Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-23 / 17. szám
4 1997. április 23. Háttér Távozásakor Thatcher Majort jelölte utódjául - a rossz nyelvek szerint bosszúból. Most pedig váratlanul Tony Blair mellett tette le a garast. Archív-felvétel Aki (talán) megy Soha nem kényeztette el a sajtó az 54 éves John Majort, a „szürke” és a „sótlan” még a legenyhébb jelzők közé tartoznak, amelyeket el kellett viselnie. De valljuk be: mégiscsak lehet Majorben valami, ha hét évig kormányfő tudott maradni. A vaslady menesztése után a pártelnöki tisztért - ami természetesen a kormányelnökséget is jelentette - olyan nagy nevekkel kellett megmérkőznie, mint az arisztokrata exkülügyminiszter Geoffrey Howe vagy a sokszoros miniszter és dúsgazdag Michael Haseltine. Egyébként Major a vaslady feltétlen hívének számított a pártban, s a nagyasszony is őt támogatta az utódlás kérdésében. Ezért vált szállóigévé a mondás, hogy Major nem más, mint Thatcher bosszúja az őt megbukta- tókkal szemben. Most semmi esélye sincs az 1992- es győzelem megismétlésére. Máris értésére adták: ha a toryk elvesztik a választásokat, a párt éléről is távoznia kell. Amit Majorben mindenképpen csodálni kell, az a szívóssága, kitartása. 1990-ben csak a pénzügyi szakemberek ismerték, hiszen néhány hónapig a pénzügyminiszteri posztot töltötte be a vaslady kormányában. És már ez is csúcsteljesítmény volt, igazi sikertörténet, hiszen neves ellenfeleivel szemben neki nem volt sem oxfordi, sem camb- ridge-i diplomája. Majomek egyáltalán nincs diplomája, ugyanis nem végzett egyetemet. Tizenhat évesen hagyta abba az iskolát, tehát még érettségije sincs. Az úgynevezett alsó középosztálybeli családból származik, az apja cirkuszi légtomász volt. Kora ifjúságában kétkezi munkával kereste kenyerét, volt építkezéseken segédmunkás meg munkanélküli is. Végül is a bankszakma felé orientálódott, adótanácsadó lett egy nagy banknál. Thatcher hatalomra jutásakor, 1979-ben lett parlamenti képviselő. Majomek a vaslady az elmúlt hét évben gyakran szerzett kínos perceket, keményen bírálta a kormány politikáját, főleg a kormányfő „gyenge fellépését” az EU-val szemben. De akkora pofont sem Major, sem a toryk nem kaptak még Thatcher bárónőtől, mint március 15-én. A vaslady egy estélyen kijelentette, „a munkáspárti vezér, Tony Blair nem fog csalódást okozni, és a labouristák esetleges győzelme esetén az ország jó kezekben lesz”. Valószínű, hogy ez Blaimek többet segített, mint száz fizetett tévéreklám. Állítólag nem is marad hálátlan. Április elsején felröppentették a hírt: ha Blair kormányfő lesz, akkor Thatcher asszonyt nevezi ki Nagy-Britannia amerikai nagykövetévé. Lehet, hamarosan eldől, hogy a hír igaz volt-e vagy csak április elsejei tréfa... (M. I.) Major = Thatcher bosszúja. Amerikai stílusú választási kampány Nagy-Britanniában- a nőknél Tony Blair a nyerő Nem a program fontos Malinak István Túlzás nélkül nevezhetjük európai jelentőségű politikai eseménynek a május elsejére kiírt brit parlamenti választásokat. Főleg az Európai Unió brüsszeli központjában figyelnek oda arra, ami Londonban történik: azt várják, hogy munkáspárti győzelem esetén a sziget- ország rugalmasabb európai politikát fog folytatni. Brüsszel indokoltan reménykedik a Labour győzel- ----------mé ben, az viszont már kérdéses, hogy egy esetleges munkáspárti kormány oly nagy mértékben hajlandó volna- e beilleszkedni az EU-ba, mint ahogyan az Unió szeretné. Nézzük az esélyeket. A küzdelem a két nagy párt, a John Major nevével fémjelzett Konzervatív Párt és a Tony Blair vezette Munkáspárt között folyik. De ténylegesen három párt tud beleszólni a választási eredményekbe, hiszen a liberálisokat sem lehet leírni. A Munkáspárt 23 évvel ezelőtt nyert utoljára parlamenti választásokat, s 1979 óta megszakítás nélkül a konzervatívok kormányoznak. A toryknak már Margaret Thatcher 1990-es menesztése után, az 1992-es parlamenti választásokon veszíteniük kellett volna, senki sem számított a szürkének, savanyújóská- nak tartott John Major győzelmére. Akkor a Labour stabilan, mintegy tíz százalékkal vezetett, közvetlenül a választásokat megelőző napokban még mindig 2-3 három százalék volt a fölénye, s ezt a hátrányt tudta Major az utolsó pillanatban ledolgozni, sőt 8 százalékos választási győzelemmé változtatni. így a toryk 21 képviselői mandátummal többet szereztek. Mára a plusz 21-ből mínusz lett, a Major-kormány kisebbségbe került a törvényhozásban. Március közepén - amikor Major bejelentette a választások időpontját - a Munkáspárt népszerűsége 52, a Konzervatív Párté 27, a Liberális Demokratáké pedig 13 százalékos volt. A hónap végére a labouristák 25 százalékos fölényüket 28-ra növelték, majd április elejére a toryk, miután Major ismertette választási programjuAz elfáradt konzervatívokat unják a választók. Egyesek szerint nincs ésszerű magyarázata annak, miért fordulnak el a választók a konzervatívoktól éppen most, hiszen évtizedek óta nem volt ilyen jó a gazdasági helyzet. Mások szerint a hosszú kormányzásba belefáradt konzervatívokat a választók egyszerűen unják, mindenképpen változást akarnak. 1992 óta a Konzervatív Párt többször volt a szétesés határán, túl sokat foglalkozott belső ügyeivel: a képviselők nagy részét is a párton belüli kiélezett eurovita miatt veszítette el. A kezdetben egyértelműen EU-barát John Major az utóbbi öt évben nem csinált mást, mint egyensúlyozott azon a libikókán, amelynek egyik végén az agresszív euroszkeptiku- sok, a másikon a mérsékeltebbek, az EU-felé hajlók ültek. A nagy ellenfélnek, a 92-es választási vereség miatt padlóra került Munkáspártnak viszont öt éve volt ahhoz, hogy talpraálljon. Ehhez gyökeresen át kellett alakulnia, amit csak egy új vezér irányítása alatt volt képes megtenni. A fiatal és ambiciózus Tony Blaimek ezt a feladatot 1993 óta lépésről lépésre sikerült is végrehajtania. Blairt eddig két politikushoz hasonlították. Azt mondják, ahhoz, hogy nyerőképessé tegye pártját, úgy meg kellett azt reformálnia, mint annak idején Gorbacsovnak a magáét. Gyakran hasonlítják őt Bili Clintonhoz is. A karizmatikus ifjú vezető nagy huszárvágása volt a szak- szervezetek hatalmának visszaszorítása a pártban, továbbá sikerült elszigetelnie a ré- ______ gi v ezető gárdát, amely ragaszkodott a hagyományos baloldali értékekhez, és a párt szabályzatából sikerült töröltetnie az oly sokat emlegetett negyedik cikkelyt, amely a termelőeszközök államosítására vonatkozott. Tehát Blair balról jobbra, a centrum felé kormányozta a La- bourt, a kékgallérosok helyett a középosztályt célozta meg és azt az értelmiségi réteget, amely több oknál fogva is kiábrándult a konzervatívokból. A brit választási kampány a nemrég lezajlott amerikai elnök- választásra emlékeztet. A demokrata Clinton programja sok pontban ugyanaz volt, mint a republikánusoké, a munkáspárti Blair programja is „lekoppintot- ta” a torykét. Blair tudja, hogy a hagyománytisztelő angolok szimpatizálnak a konzervatívok euroszkeptikus szárnyával. A The Sunban nagy cikkben vázolta várható EU-politikáját, amelyben A saját követik, az EU-bővítést hígításnak tekintik. kát, pár százalékot ledolgoztak. A képen a feleségével látható Tony Blaimek megvan az esélye arra, hogy a jövő hónaptól ő legyen ebben az évszázadban Nagy-Britannia legfiatalabb kormányfője Archív-felvétel egy kis hidegzuhany Brüsszelnek! - olyan kitételek szerepelnek például, céljukat hogy a Labour-kor- mány „semmiféle közösséget nem fog vállalni valamely majdani európai szuperállammal”, továbbá „egyetlen hüvelyknyit sem fog feladni Nagy-Britannia függetlenségéből”. Szinte szó szerint megismételte a konzervatív álláspontot: a közös pénz, az euro bevezetéséről a brit érdekeknek megfelelően kell dönteni, s a font sterling feladásáról pedig majdan népszavazásnak kell határoznia. Ennek ellenére elmondható, hogy EU-kérdésekben a munkáspárti politika sokkal hajlékonyabb a konzervatívokénál. De megjósolható: Blaimek kormányfőként - minden jel szerint meg fogja verni Majort - ugyanaz lesz az egyik legnagyobb gondja, mint Majomek: ő is az EU-libikóka közepén fog egyensúlyozni. Ami számunkra, keleteurópaiak számára fontos lehet: Blair is az EU-bővítés híve. Tegyük hozzá: már Margaret Thatcher is az volt. De ez ne tévesszen meg bennünket. A britek az EU-bővítés igenlésével mintha saját céljukat követnék: a bővítést hígításnak tekintik, azt remélve tőle, hogy az EU nem lesz olyan egységes, szilárd, s nem lehet majd olyan szigorú követelményeket életbe léptetni. És végül a brit választások még egy „amerikai” jellegéről. Itt sem a pártprogramok minősége fogja eldönteni a csatát, hanem a személyes vonások. Blair fiatalabb, rugalmasabb, színesebb egyéniség, mint Major. A felmérések szerint a nők döntő többségénél ő a nyerő. Tovább fogyatkozik a kárpátaljai magyarság: az elvándorlás semlegesíti a népszaporulatot Évről évre fokozatosan zsugorodik a lélekszám Első pillantásra jónak mondható a demográfiai helyzet, hiszen a területi statisztikai főosztály adatai alapján tavaly Kárpátalján 16 473-an születtek és 14 230-an haltak meg, ami 2243 fős „többletet”, lassú, de egészséges népességnövekedést jelent. Ugyancsak derűlátásra adhat okot, hogy csökkent a felbomló házasságok száma, hiszen tavaly a 8293 házasságkötéssel szemben mindössze 2546 válást jegyzetek fel, ami ugyan továbbra is igen riasztó szám, ám jelentősen elmarad az 1995-ös esztendőben tapasztalt irtózatosan magas aránytól, amikor majdnem minden második házasságra jutott egy válás. A pozitívumoknak azonban ezzel a végére is értünk. Maradva a területi adatoknál, például megállapítható, hogy az elmúlt esztendőben az elvándorlás gyakorlatilag semlegesítette a születések és halálozások számának pozitívumát. Hiszen 1996-ban 11 444 földink települt át Kárpátalja közigazgatási határain túlra, a betelepülők száma azonban csak 9610 volt, vagyis 1834 fős veszteséget könyvelhettünk el. Ehhez hozzá kell adnunk azokat, akik véglegesen elhagyták Ukrajnát. Tavaly 1607-en települtek át valamely más FÁK-állam- ba, míg 1200-an a vüág más országaiba távoztak. Ezek a mutatók egyébként nagyjából megfelelnek az országos mutatóknak. Ukrajnában az elmúlt 6 esztendőben 1,2 millióval csökkent a lakosság száma, s az előrejelzések a folyamat felgyorsulását ígérik. Egyetlen pozitívum, hogy kevesebben vándorolnak ki a nem FÁK-országokba. Kárpátalján belül jelentős eltérések mutatkoznak az egyes régiók adatai között. A számunkra legriasztóbb adat, hogy míg a hegyvidéki járásokban (Mizshiijai, Szolyvai, Perecsenyi stb.) a születések száma meghaladta a halálozásokét, addig például a Beregszászi járásban 1996-ban 1102-en haláloztak el, s mindössze 893-an születtek. Ugyancsak riasztó, hogy a 440 házaság- kötéssel szemben a járásban 164 válást regisztráltak, ami szintén valamivel rosszabb a területi mutatónál. (Kivételt ez alól - immár hagyományosan - csupán Ung- vár képez, ahol 700 házasságkötés mellett 550 válást mondtak ki a bíróságok.) Figyelemre méltó adalékként szolgálhat a jövőt ületően a fiatalok gyermekvállalási kedve. A fiatal férfiak átlagban még két gyermeket sem vállalnának, s ez a mutató a nőknél is csak 4 századdal haladja meg a kettes átlagot. Összehasonlításképpen: a RIO Infoim által Ungváron végzett hasonló felmérés közel azonos értékeket mutatott. (Ungváron egyébként ennek ellenére tavaly pozitív volt a születések és halálozások mérlege (1277, illetve 1141). A térséggel és a helyi magyarság számarányának alakulásával kapcsolatos egyetlen pozitívum, hogy csökkenni látszik a nem FÁK-országokba való kivándorlás üteme. Tavaly a Beregszászi járásban mintegy 200 kivándorlási kérelmet nyújtottak be, ami a helyi magyarságnak Kárpátalja összlakosságához viszonyított részarányát tekintve még mindig igen magas mutató, de már nem éri el a 90-es évek elejének riasztóan magas szintjét. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, több jel is arra utal, hogy ez inkább a magyarországi fogadókészség megcsappanásának következménye, semmint a kivándorlási kedv csökkenéséé. Ezt látszik igazolni az a tény is, hogy a megélhetési lehetőségek folyamatos romlása következtében becslések szerint mintegy 120 000 kárpátaljai, vagyis a lakosság 10, a munkaképes felnőtt lakosság mintegy 15-20 százaléka a vidék határain túl keresi meg a mindennapi betevőre valót... (Kárpátaljai Szemle)
