Új Szó, 1997. december (50. évfolyam, 276-299. szám)

1997-12-22 / 294. szám, hétfő

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. DECEMBER 22. KOMMENTÁR Budapesti féltégla TÓTH MIHÁLY Ismét végéhez közeledik a budapesti parlament megbízatási időszaka, és megint csalódottan kénytelenek megállapítani az országhatár mindkét oldalán élő demokraták, hogy a törvény­hozók még nem fogadtak el jogszabályt, amely szavatolná a kisebbségek parlamenti képviseletét. „Csalódott demokratákon" nem azokat értem, akik a szlováki­ai politikai életnek bármelyik tartományában literszám ontják a könnyet a magyarországi szlovákok nemzeti létének sanya­rúsága miatt, miközben vagy burkoltan, vagy demonstrálva sokallják a szlovákiai magyarok jogait. Nem is azokat tekin­tem demokratáknak, akik Magyarországon politizálva min­den alkalmat megragadnak a trianonozásra, a nemzet évszá­zados sérelmeinek felhánytorgatására, miközben (szintén burkoltan vagy demonstrálva) éberen figyelik, a Természet milyenre sikerítette a másik magyar állampolgár orrát, bőré­nek színét. Szlovákiai magyar kisebbségiként nem Slota, nem Slobodník és nem a hozzájuk hasonlóak kedvéért reklamálom a magyar­országi kisebbségek parlamenti képviseletének törvénybe ik­tatását. Egyszerűen a jó ízlés követelménye diktálja, hogy megvalósuljon, amit a magyar alkotmány is előír, illetve amit közvetve mindazok a politikusok, publicisták, jogászok köve­telnek, akik igényt támasztanak a Magyarországgal szomszé­dos országban élő magyarok egyenjogúsítására, bizonyos vo­natkozásokban pozitív megkülönböztetésére. Azt írom: köz­vetve. Ugyanis akik akár szolid érveléssel, akár mellüket féltéglával verve jogokat követelnek a csallóköziek, a mátyusföldiek, a gömöriek stb. számára, azoknak arról sem volna szabad megfeledkezniük, hogy az ilyen követelés csak akkor hiteles és etikus, ha kimondásakor teljesen végiggon­dolják, nem egyoldalú hazabeszélésről, netán kétes tisztessé­gű politikai tőkekovácsolásról van-e szó. Bizonyos szempontból szerencsés helyzetben vannak a szlo­vákiai magyarok; képesek voltak saját politikai pártok kialakí­tására. A magyarországi szlovákok (ezúttal ne vizsgálgassuk, hogy miért) annyira megfogyatkoztak, hogy parlamenti kép­viseletük csak pozitív diszkriminációval lehet. A mellüket féltéglával verő budapesti hazafiak nem azt vizsgálják, ho­gyan lehetne, hanem azt bizonygatják, miért nem lehet. JEGYZET Bennünk a Megváltó SZILVÁSSYJÓZSEF Szombaton zuhogott az eső, mintha tisztára akarná mosni azt a sok szennyet, amit ránk zúdítanak. Zuhogott az átok a Beruházási és Fejlesztési Bank pozsonyi székháza előtt azokra a csalókra, akik tisz­tességes emberek összeku­porgatott pénzét herdálták el: „Szép kis ország! Rezešék magánrepülőn járnak a ten­gerparti magánvillájukba, én meg már lassan a villamos­bérletet sem tudom megfi­zetni!" Idegeinket az úgyne­vezett Černák- ügy is borzol­ja. A múlt héten a rendőrség elfogatóparancsot adott ki el­lene, mert az alvilág főko­lomposának tartja, akit sú­lyos bűncselekménnyel gya­núsítanak. Egy napig semmi eredmény, aztán a gyanúsí­tott fényes nappal egyedül masírozott be, a rendőrök szemébe röhögött, a nyomo­zótiszt pedig a Markíza nyil­vánossága előtt hebegte, hogy „ön nincs letartóztatva, uram". Eltelt még negyven óra, amíg végre Trencsénben vizsgálati fogságba helyez­ték. Cinkosait még szerdán elkapták, aztán terhelő bizo­nyítékok híján szabadlábra helyezték őket, majd péntek­re hirtelen annyival okosab­bak lettek, hogy már őket is letartóztatták. Kész röhej. Dühöng az egyszerű rendőr, mert már belezavarodik ab­ba, hogy kit szabad letartóz­tatni, és kit kell futni hagyni. Dühöng a polgár, mert biz­tonsága, nehezen megkere­sett pénze egyre nagyobb ve­szélybe kerül a morális és gazdasági csőd felé sodródó rezsimben. Csak a miniszter­elnök ragyog, és közhelyeket gagyog azoknak, akik még mindig hisznek neki. Jó, hogy itt a karácsony. Talán legalább néhány órára kizár­hatjuk családi fészkünkből ezt az undorító közéletet. A Megváltót várva talán rádöb­benünk arra, hogy ő végül is bennünk szunnyad. Jövőre mi válthatjuk meg ezt az or­szágot, hiszen voksainkkal úgy seprűzhetjük ki ezeket a hitvány percemberkéket, mint Jézus a kufárokat. Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinák István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit- kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrög­zítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/976179 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. ­Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratis­lava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sV Valahogy bírd ki, Jenő! Hiszen tudod, hogy amíg vásároltunk, ellopták az autónkat! (Szalay Zoltán karikatúrája) Karácsonykor ki merjük mondani: a szeretet az, ami a hétköznapokon hiányzik A szeretet esélye Karácsony, egy szó, amely nem hagy hidegen egyet­len embert sem. Üzenetet hordoz, megszólít mind­annyiunkat; némelyikünk­nek a gyerekkort idézi fel, másoknak talán a tavalyi, tavalyelőtti évet. CSÁKY PÁL Anyánk képét talán, aki megsü­tött, megfőzött mindent kará­csonyestére, majd ünneplőbe öltözve várta, hogy együtt le­gyen a család. Gyerekkori kará­csonyok képét, amikor a lassan leszálló téli estében együtt vár­tunk az ünnepi harangszóra. A csendben hulldogáló hóra is emlékszünk olykor, amelynek pelyhei aurát vontak a homá­lyos utcalámpák köré; az elcsi­tuló forgalom, az elülő zajok, az emberi magábaszállás percei is kitörölhetetlen emlékek. Földig görnyedő anyánk képe is az, Régi ünneplésekre em­lékszünk, vissza nem hozható arcokra. amint a csendbe behasító ha­rangszó szavára térdre omlott, és mélyen meghajolva imádkoz­ni kezdett. A gyermeki ijedtség­re is emlékszünk bizonyára, amellyel hozzáfutottunk, és kér­leltük, keljen fel a fagyos kőről, a figyelmeztetésre, nehogy megfázzon a dermesztő hideg­ben. A kérlelő tekintetre is, amellyel maga mellé szólított bennünket, a bizonyosságra is OLVASÓI LEVELEK Gyerekvállalás és szegénység A sajtó, a rádió, a televízió gyakran közül statisztikai ada­tokat, amelyekből megtudhat­juk, hogy előbb-utóbb fogyni kezd hazánk lakóinak száma. Ennek okát vizsgálva nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy megállapíthassuk: az a bérből élő család, amely ma több gye­reket vállal, a gyermekáldással egyidejűleg a szegénységet is vállalja. Az 1989-es novemberi bársonyos forradalom remény­nyel kecsegtetett. Anyagi gondjaink megoldását, az az arcán, amellyel elmondta: ma a világ legnagyobb csodája történik, s azt térden állva, kellő alázattal kell fogadni. Az értet­len gyermeki tekintet is felsejlik előttünk bizonyára az évente el­ismételt mondat hatására: min­den évben, minden karácsony­kor újból megtörténik a világ legnagyobb csodája? Az Élet megszületése az a csoda, amely előtt lecövekel értelmünk, ez előtt a misztérium előtt állunk értetlenül létünk kezdte óta? Vagy talán éppen a tavalyi, ta­valyelőtti Szenteste él bennünk a legélesebben, amelyet szeret­teink közül azzal töltöttünk el, aki ma talán már nincs közöt­tünk? Netán régi ünneplésekre emlékszünk ilyenkor, vissza nem hozható arcokra, feledhe­tetlen tekintetekre, az örökké­valóságba költözött szeretteink emlékére? Ne tagadjuk: valami belénk nyi­lall ezen az estén, talán némi fáj­dalmat, talán boldogságot, ta­lán olthatatlan vágyakozást su­gall. Mi ez az érzés? Visszavá­gyódás a védett, gondtalan gye­rekkorba, vagy valami romanti­kus elvágyódás egy sohasem volt, sohasem lesz világ gondta­lanságába? Vagy csupán reagá­lás legtöbbször durva, érzéket­len, gondjaival naponta meg­próbáló világunkra? A válasz sokrétű lehet, s teljessé­ge bizonyára mindannyiunk ese­tében más és más. A közös neve­ző azonban ugyanaz: itt élünk, a roppant világmindenség egyik porszemnyi sarkában, talán egyedüli civilizációként a világ­mindenségben, emberek. Érez­zük, tudjuk, létünkkel nem sá­egyetemes szabadságjogok gyakorlását, a kisebbségben élő nemzetiségi és etnikai cso­portoknak a többségi nemzet­tel azonos jogok élvezetét biz­tosító emberséges életet vártuk tőle . Sovány vigasz számunkra az a valóság, melyet napjaink­ban magunk körül látunk. A néhány magas rangú, vezető poszton lévő ember hazugság­gal felérő, látszatmegoldást szajkózó, semmin sem változ­tató kijelentése senkit sem bű­völ el. Sajnos, a munkanélküli vagy a szociális segélyből ten­gődő számos ember nyomor­gásra ítéltetik, hiszen a „nincsent" nem lehet megenni, sem tízóraiként becsomagolni gyermekeinek. Ne ámítsák üres fárkodhatunk kielégítő módon. A csodát, amit megőrzésre kap­tunk - az életünket - nem be­csüljük kellőképpen, irányában rablógazdálkodást folytatunk. Hétköznapjainkban hatodrangú problémákkal múlatjuk az időt, sokszor ok nélkül megalázzuk, megtiporjuk egymást. Ám lel­künk legmélyén nagyon egyedül érezzük magunkat. Ez a hiányér­zetünk ilyenkor, karácsony táján csúcsosodik ki, ilyenkor talán ki Ne tagadjuk: valami belénk nyilall ezen az estén. is merjük mondani, amiről oly gyakran megfeledkezünk: a sze­retet az, ami a hétköznapokban oly sokszor hiányzik az életünk­ből. A szeretetet vágyjuk és óhajtjuk fokozottabb módon ezen az ünnepen. A szeretet ki­teljesedését sugározza felénk a jászolból előnyúló gyermeki kéz, a szeretet megjelenésének remé­nyét hordozza az éj sötétjét fel­hasító üstökösfény. A szeretetet jeleníti meg az az igyekezetünk is, hogy ilyenkor - ha csak le­het - megajándékozzuk egy­mást. Egy jobb énünk tolakodik előre: örömet akarunk szerezni, s ettől humánusabbnak, embe­ribbnek, egy picit talán halhatat­lanabbnak is érezzük magunkat. A szeretet esélye az, amely utá­nozhatatlan melegséget kölcsö­nöz ennek az ünnepnek. A szerző a Magyar Keresztény­demokrata Mozgalom alelnö­ke. frázisokkal a létminimum alatt élő tömegeket azok, akik a „po­litikai fordulat átmeneti lehe­tőségeit kihasználva" ma milli­ós, sőt milliárdos vagyont tud­nak a bankszámlájukon. Ma már a vallásos ember sem éri be az égi manna ígéretével, hi­szen mindenki nem majd, ha­nem most szeretne jól élni. Téglás Ferenc Sárkány A zselizi kórház falai között Ismert tény, hogy a zselizi kór­házra is kevés pénzt fordíta­nak. A lepusztult, omladozó fa­lak szorongóbbá teszik a bete­TALLÓZÓ NEUE ZÜRCHER .ZEITUNG Zdenka Kramplová külügymi­niszter asszony meggyőződésé­nek adott hangot, hogy Szlová­kia bekerülése az európai uniós tagjelöltek második csoportjába sikert jelent. A svájci lapban megjelent interjújában Kramp­lová hangot adott ama feltétele­zésének, hogy Szlovákia belső fejlettség tekintetében alig kü­lönbözik a többi jelölttől, mind­azonáltal szükségesnek látta, hogy fejlődjék hazájában a poli­tikai kultúra. Kramplová szeren­csédennek minősítette Vladimír Mečiar szlovák miniszterelnök­nek egy kormánypárti gyűlésen tett nyers kijelentéseit. Mint mondta, figyelembe kell azon­ban venni, hogy csak egy sport­csarnokban tartott tömeggyűlé­sen hangzottak el. A szlo­vák-magyar viszonnyal össze­függésben sajnálkozását fejezte ki, amiért Budapest - mint mon­dotta - a jelek szerint egyre in­kább a Szlovákia déli részén élő kisebbségek helyzete szempont­jából ítéli meg a kapcsolatokat. LESOIR Egész Európa haszonélvezője azoknak a politikai és katonai reformoknak, amelyeket a NA­TO-csatlakozás reményében hajtanak végre számos kelet­európai országban - vélekedik Javier Solana. A NATO főtitkára a belga lapban megjelent írásá­ban sikerévnek minősítette az ideit. Hozzátette, ideje, hogy új elemzést készítsenek azok, akik néhány éve azt jósolták: a hi­degháború végeztével a NATO napjai meg vannak számlálva. Az év legfontosabb eredményé­nek Csehország, Magyarország és Lengyelország csadakoztatá­sának eldöntését minősítette. LipOVÉ NOVINY Josef Tošovský, a kinevezett cseh kormányfő nagy-britanni­ai ténykedése a 80-as években egész sor kérdést vet fel, mert nem tudni bizonyosan, hogy az akkori banki szakértővel nem vette-e fel a kapcsolatot a volt kommunista titkosszolgálat ­írta a lap. A jegybank volt elnö­kének negatív átvilágítási bizo­nyítványa van. Tošovskýt 1989­ben nevezték ki a Živnosténská Banka londoni kirendeltségé­nek igazgatóhelyettesévé, s mint köztudott, a csehszlovák titkosszolgálat a külföldön dol­gozó állampolgárokat rendsze­resen felhasználta információ­szerzésre. Ám hozzáférhető in­formációk szerint Tošovskýt a titkosszolgálat soha nem ellen­őrizte. Arra a kérdésre viszont, hogy Tošovskýt kellett-e ellen­őriznie a titkosszolgálatnak, a cseh titkosszolgálatok mai ve­zetője nem adott egyértelmű választ. - Nem... Ha úgy két év­vel korábban nevezték volna ki arra a tisztségre, akkor a válasz­szal nagyon óvatos volnék, de 1989 második feléről van szó, s igen valószínűtlennek tartom ezt a változatot - mondta. geket, szerencsére a rideg falak mögött egészen más kép fogad. A kórházban ugyanis kitűnő orvosok, nővérek, ápolók dol­goznak, akik családtagként ke­zelik a beteget. A betegnek máris fél gyógyulást jelent a szeretetteljes légkör, a helyhi­ány miatt most név szerint fel nem sorolható lelkes személy­zet. Itt, ebben a kis kórházban tudják, hogy szeretet nélkül semmire sem megyünk. Éppen ezért fájó, hogy mennyire mel­lőzik a kórházat: talán érde­mes volna a környékbeli tele­pülések polgármestereinek fel­emelniük szavukat az érdeké­ben. Hajtman Kornélia Nána

Next

/
Thumbnails
Contents