Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-05-21 / 21. szám
1997. május 21. Sport Villanófényben Kálmán Miklós, az élvonaltól három évad után búcsúzó DAC férfi kézilabdacsapatának mindenese Aki elindította a nagy DAC szétesését J. Mészáros Károly ________ Hár om bajnoki évadon át tartott a DAC férfi kézilabdacsapatának élvonalbeli szereplése, ám a legutóbbi esztendő olyan gyengére sikeredett (a tíztagú mezőnyben utolsók lettek), hogy a csallóköziek kénytelenek elbúcsúzni a legmagasabb osztályú pontvadászattól. Kálmán Miklós, az együttes mindenese az elmúlt években egyáltalán nem volt s ma sincs irigylésre méltó helyzetben, a nagy remények lassan szertefoszlottak, a bő és jó képességű játékoskeret szétesett. Csak ő maradt, megfogyatkozott gárdájával, az utánpótlással. Ám letörtségnek, kiábrándultságnak semmi nyoma rajta, inkább újabb csatákra készül, tele energiával, bizonyítási vággyal. Hirtelenjében azt sem tudom, hogy minek szólítsam: Edzőnek? Menedzsernek? Tornatanárnak? Utánpótlás-nevelőnek? Szervezőtitkárnak? Mi is valójában? Mindig az, amire szüksége van a klubomnak. Annak érdekében cselekszem, hogy a kézilabdázás Szerdahelyen előbbre lépjen. Beosztásomat ezért nehéz behatárolni. Amikor edző kellett a férficsapatnak, akkor én készítettem fel a társaságot, amikor űr támadt az utánpótlás nevelésében, beugrottam. Jelenleg is három együttessel foglalkozom. Ha pénz kell, akkor menedzser vagyok. Sajnos, az évek múltán a sok kártya a kezemben maradt, a klubvezetőség kibővítéNév: Kálmán Miklós Született: 1956. április 5- én, Dunaszerdahelyen Családi állapota: nős, egyszer elvált. Az első házasságából van egy gimnazista lánya, a másodikból egy kilencéves fia. Kedvenc időtöltése: mindent szeretek csinálni, a sportágak közül leginkább a jégkorong, télen kétnaponként este kilenctől éjfélig hokizom, még egy gyerekcsapatom is van. Mit szeret olvasni? Mindent, különösen kedvesére tett kísérleteün többször is megakadtak. Nem tudok olyan fanatikus embert találni, aki elvállalná az elnökséget vagy a szervezőmunkát. Csak fanatizmussal lehet csinálni? Igen. Minden klubnak van egy magja, motorja, amely befolyásolja a történéseket. Nálunk és bárhol a világon. Mindenütt létezik egy szervező, aki a kezében tartja a dolgokat. Ennek hiányában nekem hol üyen, hol olyan szerepkörben kell fellépnem. Pedig nem az a szándékom, hogy mindent kézben tartsak, távolról sem. Örülnék, ha lenne kire bíznom valamit. Akkoriban került reflektorfénybe, amikor feljutott a DAC férficsapata az I. ligába. Edzőként, de már akkor is ennél több volt. Később egy időre háttérbe vonult, aztán újra a kispadra kényszerítette a pénzhiány. Háromévi vesszőfutás után a DAC eltűnik az élvonalból. Nem fáradt még bele az állandó pénzhajszába, szervezőmunkába, a szerepkörváltásokba? Nem. Én olyan ember vagyok, akinek mindig szüksége van arra, hogy valami történjen körülötte. Ha ez nem lenne, akkor keresnék három további elfoglaltságot. Szóval én ezt szeretem csinálni. És ha látom, hogy működik, amit végzek, akkor nem bánom, hogy este, éjjel vagy bármikor kell utánajárnom. Tavaly februártól egy pár hónapig bujkált bennem a kérdés, hogy van-e értelme folytatni. Kedvelem Ed McBain írásait. Legnagyobb öröme: a gyerekek, szeretek velük foglalkozni, szeretem, ha jó- kedvűek Legnagyobb csalódása: a kézilabdaberkekben sokan elfelejtették azt, hogy milyen vagyok, és jó egy esztendeje teljesen másképp kezelnek, mint amilyennek megismerhettek Kedvenc politikusa: nincs Kedvenc sportolója: sportáganként sokan vannak, senkit sem emelnék ki met szegte, kissé elkeserített, mikor láttam, hogy a férficsapat megállt, és nincs több bennünk - beleértve mindent, az egész klubot, a játékosokat - ahhoz, hogy előbbre lépjünk. A bajnokságban szinte kibéreltük magunknak a kilencedik helyet, szerencsére rendre akadt egy együttes, melyet meg tudtunk előzni. Ennél többre nem futotta. A félprofizmus miatt a játékosok nem tudtak többet vállalni, ki munkahelyi, ki egyéb okok miatt. Ekkor kezdődött a csapat szétszéledése is? Igen, mégpedig azzal, hogy né- hányan abbahagyták, nevetséges okok miatt. Vagy azért, mert nem kaptak játéklehetőséget, vagy... kár is említeni, hogy mit hoztak fel. Huszonvalahány fős kerettel léptünk az élvonalba, s arra számítottam, hogy ezzel a gárdával négy-öt évet eltölthe- tünk ott, valahol a hetedik-nyolcadik hely környékén tanyázva. Közben azonban a játékosok szétszéledtek, nem tudtuk fizetni, játszatni, megtartani őket. Mikor az I. ligába kerültünk, két utánpódás-csapatunk volt, két éve már nyolc van, de még egyik sem érett a férfibajnokságra. Legalább két esztendő hiányzik. Két év múlva viszont nagyon jó férficsapatunk lesz, tehát nem féltem nálunk a kézilabda jövőjét. Mert ha a férfiak teljesen becsomagolnának, akkor is lesz kiknek a helyükre lépniük. Ahányszor beszélgettünk az elmúlt években, mindannyiszor az volt az érzésem, hogy a mutatottnál többet - ez alatt eredményességet értek - lát a csapatban. Folyton úgy tűnt, mintha légvárakat építene... Elképzelhető, hogy a kívülálló így látta. Derűlátó lévén a lehető legtöbbet szerettem volna kihozni a csapatból. Ez nem sikerült. Maradtunk a kilencedikek, ami az én hibám is. Szervezőmenedzserként olyan fizetéseket ígértem a játékosoknak, amilyen összeget helyeztek kilátásba a támogatók. Sajnos, egyik évben sem jött be a beígért összeg, volt amiből egy fillért sem láttunk. Ez is megrontotta a viszonyokat. Ezáltal a tekintélyén, a szavahihetőségén is csorba esett? Egyértelműen igen. Korábban évekig nem fordult olyan elő, hogy ellenem forduljanak a játékosok. Az utóbbi két évben igen. Mert a határidőre beígért pénzt nem tudtam nekik időben kifizetni. Mindig késett. Ilyen viszontagságok ellenére tornatanári állását is feladta, és csak a kézilabdának és -ból él(t). Utólag nem bánta meg ezt a döntését? Utólag semmit sem szoktam megbánni. Akkor úgy láttam jónak, hogy eljöjjek a gimiből, mert ha maradok, nem tudtam volna ennek a munkának annyi időt szentelni, amennyit kell. Főként magamra maradva nem. Mert a szervezésben, a menedzserkedésben nem volt s ma sincs társam. Pedig kellene. Éppen ez a fő oka annak, hogy nem működik úgy a klub, ahogy elképzeltem. Lehet, hogy másokat megsértek vele, ám úgy tűnt, mintha ugyanazt a szerepkört vállalta volna fel Dunaszerdahelyen, mint annak idején Németh Pál, amikor először jutott női csapatával az I. ligába. Szóval minden önön állt vagy bukott, csak nem szokta elmarasztalni a klubvezetőket, mint akkoriban az ismert nyárasdi edző. Elviselhetetlenül nehéz terhet vállalt magára? Bár a sok tennivaló között fontossági sorrendet állítottam, nem mindig sikerült a helyes diagnózist megtalálnom. Tapasztalatlanságom miatt bizonyos dolgokat többször kellett volna ellenőriznem, jobban oda kellett volna figyelnem rájuk. Például a másfél éve leszerződtetett Emest Gubricky kitűnő edző, de akkor nem több edzésre, hanem a csapat lelki össze- rázására lett volna szükség, annak kellett volna több időt szentelni. Kevesebb előkészületi meccset játszani, és helyette esetenként együtt kirándulni. Akkor akár együtt maradhattunk volna. A fiúk dicsérték a mesterüket, de kevesebb pontot gyűjtöttek, mint azelőtt. Pedig volt gyenge csapat a mezőnyben. Minek könyveli el magában az élvonal elvesztését? Számomra ez törvényszerű, a tavaly februári felismerésem folytatódása. Csak idő kérdése volt, mikor érkezik a kiesés. Azért igyekeztem minél tovább a legjobbak között tartani a csapatot, hogy ne nagyon mélyről kelljen majd az utánpótlással felkapaszkodni. Voltaképpen mentőakció folyt a klub jövőjéért. Mit csinálna másképpen, ha most lennének az élvonal kapujában? Mindenképpen megtartanám az akkori B csapatban szerepeltetett fiatalokat. Nagy kár értük! Máshogyan bánnék a nehezen összejött pénzzel is. Elosztásában, adagolásában változásokat eszközölnék. A pénz megrontotta az egész gárdát. Addig megbíztak bennem a fiúk, utána vádaskodni kezdtek, ami nem esett jól. Ezek után nem lenne kényelmesebb, nyugodtabb tornatanárként dolgozni a gimnáziumban? Eleve nem vagyok ilyen típus, fűt a bizonyítási vágy. Nyolcvanhétben véledenül kötöttem ki a kézilabdánál, felfigyelve egy jó játékosanyagra. Zűrök voltak az akkori nagy DAC-ban, a régit is én robbantottam. Én indítottam el, hogy a futball különváljon a többi szakosztálytól. Mert a focisták majdnem a fejünk fölül adták el a csarnokot, arra vettek fel hitelt a játékosvásárláshoz. Ha ezt annak idején nem teszem meg, akkor nem tud elindulni a kézilabda. Fölfelé. Aztán jött az I. liga, majd az utánpótlás kialakítása. Legközelebb a szövetségben kell rendet csinálni, ezért munkálkodom a rendkívüli közgyűlés összehívásán. Névjegykártya Kuriózumkosár Lendl még mindig csúcstartó A férfi teniszezők ATP- világranglistáját jelenleg vezető amerikai Pete Sampras csaknem két évvel van elmaradva a Csehszlovákiából az Egyesült Államokba költözött Iván Lendl mögött - már ami a ranglista élén eltöltött időt illeti. A pillanatnyilag éllovas tengerentúli világelső nemrégen kapaszkodott fel a szóban forgó névsor harmadik helyére, mégpedig honfitársa, McEnroe elé. Ki hány hétig volt a világ legjobbja? 1. Iván Lendl 270 hét; 2. Jimmy Connors 268; 3. Pete Sampras 173 - május 13-ig; 4. John McEnroe 170 (mind amerikaiak); 5. Björn Borg 109; 6. Stefan Edberg 72 (svédek); 7. Jim Courier 58 (amerikai); 8. Ilié Nastase 40 (román); 9. Andre Agassi 32 (amerikai); 10. Mats Wilander 20 (svéd); 11. Boris Becker 12 (német); 12. John Newcombe 8 (ausztrál); 13. Thomas Muster 6 (osztrák). Újfajta BL-finálé? Forradalmi javaslattal állt elő az olasz Juventus Torino. A címvédő együttes szerint az európai futballidény végén egy helyszínen kellene megrendezni a Bajnokok Ligájának elődöntőjét és döntőjét. Az ötlettel egyetértenek az idei negyeddöntő résztvevői, mivel így jelentősen leegyszerűsödne az európai futballidény amúgy is zsúfolt műsora. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UÉFA) is támogatja az elképzelést, amely legkorábban az 1998/99-es idényben léphetne érvénybe. Csak a rendőr hallotta Puskás Ferenc és zseniális csapattársa a Reál Madridban, Alfredo di Stefano nagyon jó barátok voltak, csak egyszer kaptak majdnem össze. Egy nemzetközi kupamérkőzés szünetében di Stefano csúnyán leszidta Francisco Gentót, hogy nem kapott tőle elég labdát. A szerencsétlen játékostárs szinte sírva védekezett, mondván, hogy ő kiabált, de di Stefano nem figyelt rá. Ugyan már, rivallt rá a sztár, nem is hallottam a hangodat. Ekkor avatkozott közbe Puskás: Alfredo, ne csináld az arénát! Francisco akkorát kiabált, hogy a rendőr felírta csendháborí- tásért. Az első könnyig... Úgy tűnik, a mázsás emberek sportját, a szumót sem lehet elég korán kezdeni. Ezt bizonyítja, hogy Tokióban immár a csecsemők számára rendeztek mérkőzéseket, azonban kissé szokatlan módon. Ajá- téktéren két hatalmas méretű sportoló a levegőbe dobált egy-egy pöttömnyi gyereket, és az a csecsemő lett a győztes, amelyik előbb elsírta magát. Amennyiben az előre meghatározott idő alatt nem „tört el a mécses”, akkor a mérkőzésvezető ősi távol-keleti gonosz szellemeket ábrázoló álarccal ijesztgette a szumópalántákat. Á találkozót az első könnyig tartották. A hét fotója, avagy vendégségben Csehországban. Az elmúlt esztendő legjobb sportfelvételét Herbert Slavík, a Mladá fronta dnes fényképésze készítette. Ezúttal olvasóinknak is bemutatjuk. CTK-felvétel Prikler László felvétele Kálmán Miklós rengeteg órát tölt a kézilabda-palánták nevelésével
