Új Szó, 1997. december (50. évfolyam, 276-299. szám)

1997-12-11 / 285. szám, csütörtök

2 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1997. DECEMBER 12. KOMMENTÁR Pofon Bukarestben SZILVÁSSY JÓZSEF A román szenátus keddi szavazása után újra rádöbbenhettünk arra, hogy a posztkommunista országokban nagyon sokan szavakban, pártprogramjukban demokratának kiáltják ki ma­gukat, ám tetteikkel ezt igencsak kevesen igazolják. Bukarest­ben tavaly a kormánykoalíció képviselői közül szinte mindany­nyian demokrata álarcot öltve jórészt elfogadták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség cselekvési programját, amely ezáltal a kormányprogram szerves része lett. Ideiglenes jó mo­dorukat elsősorban nemzetközi összefüggések befolyásolták. Amikor aztán megszületett a madridi döntés, s miután már szinte biztos, högy Bukarest nem lesz azok között, akiket az Európai Unió elsőként hív meg a tagfelvételi tárgyalásokra, előjöttek a farbával: megszegve a kormányprogramot, sőt még a legújabb koalíciós egyezséget is, sokan közülük úgy szavaz­tak, mint a nacionalista-soviniszta román ellenzék: ennek kö­vetkeztében a földrajzot és a történelmet továbbra is csak ro­mánul szabad oktatni a nemzetiségi iskolákban, s kizárták an­nak lehetőségét is, hogy magyar tanítási nyelvű egyetemi kart vagy felsőoktatási intézményt lehessen alapítani. Ezzel arcul csapták a demokratikus játékszabályokat, s még inkább gyen­gítették a súlyos szociális gondok miatt amúgy is ingatag kor­mánykoalíciót, amely a nacionalistáknak tett elvtelen enged­ményekkel igyekszik javítani pozícióin. Ebben a feszült helyzetben még nagyobb a tétje az RMDSZ e hétvégén összeülő kisparlamentjének, amely a kormányból va­ló kilépés vagy a bennmaradás problémakörében dönt majd. Most fölerősödik azoknak a hangja, akik ellenezték az RMDSZ kormányzati szerepét, szinte már nemzetárulónak bélyegezve meg azokat, akik a kompromisszumkeresést, a türelmes tár­gyalást, tehát a bölcs szövetségi politikát tartották célravezető­nek. Ebben a súlyos helyzetben sem szabadna megfeledkezni arról a súlyos történelmi tanulságról, hogy nacionalizmusra nem célszerű hasonló indulatokkal válaszolni. Ugyanakkor az is igaz, hogy fabatkát sem ér az a szövetség, ahol az egyezséget szüntelenül balkáni módon értelmezik, vagyis folyamatosan megszegik. Ma csak annyi bizonyos, hogy az RMDSZ súlyos taktikai és stratégiai dilemmákkal kénytelen szembesülni. Vi­gyázó szemünket szombaton mi is Kolozsvárra vetjük, mert számunkra sem közömbös és mindenképpen tanulságos, hogy miként dönt a Szövetségi Képviselők Tanácsa. JEGYZET Havel mondhatja GÖRFÖL ZSUZSA Azok után, ami az elmúlt he­tekben Csehországban tör­tént, már pontot kellett tenni, el kellett indulni az új kor­mány megalakulása, a válasz­tások óta alaposan megválto­zott erőviszonyok és prioritá­sok tisztázása felé. Ezt a fel­adatot vállalta magára Václav Havel: kimondta a keserű igazságokat. Beszédében többször használt nagyon éles kifejezéseket, sarkos megfo­galmazásokat, amit azután Klaus és elvbarátai keményen fel is róttak neki. De lehet-e virágnyelven beszélni arról, hogy az emberek már torkig vannak a politikával, mivel úgy látják: csak azoknak megy jól, akik lopnak és csal­nak? Van-e líra abban, hogy a vezető politikusoknak - bár szentnek mondják magukat ­maguk felé hajlik a kezük? Nem szolgálta az ország javát a cseh kormányzat gőgje, sem az a fölényeskedés, ahogyan a többi posztkommunista or­szággal, főleg a visegrádiak­kal szemben viselkedett. És kétségkívül helyénvaló - ezt itt, Szlovákiában is nagyon jól tudjuk - a büszkeség jogossá­gának megkérdőjelezése, ha az csak a makrogazdasági mutatókon alapul, s nem a kisemberek életszínvonalá­nak pozitív változásain. Havel egyik drámájában azt írta, az igazság nemcsak az, amit ki­mondunk, hanem az is, hogy milyen körülmények között, kinek és miért mondjuk. Az államfő kedden hű maradt a drámaíróhoz, és saját krédó­jához híven járt el. Ezért volt hiteles. Ha valami felróható neki, hát csak a késlekedés. Hamarabb több lett volna, bár meg lehet érteni, hogy voltak olyan hetek, amikor jobban érdekelte őt a saját lázgörbé­je, mint a társadalomé - leg­alábbis orvosi utasításra. Per­sze mindig akadnak fanyal­gók, akik egy ilyen beszéd után azt mondják: szép, szép, de hát mi köze van a politiká­nak az erkölcshöz? S valóban: Havel, a politikus ezzel a be­széddel sokat ártott magának, kockáztatta újraválasztását, amely már január 20-án ese­dékes. Viszont Havel, az em­ber, az író ismét bizonyította hitelességét. Ha nem választ­ják újra, azt Csehország bán­ja. Sőt - nem csak Csehor­szág! Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinak István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit - kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrög­zítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/976179 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Ftirdetóiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPRINT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. ­Šamorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratis­lava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.voxnova.sk/ - Hé, jóember, ha már belepottyant a vízbe, nem fogna nekem egy pontyot? A karácsonyi piacon ke­vés lesz belőle, meg drága is lesz! (Gossányi Péter rajza) Az anyanyelv használatának a joga a legalapvetőbb emberi jogok közé tartozik Felhívás a cselekvésre Nem tudok nyugodni, ami­óta elolvastam Sidó Zol­tánnak, a Szlovákiai Ma­gyar Pedagógusok Szövet­sége elnökének írását (Új Szó, nov. 25.). Áldatlan oktatáspolitikai helyze­tünkben javaslatot tesž a cselekvésre. Találóan az egyént szólítja meg. En­gem! Valamennyiünket, Téged is tisztelt pedagó­guskollégám. Mi az, amit javasolsz, amit magad is felvállalsz? KOVÁCS PÉTER Szövetségünk elnökének szinte minden sorával egyetértek, mégis hozzáteszem: nincs, nem lehet konfliktus a szövetség ve­zetői, az egyeztető tanácsok és a tagság többségének véleménye között. Legfeljebb a szövetségen kívül maradt pedagógusok, il­letve a legpasszívabb tagok ber­zenkednek. Lélekben azonban mindenki egyetért a kétnyelvű bizonyítványok és iskolai doku­mentáció ügyében és abban is, hogy ez csak egy része az elle­nünk indított folyamatos táma­dásnak. Ezért biztatnunk kell a Biztatnunk kell a határozatlanokat. határozatlanokat és csüggedő­ket, az eltévelyedetteket pedig a győzelem érdekében vissza kell térítenünk a közös utunkra. Mert az anyanyelv használatá­nakjoga a legalapvetőbb emberi jog. Nemzetközi szerződések és alkotmányunk is biztosítja. Azok az utasítások és intézkedé­sek a törvénysértőek, amelyeket nem ilyen szellemben adtak ki. Az anyanyelv szabad használa­tának jogáról és a gyermekek teljes anyanyelvi művelődésé­OLVASÓI LEVELEK Volt egyszer egy néptanító Az elmúlt hetekben Eberhard községi hivatalának nagyter­mében tanító-diák találkozóra került sor. Az 1950 és 1958 kö­zött alapiskolás egykori tanu­lók vendégül látták a 86 éves Balogh Aladárt, községünk egy­kori lámpását-néptanítóját, aki nyolc éven keresztül felejthe­tetlen pedagógiai tevékenysé­get végzett e Pozsony közeli községben. Diákjai és a falu örökre a szívébe zárta a peda­nek jogáról pedagógus semmi­lyen körülmények között nem mondhat le. Küzdelmünk egy olyan harc, amelyben nem lehet és nem szabad veszíteni. Sajnos, ezt a jogot és küzdelmet is, mint mindent a világon, el lehet árul­ni, fel lehet adni, le lehet róla mondani, vagy egy tál lencséért el is lehet adni. Ha pedagógus­ként magunk mondunk le róla, nem ragaszkodunk hozzá látha­tóan, akkor senki sem tudja megvédeni. A szülők és politiku­sok sem. Ha mi, az értelmiség legszélesebb, minden község­benjelen levő rétege elbizonyta­lanodunk, ezzel a jövőt illetően a szlovákiai magyarság lába alól húzzuk ki a talajt. Anyanyelvünkért, alkotmányos jogainkért a szülőkkel karöltve nekünk, pedagógusoknak is hal­latni kell a szavunkat. Biztatá­sunkkal, segítségünkkel szer­vezzenek a szülői tanácsok tilta­kozó gyűléseket. Félúton pedig ne álljunk meg. Tudjuk, mi a helyzet a közelgő félévi bizo­nyítványosztás előtt. A tavalyi iskolaév végén 290 iskolából 106-ban adtak ki kétnyelvű bi­zonyítványt, 65-ben máig nem írták át azokat. Ez nem kevés, ha tudatosítjuk a hatalom megtorló intézkedéseit, amelyekkel képes megosztani a tanítóságot, egy­másnak ugrasztani az egyéb­ként békés embereket. Van ahol csak az igazgatók mozgóbérét vonták meg, másutt a teljes tan­testületét. Megint másutt bérel­vonással büntették az igazgatót és a kétnyelvű bizonyítványokat kiállító osztályfőnököket, de az igazgatóhelyettes és a nem osz­tályfőnök pedagógus mozgóbé­rét meghagyták. A hatalom bi­zonytalan és fél. A Pozsonyi Ke­rületi Hivatal a középiskolák igazgatói közül Popély Gyulát váltotta le. Az alapiskolák igaz­gatói közül a Szenei Járási Hiva­tal, nyilvánvaló felsőbb utasítás­ra, egyedül engem. Tehették ezt azért is, mert körzetünkben tel­gógia napszámosát. Felemelő és szívet gyönyörködtető érzés volt találkozni a korát méltó­sággal viselő öregúrral a ma 50-60 éves egykori tanítványai­nak. A találkozón újra diákok­nak éreztük magunkat. Ezen az emlékezetes estén egyikünk sem volt mérnök, orvos, tanár, vállalkozó vagy szakember, csak diák és tanító. A vén diá­kok könnyes szemmel hallgat­ták a tanító úr frissen előadott, a hitre és nemzeti öntudatra építő gondolatait. Élmények­ben gazdagodva és lelkiekben felfrissülve távoztunk a találko­zóról. Hazamenet azon gondol­kodtam, hogy hol vannak most jesen magunkra maradtunk. Ál­dozatvállalásra pedig szükség van. Erről szól a Remény című katolikus hetilap teljes 47. szá­ma, megéri elolvasni. Nem szabad, hogy hitünket szegjék a kuvikhangok, amelyek ilyen sarkított helyzetekben mindig hallhatóvá válnak. Mert legkönnyebb egyéni, személyes felelősségvállalás nélkül szidni mindent és mindenkit, parla­menti képviselőinket, a magyar nyelvű hazai sajtót, a rádió ma­Inkább lemondanak az európai csatlakozás­ról. gyar adását, a Csemadokot, a Pedagógusszövetséget. Különö­sen pedig azokat, akik valamit vállalni mertek. Már csak az hi­ányzik, hogy magunk hangoz­tassuk, micsoda „standardot meghaladó" jogaink vannak. A pedagógusainkat egzisztenci­ájukban fenyegető hatalom bekényszerítette iskoláinkba a politikumot. Milyen oktatáspo­litika az, amely bünteti az anya­nyelvéhez hűségesen ragaszko­dó s diákjait, kollégáit is erre biztató pedagógust? Bátorságra és összefogásra van szükség, nem szabad a küzde­lembe belefáradni. Akkor sem, ha a jelenlegi arrogáns kor­mányhatalom nem engedélyez kisebbségi nyelvhasználati tör­vényt, inkább lemond az euró­pai csatlakozásról, sújtva ezzel minden polgárát. Ez lesz a vesz­te. Tiltakoznunk kell tehát, hig­gadtan, kulturáltan, minden le­hetséges jogi eszközt, az utcai tüntetést is felhasználva. Fog­junk össze és tartsunk ki. Előbb­utóbb minden politikai erőszak, diktatúra megbukik. A szerző szenei magyar tan­nyelvű alapiskola leváltott igazgatója. és vajon lesznek-e még ilyen néptanítók. Nagy János Eberhard Elmaradt segélynyújtás Nemrégiben otthon rám tört a rosszullét. Lányom talált rám, és a szomszédba rohant segítsé­gért. Szomszédasszonyom ren­des volt, és elment a második szomszédban lakó gyermekor­voshoz segítségért. Élve a sza­bad orvosválasztás adta lehető­séggel, én nem ehhez az orvos­hoz tartozom, megjegyzem, a TALLÓZÓ SME Gustáv Krajči belügyminiszter mindent megtesz annak érde­kében, hogy főnöke kedvében járjon, tetteiben nem gátolja sem a józan ész, sem az erkölcs, sem a törvények - írja a lap kommentárja, majd Krajči hét­fői kijelentésére emlékeztet, mely szerint „Michal Kováč is­mét amnesztiát akar hirdetni, elnöklése alatt már vagy hatod­szor, de eddig valamennyi ren­delet személyes érdekeit szol­gálta. Senki másnak nem adott amnesztiát, csak azoknak, akik kapcsolatban álltak fiával." „Egy belügyminisztertől elvár­ná az ember, hogy különbséget tudjon tenni az amnesztia és a kegyelem közt. Michal Kováč egyetlenegyszer hirdetett am­nesztiát, ezenfelül 60 személyt részesített kegyelemben. A Technopol-ügy két gyanúsított­ja ellen megszüntette a vizsgá­latot, és kegyelemben részesí­tette ifjabb Michal Kováč elrab­lásának koronatanúját, a még mindig külföldön bujkáló Fegy­veres Oszkárt." A lqp-.arra fi­gyelmeztet, hogy nem az állam­fő vitt politikumot a Michal Kováé-ügybe, nem ő váltotta le a nyomozást végző vizsgálótisz­teket, és a bűnüldöző szervek sosem bizonyították, hogy neki köze lenne a Technopol­ügyhöz. Az állami szervek nem tudnak ifjabb Kováč ellen sem vádat emelni, de útlevelét sem hajlandók visszaadni, hogy a német hatóságok előtt tisztázza magát. „Az államfő komoly di­lemma előtt áll. Kegyelmet ad­hat fiának, aki így kiutazhatna Németországba, és ott bíróság elé állhatna, de ebben az eset­ben hatalmas politikai viharral kell számolnia. Ha nem részesí­ti kegyelemben, kiteszi őt a bel­ügyminiszter kénye-kedvének, aki Mečiar harmadik kormány­zása idején a titkosszolgálattal együtt a társadalom réme lett." LIDOVÉ NOVjNY A prágai lap szerint a cseh-szlo­vák külügyminiszteri találkozó elhalasztása természetes és lo­gikus következménye azoknak a legfelsőbb szinteket is elérő erős érzelmi-hangulati ténye­zőknek, amelyek az utóbbi idő­ben Prága és Pozsony kapcsola­tát jellemzik. A jelek arra mu­tatnak, hogy az ötéves válás óta ebből nő ki a legkomolyabb vál­ság, amely sokára csöndesedik csak el. A konfliktus - immár hagyományosan - a szlovák „térfélen" gyökerezik. „A dolog lényege, hogy Mečiar választá­sokra készül, és nem áll érdeké­ben, hogy akár déli, akár nyuga­ti irányban felmelegítse a szom­szédi kapcsolatokat. Az integrá­ciós csőd után ugyanis a rossz­indulatú szomszédokon, a ma­gyar kisebbségen és a labilis makroökonómiai mutatókon kívül nincs semmilyen aduja, amit választóinak felmutathat­na. Ennek következtében Szlo­vákia kapcsolatai környezetével a következő hónapokban prog­ramszerűen romlani fognak" ­hangsúlyozza a cseh lap. fogorvost kivéve más orvos nincs a faluban. Szomszéd asz ­szonyomnak a „doktor úr" azt mondta, nem ér rá, vigyen be a férjem (aki abban az időpont­ban éppen dolgozott) az ügye­letre, vagy hívjuk ki a körzeti or­vost. Annak idején az autóveze­tői tanfolyamon azt tanultam, hogy karambol esetén köteles vagyok megállni és elsősegélyt nyújtani. Az elsősegély nyújtá­sának kötelessége viszont nem vonatkozik az orvosra? Talán azért döntött így a doktor, mert sértve érzi magát, amiért gyere­keimet más orvoshoz viszem? (Teljes cím a szerkesztőségben)

Next

/
Thumbnails
Contents