Új Szó, 1997. október (50. évfolyam, 225-251. szám)

1997-10-30 / 250. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1997. OKTÓBER 30. KULTÚRA OKTATÁS 9 Színház '97 - Plzeň, avagy változatok az európai gondolkodásmódra II. Klasszikusok újraértelmezése Szombathy Gyula (Kocskarev) és Kulka János (Podkolesin) a Valló Péter rendezte Gogol Háztűznéző című komédiájában. (Archív felvétel) A Total Dance koncert nyertesei A Dunaszerdahelyi Sportcsarnokban október 31-én zajló TOTAL DANCE koncertre 2-2 belépőjegyet nyertek: Ivicze Szilvia - Hegyéte, Lelkes Denisza - Bős, Husvéth Gábor - Udvarnok, Csicsai János - Bős, Süke Tamás - Dunaszerdahely. A nyertesek a jegyeket közvetlenül az előadás előtt a jegypénztárban vehetik át. SZÍNHÁZ HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Kis éji zene (19) KIS SZÍNPAD: Amikor táncolt... (19) ASTORKA SZÍNHÁZ: Az anya (19.30) KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ: Hyppolit, a lakáj (11) MOZI POZSONY HVIEZDA: Összeesküvés (am.) 15.30, 18, 20.30 MLADOSŤ: Összeesküvés (am.) 15.15,17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: A csillagokat az égről (szlov.-cseh) 16.30, 18.30, 20.30 Mindenki azt mondja: szeretlek (am.) 17, 18.15 Air Force One (am.) 18.30, 20.30 Kis nagyember (am.) 19.30 KASSA ÚSMEV: Bean (am.) 16,18, 20 IMPULZ: A három testőr erotikus kalandjai (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY - LUX: Air Force One (am.) 17.30, 20 KOMÁROM - TATRA: Gyilkosság a Fehér Házban (am.) 17, 19GALÁNTA-MOZI: Gyilkosság a Fehér Házban (am.) 17.30 ZSELÍZ - SPUTNIK: Az Angyal (am.) 19 LÉVA - JUNIOR: A műit szelleme (am.) 16.30, 19.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: George, a dzsungel királya (am.) 16.30,19 Egyszerűen felvillanyoz a világgal való érintkezés" Aligha voltam egyedül a plzeňi fesztivál szakmai közönségében, aki számára a színész állt az előadások középpontjában, még akkor is, ha olyan elementáris teljességű rendezői színházat láttam, mint a litván Nekrošius Hamletje. Deemlegethetném a cseh Petr Léblt is, akit rendezőként istenítenek a színészei. DUSZA ISTVÁN Gondolom azért, mert játékossága olykor parttalan, s amit Csehov Ivanovjáiiak színpadképében megálmodott, az nemcsak egy hajó és annak kajütje, hanem az emberi sorsok hányattatásainak is a szimbóluma, benépesítve a stílusegységet meszsze elkerülő színészi alakításokkal. Márpedig melyik színész ne szeretné ezt a posztmodern rendezői szabadságot. Lébl elsősorban azzal tűnik ki a mai cseh színház rendezői közül, hogy fiatalos szemtelenséggel mer akár visszájára is fordítani klasszikus drámákat, s az ehhez párosított színészi játékstílus teljesen új rétegeket hoz a felszínre az unalomig ismert szövegekből. Más jellegű gondokat vet fel, hogy ennek a színészeknek szabad tereket nyitó, a drámai szövegeket szabhatónak és szélsőségesen értelmezhetőnek tekintő rendezői attitűdnek van-e autentikus folytatása, vagy szép lassan bekövetkezik az, ami már Léblnél is tapasztalható: kifulladnak az önmaguk ismételgetésével elfoglalt rendezők. Nem partikuláris jelensége a kortárs színháznak a (klasszikus) dráma és a rendező viszonya, és ezen belül a színész helyzete. Az viszont kérdéses, hogy a Léblhez hasonlóan dolgozó rendezők meddig képesek felkelteni a színész érdeklődését, megtartani hűségét, amely záloga az ilyen átértelmezett szövegekre alapozott előadásoknak. A Hamlet rendezője nem öncélúságból választott a főszerepre egy punk-rock énekest, hiszen maga az értelmezés, a színpadi prezentálás kívánta az Andrius Mamontovas személyiségjegyeiben megtalált vadságot, lázadást. Azt viszont a végtelenségig vitatom, hogy egy tehetséges fiatal színész, aki a társadalmi lázadás jegyeit hordozó rockkultúra ismerője is lehet, nem játszotta volna el sokkal árnyaltabban ezt a Shakespeare-főszerepet. Természetesen, ez a litván előadás nem csak erről szól, hiszen minden elemében autentikusan lázad, leginkább a színpadi konvenciók ellen. Minden tekintetben a színészek és a rendező harmonikus alkotására szolgáltatott jó példát a budapesti Radnóti Színház és a soproni Petőfi Színház közös produkciójában született Gogol Háztűznéző című előadása. Valló Péter rendezésében önmagához hűen a színészi játék dominál, amellyel azonban éppen lelki és testi telítettsége folytán igencsak korszerű színházat prezentál. Kulka János Podkoleszinje úgy komikus figura, hogy Kulka észrevétlenül eljátssza a figura tragédiáját is. Ebben olyan partnerei vannak, mint Hacser Józsa, aki a Házasságszerző szerepében szikrázó humorú bohócjátékba oltotta a lecsúszottság és a leépültség felkapaszkodásra képtelen igyekezetét. Vagy Szombathy Gyula, akinek Kocskarevje a házasságszerzés és a barátság magánvállalkozójaként röhögtet bennünket. Kétségtelen nagy sikere volt az előadásnak, de az is biztos, hogy Valló rendezései nem az európai rendezői útkeresések bozótosában vágnak csapásokat. Sokkalta inkább felfigyeltető a pontos stílusa, a színészvezetése, a játékban kibontott mik-rorealizmusa és az, ahogyan a nagyívű jellemformáló színészetnek a helyét megtalálta a modern színházban. Kétségtelen, hogy ez sokkal inkább kötődik a magyar színpadi hagyományokhoz, mint azokhoz az európai tendenciákhoz, amelyek a vendéglátó cseh színházi kultúrában igencsak bizonytalan eredményekkel, de mégiscsak jelen vannak. Éppen olyan előadásokban, mint a brünni HaDivadlo Jób című előadása, amelyet Jan Antonín Pitinský rendezett Josef Roth két háború közötti osztrák író és Martin Dohnal színészekre írt oratóriumából. A három és félórás operai magasságokat is bejáró színpadi játékot van, aki nem szereti, de számomra már Nyitrán is felejthetetlen volt formai, gondolati, zenei és kompozíciós egysége. Nem véletlenül emlegeti a szakma minduntalan Pitinský nevét, aki tehetségét immár egyre inkább valamifajta általánosan érvényes emberi sorsszimfóniák színpadi megmutatásába fekteti. A Jób egy pogromokból, háborúból, testvérek megosztottságából Amerikába menekülő zsidó család és fejének, Mendel Singernek a története. Tele ószövetségi idézetekkel, amelyeket Martin Dohnal zenéjére a kórus és a zenekar ad elő. Lehet vitatni a színészi játék stílusegységét, a két oldalról nézőtérrel lezárt színpadi tér átjárhatóságát, de az előadás érzelmi és gondolati monumentalitása felemelő szépségű. Volt a fesztiválnak egy másik zenés előadása is. Azt Pavel Šmok, a világhírű prágai modernbalett koreográfusa rendezte három önálló tételből. Két Davies-mű és egy Janáček-darab villantott fel némi reményt az opera, a zenés színpad ilyen felfogású megújíthatóságára. Ezzel azonban nem merült kí a dolog, hiszen Šmok olyan színpadi térbe komponálta az énekesektől szokatlan színészi játékot, amely eredményes próbálkozásnak tűnt az opera világában. Nem egészen igaz azonban az, amit a zenés produkciókról említettem, hiszen volt a plzeňi fesztiválnak egy előadása, amelyről a következőkben színházi happeningként szeretnéktezólni. Felejthetetlen emlékem marad... Teljes gázo ZAIABA ZSUZSA A dunaszerdahelyi Kortárs MagyarGalériában holnap 18 órakor kerül megrendezésre Győry Attila Ütközés című új könyvének bemutatója. A rendezvényen fellép Czajlik József színművész. Győry Attilát kérdeztük: Állandó kontaktusban állsz a világgal, lételemed az ütközés, a gondolataid ütköztetése; a könyv, a kommunikáció, az íróolvasó találkozó, a családi könyvklub és számtalan olyan irodalmi póz útján, mellyel megszólítod a kor emberét. Mi ez, ha nem folytonos küzdelem? Afféle titokzatos játék ez, tudniilik felvillanyoz a világgal való érintkezés. Majdhogynem szüntelenül úton vagyok, minden pillanatban érvényesíteni Tóth Lehel felvétele próbálom önmagamat. Győry Attila soha nincs tartalékon! Ennek jegyében rendezi az Aquarius Könyvkiadó(m) is az élő könyvbemutatómat, ahol - legyek hát stílusos - harcba szállok a világgal, ám kegyetlenül elegánsan fogok kitörni, vagy éppen ütközni - minden jelenlevővel. A szenei alapiskolában a szülői tanács összehívta, az új igazgató letiltotta a közös szülői értekezletet Tragikus bábjáték: Tancredi és Clorinda párviadala VOJTEK KATALIN Örvendetes hírrel szolgálhatok: megvan a tettes. Végre kiderült, ki szítja a kedélyeket a szenei magyar alapiskolában. A leleplező fglfedezést egy féli pedagógus közölte velem, hangjában nem csekély nehezteléssel. Szerinte - és véleményével korántsem áll egyedül - az igazgatócsere kiváltotta megosztottságért és a felbolydult kedélyekért egyedül és kizárólag a sajtó a felelős. Pontosabban, a kialakult helyzetről tudósító újságíró. Azt ugyan a neheztelő pedagógus is elismerte, hogy a régi igazgatót nem az újságíró váltotta le, büntetésül a kétnyelvű bizonyítványokért, és az újat sem ő nevezte ki pályázat és az elementáris illem mellőzésével, de, úgymond, az újságíró „fújta fel a dolgot", holott hagyni kellett volna az egészet, elvégre ez a szenei iskola belügye, intézzék el maguk között a tantestület tagjai. Még azt is közölte, hogy az iskolában tanítani kell, ott végképp semmi helye a politikának. Útóbbi megállapításával tökéletesen egyetértek. Bizonyára a fölöttes tanügyi szervek is, ezért tiltották be a kétnyelvű bizonyítványokat, váltogatják le (nem nyáron, hanem év közben) az azokat kiadó igazgatókat, bocsátották el a rozsnyói Tóth Sándort, vonták meg két járás magyar pedagógusainak mozgóbérét és lehetetlenítik el a kétnyelvű bizonyítványhoz ragaszkodó magyar nyolcadikosok továbbjutási esélyeit. Úgy tűnik, a féli pedagógus szerint ezek az intézkedések mindmind a magyar nyelvű oktatás javát szolgálják, emelik színvonalát, derűs, harmonikus és biztonságot sugárzó légkört teremtenek az iskolákban, és arra ösztönzik a pedagógusokat, hogy minden energiájukat a tanításra összpontosítsák. Ezek, ugyebár, nem politikai indíttatású és töltetű intézkedések, hanem kizárólag szakmai jellegűek, s mint ilyenek is csak könnyítő és javító szándékúak, akárcsak az ún. alternatív oktatás bevezetésére tett kísérletek, a nyitrai magyar pedagógusképzés módszeres sorvasztása, az érdekeltek beleszólási lehetőségét kizáró iskolai törvény módosítása, a magyarországi történelemkönyvek felkutatására indított razziák, az ellenőrizhetetlen, manipulálható és sanda szándékú alapiskolai történelemtesztek, hogy csak a legkirívóbb példákat említsük. De nincs probléma, a féli tanító úr nyugodtan taníthat, föltéve, ha úgy viselkedik, mint a gyerekek állatkerti kedvence, amelyet három alakban szoktak ábrázolni: az egyik a fülét, a másik a szemét, a harmadik a száját tapasztja be. Nem hall, nem lát, nem beszél, s ha szól is, esetleg csak a bajkeverő magyar újságírót bírálja, ahhoz ugyanis különösebb bátorság nem szükségeltetik. Hogy ezzel milyen magatartásmodellt közvetít, milyen új generációt nevel, azt már a féli tanító úr lelkiismeretére bízom. Akad olyan pedagógus is, és ő sincs egyedül, aki szerint a szenei ügy csupán két ember, a régi és az új igazgató hatalmi harca, gyerekes és csúnya dolog, de várjuk ki a végét. Addig nézzük páholyból, ahogy egykor a Tancredi és Clorinda párviadalát megelevenítő bábjátékot szemlélték a nézők. Mert bábjátékról van szó, bábokról, akiket föntről mozgat és ugraszt egymásnak egy zseniális rendező. Ezért megvalósíthatatlan az, amit sok szenei szeretne: hogy csituljanak el a szenvedélyek, és ismét normális munka folyjon az iskolában. Mert történhetett volna úgy is a dolog, hogy a régi helyett kiszemelt új igazgató még kinevezése előtt összehívja a kollégáit és elmondja: „Leváltás lesz, engem kértek föl az iskola vezetésére. Biztosítok mindenkit, hogy én is a kétnyelvű bizonyítvány és dokumentáció mellett vagyok, a dolgok nem változnak, csak a személyek. Egy szempont van, a jó iskola, és én mindent megteszek érte. Tudjátok ti is, hogy pályázat kiírására, a tantestület és a szülők véleményének figyelembe vételére a döntést hozó hivatal nem kötelezhető. Ez van, szeretném tudni, mit szóltok hozzá?" Ilyen megoldást elvárni azonban naivság. Normális megoldás csak normális körülmények között létezik, a hatalom által mesterségesen kialakított körülmények azonban abnormálisak, így a reakciók sem lehetnek mások. Különösen akkor nem, ha a régi igazgatót röviddel leváltása előtt biztosítja a járási hivatal illetékese, hogy ismerve eddigi munkáját és képességeit, nem váltja le őt, csak pénzmegvonás lesz a büntetése. Közben már rég tudja, kit tesz a helyére, tárgyal is a kiszemelttel, és valószínűleg - ez persze nem bizonyítható - diszkrécióra kéri; ne beszéljen a dologról, nem kell fölöslegesen előre felizgatni a kedélyeket. Ezt Shakespeare, a nagy intrikusok legzseniálisabb ábrázolója sem tudta volna jobban kitalálni. Az új igazgató belement a játékba, és ha egyszer belement, már nincs megállás. Ennek a játéknak egyetlen szabálya van: a demokrácia teljes kigumizása. Ezért tette meg azt, hogy miután a szülői tanács kiosztatta a gyerekek között a szülői értekezletre szóló meghívókat, ő összeszedette azokat. Ehhez nem volt joga. De jogról, ugye, csak demokráciában beszélhetünk. Az új igazgatónak tehát a szülő nem partner, egészen odáig, hogy még a jogait is kétségbe vonja. „Mi várható egy ilyen igazgatótól? Ide járassam a gyerekemet?" - kérdezte mellettem egy szülő. És erről van szó. Olyan körülményeket teremteni a magyar iskolában, hogy a szülők felháborodottan elforduljanak tőle. Ez a bábjáték célja. A megosztás, az összeugrasztás, a bomlasztás, a züllesztés. Pár infarktus. És végül a teljes fásultság és feladás. Erre biztatott a kiszemelt igazgatóhelyettes is, amikor arról győzködte a szülőket, hogy hiába vonulnának ki tiltakozni az utcára, úgyis kevesen vannak. Tényleg olyan kevesen volnánk?