Új Szó, 1997. november (50. évfolyam, 252-275. szám)

1997-11-04 / 253. szám, kedd

POLITIKA ŰJ SZÓ 1997. NOVEMBER 4. Nicosia. Tűzpárbaj tört ki vasárnap este a Ciprust kettéválasztó „zöld vonal" mentén ciprusi törökök és görögök között - közölte az AFP francia hírügynök­ség egy török katonai forrásra hivatkozva. Az illető szerint egy ciprusi görög katona minden fi­gyelmeztetés ellenére meg­közelítette a ciprusi törö­kök állásait, mire ez utób­biak tüzet nyitottak, s en­nek nyomán persze a má­sik fél is fegyvereivel vála­szolt. Bár az összecsapás­nak állítólag nincs áldoza­ta, a konfliktus minden­képpen újabb jelét adja a szigeten uralkodó feszült­ségnek. (MTI) A férfi, aki ázsiai hercegnek adta ki magát Egymilliárd dolláros blöff? MTI-HlR Melbourne. A férfiról, aki ázsiai hercegnek adta ki magát, s egy­milliárd dollárt ígért az ENSZ­nek a szegénység elleni küzde­lemre, tegnap kiderült, hogy va­lójában egy csődbe ment auszt­rál üzletember. Pénteken Melbourne-ben egy ENSZ-konferencián jelent meg „királyi fensége, Hadzsi Mohd al Alsagof van Eldik" száműzött borneói herceg, hosszú fehér ru­hában, színes selyemöwel a de­rekán, s bejelentette, hogy 1 milliárd dollárt fog adományoz­ni ENSZ-programok végrehajtá­sára. Az „adomány" az amerikai ká­beltelevíziós mágnás, Ted Turner által a közelmúltban tett egymilliárd dolláros felajánlást követte. Tűzpárbaj Cipruson A francia kamionosok béremelést követelő sztrájkja A rendőrség lépett TXT-HlR Párizs. A francia rendőrség teg­nap reggel eltávolította a bér­emelést követelő kamionosok úttorlaszait Strasbourg mellett a Rajnán átívelő, Franciaországot Németországgal összekötő Eu­rópa-hídon. Felszedték a torla­szokat a francia-spanyol hatá­ron lévő Biriatou-nál is. Megmaradtak az úttorlaszok az ország több nagy fontosságú út­vonalán, a Belgiumba vezető autópályán, illetve Lille környé­kén. A tiltakozók általában áten­gedik a személyforgalmat és a mentőket. Kisebb gondok miatt kétórás késéssel Séta a világűrben MTI-HlR Moszkva. A Mir két orosz űrha­jósának - Anatolij Szolovjov pa­rancsnok és Pavel Vinogradov fedélzeti mérnök - űrsétája teg­nap hajnalban kisebb gondok miatt kétórás késéssel kezdő­dött, de ennek ellenére a tervek­nek megfelelően csaknem hat órán át tartott. Ezt az időt a NA­SA űrhajósa, David Wolf a biz­tonsági előírásoknak megfelelő­en a Szojuz leszállóegységében töltötte. A késést az okozta, hogy Szolovjov űrruhájának kommu­nikációs egysége nem továbbí­totta a szkafander adatait a Mirre, s ezért a földi irányító­központban sem tudták így nyo­mon követni a parancsnok védő­öltözetének paramétereit. A két orosz űrhajós közép-európai idő szerint 4 óra 32 perckor nyitotta ki a zsilipajtókat, s kihordta a szükséges berendezéseket és szerszámokat. Szolovjov ezt kö­vetően egyenesen kézből állítot­ta Föld körüli pályára az első műhold kicsinyített (1:3-hoz arányban), de működőképes másolatát, amely francia és orosz iskolások közreműködésé­vel készült az első szputnyik fel­lövésének 40. évfordulója alkal­mából. A szputnyik jeleit egy hó­napig a világ rádióamatőrjei is foghatják. Szolovjov és Vinogradov a kez­deti nehézségek ellenére gyor­san dolgozott a nyílt világűrben, s így még egy óra tartalékuk is maradt a „nem kötelező" felada­tokra. A két orosz űrhajós kö­zép-európai idő szerint 10 óra 37 perckor zárta be maga mö­gött a Mir űrállomás zsilipajta­ját, így űrsétájuk hat óra öt per­cig tartott. Van Eldik herceg teljesen isme­retlen volt mindenki számára, ám hamarosan jelentkezett egy farmercsalád Ausztrália északi, trópusi részéről. Az általuk egy­szerűen Bep van Eldik néven is­mert „herceg" építési vállalkozó volt, majd tönkrement, és 19 év­vel ezelőtt elhagyta feleségét és hét gyermekét. „Ha van pénze, adja nyugodtan az ENSZ-nek. Dehát nincs neki." - mondta a „herceg" nővére, Anna van Eldik az egyik észak-ausztráliai rádió­állomásnak. Van Eldiket felajánlása a nap hősévé tette a szegény orszá­goknak a világ elektronikai há­lózataiba való bekapcsolásáról folytatott melbourne-i ENSZ­konferencián. A világszervezet munkatársai jelenleg még vizs­gálják van Eldik pénzügyi okmá­nyait - adta hírül a Reuters. Tornádó pusztított vasárnap Floridában, New Smyrna Beach település területén. A forgószél leszakítot­ta több ház tetőzetét, sőt némelyiknek a felső emeletét is - jelentette az AP helyi rendőrségi szóvivőre hivatkozva Harminckét ember megsérült, és az első óvatos becslések szerint is legalább tízmilló dollárra rúgnak az okozott károk. (ČTK/AP-felvétel) Le Pen Romániába Párizs. Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke Bukarestbe szóló meghí­vást kapott az ultrana­cionalista Nagy Románia Párttól, hogy vegyen részt annak pénteken kezdődő kongresszusán. Le Pen Corneliu Vadim Tudor sze­nátor invitálására novem­ber 7-9."között Romániába látogat - jelentette be párt­ja sajtószolgálata. (MTI) Kínai zászló égetése Washington. Kínai zászló­kat égettek el tüntetők va­sárnap délután Los Ange­lesben, ugyanott, ahol Csiang Cö-min elnök a kí­nai gazdaságban kínálko­zó kecsegtető befektetési lehetőségeket ecsetelte a helyi üzletemberek előtt. Az államfő ismételten alá­húzta, hogy Peking a két­oldalú viszony sokoldalú bővítésére és a stratégiai együttműködésre törek­szik az Egyesült Államok­kal. Az összejövetelnek helyt adó Beverly Hills-i Hilton szálló előtt eközben mintegy ezerötszázán tün­tettek Kína tibeti és emberi jogi politikája ellen tilta­kozva. (MTI) Csiang Cö-min tegnap be­fejezte nyolcnapos állami szintű amerikai látogatását. (ČTK/AP-felvétele) Trópusi vihar Vietnamban Hanoi. Az évszázad leg­szörnyűbb trópusi vihara pusztít Vietnamban. A Lin­da névre hallgató vihart Vietnam déli tartományain söpört végig az elmúlt órákban 130 kilométeres sebességű széllökéseivel. Legalább ötszáz halászhajó tűnt el legénységével együtt a hatalmas hullá­mokban, s bár tegnap reg­gelig még csak néhány tu­cat holttestre bukkantak a mentőalakulatok, az áldo­zatok száma nyilván nőni fog. (MTI) Az ENSZ felfüggeszti a fegyverzetellenőrzését Meg kell győzni Irakot MTI-HlR Bagdad. Az ENSZ illetékesei tegnap Bagdadban bejelentet­ték, hogy a világszervezet fel­függeszti fegyverzetellenőrzési tevékenységét Irakban. Az ENSZ azt követően döntött így, hogy Irak nem adott engedélyt a fegyverzetellenőrzési bizottság amerikai tagjainak arra, hogy belépjenek egy rakéta-támasz­pont területére. Az iraki válságot az robbantotta ki, hogy a múlt héten Bagdad ki­utasította az ENSZ fegyverzetel­lenőrzési bizottságának ameri­kai tagjait, akiket provokációk előkészítésével vádolt meg. Az ENSZ-bizottság vezetője beje­lentette, hogy az amerikaiak ki­utasítására vonatkozó iraki dön­tés ellenére újrakezdi munkáját a testület minden tagja. Az iraki külügyminiszter viszont interjú­jában azt hangoztatta, hogy kor­mánya megdönthetetlen bizo­nyítékokkal rendelkezik: az amerikai szakértők a bizottság­ban való részvételüket Irak-elle­nes összeesküvésre használják fel. Szakértők szerint Irak rend­kívül veszélyes vegyi fegyver előállítására képes. A bagdadi vezetés mindenesetre maga is tisztában van vele, hogy hajthatatlansága könnyen kato­nai konfliktusba keverheti az amerikaiakkal. Bár a washingtoni védelmi mi­nisztérium a múlt hét közepén még igyekezett csitítani a kato­nai lépések lehetőségét találga­tó újságírókat, az amerikai tör­vényhozás vezetői a hét végén már sokkal fenyegetőbb hangot ütöttek meg. Az ENSZ főtitkára úgy döntött: küldöttséget küld Bagdadba, hogy meggyőzze Irakot az ENSZ-határozatok betartásának fontosságáról. Irak ENSZ-missziója tegnap azzal fenyegetőzött, hogy lelövi az USA Irak felett repülő felderítő repülőgépeit. Négy személyt állított elő a rendőrség Budapest. A bíróság által is megerősített rendőrségi til­tó határozat ellenére teg­nap megtartotta „földvé­dő" demonstrációját a Me­zőgazdasági Termelők Ér­dekvédelmi Szövetsége (Metész). MTI- és TXT-HlR A rendőrség tegnap koradélutá­nig négy személyt állított elő a demonstráció résztvevői közül. Előállították a tüntetés fő szer­vezőjét, Zacsek Gyulát. A tömeg megpróbálta ezt megakadá­lyozni. Egy személyt azért állítot­tak elő, mert tettlegesen bántal­mazott egy rendőrt, egyet pedig azért, mert felszólításra sem iga­zolta magát. Pongrácz Gergely, az 56-os szövetség vezetője autó­jával fellökött egy rendőrt, ezért őt is előállították. Egy civil sze­mély a Nádor utcában megsérült, érte mentő érkezett. Nem sokkal egy óra előtt már mintegy 200 ember volt a Kos­suth téren, akik a magyar föld vé­delmében tüntettek. A demonstráció résztvevői kor­mányellenes és antiszemita jel­szavakat kiabálva elsősorban a kivezényelt rendőrök ellen irá­nyították haragjukat. A parla­menti parkolóba Izsó Mihály FKGP-képviselő autóval érkezett, amelynek ablakában „A magyar föld, a haza nem eladó" feliratú transzparens volt látható. A Horn-Kuncze-kormány legszé­gyenteljesebb napja a mai, jelen­tette ki elvezetése előtt Kósa Gyula, a METÉSZ elnöke az MTI­nek. Hozzátette: a tömeg csak al­kotmányos jogaival kívánt élni, de a kormány bevetette a „a kom­mandót és a NATO-katonákat". Délután fél négy körül gyakorla­tilag véget ért az agrárde­mostráció. A Vértanúk terén és a Szabadság téren ekkor már csak 30-40 ember álldogált. A Független Kisgazdapárt or­szággyűlési képviselőcsoportja és országos elnöksége együttes rendkívüli ülésén egyhangú ha­tározattal azonnali hatállyal ki­zárta a frakcióból G. Nagyné Maczó Ágnest. Ezzel a képviselő asszony országgyűlési alelnöki tisztsége is megszűnt. Minderről Torgyán József pártelnök-frak­cióvezetó tájékoztatta a sajtó képviselőit tegnap délután. Az országos elnökség felfüggesztet­te a politikus párttagságát, és kezdeményezte az FKGP-ből va­ló kizárását. Torgyán József a döntés indoklásaként elmondta, hogy G. Nagyné Maczó Ágnes tu­datosan szembehelyezkedett a párt politikájával és vezető testü­leteinek döntéseivel. A képvise­lőcsoport Kávássy Sándort jelöli parlamenti alelnöknek. mmmmm mi mgm mmmmaiim Mmam Tegnap Kréta szigetén megkezdődött a balkáni országok állam- és kormányfőinek első csúcstalálkozó­ja. Az értekezlet két szempontból is fontos: Belgrád visszatérése a nemzetközi színtérre egy olyan csú­cson, amelyet már nem a jugoszláv válság ural. Másrészről egy török vezető első látogatása görög föl­dön Turgut Özal elnök 1988-as látogatása óta - írja az AFP. A nyolcak zárt ajtók mögött előbb balká­ni béke- és együttműködési övezet kialakításáról tárgyalnak, majd kétoldalú találkozókat tartanak. Ezek közül a legnagyobb várakozás a görög és a török kormányfő tárgyalásait előzi meg. (ČTK/AP-felvétel) A tiltás ellenére a Metész országszerte megtartotta „földvédő" tüntetését

Next

/
Thumbnails
Contents