknem felosztották. Végül Moszkva engedett, és 1955-ben a Szovjetunió, Nagy- Britannia, az USA és Franciaország szerződést kötött az ország függetlenségéről. Ausztria kormányát egyebek közt kötelezték a Németországtól való függetlenségre, a demokratikus kormányzási forma megtartására, a kisebbségijogok betartására, a nemzetiszocializmus tiltására. A szovjet aláírás ára az alkotmánytörvényben lefektetett semlegességvolt. Finnország Semlegessége szintén a 2. világháború végéhez kötődik. Finnországot, mint háborús vesztest, az 1947-es béketárgyalások után szintén kötelezettségek sújtották. Mivel a területén csak szovjet csapatok voltak, az ország további sorsa szempontjából a Szovjetunióval való viszony vált meghatározóvá. (Finnország a 20. században háromszor állt háborúban az oroszokkal.) Finnországban a nép nem támogatta a kommunistákat, így a hatalomátvétel elmaradt. Moszkva nyomására ugyan 1948-ban aláírták a barátsági szerződést, ám ez különbözött a többi szovjet paktumoktól, s csak azt tartalmazta, hogy ha Finnországot vagy Finnországon keresztül a Szovjetuniót támadás érné, Finnország a Szovjetuniótól kér segítséget. Finnország törekvése, hogy a nagyhatalmak érdekszféráin kívül marad, gyakorlatilag Moszkva beleegyezésével történt. A többi nagyhatalom csak 1961-62-ben ismerte el a semlegességet hivatalosan. A Nyugat ezzel elismerte, hogy Finnországban demokratikus rendszer létezik, és az ország nem vált a Szovjetunió csatlósává. A következő számunkban folytatjuk Az egykori megszállónak kellene garantálnia a semlegességet. Ausztria el akarta kerülni a feldara- bolást. Számok tükrében A NATO-tagországok és Szlovákia önvédelmi kiadásai (1995-ben (US dollárban), a GDP arányában) Ország Egy személyre eső kiadás Egy személyre eső GDP Önvédelmi kiadások (a GDP százaléka) Belgium 342 20185 1,7 Dánia 481 27 338 1,8 Franciaország 672 21615 3,1 Németország 375 22 004 1,7 Görögország 371 8 396 4,4 Olaszország 360 20 188 1,8 Luxemburg 271 29 017 0,9 Hollandia 407 20 160 2 Norvégia 726 31489 2,3 Portugália 187 7 229 2,6 Spanyolország 207 13 397 1,5 Törökország 95 2 792 3.4 Nagy-Britannia 511 17 659 2,9 Kanada 332 20 612 1,6 USA 852 23 362 3,9 Szlovákia 80 3 217 2,5 Forrás: Financial and economic data to NATO defence, Brüsszel 1996; az SZK állami költségvetése 1995-ben (átszámítva dollárra) Új kifejezés a szlovákiai politikában: „Pozitív semlegesség” Egyes szlovákiai politikusok szótárában kezd feltünedezni a „pozitív semlegesség” kifejezés. Szó sincs új fogalomról, amely nálunk keletkezett volna. A pozitív semlegesség fogalma a Kelet-Nyugat kapcsolat révén alakult ki (például Franciaországban volt használatos). Ez a koncepció dinamikus, aktív semlegességként nyilvánul meg, s gyakorlatilag azt jelenti, hogy az illető ország nem lép be semmilyen katonai szövetségbe és nyíltan nem foglal állást. Ennek a ködös koncepciónak azonban hiányzanak a klasz- szikus semlegességjegyei. A kívülmaradás ugyanis nem nemzetközi jogi fogalom - főleg azokkal az államokkal kapcsolatos, amelyek az Elkötelezetlenek Mozgalmát alkotják. A mozgalom keletkezésére az szolgáltatott okot, hogy a kétpólusú világban néhány országnak gondot okozott a politikai hovatartozás. A két, egymással szemben hidegháborút folytató oldal egyikéhez sem akartak csatlakozni. (Sok esetben kegyetlen és korrupt diktatúrákról volt szó.) Kívülállásukkal azonban romlott a nemzetközi presztízsük és helyzetük, s a világpolitika fő áramain kívül kerültek. Ezért tömörültek szervezetbe, hogy tudassák a világgal, jelen vannak és megvan a különvéleményük a nemzetközi politikáról. Szlovákia az effajta kijelentésekkel önmagától tagozódik be a „harmadik világ” országai közé, amelyek egyfajta skizofréniában élnek. Ez annál érdekesebb, mert napjainkban már nem a szocializmus és kapitalizmus fogalmak okoznak gondot, hanem a szabadság, a biztonság, illetve a diktatúra és az instabilitás. Ebben a vonatkozásban éppen a NATO-tagországok jelentik a szabadságot és a biztonságot, amit semmi esetre sem állíthatunk az ingatag, az önmaga helyét és szerepét kereső Oroszországról. Vonal alatt Az utolsó szalmaszál Szűcs Béla Meciar demokratikus politikával Szlovákiát elvezethette volna a NATO-ba, az Európai Unióba és akkor maradandó emléket állított volna kormányzásának, népszerűséget szerzett volna a nagyvilágban és a belső feszültségeket is elkerülhette volna. Konfrontáci- ós politikája azonban nagy károkat okozott az országnak. A „nemzet atyja” helyett hataloméhes kormányfőként fogja emlegetni a történelem. Peter Weiss szerint koalíciója már a múlt év szeptemberében megoldhatta volna a demokrácia 1994 óta tornyosuló problémáit, hiszen a három kormánypártnak többsége van a parlamentben. Már az első körben bekerülhettünk volna a NATO-ba lépő országok közé, a kormánypártok élén álló kalandor politikusok azonban hazárdjátékot űznek a nemzeti érdekekkel, a polgárok jövőjével. A szélsőségekbe hajtották a politikát. Most már a miniszterelnök is beismeri, hogy jóformán nincs lehetőség arra, hogy az elsők között bejussunk a NATO-ba, azonban kétség- beesett látogatásai, tárgyalásai után már az is kérdéses, hogy bekerülünk-e az Európai Unióba, vagy csak társult tagjai leszünk e rendkívül fontos szervezetnek. Pedig a gazdasági mutatóink szerint alkalmasak lennénk a tagságra. Mi hát a baj? Georgiosz Zawosz ,az EU szlovákiai nagykövete szerint: „a külügyminiszterek és az EU magas beosztású politikusai már sokszor felsorolták azokat a konkrét politikai területeket, amelyeken demokratikus változtatásokat várnak Szlovákiától. Tételesen: csökkenteni kell a politikai feszültséget, meg kell osztani a parlamentben a hatalmat, biztosítani kell az ellenzék részvételét a parlament szerveiben, hogy a demokrácia szelleme uralkodjon a törvényhozásban. Rendezni kell a kisebbségi problémákat.” Ha Szlovákiát nem veszik fel az Európai Unióba, ez beláthatatlan gazdasági károkat okozhat az országnak. Pedig nyugati források szerint július közepén a legvalószínűbb, hogy csak Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovénia felvételéről döntenek. A nyugati politikusok ugyan állítják, hogy „minden ország egy startvonalról indul” és „véglegesen semmit sem döntöttek el”, a szókimondó politikusok azonban biztosra veszik a kimaradásunkat. Lassan Meciar is belátja, hogy keményfej őségével semmire sem megy, ezért próbálkozik tárgyalóasztalhoz ülni az ellenzéki pártokkal és az utolsó szalmaszálba kapaszkodva valamit még valóra váltani a nyugati elvárásokból. Bár lehetséges, hogy erről a kezdeményezéséről is kiderül, hogy csupán cselvetés, ugyanis a kormány- koalíció utoljára május 13-án utasította el a parlamentben az ellenzéknek a változtatásokra tett javaslatait. Ehelyett négy- szemközti eszmecserén megalkudott Camogurskyval egy politikai kerekasztal megszervezésében. Ettől azonban még nagyon messze van a döntés és a változás. Az sincs kizárva, hogy ezt tekintik az utolsó lehetőségnek és nem szalasztják el a kínálkozó alkalmat. Bár Eduard Kukán, a DU elnöke szerint „az eddigi tapasztalatok alapján nem hiszem, hogy május 29-ig olyan lépéseket sikerül tenni, amelyek alapján bekerülhetünk abba a csoportba, amely felvételéről decemberben tárgyalni kezd az EU. Ez lényegében azt is jelenti, hogy a kormány nem teljesíti a programját”. Szlovákiára sorsdöntő hónapok várnak, és úgy tűnik, a problémákra nem hoz megoldást a görcsös beleka- paszkodás az utolsó szalmaszálba. Úgy tűnik, igazi változásokat csak a választások ígérnek és annak eredményeként egy kormányváltás. Egyes optimisták szerint egy új kormánynak politikai huszárvágásokkal talán még sikerülhet olyan változásokat elérni, amelyek meggyorsíthatnák Szlovákia európai integrációját. Ezért talán nem is lenne olyan rossz dolog, ha Meciar bejelentése szerint előbbre hoznák a választásokat. Persze, ennek is van hátulütője, azonban közelebb kerülnénk a kormányváltáshoz.
