Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-02 / 14. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1997. április 2. • 30. évfolyam Riport Megettek egy rúd párizsit, majd úgy döntöttek: beöltöznek. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1997. ápr. 5-től 11-ig 14. szám • Ára 11 korona Sport Nemcsak kapitánya volt az aranycsapatnak, legeredetibb egyénisége is. 16 Országos közgyűlés után: maradt a szinte elvi döntéseket hozó nagytanács és a fölé rendelt elnökség Meghatódó öregek, táncoló fiatalok Kalákában, kéz a kézben, kecsesen... Prikler László felvétele Dusza István _________________ Me ggyőződésem: lehetetlen újságírói műfajokban megfogalmazni a Csemadok XVIII. országos közgyűlésének hangulatát, gondolatgazdagságát, érzelmi hullámzását, bensőségességét. Azt sem tudtam igazán megállapítani, mennyire voltak elégedettek önmagukkal és az elvégzett munkával a küldöttek, s mennyire volt megnyugtató a sereglést köszöntő vendégek biztató és támogató szava. Azt viszont állítom, hogy a perediek és a hozzájuk társult mátyusföldi falvak vendéglátóként kitettek magukért. Úgy tetszik, a Csemadok támogatóiban ezután sem lesz hiány. Felfigyeltető volt, hogy valamilyen módon minden felszólaló türelemmel viseltetett a másik iránt, s a legnagyobb vitát kiváltó alapszabály-módosítás folyamata is a kulturáltság határain belül volt. Ez akár önmagában is jelzi: a Csemadok-tagság felelős képviselői komolyan veszik a kemény társadalmi kihívások közepette megfogalmazódott egységtörekvéseket és a józanságot. Pedig az alapvetően azonos véleményeken túl - küzdelem az asszimiláció ellen, szabad anyanyelvhasználat, kulturális és oktatási önigazgatás - vannak kimondott véleménykülönbségek is. Elsősorban az érdekvédelem radikális és mérsékelt formáinak a hívei vitatkoznak egymással, s a szakmai társaságok és a Csemadok közötti autonóm, de családias kapcsolatot sem érti még mindenki. Az viszont elgondolkodtató, hogy a derékhad többsége életkorban már inkább ötvenes, mint harmincas. Szemmel látható volt, mennyire hiányoztak a küldöttek és a meghívott vendégek közül azoknak a fiataloknak a képviselői, akiket a szombati műsorban énekelni, zenélni hallottunk vagy a somorjai Csalló műsorában táncolni láttunk. Pedig ők azok, akik a táncegyüttesekben, a színjátszó csoportokban, énekkarokban többségben vannak. A meghívott és a mai napig tevékeny öregjeink viszont boldogok és meghatottak voltak, hiszen nemcsak a kitüntetések, hanem a figyelmes szavak is megbecsüléssel övezték valamennyiüket. A vitában elsősorban az újszerű munkamódszerek, az önállósult területi választmányok működtetésének elvi és gyakorlati kérdéseiről volt szó. Ennek következtében igencsak nagy félreértés fogadta a dunaszer- dahelyiek szemléleti és gyakorlati változásokat tükröző alapszabály-módosítási javaslatát. Az eddigi és immár ismét „felújított” szerkezettel szemben, amely bizonyítottan a demokratikus centralizmus maradványa, a módosító javaslat egy szűkebb országos választmánnyal számolt volna, amelyben a dinamizmus szellemében helyet kapott volna valamennyi területi választmányi titkár. Maradt a szinte csak elvi döntéseket hozó nagytanács és a fölé rendelt elnökség. Most már csak az a kérdés, mennyiben tudják majd a szinte naponként romló feltételekhez operatívan és dinamikusan igazítani a Csemadok hálózatát, és felülről befolyásolni a lenn önállóan működő területi választmányokat és alapszervezeteket. Sajnos, arról kevés szó esett, hogy a leghatásosabb védekezés az asszimiláció és a jogcsonkítás ellen a családok irányába kifejtett munka lenne. Gyerek- csoportok, játszóházak, honismereti körök szervezéséhez nemcsak az országos rendezvények és látványos tematikájú vetélkedők szükségesek, hanem a helytörténet, a helyi kulturális és történelmi hagyományok ápolása is. Mint ahogyan azt Somorján teszik, ahol a Cse- madok-alapszervezet gyűlései helyett családi jellegű baráti találkozókat tartanak. Ami ugyanakkor nem zárja ki a folyó ügyek megvitatását. Ha így elérhető cél a kisközösségek és nagyközösségek önigazgató civil társadalma, akkor szinte természetes módon alakul át a gyűlésező, táncoló, daloló Csemadok gondolkodó, egymásra figyelő, kölcsönösen erkölcsi példát is nyújtó, ezernyi szálból hálóvá csomózott, magyarságukban tömegeket megtartó erővé. A derékhad többsége életkorban inkább ötvenes, mint harmincas. Vezércikk Quo vadis? Miklósi Péter _______________ Azaz: h ová mész, Csemadok? Ezen morfondírozgatok a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség pár napja Pereden rendezett országos közgyűlése óta. Azon tűnődöm, vajon önszerveződésünk, önösszeszedésünk meghatározó összejövetele volt-e ez a tanácskozás? Kulcsfontosságú gondolatai - az anya- nyelvőrzés természetes parancsán kívül - vajon az együttgondolkodás, a közösségi kórkép felvázolása, saját gondjaink őszinte feltárása, a célirányos diagnózisok és a társadalmi stratégiák keresése voltak- e? És kellőképpen végigele- meztetett-e Pereden, hogy vajon mennyire vagyunk elszántak (holmiféle hungarista nyelvbodásokon, illetve egy jövőre kikiáltandó szlovákiai magyar tartományi országgyűlés iránti harcsabajszo- san lilagőzös darvadozáson túlmenően) megvédeni a szlovákiai magyarság jogos érdekeit és igényeit? Nos, mivel a fenti kérdések egyikére sem tudok egyértelmű igennel válaszolni, kerek perec leszögezendő: a küldött- közgyűlés szűk időhatárokba szorított vitája bizony satnyára sikeredett. Sajnos, nem kevésbé zavaros az új alapszabály is, amelynek a szervezeti felépítés hierarchiájára vonatkozó részét ki-ki a saját szájíze szerint magyarázhatja; s ebbe már maga a küldöttközgyűlés is belegabalyodott. Iskolapéldája ennek, hogyjelenleg elnök-főtitkár irányítja a szövetség munkáját, ami a gyakorlatban azt jelenti; aki e tisztséget betölti, az megbízatásának első percétől akár amőbásíthatja is önmagát, hogy osztódással szaporodjék, különben ugyanis képtelenség egyszerre ellátni a Csemadok, azaz: a CSElekvő MAgyarok DOlgos Közösségének képviseleti s kapcsolattartási, illetve a tisztségét pályázati úton elnyert mindenkori főtitkár végrehajtói-irányítói teendőit... Úgy látszik, nekünk kevés, hogy a hatalom barbár módon sorvasztja művelődésünket és kultúránkat, mi ezt még öncsonkítással tetézzük! Pedig tennivaló akad bőven, amit a közgyűlés idevágó dokumentumai: a nyilatkozat és a cselekvési terv is tükröz. Azok precíz szövegéből ugyanis világosan kitűnik, hogy a jövőben minden eddiginél jobban kell rezonálnia bennünk az odafigyelés, a tényleges közösségi szolgálat, a szuverén véleményalkotás és a civil kurázsi, a demokratikusan érző szlovákság felé tanúsított nyitottság igényének. Perbeszédek helyett párbeszédre van szükségünk! Meg kell tanulnunk higgadtan és rugalmasan érvelni, tárgyilagosan és határozottan reagálni. Igaz, a bennünket sorozatosan sújtó jogcsorbítások, anyanyelvűnk ellopatásá- nak szándéka, a nacionalista indulatokkal fűtött hatalmi tivornya, illetve a meciarizmus- lexaizmus oltáránál ministráló magyar díszpintyek uralmi dör- gölődzése láttán ez nem egyszerű feladat. A Csemadok is csak úgy tudja ellátni, ha társadalmi tekintélyének építőkövei a hitelesség, a józansággal elegy tárgyilagosság és a sztálinista időkből visszamaradt kincstári lelkesedés helyett az őszinte tenni akarás lesznek. A hitelességet külön is kiemelném, hogy kisebbségi sorsunk hétköznapjaiban ne szorulhassanak háttérbe az erkölcsi elvek, elvégre ez saját köreinkben is bajokat, zavarokat okozhat. Hadd ne bocsátkozzam a múltbéli vagy mostam megingások ilyen-olyan formáiba, elvégre lelkiismeret s gerinc dolgában mindenkinek elsősorban önmagával kell elszámolnia. Mint ahogy a Csemadoknak is a saját tevékenységével. Hogy majd adott időben felkészülten étjén bennünket a lépésváltás lehetősége: a sovinizmussal, szabadrablással fémjelzett mai látszatdemokráciából annak valós formái felé. Saját hozzáállásunkon, önazonosságtudatunk és anyanyelvőrzésünk szívósságán, törekvéseink hitelességén múlik, hogy az ügyeletes hatalom szükségszerű bukása után helyzetbe tudjuk-e hozni magunkat? Ezért sem árt tisztában lenni azzal, hogy: quo vadis, Csemadok?!
