Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-23 / 17. szám
1997. április 23. Kópé József Attila versei Nyolcesztendős lányok Hosszú sorban jönnek, mennek, apró ördögök, de szentek, homlokuk friss, meleg kenyér, szén a szemük, szénparázs. Hosszú sorban jönnek, mennek, mint a virág, úgy szeretnek, úgy szeretik a fiúkat, akárcsak a gyöngyvirág. Hosszú sorban jönnek, mennek, ha sírnak is: csak nevetnek. Messze vannak, messze vannak, mint a vidám csillagok! TVr Gyöngy Gyöngy a csillag, úgy ragyog, gyöngyszilánkokként potyog, mint a szöllő, fürtösen, s mint a vízcsepp, hűvösen. Halovány bár a göröngy, ő is csámpás barna gyöngy; a barázdák fölfűzik, a bús földet díszítik. Kezed csillag énnekem, gyenge csillag fejemen. Vaskos göröngy a kezem, ott porlad a sziveden. Göröngy, göröngy, elporlik, gyenge csillag lehullik, s egy gyöngy lesz az ég megint, egybefogva sziveink. j Mikszáth Kálmán Gazsi kalandja Hihetetlen történetet mondok, de annyira állítják, bizonyítják az összes medvék (mert szeretnek ám a medvék dicsekedni), hogy lovagiatlanság benne kételkedni. Gazsi körül forog a kaland. Gazsi, ez a vásott kisfiú, elszökött otthonról (bizonyosan rossz fát tett a tűzre, eltört talán egy bögrét), s addig ment, men- degélt, míg egyszer az erdőben találta magát, annak is a kellős közepén. Megéhezvén, korgott a hasa, szeretett volna már visszamenni, de nem tudta az utat. Nosza, sírásra fakadt a mi Gazsink, de biz azt senki sem hallgatta, csak a gyík és a szarka, de azok csak nevették, mintha mondanák: „Minek mentél el otthonról, te kis csacsi! Minden dolognak elébb kell a végét átgondolni!” Amint így búslakodék a szegény Gazsi, egyszer csak megzörrent a gally, s ott terem a tisztáson dirmegve- dörmögve egy vén mackó. Most ijedt meg igazán Gazsi, roppant zokogásra fakadva.- Ne bőgj, fiacskám- mondá a medve szelíden -, nem eszlek meg, pedig jó pecsenye válnék belőled. De a minap megfogta a bocsomat egy ember, aztán megsajnálta, szabadon eresztette, akkor megfogadtam, hogy soha nem eszem többé emberhúst.- Igazán nem akar megenni, mackó bácsi?- Nem én, fiam; inkább itt haljak éhen!- Akkor hát vezessen haza az apámhoz.- De már olyan bolondot nem teszek a kedvedért, hogy én a falu közelébe menjek, mert nektek a húsotok jó, nekünk meg a bőrünk jó; hanem tudod mit, fölveszlek a hátamra, hazaviszlek a barlangomba játszótársnak a fiam mellé. A medve hátára vette Gazsit, s meg sem állott vele hazáig. Otthon már párolgott a jó ebéd; pecsenye, gyümölcs és csemegének medvecukor. A kis bocs nagyon megörült a pajtásnak, s Gazsi is kezdett kibékülni a helyzetével. Csak úgy visszhangzott a barlang vidám hancúrájuk- tól. Birkóztak, búvósdit játszottak, a denevéreket ijesztgették. A kis medvebocs olyan udvarias volt, hogy földhöz hagyta magát vágni, s Gazsi kacagott, ugrált örömében. Az öregúr (már ti. nemzetes Mackó uram) elvégezvén délutáni szunyóká- lását, így szólt:- Menjünk most, gyerekek, sétáljunk egyet a parkban. (Az egész erdőséget a maga parkjának tartotta.) De a kirándulás rosszul ütött ki. Egy fa mögül vadász leselkedett a medvére. Durrant a fegyver, s az öreg mackó fején találva rogyott össze. A kis bocs ijedten futott apjához annak fájdalmas bőgésére, Gazsi ellenben se nem hallott, se nem látott semmit rémültében, hanyatt-homlok rohant egyenesen a vadász felé.-Végem van! - hörgé az öreg mackó.- Ne hívassak orvost? - siránkozék a bocs.- Nem, nem! Nem akarok még meghalni. Megpróbálok hazavánszorogni! - s a vén medve nagy kínosan hazaindult; a vér csak úgy csepegett a fejéből. Mindenütt piros lett a fű, amerre mentek. De annyira jó szíve volt, hogy Gazsiról se feledkezett meg:- Hát a pajtásod hol van? Szétnéztek az erdő fái közt, s íme, a rossz Gazsi már akkor a vadász ölében ült.- Gonosz, háládatlan teremtés - sóhajtott a medve -, a gyilkosomhoz szegődik - majd hozzátette nagy lelki türelemmel s medvétől szokatlan jámborsággal: - De nem lehet csodálni, hiszen ember! És Gazsi háládatlanságát csakugyan nem lehetett csodálni, mert a vadászban a saját édesapját ismerte fel.-Te vagy, édes rügyem, kis Gazsiként! - kiáltott fel a vadász, vidám örömre gyúlva. - Ej, csakhogy rád akadtam! Milyen szerencse, hogy a vadak fel nem faltak. De minek is teszel olyanokat, hogy felügyelet nélkül távozol hazulról?- Soha nem teszem többet - könyör- gött Gazsi -, csak még most az egyszer bocsásson meg, édesapám. Itt vesztem volna, ha nincs az a becsületes medve, akit édesapám meglőtt; az a hátára vett, hazavitt a barlangjába, megetetett, megitatott, gondomat viselte.- És én éppen azt a medvét lőttem meg! - kiáltott fel a vadász megil- letődve. - Hát én a vadállatnál is rosszabb vagyok? Gyere, fiam, vezess a medvéhez! Elindultak a medve barlangjába. Már otthon feküdt az öreg mackó bekötött fejjel, a bocs pedig gyógyította mindenféle füvekkel és orvosságokkal. Gazsi odarohant, és kezet csókolt a mackónak, ami láthatólag könnyíté fájdalmát, míg ellenben a vadász ünnepélyesen bocsánatot kért:- Ne haragudjék, barátom uram! Ami történt, történt, változtatni már nem lehet. De szívem mélyéből sajnálom. A mackó kezét nyújtá a vadásznak, s ezzel szent lett a béke. Sajátságos ritkajelenet, érdemes arra, hogy a piktor bácsi lefesse. Mondjam-e még tovább ezt a mesét? Medvecsont is beforr, a mackó meggyógyult, nem úgy, mint a varjú, de azt majd ezután mesélem el. Gazsi és a vadász ott maradtak a beteg mellett, egészen a felgyógyulás napjáig, amikor aztán annak az örömére egy víg napot csaptak a barlangban. Nagy lelkesedéssel járták a medvetáncot: Heje, huja, haj! Nincs már semmi baj! Zelk Zoltán A három nyúl Horváth Klára illusztrációi Egyszer régen, nagyon régen, zúgó erdő közepében három nyulak összegyűltek, selyemfűre települtek, ottan se ültek sokáig, talán csak egy fél óráig, amikor felkerekedtek, hogy már végre hazamennek, egy szarka fölöttük szállott s felkiáltott:- Mit csináltok? Mit csináltok, három nyulak? Úgy ültök ott, mint az urak...- Úgy, úgy bizony, mint az urak?- felelték a három nyulak. - Ezután már urak leszünk, ebédre rókahúst eszünk! Nem fogjuk az időt lopni, most indulunk rókafogni... Csacsi szarka nem elhitte? Repült is már, a hírt vitte, s buta róka is elhitte. De hát hogyne hitte volna, akármilyen ravasz róka, mert a szarka így kiáltott:- Egy jegenye fölött szállók, mikor lenézek a földre, három nyulak ülnek körbe. Összebújva tanácskoznak... Jaj, mekkora nyulak voltak! Jaj, mekkora fejük, szájuk, a medve egér hozzájuk! Hát még miről beszélgettek? Hogy eztán csak rókát esznek! Ennek a fele se móka! Szedte is lábát a róka. Futott ki az erdőszélre, csak mielőbb odaérne! Hát amint ott futott, szaladt, szemben vele farkas haladt:- Szaladj te is, komám, farkas, jaj mit láttam, ide hallgass! Az erdő közepén jártam, most is borsódzik a hátam, sosem láttam ilyen szörnyet, ottan ültek három szörnyek! Három nyúl volt, és akkora, fél méter is volt egy foga! Hát még miről beszélgettek? Hogy eztán csak farkast esznek! No hiszen egyéb se kellett, a farkas is futni kezdett, a rókával versenyt futott, majdnem az orrára bukott! Addig futott, amíg szembe nem jött vele egy nagy medve; a medve így szólongatta:- Hová szaladsz, farkas koma?- Medve komám, ne is kérdjed, szaladj, ha kedves az élted! Erdő közepében jártam, jaj, mit láttam, jaj, mit láttam! Három nyulak ottan ültek, éppen ebédre készültek. Akkora volt foguk, szájuk, kis egérke vagy hozzájuk! Hát még miről beszélgettek? Hogy eztán csak medvét esznek! Egyébre se volt már kedve, szaladni kezdett a medve. Elöl róka, hátul medve, közbül a farkas lihegve. így szaladtak erdőszélre, szomszéd erdő közepébe. Szaporán szedték a lábuk, szellő se érjen utánuk. Amíg futottak lihegve, egy vadász jött velük szembe. Nézi is őket nevetve: együtt szalad róka, medve...- No hiszen, csak ne nevessél, vigyázz, nehogy bajba essél! Szaladj inkább te is erre! - kiáltott rája a medve. - Az erdőben három szörnyek, puska sem öli meg őket. Három nyulak, de akkorák, nem láttál még ilyen csodát! Szedte lábát a vadász is, eldobta a puskáját is. Ijedtében megfogadta: most az egyszer érjen haza, csak ne falják fel a szörnyek, sohase vadászik többet! Ezalatt a nyusziházban, fűszálakból vetett ágyban három nyuszi aludt szépen, összebújva, békességben...
