Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-04-02 / 14. szám

1997. április 2. Megettek egy rúd párizsit, majd úgy döntöttek: beöltöznek Bál volt, bolondos bál Szabó G. László Megkérdezték egyszer a Dél- Amerikából végleg hazatelepült Páger Antalt, aki annak idején „háborús múltja” miatt hagyta el Magyarországot, nem érzi-e sértőnek, megalázónak, művé­szetével összeegyeztethetetlen­nek, hogy olykor bizony isten há­ta mögötti fogadókban, pityókás nézősereg előtt lép recsegő-ropo- gó deszkákra. „Ugyan, kérem - legyintett büszkén a nagy komé­diás színház ott van, ahol én vagyok.” És bizonyára nemcsak a helyszínre célzott... Március 14-én, a Vígszínház éj­szakai jelmezbálján ugyanezen mondat eszenyiesített változata a következőképpen hangzott: „Őrület ott van, ahol engem lát­tok.” Böjt ide, farsangvég oda, a Vígszínházban este tíztől kivilá- gos-kivirradtig szólt a zene, és jelmezt öltve grasszált-parádé- zott kis színész és nagy színész, díszlettervező és dramaturg, tán­cos és zeneszerző, igazgató és öl­töztető. De hogy miért éppen ezen az éj­szakán? Ez volt az egyetlen nap, amikor a Vígszínház tagjai szaba­dok voltak. A Házi Színpadon és a Pesti Színházban ugyan játszott a tár­sulat, a Víg padlóját azonban néptánco­sok döngették. S amíg a negyedik eme­leti padlásszobában Lukács Sándort pőré­re vetkőztették egy Esterházy-darabban, addig a ház rejtett pontjain zajlott a be­öltözés. Szegedi Eri­kából percek alatt oroszlánmama lett, Alföldi Róbertból részeges hóem­ber, Pap Verából a vágy fekete angyala, Hullán Zsuzsából gyufa és skatulya, a Csajokból ismert Szőlőssy Tasból zöldre festett földönkívüli, Dányi Krisztiánból, a főiskolás Maugliból nagy ho- ho-horgász, Rudolf Péterből ol­vadó Magnum, Presser Gáborból sánta doki, Kentaurból csinos kis vamp, és folytathatnánk a sort Batmannel, Petőfi Sándorral, az orosz tankon elrabolt Csocso- szánnal vagy Szörnyellával és a három dalmatával. Bálanyaként Tábori Nóra reme­kelt. Parókát öltött kivénhedt prostija fűzős fekete csizmában, fehéren villogó combokkal, molyrágta csipkekombinéban csámpázott fel a színpadra, hogy a jelmezbált magasról - megnyis­sa. Nem hiányzott természetesen a lekenyerezhetetlen zsűri sem. Két rendező: Szabó István és Sándor Pál, két olimpiai bajnok: Kőbán Rita és Egerszegi Kriszti­na, valamint Friderikusz Sándor és a kerület polgármestere ho­zott igazságos döntést. Az első díjat Börcsök Enikő és bátyja kapta a Tükörtojás spenót­tal című jelmezkomplettért. A primőrnek öltözött Eszenyi Enikő került a második helyre, Anger Zsolt Nyári Mikulása a harmadikra. Szép számmal osz­tottak különdíjat is. Krisztina ki­rálynő, a Magyar Egér, Szömyel- lát és a három kiskutyát találta nagyon ötletesnek. Kőbán Rita a kukacát lógató Ho-ho-horgászt. Fridi a Vígszínház öltöztető Bélá­ja előtt emelte nem létező kalap­ját, aki Petőfinek öltözött be, mert tudja: megszóla­lásig hasonlít a költőre. Indirekt kriti­kájáért (a színház kö­rüli lehetetlen parko­lásért) és szellemes jelmezéért (a Vígszín­ház turnézó angyala) Oberfrank Pálé lett a kerület polgármeste­rének díja: a sebtében gyártott parkolójegy. Szabó István elisme­rését Viszt Attila mondhatja magáénak kitűnő Batman-kreációjáért. Sándor Pál a Kaszás Attila által bemutatott Első Magyar Ma­gánytévét díjazta. A „doboz” ter­mészetesen működött: a színész fejére húzva.- Nálunk egy-egy világverseny után, a banketton szokott ilyen jó hangulat lenni - mesélte Kőbán Rita az eredményhirdetés után. - Persze egy különbséggel. Mi ott sörbe fojtjuk az energiánkat, a színészek meg itt jelmezekbe. Fantasztikus, mi mindent kitalál­tak. Tükörtojás spenóttal, ráadá­sul teflonban! Boldog vagyok, hogy meghívtak, és boldogan jö­vök máskor is. A sport és a színé­szet egyébként hasonló dolog. Mind a kettőben magát adja az ember. Szeretek színházba járni, de az olimpia óta még nem jutot­tam el. Azelőtt pedig éppen itt, a Vígben jártam. De az edzéstől annyira fáradt vol­tam, hogy egy óra után ülve elaludtam.- Én is imádom a szín­házat - jegyzi meg halkan Egerszegi Krisztina. - Rengeteg kedvencem van, de a legnagyobb Eszenyi Enikő. Jelmezbálban, felnőttként, most va­gyok először. Eddig nem fért az életembe. Mostantól fogva talán már erről sem kell le­mondanom. A Farmavitnál dol­gozom, és kétéves ösztöndíjat kaptam tőlük, hogy tanulhassak. Vízben legutóbb pár órája vol­tam, de csak a fürdőkádban. Me­dencében legutóbb augusztus­ban. Eszenyi Primőr Enikő talpa alá nem a Jaj, de csúszik ez a banán­héj! című nóta illett ezen az éj­szakán, hanem a Jaj, de csúszik ez a káposztalevél! Élő kosztümé a legdrágább jelmez volt a bá­lon. Paprikanyakékeiből nekem is adott egyet, lila „szirmaiból” pedig kedvemre csipegethettem.- Először elhagyott buszmegál­lónak akartam beöltözni, csak az úgy lett volna elegáns, ha van egy szürke nagyestélyim, hatal­mas dekoltázzsal, és a fenekem­re kukát rakok. Az idő azonban iszonyúan sürgetett. Másvala­mit kellett kitalálnom. A követ­kező ötletem riksa-kuli volt. Úgy gondoltam, a hasamra kötök egy bábut, mintha az húzna en­gem, én meg a hátán újságot ol­vasok. Végül azt mondtam: le­gyen élő a jelmez, vitaminokra amúgy is nagy szükségem van. Kimentem hát délután a piacra. Szerintem mindenki hülyének nézett, mert összeszedtem a ha­lomra dobált káposzta- és kara­lábéleveleket, a retek zöldjét, amit lecsavarnak, és ehhez vet­tem zöldhagymát, paprikát, sa­látát. Otthon aztán az ágybe­tétből levágtam egy szivacsdara­bot és abból lett a fejdíszem, fel- zöldségezve. A káposztalevele­ket pedig rávarrtam és ráragasz­tottam a ruhámra. Kelbimbót sajnos nem kaptam, így a cici­met retek jelezte. Délután négytől este nyolcig ezzel fogla­latoskodtam. Attila pedig a másik szobá­ban gyártotta a tévé­jét. Nekem az ő ötle­te tetszett a legjob­ban, illetve azoké, akik nem voltak res­tek melózni a jelme­zen. Oberfrank Pali hajnali háromig dol­gozott rajta, Pap Ve­ra egész éjjel a szár­nyait varrta, aztán két órán át feküdt az öltözőjében, amíg az arcát festette. Annak is nagyon örülök, hogy eljöttek a Radnóti­ból, a Katonából és az Új Szín­házból. Ültünk a társalgóban hónapokkal ezelőtt és kitalál­tuk, hogy játsszunk már egyszer mást is, ne csak színpadi dara­bot. Jelmezbál úgysem volt még a Vígben, jövőre pedig jó lenne megismételni. A tükörtojás is megszólalt. Börcsök Énikő sárga-fehér kosz­tümben „sistereg”. Spenótbátyja valahol a tömegben zöldül.- Ma délután, fürdés közben ta­láltam ki, hogy teflonba dobom magam. Óriási meló van most nálunk, teljes a felfordulás. Fes­tetek. A tesómmal. Gondoltam, elhozom őt is magammal, és fel­tétként a nyakába ülök. Szerin­tem jól osztottam szerepet. Ci­pelhetett szegény. De legalább elsők lettünk. És ennek így kel­lett lennie. Én meg sem lepődtem. Tényleg. Egész este azt papoltam Gábornak: ha nem nyerünk, nincs igazság. Hát volt jobb ötlet, mint a miénk? Ugye, hogy nem?! Jövőre rotyogó gu­lyásleves leszek, ezt már eldön­töttem. Ez a mai jelmezbál ugyanis annyira jól sikerült, hogy egy év múlva újra megrendez­zük. Ez már el van döntve.----r*-------------------------­„Ö sszeszed­tem a ha­lomra dobált káposzta- és karalábé­leveleket.” Szegedi Erikából percek alatt oroszlán­mama lett. Jóval a kezdés előtt... Szabó Ist­ván, a Mephisto Oscar-díjas ren­dezője még nem sejti, milyen jel­mezek közül kell választania. Ka­szás Attila, az Első Magyar Ma­gánytévé képviseletében Gálffi Lászlóval, az est műsorvezetőjé­vel tárgyal. Jobbról az első: Oberfrank Pál, aki nemsokára angyali jelmezt ölt, hogy beszá­moljon a színház megvalósult és képzeletbeli vendégjátékairól.

Next

/
Thumbnails
Contents