Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-03-12 / 11. szám

Politika 1997. március 12. 3 Bárdos Gyula és Bauer Győző számára akkor telt be a pohár, amikora tanács úgy döntött, hogy nem kell kisebbségi nyelvhasználati törvény Bauer Győző és Bárdos Gyula kilép a kormány nemzetiségi tanácsából Bokréta - magyarok nélkül P.Vonyik Erzsébet ____________ Fr appánsra sikeredett Miroslav Kusy professzornak a szlovák kormány mellett működő nem­zetiségi tanácsról alkotott véle­ménye, miután végigülte egyik tanácskozását. A demokrácia- pártiságáról jól is­mert politológus teli­be talált, amikor úgy fogalmazott: a ta­nács létezése arra jó, hogy a kormány bok­rétaként a kalapjára tűzve mutogathassa. Mostantól ez a dí­szes csokor - jel­képesen - egy virág­gal szegényebb lett - a magyarok két képviselője, Ba­uer Győző, a Csemadok elnöke és Bárdos Gyula, az MKDM par­lamenti képviselője kivált a 22- tagú testületből. Nyilatkozata­ikból kiderült: mindkettejüknél akkor telt be a pohár, amikor a tanács kimondta, hogy nincs szükség a kisebbségek nyelv- használatát szabályozó tör­vényre. Azóta, hogy a kisebbsé­gek képviselőinek ellenvélemé­nye dacára ez a döntés megszü­letett, a kormány, a kül- vagy a kultuszminisztérium, illetve a parlament illetékesei szinte egyfolytában arra hivatkoznak, hogy lám, maguk a kisebbségek képviselői sem tartják szüksé­gesnek a kisebbségi nyelvhasz­nálatot védelmező törvény elfo­gadását. Bauer Győző nyilatko­zata szerint ekkor fogalmazó­dott meg benne, hogy elérkezett a pillanat, amikor fel kell állniuk és nem szabad tovább a nevüket adni a tanács kisebbségellenes tevékenységéhez. Egy „kis” ízelítő a mindkét magyar ta­nácsbeli tag által megelégelt dönté­sekből: a nemzetisé­gi tanács elutasítot­ta, hogy törvénnyel szabályozzák a ki­sebbségi szerveze­tek működését, to­vábbá azt is, hogy a tanács beleszólhas­son a kisebbségi kultúrára szánt pénzek elosztásába (amiről most a kultuszminiszter kénye- kedve szerint összeállított bi­zottságok döntenek, s ezekből nem hiányoznak Gyimesi ma­gyarjai sem). Az elutasítás lett a sorsa annak a javaslatnak is, hogy a kisebbségi színházak kapják vissza jogalanyiságukat, amitől Iván Hudec parancsára fosztották meg őket. Ugyanerre a sorsra kárhoztatta a tanács azt a magyarok által beterjesztett indítványt, hogy a kisebbségek javára változtassanak a tanács összetételén. Jelenleg ugyanis a 22 tag közül 13-an a kormányt, a minisztériumokat és a Matica slovenskát képviselik, míg mindössze kilencen a Szlováki­ában élő kisebbségeket, köztük a magyarokat is. Egyértelmű a kormányszervek és egyáltalán a többségi nemzet létszámbeli fö­lénye, s ezért nem meglepő, sőt, egyenesen törvényszerű, hogy csakis az „államalkotó” nemzet­nek megfelelő döntések kaphat­nak zöldet. Nem hullott termőtalajba az a kezdeménye­zés sem, hogy a kormánytagok­nak és a kisebbségek képvi­selőinek legyen szavazati joguk, a többieknek tanácsadói stá­tuszuk. A sorozatos hiábavaló próbálko­zások a tanácsba delegált két magyar kedvét szegték és úgy látták jónak, hogy tovább nem asszisztálnak a kisebbségeket sértő és a külföldi szervezetek előtt pedig fennen lo­bogtatott dönté­sek megszavazá­sánál. Kellett a nyilvánvaló jelzés belföldnek és kül­földnek egyaránt: abnormális a ta­nács egész műkö­dési mechanizmu­sa, amelynek köszönhetően a szavazásoknál mindig lehenger- lik a kisebbségeket. Abban azon­ban nem vagyok egészen biztos, hogy ez a kormány elgondolko­dik a történteken. Minden más szabványszerű kabinet ezt ten­né, de nem a jelenlegi pozsonyi Meciar vezetésével. Hiányozni biztosan fognak a magyarok a testületből, habár a szlovák tévéhíradóhoz hasonló­an egy ideig talán a kormány is igyekszik palástolni, hogy a leg­népesebb kisebbség képviselői nincsenek ott a tanácsban. De sajátos szlovákiai megoldást gond nélkül talál a kisebbségi tanácsot vezető Kálmán minisz­terelnökhelyettes. Ez a kor­mány már nemegyszer bizonyí­totta - a legpregnánsabban épp a Pro Slovakiában folyó pén­zosztásba bevont személyek esetében - hogy ha kell, megta­lálja az ő „magyarjait”. Félő, hogy ez esetben sem történik más, mint hogy a megüresedett két székbe belehup­panhatnak azoknak a cinkosai, akik a Pro Slovakia pénzét - az egyébként nekünkjáró pénzt - bőkezűen osz­togatják azoknak, akik nem átallanak dör- gölőzni. Ilyen álma­gyarok csatasorba állí­tása nem gond, mint ahogy az sem, hogy olyan egyént találjanak a megü­resedő budapesti szlovák nagy­követi posztra, aki állítólag azért lesz jó nekünk is, mert magyar nemzetiségű. Talán érdemes lenne utánanézni, hogy ugyan mióta? A tanácsban leszavazzák a 9 kisebbsé­gi képvi­selőt. Ez a kor­mány meg­találja az ő „magyar- jait”. Ovázási gondok főleg a kínai neveknél Twistre vált a Markíza Fekete Marian Szinte azzal párhuzamosan, hogy a Markíza vezetése oly könnyen beleegyezett Vadkerti Andrea rövid ideig tartó névvál­toztatásába, a Twist rádió a ko­rábbihoz képest is nagyobb mér­tékben kezdte elhagyni az ová- zást, amit Hudecék az állam­nyelvvédelmi törvényre hivat­kozva a szlovákiai magyar sajtó­tól is elvárnának. Az önkéntes nyelvzsaruk nem annyira az állam­nyelvvédelmi tör­vényhez igazodnak, mint inkább Dusán Slobodník egykori kultuszminiszternek, a szlovák törvényho­zó testület külügyi bi­zottsága jelenlegi el­nökének egy korábbi kijelentéséhez: „a nyelv törvények fö­lött álló törvén}?’. Természetes emberi jog a névhez való jog. Annyira magától ér­tetődő, hogy az ENSZ égisze alatt 1966-ban megfogalmazott nem­zetközi emberi jogi kódex ké­szítői nem is tartották szükséges­nek, hogy erre külön kitérjenek. Később ez visszaütött. Egy példa: Bulgáriában a kommunista rend­szer elleni támadásokat elsősor­ban az váltotta ki, hogy a törökök neveit szlávosították. A névhez való jog annyira elemi jog, hogy ezzel nem is szükséges foglalkozni - egészen addig, amíg nem sértik meg ezt a jogot. Az ember neve maga az ember. Ne feledjük: a náci haláltáborok­ban az emberektől először a ne­vüket vették el, amikor karjukra számot tetováltak! Szlovákiában a külföldi politi­kusnőktől, színésznőktől, sporto­lónőktől is elveszik a nevüket - hacsak nem kínaiak, japánok, ko­reaiak, vietnamiak stb. A szlovák sajtó például Teng Hsziao-ping lányát nem tudja ovázni. Nehéz kitalálni, hogy melyik is lehet a vezetéknév, így nem biztos, hogy jó szóhoz csapnák oda az -ovát. Nehogy olyasvalami jöjjön ki belőle, hogy Katarínová Tóth. A hivatalos szlovák politika kép­viselői többször is kifejtették, a női nevek magyar használata nem tartja tiszteletben a nők em­beri jogait. Példa­ként említették; Ha­rangozó Béla felesé­gét magyarul „Béla Harangozó Nő”-nek kell írni, ami nyilván­való ostobaság. Ha­rangozó Béla felesé­ge a magyar név- használat szerint le­hetne: Harangozó Katalin, Harangozó Béláné, Harangozó Szlovák Kata­lin, Szlovák Katalin, Harangozó Béláné Szlovák Katalin. A magyar hivatalok, a sajtó és egyáltalán a világsajtó tisztelet­ben tartja az emberek nevét. A magyar helyesírásnak, az angol, a francia, az olasz vagy a spanyol helyesírásnak nem felel meg az ovázás, de Katan'na Tóthová ne­vét mindig úgy fogják írni, ahogy azt ő tartj a helyesnek, vagy ahogy ő írná a saját nevét. A világ egyet­len államában sem próbálnák megerőszakolni a nevét. Hude­cék miért, milyen alapon tehetik meg azt, hogy mások nevén erőszakot kövessenek el? Vagy ki kell vámunk, hogy valamelyik külföldi sportolónő, politikusnő, közéleti személyiség beperelje a szlovákiai sajtót a nevéhez fűződő személyiségi jogainak megsértése miatt? A világsajtó tiszteletben tartja az emberek nevét. Nem ér a nevem Vlado Gloss felvétele Vonal alatt A Szlovákia-kép retusálása Szűcs Béla A szlovák kormány lázasan igyekszik meggyőzni a nyugati politikusokat arról, hogy nálunk minden a legnagyobb rendben van a demokratizálással. Köz­ben az idő gyorsan repül és jó 100 nap múlva eldől, hogy be- kerülünk-e már az első körben a NATO-ba. Addig is a Meéiar- kormány rendületlenül szajkóz­za a magáét és megpróbálja sza­lonképessé tenni politikáját a vi­lág előtt. Közben a lázasan utaz­gató miniszterek, diplomaták hazaérve elhallgatják, vagy szé­pen kiretusálják, jelentéktelen megjegyzésekké degradálj ák a külföldi kifogásokat. Csak az el­lenzéki sajtóból lehet megtudni, ki mit mondott, milyen elvárá­sokat tolmácsoltak a politiku­soknak. Oldalakat venne igény­be, ha felsorolnánk, hogy ki mindenki tett szemrehányáso­kat például azért, hogy az ellen­zékkel úgy bánik a kormány, mint az ellenséggel, kirekeszti a parlamenti bizottságokból. A Nyugat hol diplomatikusan, hol nyíltabban figyelmeztet a szá­mára megemészthetetlen nem demokratikus eszközökre, az ál­lamfővel szembeni viselkedés­re, az ifjabb Kovác elrablása ügyének süllyesztőbe rakására, vagy Gaulieder képviselőnek akarata ellenére a parlamentből történt kizárására. A kormány- koalíció az ellenzéket vádolja a világban Szlovákiáról alkotott „torz kép” kialakításáért, de ez az állítás két okból sem állja meg a helyét. Először is a pozso­nyi nyugati követségek tapasz­talt diplomatáinak nincs szük­ségük az ellenzék súgására ah­hoz, hogy lássák, mi történik az országban. Alaposan ismerika kormánypolitikáját, a közvéle­mény hangulatát és az ellenzék helyzetét. Másodszor: az ellen­zéknek nem érdeke, hogy lehe- tedenné tegye Szlovákia mi­előbbi belépését a nyugati in­tegrációkba. Sőt! Nincs közöt­tük egyetlen párt sem, amely olyan kételyeket emlegetne, mint Meciar pártjának politiku­sai és koalíciós partnerei. A Ma­gyar Koalícióra kígyót-békát ki­áltanak, pedig mi, magyarok NATO-pártiak vagyunk. Jólle­het, felhívjuk a figyelmet a nem­zetiségijogok sorozatos meg­sértésére, de csak azért, hogy ezek mielőbbi korrigálásával Szlovákia esélyesebb legyen az integrációra. A nyugati kifogá­sok egyik ismétlődő oka a kor­mány által számtalanszor meg­ígért és az alkotmányban is rög­zített kisebbségi nyelvhasznála­ti törvény megalkotása. Szinte nevetséges a kormány tagjainak magyarázkodása és a kisebbsé­gekre vonatkozó állítólagos többtucat törvény emlegetése. Vannak, akik azt állítják, hogy nincs szükség kisebbségi nyelv- használati törvényre. Mások azt lódítják, hogy dolgoznak rajta, a külügyminiszter pedig legutóbb Brüsszelben azt mondta, hogy „ elfogadására még nem érett meg a helyzet”. Ugyan mikor jön el az ideje? Ha majd a ma­gyar nyelvet kiszorítják a köz­élet minden területéről? Ha anyanyelvűnket már csak csalá­di körben használhatjuk? A kor­mány kínos igyekezete, hogy a világ előtt idillire retusálja a szlovákiai helyzetet, úgy látszik, nem jár sikerrel. Különféle fóru­mokon, sajnos, már meg sem említik Szlovákia felvételét az első körben. Honi politikusok nem győzik dicsérni stabil gaz­dasági helyzetünket. Szüntele­nül azt ismételgetik, hogy ifjú köztársaságunknak idő kell a belső problémák megoldásá­hoz, demokráciánk pedig sze­rintük van olyan stabil, mint a többibelépő országé. Sőt, ná­lunk már jóelőre népszavazáson kérjük ki a lakosság véleményét a belépésről. A szépítgetés, retu- sálás azonban nemigen segít. A fő probléma az, hogy meghív­nak-e bennünket az első kör­ben. Erre ma senki sem tud vá­laszolni. Igaz, hogy számos nyu­gati vezető udvariasan kijelen­tette, hogy Szlovákia helye a NATO-ban van, de... De mikor? Lehetséges, hogy valamivel később, lehet, hogy jóval később. Mindenesetre a demok­ratizálási folyamat még a leg­utolsó hónapokban is növelhet­né Szlovákia esélyeit. De erre ez a kormány képtelen, talán majd a következő.

Next

/
Thumbnails
Contents