Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-19 / 8. szám
1 Bohun'8 HkA®! Vasárnap rr, JL Szlovákiai magyar családi magazin 1997. február 19. * 30. évfolyam Riport Vidám, nyílt tekintetű gyerekek a hosszúszói kisiskola Q tanulói. O 8, szám • Ara 10 korona 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1997. febr. 22-től 28-ig Melléklet Érsekújvári képeslap. Az embert nézzük elsősorban... Az albán példa a jéghegy csúcsát mutatja - a lényeg mindenütt ugyanaz, csak a módszerek mások Nagy eszmék kisrészvényesei Félő, itt már nem találnak civilizált megoldást, a tömeg dühe egyre fokozódik CTK-felvétel Kövesdi Károly ______________ Te ltek-múltak az évtizedek, de Albániáról csak nem lehetett hallani. A nagyvilág szinte azt sem tudta, hol fekszik, hogyan fekszik, miért nézi békaperspektívából a kommunista nagyvezír szobrát. Legfeljebb néha látott az ember egy-egy tétova képkockát a tévében sejtelmesen surranó biciklikről, békésen legelésző kecskékről meg egy meglehetősen koros traktorgyárról. Meglehet, nem is gyár volt az, csak javítóműhely, deltát a nosztalgia mindent megszépít. Szegény albánoknak pedig mostanság kijut a nosztalgiából. Jobboldali kormányuk olyan ügyesen hagyta államosítani (pardon, magánosítani) a megtakarított pénzüket és a vagyonukat, hogy fürgébben nem is lehetett volna. Valami szerencsejátékot emlegetnek meg piramiselvet. A modell némiképp ismerős. Nyolcvankilenc után a mi szakértői kormányaink is így jártak el egymás után, csak válogatot- tabb módszerekkel magánosí- tották (vagy államosították?) a polgárok megtakarított pénzét. Előbb az áremelések csaptak le ránk, majd a vagyonjegyes privatizáció mézesmadzagját nyaltuk meg, hogy aztán az infláció betetézze a művet. Sebaj, a makrogazdaság virágzik, lökhetnénk a jobboldali dumát, hisz ez a piac törvénye. A nagyhalak megeszik a kishalakat. S a piramis csúcsán a bankok, amiért már kormányszékek inognak és olykor agyvelő kerül az aszfaltra. Mert ugyebár minél gazdagabb egy réteg, törvényszerűen annál szegényebbnek kell lennie egy másik rétegnek. Hacsak. Hacsak nincs az országNálunk talán némileg finomabb módszerekkel magánosították a kisemberek megtakarított pénzét. nak olyan virágzó gazdasága, amely megengedi a tömeges el- nyomorodás nélküli gyarapodást. Márpedig sem Albániának, sem nekünk nincs ilyenünk, s félő, hogy egyhamar nem is lesz. Szóval telt-múlt az idő, megváltódtak a rendszerek, és Albániáról megint csak nem lehetett hallani. Utalgattunk néha rá, hogy lám, lám, még ők is, meg le a kalapot az albánok előtt, de amúgy szél se rezdült. Most aztán nézhetjük az őrjöngő tömeget, a falhoz szorított rendőröket, akik hősiesen ellenállnak. Amiként a cseh vasutasok is elhitték, hogy kormányuknak elképzelései vannak. Kiderült, az „állammenedzsment” egyetlen elképzelése a tömeges elbocsátás. S mikor a szakszervezet visszakérdez, a közlekedési miniszter a baloldali revolverével tüzel: a vasutas szakszervezet legszívesebben államosítaná a vasutat. Miként az albán kormány is a baloldalra kenné a népharagot. Magyarországon, a demokrácia szigetén sem olyan egyszerű a dolog. Rebesgetik, hogy több ezer Tocsik Márta, Márton vagy Tamás csorgatta át a zsebébe az ország javainak nagy részét. Vagy államosította? Ne tessék ebben politikát keresni, se jobbost, se balost. Csak a közép-európai politikusok érvrendszere szűkül le e kizárólagos kategóriákra, holott mindig is ugyanarról van szó. A költőt parafrazálva: kis országokban mindig ugyanazt az ostort fonják, s többnyire ugyanazok a kezek. Talán el kellene törölni ezt a két elcsépelt fogalmat, vagy jó mélyre elásni, ne húzogathassa elő bárki emberfia. Mert a legnagyobb burzsuj is lehet kommunista, s a szociális érzéketlenségét kirakatba emelő baloldali elvtárs is szívesen válik bankrészvényessé, ha teheti. A tömeg, az állami topmenedzsment gizai bankóriásainak árnyékában surranó jobbágy pedig nosztalgiázhat olcsó bicikliről, biztos munkahelyről, meg valamiféle társadalmi békéről, amely nem arra épül, hogy lenyúzzák az ember bőrét és közben ujjal mutogatnak rá: te baloldali csökevény! Mert bármily furcsa is, a melós, a kisember, vagy nevezzük polgárnak, a nagy eszmék kisrészvényese alapjában véve konzervatív. Vezércikk Zilinovsky Miklósi Péter _______________ Am ikor február 11-én az ellenzék és a Szlovákiai Munkásszövetség több zendülő képviselőjének összefogásával a pozsonyi törvényhozás két szavazatkülkönbséggel megbuktatta a büntető törvény- könyv módosítását, Ján Slota, a szóban forgó gumibottör- vényt forszírozó Szlovák Nemzeti Párt elnöke betyárosan méregbe gurult. És a felbőszült ember nemcsak indulatos, hanem szókimondó is. így történt, hogy az államfői vétót igazoló (és a kormánykoalíció vereségét jelentő) szavazás utáni pillanatokban Slota úr dühében kivágta az ülésterem ajtaját, és a képviselők szalonjában először heves szóváltásba keveredett az „életbevágóan fontos” szavazási procedúrát elbliccelő Ján Cuperral; majd a parlamenti folyosón rögvest kötélnek állt, amikor a közsszolgálati tévé riportere nyilatkozatot kért tőle. Áradt belőle a panasz meg a magyarozás. A képviselő úr, aki egyben Zsolna polgármestere is, indulatoskodva, bárminő szé- pelgés nélkül kerek perec kifejtette, hogy immáron miért is fog hiányozni a Btk. célirányosan szigorított változata: „Á magyarok egyszerűen befogták volna a pofájukat, az államalkotó nemzet tagjai pedig, Dél-Szlovákiában járva, nem érezték volna magukat úgy, mintha külföldön kóborolnának.” A Szlovák Nemzeti Párt 1993 óta kardoskodik az ún. köztársaságvédelmi törvény mellett, de ez a követelés azóta vált követelőzéssé (a szlovák-magyar alapszerződés honi ratifikálásának időszakában pedig politikai zsarolássá), amióta az SZNP élén az a Ján Slota áll, aki pár éve azzal kezdte a pártelnököskö- dést, hogy nemes egyszerűséggel szarházinak titulálta Szlovákia legismertebb újságíróinak egyikét; majd újsütetű elnökként a magyarfóbiáját sem rejtette véka alá: „Nekünk, szlovákoknak azért kell harcolnunk, hogy mindannyiunknak jó legyen, és hogy államalkotó nemzetünket semmiféle kisebbség ne veszélyeztesse.” A „zsidólobbyról” már mérsékeltebben, virágnyelven beszélt: „A legkisebb szlovákiai kisebbség szlovákellenes lobbyja.” E székfoglaló kijelentések óta rengeteg víz lefolyt a Vágón, úgyhogyJán Slota is szépecskén kikecmereghetett volna maga teremtette helyzetéből. Avalóságban azonban ennek az ellenkezője történt: Meciar koalíciós partnere a szélsőséges vezérecskék akar- nokságával szól bele a szlovákiai kvázidemokrácia irányításába. A beleszól a szó legeredetibb értelmében értendő, hiszen Slota úr szinte minden alkalmat megragad a közszereplésre. így például 1995 májusában a szlovák parlament védelmi és biztonsági bizottságában írásban is előterjesztette javaslatát, hogy e komisszió hívja meg hivatalos szlovákiai látogatásra az orosz ultranacionalisták vezérét: Valgyimir Zsirinovszkijt! De Slota úr intézett már szózatot népéhez ama ház erkélyéről is, amelyről 1938. október 6-án Jozef Tiso kikiáltotta Szlovákia autonómiáját, majd a hála koszorúját is elhelyezte „az 1939- 1945 közötti évek férfiúira” emlékezve. És hogy a cigányozás fogalma sem idegen tőle, azt a rövid udvar, hosszú ostor elvének sürgetésével bizonygatta. A demokráciáról vallott felfogását a parlamentben szokta ismételgetni, például az ilyen kijelentésekkel: „Amíg többségben vagyunk, addig javasolhattok bármit, úgy is aszerint szavazunk, ahogy mi, akik uralmon vagyunk, már megegyeztünk. És nem úgy, ahogy ti, a legyőzöttek, indít- ványozgatjátok! Mi ez, ha nem ugyanaz, mint a magyaroknak kijáró nyegle POFA BE! - csak bővebb körmondatban... Vladimír Meciar 1997. február 12-én a német Bundestag elnökének kijelentette: Szlovákiában biztos lábakon áll a demokrácia.
