Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-12 / 7. szám
Nagyvilág 1997. február 12. 7 Aachen, az orvostudomány, a turizmus, a vendéglők és a hagyományok székhelye Nagy Károly városa Bármerre nézünk Aachenben, Nagy Károly emlékével találkozunk. Birodalma az Északi-tengertől a Földközi-tengerig terjedt. Dorothea Heintze _________ Né metország legnyugatibb, Belgiummal és Hollandiával határos csücskében, az úgynevezett „hármas határponton” fekszik Aachen. A két szomszéd ország határa a város központjától mindössze néhány kilométerre van, minélfogva ami az utcákon beszélt nyelveket illeti, valóságos bábeli állapotok uralkodnak. Mert a német, a flamand és a francia mellett természetesen a helybeli tájnyelv, az Öcher Platt is hallható itt, egy fölöttébb különös dialektus, A 245 ezer lakosú városban minden évben kétmillió turista fordul meg. amelyről a kívülállónak első hallásra aligha jut eszébe, hogy az a német egy változata lehet. Az aacheniek kozmopolitának tartják magukat, pedig hát városuk igazán nem nevezhető világvárosnak. Kétségtelen persze, hogy a kétmillió turista, aki itt minden évben rendszeresen megfordul, színes forgataggá varázsolja a 245 ezer lakosú határváros életét. A kíváncsi idegenek elsőként szinte valamennyien a jól karbantartott, festői városközpontba igyekszenek. A keskeny, favázas házak és a pompás patríciuspaloták a flamand szomszédokra emlékeztetik a nézelődőt, a gyapjú- és kelmekereskedés hagyományára, ami máig fontos iparág Aachenben. De alig néhány lépésnyire a központtól, a szűk utcácskákban már megváltozik a kép, az ódon házak közé itt már sok idétlen modernség tolakodott. A város a második világháborúban csaknem 80 százalékban elpusztult, és ennek a következményei, főleg az újjáépítés nagy melléfogásai, a fantáziátlan, sima betonhomlokzatok, a stílustalan új lakóházak, rögtön a látogató szemébe ötlenek. A kisvárosi jelleg, a nyugodt, komótos életritmus mindenesetre uralkodó itt. Nagy Károly hajdani rezidenciájának legjelentősebb épülete a dóm, amely szerepel a világ legfontosabb kulturális műemlékeinek UNESCO-listáján. Bárhol kószálunk a városban, Nagy Károly császár (747-814) hatalmas szobrának jelenlétét mindenütt érezzük. A Szent Német-római Birodalom uralkodója valószínűleg a 8. század végén szemelte ki kedvenc lakhelyéül ezt a kisvárost. Az itt feltörő kénes források gyógyító hatását már apja is nagyra értékelte, így természetes, hogy Károly is itt próbálta kikúrálni gyötrelmes reumáját (Aachennek azóta sem volt híresebb gyógyvendége). A római és bizánci minták szerint épült pompás lakhely fejedelmi berendezése minden bizonnyal a császár reumájának köszönheti a gazdagságát. A korai római stílusú alépítményből mára csak a hatalmas nyolcszögletű templom maradt meg. Ezt a századok során a gótikus templomhajóval és több kápolnával bővítették ki. A hatalmas királyi palota helyén ma a 14. században épült városháza áll. Óriási koronázási termében zajlik minden évben a város legjelentősebb társadalmi eseménye, a Károly-díj átadása. 1950 óta nemcsak személyek, hanem olyan intézmények is megkaphatják ezt a kitüntetést, amelyek érdemeket szereztek az európai egyesülés terén. A kitüntetettek sorában Konrad Adenauer mellett ott van Winston Churchill, Henry Kissinger, I. János Károly spanyol király, a luxemburgi nép, Francois Mitterrand, Helmut Kohl és Horn Gyula is. De a turisták nemcsak ezekért a látnivalókért tolonganak Aachen szűk belvárosi utcáin: Köln, Mainz és Düsseldorf mellett itt is tanyát ver évente a Rajna-vidéki bolondéria, a karnevál, amely az utolsó előtti napján, hétfőn (Rosenmontag) rendezett felvonulással éri el csúcspontját. Ekkor leáll a normális élet: a gyerekeknek nem kell iskolába menniük, az üzletek hamarabb zárnak és a mókás kedvűek vonulása nyomán megbénul az utcai forgalom, míg végül is mindenütt abbahagyják a munkát. A karnevál műsorához tartozik az országos megbecsülésnek örvendő kitüntetés, „az állati komolyság elleni rendjel” átadása. E tréfás kitüntetést ma már igen különböző személyiségek mondhatják magukénak, egyebek közt Norbert Blüm, a munka- és szociális ügyek minisztere, dr. Manfred Rommel stuttgarti főpolgármester és Constantin Heereman von Zuydtwyck báró, a Német Parasztszövetség elnöke. Mihelyt olvadni kezd a hó, új életre kelnek a belváros kis utcácskái is. A csaknem minden sarokra kikerült székek és asztalok sűrűjén nyaranta késő éjszakáig alig lehet átvergődni. A világ leghosszabb ivópultja állítólag Aachenben van. Az viszont az idegenforgalmi hivatal A karnevál műsorához tartozik „ az állati komolyság elleni rendjel” átadása is. szerint statisztikailag bizonyított tény, hogy a város minden 175 polgárárajut egy vendéglő. A vidám nyári éjszakák hangulatát emelik az egyetemisták is. A 36 000 hallgató közül sokan a nemzetközi hírű és hagyományokban gazdag műszaki főiskolán, a Rheinisch-Westfälische Technische Hochschulén tanulnak, ahol a világ minden tájáról érkezett vendégprofesszorok tanítanak, és intenzíven ápolják a tudomány és a gazdaság közti kapcsolatokat. Ennek köszön-hetően a főiskola az ország harmadik legtámo- gatottabb intézménye. A fiatal tudósok láthatóan jól érzik itt magukat, még ha a város sok emelkedője a kerékpárral közlekedőket alaposan meg is dolgoztatja. S az aacheni egyetemistáknak mozgékonyaknak kell lenniük, mert a különböző fakultások és a hallgatók kedvenc kocsmái viszonylag messze vannak egymástól. (folytatjuk) Koppenhágai levét Találkozásaim a városommal Bendó Zsolt Sohasem hittem volna, hogy Koppenhága lesz az otthonom. Az a srác ugyanis, aki 30 évvel ezelőtt, az első adódó alkalommal elhagyta Budapestet és Olaszországba szökött, Svédországról álmodott. Még ma is őrzöm azt a füzetet, amelybe egy mediterrán estén, Rómában, a Spanyol lépcső kopott kövein ülve bejegyeztem: Történjék bármi, nekem Svédországban kell élnem. Ott, az esti zsibongás- ban, a „vasfüggönnyel” a hátam mögött, képtelen voltam elképzelni, hogy sorsom felől ne magam döntsék. Álmaim országába, nem kevés kaland után, Koppenhágán keresztül vezetett az út. Ez volt első találkozásom a várossal, ahol már csaknem három évtizede élek. Fáradtan, egy Európát átszelő szökéssel a lábamban, karnyújtásnyira választott hazámtól, érthetően nem a dán főváros szépségeiben gyönyörködtem. De így is maradtak bennem képtöredékek a nagytérről, a sétálóutcáról, az öreg kikötőről, no meg a Centrum Linjen nevű hajótársaság öreg bárkájáról, amellyel Malmőbe hajóztam. Akkor még abban a hiszem- ben, hogy örökre. A következő találkozásom Koppenhágával nem sokáig váratott magára. Akkoriban egy svéd kisvárosban, Vasjőben vártam a soha meg nem kapott tartózkodási engedélyre. A közeli Dániába szárnyashajóval kirándultam egy barátommal. A skandináv nyár a legszebb arcát mutatta. Ragyogóan kék volt a tenger, tűzött a nap, lágyan simogatott a szellő. Szinte megrésze- gültem a csodás légkörtől. (Később rájöttem, hogy ez a szinte latinos vidámság északon csak itt lelhető fel.) Jó turistához illően először a Tivolit kerestük fel. Hamarosan megismerkedtünk két csinos amerikai lánnyal. Be-benéz- tünk néhány rockkocsmába. Ittunk, táncoltunk, csó- kolództunk. A felejthetetlen éjszaka egy diákszálláson ért véget. A nap már magasan járt, mikor az álom utolsó nyomait egy halk Be- atles-dal verte ki szemünkből. Ismét nyakunkba vettük a várost. Leballagtunk a kikötőhöz, megbámultuk a jachtokat, a piroskabátos postásokat, a miniszok- nyás szőkeségeket, közben hideg Tuborg sörrel gyógyítottuk másnaposságunkat. Délután nehéz szívvel kászálódtunk fel hajónk fedélzetére. Ide még visszajövünk- mondtam a barátomnak. Óhajom gyorsan teljesült. Svédország elutasította letelepedési kérvényemet. Dánián keresztül Olaszországba akartak visszaküldeni, de a sors ezúttal kegyes volt hozzám. Koppenhágában maradhattam. Hosszú évek teltek el, dán állampolgár lettem. Azóta szerencsére sokat változott a világ, s ma már nem okoz gondot meglátogatni az anyaországot. Ha kedvem tartja, Koppenhágából hazautazom Budapestre, onnan pedig hazajövök Koppenhágába. Yeomanek, a hollók őrei A londoni Tower őrei, a Yeomanek, más néven a Beefeaterek öt évszázada teljesítenek szolgálatot. E komor épületegyüttest 1078-ban a Themze őrzésére kezdte el építeni Hódító Vilmos, majd évszázadokon át az uralkodók újabb épületekkel gyarapították. Itt emelkedik a Fehér-torony, sok híres fogoly börtöne és ki- végzőhelye. Itt fejezték le VIII. Henrik boldogtalan feleségét, Bo- leyn Annát, és itt őrzik a királyi ékszereket, közöttük a világ legnagyobb gyémántját, az, Afrika Csillagát” és a híres Koh-i Noort. Az újonnan kinevezett három Beefeater pontosan úgy néz ki, mintha évszázadok óta teljesítenének szolgálatot. Teendőjük ma kifejezetten békés, a Tower hollóinak kényeztetése. Állatok, emberek A palota titka... Las Vegas csillogó szállodasorán, a mesésen elegáns Hotel Mirage hatalmas színháztermében lép fel estéről estére a show-business két nagy sztárja, Siegfried és Roy. A varázslat nagymestereinek páratlan attrakciója, valamint Sasha, Ne- va, Sarah és „civilizált” vadonbéli társaik ámulatba ejtik a - 70 dolláros belép» mellett is - nap mint nap zsúfolásig megtelt nézőtér közönségét. - Gyönyörű „vadmacskáim” életem nagy szerelmei - mondja Roy, fehérfoltos, barátságos tigrisei társaságában. A nagy becsben tartott ragadozóknak urasági kastély dukál - gondolták a gazdik, és elképzelésüket tett követte: potom tízmillió (!) dollárért megépítették a minden igényt kielégítő közös otthont. Ami a főúri körülmények közé cseppent állatsereget illeti, a külön úszómedence, a szakszerűen megépített barlang és a buja növényzettel beültetett hatalmas park, ahol szabad idejükben kényelmesen kószálhatnak, szunyókálhatnak és hűsölhetnek, talán kielégíti kifinomult ízlésüket. Az utánpótlásról sem feledkeztek meg a gondos nevelőszülők... Tigrisgyerekszoba is található a palotában, ahol már egészen pici kortól kezdve nevelik a kis „vadmacskákat”. S akár hiszik, akár nem, Siegfried és Roy állítja: állatkáik angol WC-t használnak, s az öblítőt sem hagyják figyelmen kívül... Ha az állatok is versenyeznének Ha az állatok is rajthoz állhatnának a sportversenyeken, bajban lennének az emberek. Bizonyos versenyszámokban ugyanis kizárólag állatok nyernének érmeket. Az állatokkal szemben a lege- sélytelenebbek a rövidtávfutók és a magasugrók lennének, hiszen például a gepárd óránként 120 kilométeres végsebességgel tud futni, de még a „lomha” elefánt is képes szükség esetén (és persze rövid ideig) 40 km / óra körüli sebességre. Ezzel szemben a leggyorsabb sprinterek átlaga a 39 km / órát sem éri el. Magasugrásban a vitathaMíg Siegfried pihen, Roy Névadóval hancúrozik tatlan elsőség a pumáé lenne, hiszen akár négy méter magasra is felugrik, míg a magasugrók pillanatnyilag a két és fél métert ostromolják. A maratoni futásban a zerge és az antilop valószínűleg háromnegyed távot verne az emberekre. Távolugrásban verhetetlen lenne a kenguru, hiszen még rossz formában is 13,50 m körül ugrik. Az úszóversenyeken a kardhal indulna a legnagyobb eséllyel, mert 90 km /óra sebességgel úszik. Ezer méteren 750- 850 métert verne a gyorsúszó világsztárokra...
