Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-03-12 / 11. szám

1997. március 12. Kópé Kosztolányi Dezső Zászló Csak bot és vászon, de nem bot és vászon, hanem zászló. Mindig beszél. Mindig lobog. Mindig lázas. Mindig önkívületben van az utca fölött, föllengő magasan egész az égben, s hirdet valamit rajongva. Ha már megszokták és rá se figyelnek, ha alszanak is, éjjel és nappal, úgy ahogy egészen lesoványodott, s áll, mint egy vézna, apostoli szónok Törd a fejed! A A' A A A A s s s S s s Rejtvényünkben felsoro­lunk hat szót, amelyek egyformán végződnek. Hogy mi az elejtik? Segí­tünk megtalálni: 1. Terménybetakarítás, A lapunk 9. számában feladott rejtvényre is ör­vendetesen sok megfejtés érkezett. A helyes megfej­tést (telefonkártya) több mint kétszáz kis olva­sónknak sikerült megta­lálnia. Közülük öten 2. Világjárás, 3. Kártyák átadása, 4. Ünnepélyes átadás, 5. Gyermekkertben tölti napját, 6. Ez adja meg a ruha vonalát. nyernek könyvjutalmat, amit a napokban postá­zunk. Nyerteseink: Du- bán Erika, Jóka; Homola Erzsébet, Szelőce; Far­kas Tamás, Guta; Bálint Erika, Tiszacsernő; Filkó Kinga, Komárom. Rákosi Viktor A gyerek Bem hadsere­gének utolsó maradványa lerakta az oszt­rákok előtt a fegy­vert. Simbsen tábor­nok kiadta a paran­csot, hogy a beteg és sebesült honvédeket el kell ereszteni, a többit pedig erős fe­dezet alatt Nagy­váradra kell kísér­ni. Mindenki tudta, hogy ott a beso- rozás vár reájuk. A sereg szélén állt a 37-ik zász­lóalj töredéke. A többi elhullott véres csatákban, vagy elszéledt a balsors csa­pásai alatt. Brunner ezre­des és több osztrák tiszt sorra vizsgálta a legényeket. így értek Sándor Miklóshoz, aki leg- szélről állt, feszes tartás­ban.- Te is katona vagy? - kér- dé jóakaratú gúnnyal az ezredes.- Igenis, az vagyok - felelt Sándor, katonásan szeme közé nézve az ezredesnek.- Mi gyerekekkel nem har­katona volt és nem porko­láb, s röstellte a megbíza­tást. Azért csak vállat vont, mikor reggelenként jelen­tették neki, hogy tíz-tizen­öt magyar ismét megszö­kött az éjjel. Egyszer aztán azt jelentet­ték neki, hogy már csak egyetlenegy honvéd van, az is egy fiatal gyerek. Ezt aztán Brunner maga elé rendelte.- Miért nem szöktél meg te is?- Nem lehet, ezredes úr.- Hogyan?- Én bekönyörögtem ma­gam, az ezredes úr megen­gedte, hálátlanság lett vol­na megszökni.- De mikor a társaid mind megszöktek!- Azoknak szabad, de ne­kem más helyzetem van. Én gyávának látszanám, ha megtenném. Az ezredes megveregette a vállát és szólt:- No hát, ezennel megen­gedem, hogy menj, amerre akarsz, élj boldogul! A fiú megköszönte, szalu­tált és eltávozott. Az ezre­des sokáig nézett utána s aztán megfúvatta a trombi­tát és elindította a csapat­ják Mégpedig vissza, Déva felé. I. Bem apó 1849. március 11- én szétverte a Nagy-Sze- ben előtt álló oroszokat és a várost elfoglalta. Ez a kis magyar sereg, mely a ke­gyetlenül hidegjanuár és február hónapokban több­ször villámsebesen átrobo­gott Erdélyen, üldözve az ellent, vagy üldöztetve az ellenségtől, végre újra egy olyan helyre jutott, hol egy kicsit megpihenhetett. Este kilenckor lett vége az ütközetnek. Ekkor az orosz trombiták megfújták a hát- rálót, s a szászok kétségbe­esve látták a győzhetetlen­nek hitt segélycsapatok gyors kitakarodását a vá­rosból. A magyar ágyúk né­ha még megdörrentek, puskalövés is gyakran hal­latszott, de már a külváros­ban fölzendült az Éljen a magyar!-kiáltás, mely egy­re közelebb hömpölygött. S a gránátok által fölgyúj­tott házak lángjánál lehe­tett már látni a vörössap­kás 11-ik zászlóalj honvé­déit, amint óvatosan, föl­vont, szuronyos puskával nyomulnak befelé, a belvá­rosba. A kapuk zárva, az ablakok sötétek - a rossz lelkiisme­ret elrejtőzött, s remegve várta Bem ítéletét. A huszárok az oroszok után rúgtattak, a gyalogság pedig négyszögekben fölállt a nagy piacon. Ekkor lovagolt be Bem és tábor­kara, melyet a sereg riadó éljenzéssel fogadott. Majd az ágyúk jelentek meg dübörögve a téren, s nagyot-nagyot zökken­tek, mikor egy elesett orosz katona holttestén vágtak keresztül. A hideg éjben három alak levett kalappal állt Bem előtt. Az öregúr igen szigo­rúan, nyersen beszélt hoz­zájuk. Osszeszidta őket ha­zaellenes magatartásukért, aztán fölsorolta, hogy mit kíván tőlük serege számá­ra, majd intett Czecz ezre­desnek, aki az egybegyűlt tiszteknek kiadta a legény­ség számára a parancsot, hogy aki rabolni, erősza­koskodni mer, vagy a legki­sebb fegyelmetlenséget kö­veti el, azonnal agyonlöve­tik. Ez nyugtatta csak meg a polgármestert és a két tanácsnokot, akik azt hitték, hogy Bem szabad zsákmányo­lást fog engedni a város­ban. Föllélegeztek és eget- földet ígértek a fáradt ma­gyar sereg számára. Jól is lakott a sereg egy hó­napra. Ellátta magát azon­kívül ruhával, csizmával, lőszerrel. Volt ott olyan ka­tona, aki három hónap óta a fagyos havon, a csillagos ég alatt hált, képzelhető, hogy ez milyen isteni kéjjel nyújtózkodott a jól párná­oláhok megölték, engem egy pap megmentett és idehozott, magam vagyok az egész világon. Valami hasznomat csak veszik. Bemnek lefordították a fe­leletet. Az öreg megsimo­gatta a gyermek fejét.- Mit csináljunk vele? Ho­vá dugjuk be?-Tábornokúr, a 37-ik zászlóaljnál ma elesett a kisdobos. Talán annak jó lesz.- Ezredes úr - fordult Bem Czeczhez -, adja ezt a gye­reknek írásba, s küldjön vele a 37-ik zászlóaljhoz egy honvédet. Mikor a fiúnak ezt meg­mondták, örömében kezet akart csókolni Bemnek.- Hohó, fiú! - szólt Kiss Sándor -, most már katona vagy, ne csókolgass kezet senkinek. Aztán tanuld meg még az éjjel azt verni, hogy Előre! II. Forró augusztusi nap volt. Déva vára mélán nézett le a síkra, hol colunk, kergessétek el! - szólt az ezredes. Sándor elvörösödött.- Ezredes úr, tizenkét csa­tában voltam, küzdöttem oroszokkal, osztrákokkal, oláhokkal, sebet is kaptam, épp olyan katona vagyok, mint a többi.- Eh, ne feleselj, eredj a pokolba, csak nem leszünk olyan emberevők, hogy ilyen fiatal gyerekeket be­sorozzunk - felelt Brunner, akiben láthatólag a jóindu­lat dolgozott. Sándor összetette a kezét;- Ne szégyenítsen meg, ez­redes úr, együtt harcoltam, együtt is akarok szenvedni bajtársaimmal. Az ő sorsuk az én sorsom, nem hagyha­tom el őket.- Különös faj, kemény faj - mormogta magában -, ezt nehéz lesz megtörni. - Hát maradj! - tette hozzá han­gosan -, majd meglátom, mit csinálunk veled. Azzal sarkon fordult, s ott­hagyta a kopott honvéde­ket. III. A csapatot, amely a fegy­vertelen honvédeket Dévá­ról Magyarországra kí­sérte, Brunner ezredes vezette. A felügyelet nem volt valami szigorú. Az ezredes vegyen be katonának.- Nagyon fiatal vagy te még arra.- Majd megöregszem a csa­tatéren. Kissnek tetszett a felelet, s elmondta Bemnek. A tá­bornok odahívta a fiút.- Ki vagy, fiacskám?- Sándor Miklós. Vegyen be, tábornok úr. Apámat, anyámat, rokonaimat az zott szász ágyakban. Bem és tisztjei vacsoránál ültek. Az öreg rendesen egyedül és igen szerényen szokott enni, de kiváló al­kalmakkor tisztjei közt ma­radt, hogy gyönyörködhes­sék örömükben. Egyszerre észreveszi Kiss Sándor ezredes, hogy egy fölszolgáló katona egy ti- zennégy-tizenöt éves fiút ki akar taszigálni a szobá­ból.- Honvéd! - szól a legény­nek -, mit akar az a gye­rek?- Mindenáron Bem tábor­nok úrral akar beszélni. -Hozd ide! A honvéd odahozta a fiút.- Mit akarsz, kisfiam, Bemtől?- Meg akarom kérni, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents