Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-19 / 8. szám
Politika 1997. február 19. 3 „A munkahelyén verbuválják az embert a pártba” Amiről nem tud, az nem is létezik? Vasműbeli DSZM-toborzó Gazdag József Avasműben körülbelül húszezer ember dolgozik. Ez egy kisváros lakosságának felel meg. Ritkán cikkeznek olyan sűrűn az újságok Szlovákia legnagyobb, legjelentősebb ipari létesítményéről, mint tették ezt január végén és február elején. Ezúttal nem gázrobbanás miatt került ismét a figyelem homlokterébe a Kassához közeli gyáróriás. Most egy politikai színezetű ügy, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom taglétszámának növeléséért indított kampány kavarta fel annyira a port, hogy a légszennyezettséget nem tűrő műszerhálózat „megkongatta a vészharangot”.- Itt valami furcsa dolog történik. Minden művezetőnek kiosztották a jelentkezési lapot. Szinte kényszerítenek bennünket, hogy lépjünk be a DSZM- be. Attól tartunk, ha elutasítjuk, elveszíthetjük mostani munkahelyünket - hívta fel társai nevében egy művezető januárban az egyik kassai napilap szerkesztőségét. A hasonló segélykérések néhány napon belül elárasztották a kassai lapok szerkesztőségeit. Néhányan az Új Szó kassai fiókszerkesztőségét is tájékoztatták a fejleményekről. Egy kérésük volt a hozzánk fordulóknak: nevüket a cikkben ne említsük, mert félnek...- A kommunisták sem csinálták ezt ilyen feltűnően! A munkahelyén verbuválják az embert a pártba... - Efféleképpen méltatlankodtak a panaszosok. A vezető tisztségekben lévő személyeket arra igyekeztek rávenni a toborzók, hogy minél több beosztottjukat szervezzék be. A DSZM-bizal- miak állítólag feladatul kapták, hogy a gyár dolgozóinak tíz százalékát nyerjék meg a mozgalomnak...- Én ezt az akciót, a munkahelyi tagtoborzást tisztességtelen dolognak tartom, és annak tartanám akkor is, ha a nekem legszimpatikusabb párt lenne a szervezője - mondta felháborodva egy további panaszos. Gyors közvéleménykutatások is készültek ez ügyben a vasgyári dolgozók körében, valamint a kassai utcák járókelői között. A megkérdezettek többsége helytelenítette a munkahelyi politizálásnak ezt a módszerét. Volt, aki azt mondta: ebből nem csinál lelkiismereti problémát. Elvégre az a lényeg, hogy az ember a parlamenti választáson titkos szavazással kire voksol, s nem pedig az, hogy esetleg nyomásra a munkahelyén mit ír alá. Nem állítanám, hogy ilyen könnyen elintézhető ez a kérdés -jegyezte meg kollégája -, hiszen ha most aláírásoddal csak formálisan is állsz be a DSZM-tagok közé, nem biztos, hogy tisztázni tudod magad, ha a választáson esetleg más pártok kerülnek hatalomra az országban... A fejlemények és az újságírók állásfoglalásra késztették a szakszervezeti mozgalom tisztségviselőit, továbbá a gyár vezetőségét és nem utolsósorban a DSZM kassai, valamint országos szóvivőit. Az érintett mozgalom városi szervezeteinek képviselői kijelentették, ők nem tudnak az akcióról, nem szerveznek ilyesmit. Elhatárolta magát a tagtoborzástól a DSZM kerületi vezetősége is. Az országos vezérkar nevében Vladimír Hagara szóvivő is cáfolni igyekezett a híreket, hogy a tagtoborzást a DSZM szervezi azért, mert mielőbb szeretné elérni a 100 ezer fős taglétszámot. Sőt nem zárja ki, hogy az akciót valakik a DSZM lejáratására indították el... A gyáróriás külkapcsolatokért felelős osztályának állásfoglalásában ez áll: „Egyetlen vasgyári művezető, vagy vezető beosztású dolgozó sem tájékoztatott bennünket arról, hogy bármilyen pártba való belépéssel kapcsolatban bárkik is nyomást gyakoroltak volna rá. Sem a vasmű alapszabálya, sem a vezetőség nem tudja megakadályozni azt, hogy bármely párthoz tartozó vasgyári dolgozók a munkaszünetben munkatársaikkal társalogjanak, s közben esetleg megpróbálják rábírni őket saját politikai meggyőződésük támogatására.” Napirendre tűzte az ügyet a szakszervezet is, majd vezetősége magyarázatot kért a részvénytársaság igazgatótanácsától. Jaroslav Gruber szak- szervezeti vezér ezután egyebek között ezt mondta az újságíróknak: - Az igazgatótanács egyetlen tagja sem jelezte, hogy a kezdeményezés az ő közreműködésével történne. A vasmű elnök-igazgatója személyesen is megnyugtatott bennünket, hogy nem került sor és nem is kerül sor a politikai tevékenységet elutasító alkalmazottak munkahelyi diszkriminációjára. Való igaz: eddig nem tudni olyan esetről, hogy a kassai vasműben az utóbbi időben valakit azért váltottak volna le tisztségéből, mert nem volt hajlandó belépni a DSZM-be. Ez önmagában korántsem vonja kétségbe, hogy ilyen helytelen munkahelyi tagtoborzási próbálkozások voltak. A művezetőknek kiosztották a jelentkezési lapokat. A kommunisták sem csinálták ilyen feltűnően. Hallgatni arany... Zsilka László ____________ A szlovák nemzetiek tiszteletbeli elnöke fölényes magabiztossággal kijelentette: egyetlen országot sem ismer, ahol az állami iskolákban kétnyelvű bizonyítványt osztanának. Bármennyire is hihetetlen a parlamenti képviselő úr számára, van egy Szlovákiánál valamivel nagyobb ország, tőlünk nem is olyan messze, így az ott megtörtént csodáról akár tudnia illene. A harmincas évek végén és a második világháború éveiben ennek az országnak a fejét és kormányát ugyanúgy nem sorolták a demokrácia példaképei közé, ahogy a dr. Jozef Tisóval az élen létrejött önálló szlovák államot sem. Horthy Miklós magyar kormányzó és a szlovák államfő közös vonása, hogy több-kevesebb hűséggel - ki-ki a maga módján - mindketten jó ideig Hitlert szolgálták. Ezt azonban hagyjuk a történészekre. Tény, hogy a köztársaság magyarlakta délvidékét még a Hitler segédletével létrejött szlovák állam megalakulása előtt visszacsatolták Magyarországhoz. A magyar csapatok 1938 novemberében Palást községbe is bevonultak. Ebben a visszacsatolt palóc falucskában a helybéli magyar iskolaigazgató, Varsányi István kezdeményezésére már két hónappal később (1939. január 10-én) megnyílt a szlovák alapiskola. A megnyitás és fennmaradás feltétele az volt, hogy legalább tizenöt szlovák diák legyen. A ma is hetvenhat százalékban magyarlakta faluban ennyi szlovák jelentkező nem akadt. A magyar igazgató szlovák kollégájával, Ján Gubással „összeesküdve” füllentett, emberséges csalásra „vetemedett”, és az illetékes hivataloknak kimutatta a hamis létszámot. Álljon itt tanulságul a Paláston 1939 júniusában kiadott kétnyelvű tanulmányi értesítő. Korántsem mellékes körülmény, hogy a szlovák iskolát nem a szlovák szülők kérésére, hanem a többségi nemzet kezdeményezésére nyitották meg! A kétnyelvű bizonyítvány ellen a magyar hivatalok nem tiltakoztak, és nem mesterkéltek belőle országos ügyet. Az újjászületett köztársaság különös módon „hálálta meg” Varsányi István iskolaigazgatónak és körzeti tanfelügyelőnek a szlovák gyermekek érdekében tanúsított emberi magatartását: 1946-ban kitelepítésre ítélték, büntetőtáborba hurcolták, ahol gyomorfekélyére való tekintettel „könnyebb munkára” osztották be. Kopott katonai acélsisakkal a latrinák tartalmát meregette napokon át. Végül távoznia kellett szeretett falujából, és tőle távol alussza örök álmát. ELEMI NÉPISKOLAI ÉRTESÍTŐ KÖNYVECSKE KNIZOCKA O SKOLSKOM PROSPECHU NA L’UDOVEJ SKOLE KIRÁLYI MAGYAR EGYETEMI NYOMDA BUDAPEST KR. UH. UNIVERZITNA T LA CIAREN V BUDAPESTI Kelt Paláston, 1939 júniusában Szűcs Béla Az európai struktúrákba törekvő Szlovákia és Magyarország kapcsolatában a legtermészetesebb lenne a jószomszédság és a barátság. A politikusok nyilatkozatait hallgatva, a szlovák lapokat olvasva ki merem jelentem: ettől még meglehetősen messze vagyunk. A pillanatnyi helyzetből ítélve sok víznek le kell még folynia Bősnél a Dunán, míg fenntartás nélkül kijelenthetjük: a szlovák-magyar barátság felhőtlen. Nem torzsalkodunk ugyan és a Duna Televízió kerékasztalánál Kovács László külügyminiszter is kijelentette, hogy a két ország gazdasági - kereskedelmi kapcsolatai fejlődnek, közös vállalatok alakulnak, szaporodtak a határátkelőhelyek is. Mindez, sajnos, csupán közvetve hat a két ország viszonyára. Pozsony csak az államközi kapcsolatokat tekinti az alapszerződés lényegének, a benne foglalt kisebbségijogokról szóló rész mintha ott se lenne. Mintha Magyarországnak semmi köze nem lenne az itt élő félmilliós kisebbség sorsának alakulásához. Már az alap- szerződés valóra váltását felügyelő albizottságok megalakítása körül is különvélemények mutatkoznak. A szlovák külügyminisztériumban pedig szinte felhorkantak a magyar külügyminiszter azon kijelentésén, hogy az alapszerződés aláírása óta romlott a magyar kisebbség helyzete. Pozsony minden fórumon szupeijogainkról papol, közben a nacionalista államgépezet több évtizedes jogainkat igyekszik egyetlen tollvonással felszámolni. Itt az ideje, hogy a kormány a kisebbségektől is megkérdezze, mi fáj nekik, vagy hogy példás lojalitásukat mivel viszonozzák. A kisebbségi nyelvhasználatról tervezett törvény elutasításával kapcsolatban újra nyilatkozott a kormányfő. A parlamentben kénytelen volt elismerni, hogy mérlegelni kell, vajon a jelenlegi harminckét (?) törvény kellőképpen szabályozza-e a kisebbségek nyelvhasználatát, vagy pedig önálló jogszabályra lenne szükség. De mikor mérlegeli? Az elmúlt hónapokban miért nem tette ezt, miért ingerlik különféle kisebbségellenes intézkedésekkel a magyarokat, miért próbálkoznak a százszor is megígért jogok megvonásával? Itt van a kétnyelvű bizonyítványok kérdése. Hét évtizedig rendben volt, nem alázta meg a szlovák nemzeti öntudatot, hogy magyarul is beírták a jegyeket a bizonyítványokba. Most egyszerre elrendelték a szlovák bizonyítványokat, mintha a kétnyelvűség sértené a szlovák nyelvet. Ez a nacionalista miniszterasszony újabb rendelkezése. Mit talál ki ugyan legközelebb? Valószínűleg az alternatív történelem-, földrajzés testnevelés-oktatást a magyar iskolákban. Jószomszédság, barátság? Aki a kormánylapot rendszeresen olvassa, kimondottan magyarellenes hangulatkeltést talál benne. Ahét- végi magazinban már hónapok óta folyik a magyar történelem kiforgatása, bemocskolása. Hosszú lenne a felsorolás. Legutóbb például a vérszomjas, szívtelen Árpádról szólt egyoldalas „okoskodás”, aki állítólag saját apját is lefejezte. Ugye milyen aktuális téma? De érdemes volt elolvasni a párkányi Mária Valéria híd újjáépítésével kapcsolatban írt förmedvényt is, amely ezt hazudja a szlovák olvasóknak: újjáépülése esetén a magyar irredentizmus árad majd rajta át Szlovákiába, és a rettenetesen eladósodott Magyarország úgysem fogja tudni megfizetni a költségeket, ezért a törlesztés Szlovákiára marad. Ez a hivatalos szlovák politika szócsövének a hangneme, amelyből mindennap jut néhány csepp magyarellenes méreg a szlovák közvéleménybe. A barátság, sajnos, egyelőre stagnál. A legszükségesebb eszmecserék ugyan folynak, azonban amíg ez a kormány lesz hatalmon, nem sok remény van a szlovák-magyar kapcsolatok felmelegedésére. Ha pedig Szlovákia kimarad a nyugati struktúrákból, fel kell készülnünk a még rosszabbra is. Egyetlen megoldás az, hogy a következő választásokon a demokratikus erők kerülj enek hatalomra. Vonal alatt Jószomszédság és barátság Archív-felvétel
