Új Szó, 1997. december (50. évfolyam, 276-299. szám)
1997-12-29 / 297. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 1997. DECEMBER 3560. SPORT/TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - SZ OM BA T fl G Interjú Boros Jenő nagykövettel a magyar-szlovák kapcsolatok alakulásáról és a kölcsönös bizalom erősítéséről Sorsdöntő és sikeres esztendő Év végi mérlegkészítésre kértük a Szlovákiával szomszédos országokat képviselő pozsonyi nagyköveteket. Elsőként azt a beszélgetést közöljük, amelyet Boros Jenővel, a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövetével készítettünk. SZILVÁSSY JÓZSEF Milyen eredményeket és gondokat hozott a Magyar Köztársaság szempontjából az idei esztendő? Úgy vélem, hogy az év a Magyar Köztársaság szempontjából sikeres volt, s az ország jövőjét tekintve talán sorsdöntőnek is nevezhetjük. A gazdaság fejlődését illetően még nincsenek végleges adatok, de az előzetes eredmények alapján elmondható, hogy az ország az elmúlt két évtized legsikeresebb esztendejét zárta. A legfontosabb makrogazdasági mutatók a tervezettnéljobban alakulnak, így a GDP a tervezett 2 százalék helyett mintegy 4 százalékkal növekedik, a külkereskedelem hiánya a várakozásnál alacsonyabb, a külső adósságállomány jelentősen csökkent, a devizatartalékok nőttek, a munkanélküliség és az infláció is kedvezően alakul, noha abszolút értékben még mindig elég magas. A legfontosabb eredménynek azonban azt tartjuk, hogy a pénzügyi megszorító intézkedéseinek hatására a gazdaságban az 1997es évben már olyan pozitív folyamatok indultak be, amelyek - a józan előrejelzések szerint tartósan dinamikus növekedést alapoznak meg. Az ország belső helyzetét kiegyensúlyozottság jellemezte, példaként említeném, hogy a szélsőségeket nem támogatják a parlamenti pártok. A parlament rekordmennyiségű törvényt fogadott el, és sikeresen zárult a NATOcsatlakozásról tartott népszavazás. Az ország meghívást kapón Az ország belső helyzetét kiegyensúlyozott- . . ság jellemezte... \\ a NATO-ba, s az EU is azok közé az országok közé sorolta hazánkat, amelyekkel áprilisban megkezdődnek az intenzív tárgyalások. Mindez azt mutatja, hogy Magyarország nemzetközi megítélése igen kedvező, s az euroatlanti integráció korábban soha nem tapasztalt feltételeket teremt az ország fejlődéséhez. Magyarországot a teljesen szabad országok közé sorolták. Miként alakultak a szlovákmagyar kapcsolatok? Sajnos, a kapcsolatokról nem tudok ítyen pozitívan beszélni, Boros Jenő: „Magyarország jelentős erőfeszítéseket tesz a határon túli magyarság támogatására. Egész sor alapítvány működik, s jelentős segítséget nyújt a magyar kulturális, oktatási intéz-ményeknek és civil szerveződéseknek." (Dömötör Ede felvétele) mert hullámzóan alakultak. Az év első felében intenzív tárgyalások folytak az alapszerződés megvalósításával kapcsolatban, s az augusztusi kormányfői találkozó után bizakodók voltunk a viszony alakulását illetően. Sajnos, a szlovák fél a tárgyalások eredményeit utólag átértékelte, s a diplomáciában átmeneti csend következett be, az alapszerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésében nem léptünk előre. Reménykeltő, hogy a december 17-i bécsi hármas találkozón megállapodás született a párbeszéd folytatásáról, a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében is megindultak az intenzív tárgyalások. Bízom abban, hogy a gazdasági együttműködés sikerei, az egyes régiók közös munkájának eredményei erőteljes áruként hatnak mindkét oldalon. A történelem egymásra utal bennünket, és nekünk a jelenben a jövő hasznára kell felhasználni lehetőségeinket. A két ország közötti kapcsolatokban szüntelen feszültséget okoz a nemzetiségi kérdés. Mit tett idén a magyar kormány a magyarországi nemzeti kisebbségek, köztük a szlovákok azonosságtudatának erősítése, anyagi és szellemi gyarapodásuk érdekében? Úgy véljük, hogy a két ország nemzetiségekkel kapcsolatos politikájában ellentétes tendencia érvényesül. Míg Magyarország jelentős erőfeszítéseket tesz az országban élő kisebbségek helyzetének javítására (folyamatos politikai párbeszéd minden kisebbség, így a hazai szlovákság képviselőivel; az anyagi támogatás fokozatos növelése; erőfeszítések a nemzetiségi oktatás javítására; a szinte Európában példa nélküli, kollektív jogokon alapuló önkormányzatiság érvényesítése), addig a szlovák kormányzati szervek fokozatosan korlátozzák a magyar kisebbség jogait, gyakorlati érvényesítésüket (elég, ha csak a kétnyelvű bizonyítványok több mint hetvenéves gyakorlatának a megszüntetését, vagy a magyar kultúra és sajtó állami támogatásának gyakorlati megszüntetését, esetleg az oktatási anomáliákat említjük). Ezek az ellentétes folyamatok nem segítik elő a kölcsönös bizalom növekedését. Azt hiszem, hogy a két ország kapcsolataiban nem a sérelmi politika a meghatározó elem, viszont a magyar kormány alkotmányos kötelezettsége, hogy az európai normák és az érvényes nemzetközi szerződések szellemében világosan kifejezésre juttassa szándékait. Ez a szándék pedig minden emberi és közösségi jog tiszteletben tartása. A magyar kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy a magyarországi kisebbségeknek a jövő évi választásokat követően állampolgári jogon képviselői legyenek a budapesti Országgyűlésben. A magyar kormány alkotmányos kötelessége a határon túli magyarokról való gondoskodás. Miként értékeli azt az anyagi és erkölcsi segítséget, amelyet a magyar állam nyújt a szlovákiai magyar kulturális, oktatási intézményeknek és civil szerveződéseknek? Magyarország jelentős erőfeszítéseket tesz a határon túli magyarság erkölcsi és anyagi támogatására. Egész sor alapítvány működik, s jelentős segítséget nyújt a magyar kulturális, oktatási intézményeknek és civil szerveződéseknek. Erre a segítségre - véleményem szerint nagy szükség van, noha semmi esetre sem kívánjuk a szlovák kormány feladatát átvállalni. A szlovákiai magyarok ugyanis ennek az országnak az adófizető polgárai, és itt kell részesülniük a költségvetésből is, anyanyelvük, kultúrájuk ápolását elsősorban hazai forrásból kell fedezni. Ugyanakkor a magyar kormány nem tekinti a belügyekbe való beavatkozásnak, ha a magyarországi szlovák nemzetiséget szlovákiai kormányzati és társadalmi szervek támogatják anyagilag és szellemileg. Sőt számunkra örvendetes, hogy Pozsony nem közömbös a magyarországi szlovák identitás megőrzését, illetve fejlesztését segítő ügyekben. Mí a kölcsönösség elvét hangsúlyozzuk, ám ez semmiképpen sem azonos a reciprocitással, amely azonos intézkedési normákat tételez fel. Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy a cselekvési terveknek a realitások alapján kell megfogalmazódniuk. Számomra például az Illyés Közalapítvány teljesítménye azért érdekes, mert - legalábbis a szlovákiai tevékenység - mindenképpen a szakmai szempontokat veszi figyelembe s nem törekszik légvárak építésére. Ön a szlovák-magyar kapcsoSS Tudom, hogy számos előítélet korlátozza még a (...) közéleti emberek cselekvését is ... \\ latok egyik avatott ismerője. Véleménye szerint melyek azok a legfontosabb lépések, amelyek hozzájárulhatnak a kapcsolatok javulásához? A magyar-szlovák kapcsolatok alakulásában a köcsönös bizalom erősítése és az egymás feladatai iránti fokozott megértő készség kinyilvánítása játszhat döntő szerepet. Tudom, hogy számos előítélet korlátozza még a felelősen gondolkodó közéleti emberek cselekvését is, de a realitások figyelembe vétele nélkül minimális sikerre számíthatunk. A legfontosabb a szlovákmagyar alapszerződés teljesítése, s az első lépés ezen az úton a vegyes bizottságok felállítása, illetve a bizottságok működését szabályozó jegyzőkönyv véglegesítése. Ezért is tekintünk nagy várakozással a januári külügyminiszteri találkozó elé. S nem kétséges, hogy az élet minden területén a szomszédoknak rendezniük kell közös dolgaikat, hiszen - én abban bízom előbb-utóbb jövőnk meghatározásának politikai feltételei is azonosak lesznek. Magyaroszágnak mindenesetre az az óhaja, hogy az európai integráció keretein belül együtt haladjunk. Kétszáz növendék közül harminchatan töltötték az idei karácsonyi ünnepeket a szociális intézet falain kívül Meghitt hangulat a gyermekotthonban ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Nagykapos. Kellemes, családias hangulatban telt a karácsony a városi gyermekotthonban és az egészségileg károsodott fiatalok iskolájában. A több mint kétszáz, 3-18 éves gyermek közül mindössze harminchatan tölthették az intézeten kívül az ünnepeket. „Azzal számolva, hogy a karácsonyi ünnepekre néhány gyermeket elvisznek az intézetből, minden évben napokkal korábban megtartjuk a közös ünneplést" - tájékoztatott Kovács Aladár intézeti főnevelő. Mindez azért történik így, hogy azok is átvehessék az ajándékokat, akik máshol töltik az ünnepeket. „Idén mindössze harminchat gyermek töltötte házon kívül a karácsonyt. Szüleik, illetve magányosok vitték haza őket. Az intézetben maradt gyermekek számára is családias hangulatban telt a karácsony. Ünnepséget rendeztünk, s ezen részt vettek a régió egyházi személyiségei, valamint szponzoraink. A Family nemzetközi szeretetszolgálat tagjai műsort is adtak a gyermekeknek." Arra a kérdésünkre, hogy az otthon lakói hogyan töltik a téli szünetet, a főnevelő a következőket válaszolta: „Gazdag foglalkoztatási programot készítettünk a szünidőre, de sajnos, csak a benti foglalkozások teljesíthetők, mivel a »fekete tél« miatt a tervezett sportrendezvények, túrák, kirándulások elmaradnak. Pótprogramokról gondoskodtunk, hogy a gyermekeket állandóan foglalkoztatni tudjuk. Vetélkedőket és sportversenyeket szervezünk. A foglalkozások az ügyeletes nevelők egyéni programja szerint zajlanak. Valamennyien arra törekednek, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, és igyekeznek pótolni családjukat." (katócs) RÖVIDEN Több mint 400 millió a bíróságoknak Pozsony. Az igazságügyi minisztérium több mint 400 millió koronát fordított az elmúlt 15 hónapban a bírósági épületek felújítására, illetve az új kerületi és járásbíróságok létrehozására. A közigazgatási reform nyomán az év elején 5 új kerületi és 13 új járásbíróság kezdte meg működését. (TA SR) Nem aludtak, hanem lobbyztak Pozsony. „A kívülálló számára úgy tűnhet, hogy a Földanyáért környezetvédő mozgalom átaludta 1997-et. Való igaz, idén nem szerveztünk látványos tiltakozó akciókat, kicsit finomultak módszereink, inkább kapcsolatainkat építgettük, lobbyztunk" - nyilatkozta Juraj Rizman elnök. (TA SR) Ivan Gašparovič újévi kívánsága Pozsony. Ivan Gašparovič parlamenti elnök azt szeretné, hogy jövőre a törvényhozásban ha nem is baráti hangulat, de legalább kölcsönös együttműködési szándék legyen tapasztalható. Gašparovič ennek elérést jelölte meg újévi kívánságként. (TA SR) Filkus: „Minden lépés előrelépés" Pozsony. Rudolf Filkus, a kormánypártok révén decemberben megválasztott „ellenzéki" parlamenti alelnök azt kívánja, hogy jövőre nyugodtabb légkör jellemezze a belpolitikai életet. „Minden, amit elértünk 1997-ben, előrelépést jelent Szlovákia számára, mindegy, hogy ez tetszik-e valakinek, vagy sem" - summázta az óév eredményeit a sajtóiroda munkatársának Filkus. (ú) Jozef Migaš útja a „Golgotára" Pozsony. Jozef Migaš DBP-elnök elsősorban azt reméli 1998tól, hogy pártjának sikerül kormánytényezővé válnia. „Pártunkjelenti Szlovákia számára a reményt. Demokratikus és szociális alternatívát kínálunk Szlovákiának, de nehéz golgotai út vár ránk a választásokig" - nyilatkozta Migaš. (TA SR) „Besúgók" az államfő családjában Pozsony. A Markíza Televízió Kis besúgó című műsorában legutóbb Michal Kováč allamfő három kis unokája „árulkodott". A gyermekek elsősorban azt szeretnék, ha nagyapjuk nem beszélne annyit a politikáról. Szerintük a papa legszívesebben a Lépések című vitaműsort nézi a tévében, és ha lehet, a mesefilmeket sem hagyja ki. Az unokák a nagyapán kívül más politikust is ismernek, például Vladimír Mečiart, s a titkosszolgálatról is hallottak már. (ČTK) DU: elmozdulni a tíz százalékról Pozsony. A Demokratikus Unió saját, illetve a Szlovák Demokratikus Koalíció pozíciójának megerősödését reméli a jövő évtől. Eduard Kukán elnök szeretné, ha pártja további szavazópolgárokat nyerne meg, és elmozdulna a tízszázalékos támogatottsági szintről. (TA SR) SZNP: kerüli majd a populizmust Pozsony. „Mint minden párt számára, számunkra is érdekesnek és egyúttal nehéznek ígérkezik az előttünk álló esztendő. Parlamenti és önkormányzati választások elé nézünk, s ez érezteti majd hatását a belpolitikában" - nyilatkozta Anna Malíková, a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke. Leszögezte, hogy az SZNP csak „tiszta eszközökkel" fog harcolni a voksokért, és „kerüli majd a populista megnyilvánulásokat". (TA SR) Húsz éve alakult meg a szlovák egyháztartomány Mise az évfordulón TA SR-HlR Pozsony. Az Önálló szlovák egyháztartomány megalakulásának 20. évfordulója alkalmából celebrált tegnap ünnepi szentmisét Ján Sokol érsek a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban. A misén több egyházi méltóság is részt vett, köztük Jozef Tomko vatikáni bíboros, Luigi Dossena érsek, apostoli nuncius, Ján Chryzostom Korec bíboros és Alojz Tkáč érsek, valamint Michal Kováč államfő és több miniszter is. Vladimír Mečiar betegség miatt nem jelent meg a szertartáson. Tomko bíboros arra emlékeztetett, hogy az önálló egyháztartomány létrejöttéig hosszú, rögös út vezetett, megalakulását politikai és ideológiai tényezők hátráltatták. Szavai szerint VI. Pál pápa 1977. december 30-i alapítólevele nagy hatással volt a szlovák kultúra és vallásosság gyökereinek megerősítésére. Michal Kováč és felesége a misén. (TA SR-fotó)