Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-03-19 / 12. szám
1997. március 19. Magyar nyelvű istentisztelet volt Olmützben Amikor az anyaföld megy a hamvak után P. Vonyik Erzsébet Retten árválkodunk fotós kollégámmal az olmützi Szent Ven- cel-katedrális előtti téren. Fél tíz fele jár az idő, amikor a templomszolga elénk siet és faggatni kezd bennünket, vajon Szlovákiából jöttünk-e a tizenegy órakor kezdődő ünnepi istentiszteletre. Bólogatunk, majd közli, hogy a dóm előtti térségen elfér mind a tizenkét jelzett autóbusz és egyéb jármű. Ha ezek befutnak, akkor megtelhetnek a padsorok a templomban. Ellenkező esetben kongani fog az ürességtől a prágai Szent Vitus-székesegyház kicsinyített másának, de így is monumentálisnak tűnő olmützi dómtemplom. Mert helybéli hívők aligha lesznek, hiszen ezúttal - s ki tudja, talán az észak-morvaországi városban először és talán utoljára - színmagyar istentisztelet lesz a közeli mirovi börtönben negyven éve elhunyt Esterházy János emlékére. Míg az érkezőkre várunk, újólag ráébredünk, hogy milyen kicsi is a világ, hiszen kiderül, hogy a helybéli parókia egy magyarbéli származású papnak is otthont ad. Lassacskán benépesül az égbe törő gótikus templom melletti park. Ízes gömöri tájszólás keveredik a királyhelmecivel, a má- tyusföldivel és a csallóközivel. A magyar csevegésbe később olasz is vegyül. Időközben ugyanis megérkezett az ünnepi istentiszteletet édesapja lelki üdvösségéért szolgáltató Esterházy-Malfat- ti Alice olasz férjével, Malfatti báróval és két fiával. Az ősz ha- lántékú úr szolidan meghúzódik a háttérben, akárcsak a két fiatalember, akikről lerí, hogy kiváló iskolákban nevelkedtek. Ha kell, angolul, németül válaszolnak, de nem okoz gondot nekik a francia sem, viszont a magyar annál inkább. De hogy feleslegesen nem kényeztetik őket, arról végtelenül egyszerű öltözékük is árulkodik.- A kassaiak is megjöttek! - kiált fel örömében Esterházy-Malfatti Alice, s személyesen siet az üdvözlésükre. Kezet ráz, akivel csak teheti, s édesapja emlékét őrző szentképeket osztogat. Láthatóan végtelenül meghatják ezek a parolázások. Többnyire egyszerű emberek hajlott hátú, idős, sőt botra támaszkodó asszonyok utaztak négy-ötszáz kilométereket azért, hogy részt vegyenek az apja emlékének szentelt misén és ellátogassanak a mirovi börtönhöz, ahol rabságának utolsó szakaszát töltötte. - Ezek a kérges kezű nénikék szinte a könnyekig megindítottak - mesélte később. Tizenegy óra. Zsúfolásig megtelEsterházy János lánya reméli, egyszer hazaviheti apja hamvait a család ősi birtokára, Nyitraújlakra. tek a templomi padsorok. Alice arcát figyelem. Gondolataiban alighanem ugyanott jár, ahol Lénáit Károly esperes-plébános a prédikációjában. A lelkész, az Esterházy emlékére alapított Pro Probitate-díj tavalyi kitüntetettje keserű szájízzel szól arról, hogy a köztársaság szétbomlasztásának, valamint a németekkel és magyarokkal való pak- tálásnak a koholt vádjával elítélt magyar pártelnök, parlamenti képviselő hamvai a mai napig nem nyugodhatnak hazai földben. Hogy hozzátartozói legfeljebb Esterházy hitvesének sírjánál emlékezhetnek a gula- gokat és a Lipótvárat megjárt, majd a mirovi börtönben tüdővészben elpusztult politikusra. Mirov. Apró falucska alig ötven kilométernyire a lengyel határtól. Mintha a világ végén, vagy legalábbis az isten háta mögött bújnának meg a század eleji házak. Mögöttük magasodik üde színfoltként a sárga-pirosban tarkálló vár, amely még ma is működő börtön: az életfogytig- lanra ítéltek végállomása. A börtönkórházban itt morzsolta 1957-ben életének utolsó napjait a súlyosan beteg Esterházy. Hogy melyik ablakok mögött, azt pontosan senki sem tudja, akárcsak azt sem, hogy hol van a hamvait tartalmazó urna. Lánya, Alice is csak sejti, hogy a faluban a börtönben elhunyt politikai foglyoknak létesített temető közös sírboltjában lehet. Ide zarándokolt el az isten- tisztelet után az emlékező gyülekezet. A várbörtön kápolnájába csak a legszűkebb család léphetett be, hogy imádkozzon a mártírhalált halt gróf lelki üdvéért. A legmeg- hatóbb és legemlékezetesebb mozzanatra a politikai temetőben emelt közös emlékműnél került sor, ott, ahol gyaníthatóan Esterházy hamvai is nyugszanak a közös sírboltban. Ha már nem adatott meg az - legalábbis egyelőre -, hogy a hamvak az anyaföldbe kerüljenek, édesanyja sírjának hantjait szórta szét Esterházy- Malfatti Alice. De jócskán jutott ide felvidéki földből Kassától Po- zsonyig, hiszen a többiek is követték a báróné példáját. Esterházy János leánya reméli, egyszer hazaviheti az urnát, s biztonságosan elhelyezheti a család ősi birtokán, Nyitraújlakon. így méltó helyre kerülnének annak a politikusnak a hamvai, aki a szlovák parlamentben egyedüli képviselőként nem adta áldását a zsidótörvényre. Peéry Rezsőt idézve: az alázatos igenekkel szemben övé volt az egyetlen elutasító szavazat. A mirovi várbörtön, ahol az orosz lágerek poklát megjárt politikus 12 évnyi raboskodás után kiszenvedett. Az életútját taglaló legújabb könyv szerzője, Molnár Imre szerint Esterházyt a várbörtön baloldali, alacsonyabb szárnyának legfelső emeletén lévő ablakok valamelyike mögött érte a halál. A mirovi várat egyébként a hatvanas években alakították át börtönné. A második világháború idején főleg a tüdőbajban megbetegedett rabokat vitték oda. Nyilvántartási adatok szerint a német megszállás alatt e falak mögött 666 politikai fogoly pusztult el. „lilll»»*111 M Esterházy János „ügye” Molnár Imre ___________________ Át tekintve Esterházy János életútját, legelőször talán az ötlik a szemünkbe, hogy neve sajátosan kötődik a század magyar, de méginkább közép-európai tragédiáihoz. A felnőttkor küszöbén érte a trianoni döntés, és ezzel cselekvő, egyben szenvedő részese lett a kisebbségi sors minden változatának. Egy népcsoport élén állt, mégis azt kellett megtapasztalnia, hogy a népe sorsát közvetlenül érintő történelmi események a feje felett, akaratával közel sem mindig megegyező módon mennek végbe. Átélte az első és a második világháborút és a bécsi döntéseket. Országa és hazája határainak ide-oda tologatását és az ennek nyomában járó mérhetetlen emberi szenvedést. Megszenvedte a közép-európai népeket nyomorba döntő társadalmi rendszerek minden következményét. A börtönben az 1956-os forradalom hírére még fellángolt benne a remény, de a forradalom leveretése után rohamosan romlott egészségi állapota. Csehszlovákiában hamvainak utolsó kiadatási szándékát az 1968-as bevonulás hiúsította meg. Életművét hosszú évtizedekig a kommunista ideológiával felvértezett diktatórikus hatalom igyekezett nemlétezővé hazudni, s ezzel örökre kitörölni az emberi emlékezetből. De milyen különös, hogy a hosszú-hosszú hallgatás után az életéről szóló első nyilvános előadás egybeesett a csehszlovákiai kommunista rendszer bukásával. Ez az előadás azon a szlovákiai magyar értelmiségi fórumon hangzott el, amelyet a prágai diáktüntetések másnapján, 1989. november 18-án, Vág- sellyén tartottak. A fórum résztvevői amellett, hogy - szinte közfelkiáltással - rehabilitálták Esterházy Jánost, az összejövetel szerves folytatásaként megalakították a rendszerváltozásban is aktív szerepet vállaló első szlovákiai magyar politikai szerveződést. Esterházy János neve így immár elválaszthatatlanul összekötődött a rendszerváltással, amely paradox módon magával hozta azt az eseményt, amelyet Esterházy több alkalommal előrejelzett, azaz a „csehszlovák republika” immár második, végleges széthullását is. Rehabilitálásának a társadalmi folyamata ezen a ponton indult el s kezdetben ennek a folyamatnak kedvező hátteret biztosított a rendszerváltás, illetve az ennek következtében fellazult állami-nacionalista szigor is. Esterházy János „szellemi ki- hantolásának” folyamata ugyanakkor együtt járt azzal a katarti- kus élménnyel, melyen keresztül a szlovákiai magyarság egykori vezetője tragikus életpályáján keresztül saját sorsát ismerhette fel. Esterházy sorsának a köztudatba való lassú átmenetele, azaz életpéldájának, helytállásának felfedezése az egyetemes magyarság közgondolkodásában is egyre inkább meg- kérdőjelezhetetlenné teszi a kisebbségi sors vállalásával együtt járó mindenkori erkölcsi tartás többletértékét. Esterházy tehát egy bizonyos szempontból jelképpé magasztosult. Jogi úton rehabilitálásának igazi nehézségei e ponton kezdődtek el. A kezdet kezdetén csupán nemtetszésüknek adtak hangot a magukat: illetékeseknek vélők. Anton Hmko (akkor Szlovák Nemzeti Párti képviselő) az új szlovák parlamentben interpellációban tiltakozott az ellen, hogy egy hazaárulásért és a fasizmussal való együttműk sért halálra ítélt magyar e életéről nyilvános előadás hangzanak el a fővárosba] az Pozsonyban és másutt) szlovákiai magyar, a magi szági és esetenként a cseh gi pozitív hangvételű publ ók s az ezzel kapcsolatos t ziós és rádiós műsorok kö: adása, bemutatása egyre c tebb reagálást váltott ki a vák értelmiségi társadalor bizonyos részénél. Ezek a lások általában a szélsősé; hangnemükről híres szlov tótermékekben jelentek m (Zmena, Republika, Slove juh stb.), de jutott belőlük olyan tekintélyes lapok oh is, mint a Národná obroda a Práca. Esterházy rehabil
